Bányamunkás, 1985 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 72. ÉVF. 1985. AUGUSZTUS A BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZPONTI LAPJA • 2 FORINT A vállalati „parlament” elfogadta az Intézkedési Tervet A Veszprémi Szénbányáknál július 12-én tartotta ülését a bizalmi küldöttek vállalati testülete. A részvevőket, köztük Kun Lajost, a BDSZ titkárát, Tóth Ilonát, a Szakszervezetek VeszprémMegyei Tanácsa vezető titkárát, Székvölgyi Zoltánt, a vállalat koordinációs jogú pártvezetőségének titkárát, Benyó István műszaki vezérigazgató-helyettest, továbbá a vállalat és az üzemek politikai, műszaki, gazdasági és társadalmi szervezeteinek vezetőit Adamek István, a vszb elnöke köszöntötte. A napirendek ismertetése és elfogadása után Soós Gábor, a vszb titkára szóbeli kiegészítést fűzött az írásban előterjesztett Intézkedési Terv javaslataihoz. Elmondotta, hogy a vszb már megvitatta (június 28-án) az Intézkedési Terv javaslatait és azokat néhány pontban kiegészítette, módosította. (Egyébként a vszb ülését megelőzően a tervjavaslatokat az üzemi szakszervezeti bizottságok és tisztségviselők is megvitatták. Javaslataikat, észrevételeiket a vszb elé kerülttervezet már tartalmazta.) Soós Gábor hangsúlyozta, hogy a SZOT 1985. áprlis 12-i határozata alapján az ez év szeptember 1. és 1986. március 30. között a bányászati iparágak területén is újjá kell választani a szakszervezeti szervezeteket, tisztségviselőket, a bizalmiaktól kezdve az üzemi szb-ig, a vszb-ig, a BDSZ Központi Vezetőségéig. Ennek a feladatnak az elvégzése során sok és széles körű munka vár a szakszervezetitisztségviselőkre, hiszen a tennivalókat a napi feladatok végrehajtásával egyeztetve, a legjobb időkihasználással kell végrehajtani. Olyanformán, hogy a választásoklebonyolítása atermelőmunkában ne okozzon fennakadást. A vszb titkára hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időszakban, a nagy eszmecsere során minden szakszervezetitaggal és tisztségviselővel beszélni kell. A szakszervezetitaggyűléseken elszámolnak a tagságnak arról a munkáról, amit 1980 óta elvégeztek. Ezt megvitatva is kikérik a szervezett dolgozók véleményét, rögzítik és elemzik javaslataikat. Ez igen nagy munkát ró a testületek tagjaira, a tisztségviselőkre, mivel (Folytatás a 2. oldalon) Élő hagyományainkból Más a munkája az aranybányásznak, aki szemmel néha nem is látható finom porszerű szemcsécskék után kutat és más a vasbányásznak, aki öt méter vastag, néha egész hegyet alkotó egynemű kőzet lefejtésével foglalkozik. Másként jár el a munkájában a sóvágó és másként a szénbányász. A bányamunka szerszáma ezért eltérő volt, attól függően, hogy ércbányász, sóbányász, kőbányász vagy szénbányász volt ahasználója. Kézzel fejtettek. Az ék és a kalapács volt az ércbányászok ősrégi jövesztő szerszámpárja, ősi jelvénye. Egymásra keresztbe fektetett, nyélre húzható feszítőékből és nyélre húzható kézi kalapácsból áll. Az ék kezdetben kőből,majd rézből, bronzból, később négyélű vasból készült. Az ék és a kalapács mellett hamarosan megjelent a csákány is, amit lazább kőzetekben használt a bányász évszázadokon át, bontási, feldarabolási és réselési célokra. Székelyföldön az „aranyásók” felszerelése általában falusi házaknál található eszközökből állott: csákány, ásó,lapát, kapa, esetleg egy vasrúd. A matéria kihordására vesszőkosarat, vagy kis teknőt vittek magukkal; ezzel a közeli patak vizében a porrá zúzott anyagból igyekezték kimosni az aranyat. A sóbányász szerszámai: somlanyelű hegyes csákány, lapos végű kalapács, feszítőrúd és felhasító ék. A szénbányász legfontosabb szerszáma a csákány, a fejsze, az ék és a lapát volt. A bányamunkás szakmájával járó ügyességet, különleges szokásokat, karaktert sajátított el. Építkezés, ruházkodás, életmód és szokások, mind olyan jelenségek, amelyek a csendes, mélázó és a családjához ragaszkodó bányászt előnyös megvilágításba állítják elénk. A bányászlélek rendkívülisége, a bányászszív, a bányász vendégszeretete, sajátos munkakörülményei jellemző alapmegindítója kedélyi, dalos lelkivilágának. A bányász hivatásszeretete és életöröme tükröződik dalaikban. Ugyanakkor a bányásznak a veszélyeket rejtő foglalkozásának behatása, legfőbb munkaeszközeihez (csákány, ék, kalapács stb.) való ragaszkodás döntő helyet kap énekes megnyilvánulásaiban. Dallamának hangjain már 1850- ben megjelenik a „Szerencse, fel!”, a bányászhimnusz. 1899-ben már így köszöntenek a bányászok. Megjelenik a bányák bejáratának homlokzatán az 1900-as évek elején a „Szerencse fel!”, a „Glück auf!” felírás. A bányász jelvények megjelentek a városok címerében és pecsétjében, sőt, még a pénzeken is. Egyik foglalkozási ágban sincs a jelvénynek olyan jelentősége, mint a bányásznál. A bányász az egyszerű szerszámokat dicsősége jeléül fogadta a címerébe. A keresztbe fektetett vágó- és ütőkalapács alkotja a tulajdonképpeni címert, melyet a két kalapács szára közt középen felfüggesztett bányaimécs egészít ki. A bányász minden, helyre, mely vonatkozásban van a bányászattal, odaállítja címerét;ott találjuk legrégibb zászlóin, az aknák bejárata fölött, sőt, aklopacska tornyán is. Valamikor a kotogó (klopacska, bányászkolomp) tompán hívó hangja (mely mint a szívdobogás úgy szólt), jelezte (ma már a kotogót szirénák helyettesítik), hogya munkaváltás ideje elérkezett. Selmecbányáin ma is egy keskeny, négyszögű fatornyos épületben, a toronyban egy deszka függ — a bányászok harangja —, a klopacska, amelynek messzehangzó kopogtatásával adtak jelt a bányászoknak a váltásra. A bányász egyik legfontosabb felszerelési tárgya a bányászlámpa volt. Ezzel világított magának a bányából jövet-menet és ez adott fényt a bányában a munkájához. Különleges ilátványt nyújtott a bányászok közlekedése a sötétben, amikor sokszor kilométereket gyalogoltak a bányáig, s a lámpák szentjánosbogár fénye jelezte útjukat. Dr. Gergely Ernő * A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: A Bányamunkás fejléce a BDSZ XXIII. kongresszusától megváltozik. Az élő és ható bányászhagyományok jelképei ismét megjelennek a címlapon. A Bányamunkás, mint lapcím megújulva követi a régebbi betűtípusokat — az első megjelent Bányamunkás fejlécének modernizált változata. — fejlécén láthatók az ősi jelvények: a bányászok és a kalapács, és olvasható a hagyományos bányászköszöntés is. Jelenleg hazánkban a bányászjelvény annyi fajta, ahány vállalat, intézmény stb. van. Az egységes szemlélet érdekében javasoljuk, hogy amennyiben tehetik, a most szerkesztve közölt jelvényt — kalapács és ék — használják, ezzel is követjük haladó hagyományaink felelevenítését, a „megszüntetve megőrizni” jegyében. A,KALAPÁCS ÉS ÉKRAJZA DIN 21800 df d2 h r a b c e f g i k 100 118 17 150 39 1U 30 10 7,1 2 1 3 125 150 21,2 190 áB,B 18 37,5 12,5 9 2,5 1,2 3,8 150 190 26,5 236 62,4 22,U t,7ß 16 fi,2 3,2 1,6 U,8 200 236 3i 300 78 28 60 20 K,2 U 2 _6__ Bányásznapi köszöntő Mint mindig, most is gyümölcsérlelő, betakarító ez a nyárvég. Számomra örök a varázsa s ha nem is jókedvű minden nyarunk, azért valami többet, valamiféle ismétlődő gazdagodást jelent valamennyiünk számára. Különösen azoknak, akik tetteikkel, cselekvő akarásukkal és alkotó felelősségükkel az átlagosnál többet vállaltak a nyárvéget megelőző időszakokból. A télvégből, a tavaszból, anyárelőből is készülnek az őszre, a télre... Ha úgy vesszük, iparágunk csendes jubileumi ünnepre készül, a XXXV. Bányásznap köszöntésére. Szerényen, de mégis méltó tisztelettel és ünnepélyességgel, mert ez a nap, ez a szeptemberi első vasárnap duplán ünnep valamennyiünk számára, akiket nemcsak kötelességeik, hanem annál valamivel több: érzéseik is a bányászkodáshoz kötnek! Pedig nem könnyű jóban-rosszban együtt lenni, hűnek maradni az iparághoz! Emlékezzünk csak a legutóbbi télre, amikor szinte drámai erőfeszítéseink ellenére sem könnyű szívvel gondoltak ránk, amikor a régen nem látott hosszú, kemény télben akadozott a lakossági tüzelőellátás. Vajon hányunknak keseredhetett meg joggal a szájíze a nyilvánosság jogos felháborodása láttán. Pedig egyetlen iparágban sem mutatható ki annyi túlműszakoltatás, mint amenynyit a bányászok vállaltak (és vállalnak!) az ország érdekében! Erőnk fogytán van, erőfeszítéseink is határosak, s egy bizonyos ponton túl nem feszíthető tovább az íj húrja sem, ahogy bányászaink tűrőképessége sem. Egyre többen fordítanak hátat bányáinknak, a fiatalok pedig nagy ívben kerülik a vájáriskolákat, a bányászszakmákat. Gépeink nagy része elavult, elöregedett, ahogy lassan elhasználódnak legjobbjaink is a föld alatti évek során. Ránk férne tehát némi szusszanás, némi könnyebbség, némi gondtalanság ... Pártunk, kormányunk tisztában van nehéz helyzetünkkel és kiemelt figyelmet fordít bányászatunkra. Szakszervezetünk talán mindenkinél jobban ismeri bányászaink helyzetét, belső, gyötrő gondjait, s éppen ezért minden igyekezetünkkel segíteni próbáltunk. Vezetőségünk elemzően, körültekintően tárta fel és továbbította az illetékesek felé nemcsak a helyzetképet, hanem a javaslatokat is a továbblépésre. Ennek eredményeképpen tavasszal a Minisztertanács elé került szénbányászatunk ügye, s hatályos, sürgető (valamint jövőt alapozó) határozatok születtek. Minden olyan égető kérdésre reagálás történt, ami a húsunkba, a vérünkbe vágó. Anyagiakról is döntés született s cserébe nem kérnek mást, mint további erőfeszítéseket, a hagyományokhoz hű hozzáállást. Tehát számítanak ránk! Ebben biztos nem lesz kivetni való s az is biztos, hogy bányászaink állják adott szavukat. Mert a legnagyobb nehézségek közepette is elért hozzánk a biztató és elismerő szó. Gondoljunk csak a pártkongresszusi és a felszabadulási munkaversenyre, ahol a bányaipar dolgozói nem vallottak szégyent. Bányászaink közül sokan kimagasló munkasikerekkel köszöntötték pártunk kongresszusát, hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját. S nemcsak a szenesek, az ércesek, az olajosok — hanem mások is —, akik iparágunk népes táborába tartoznak. S ebben rejlik igazán erőnk, ebben az összefogásban, ebben az összetartozásban. Pártkongresszusunkon kritikus, önkritikus s elismerő szavak, vélemények hangzottak el rólunk, érdekünkben. Talán nem tűnik szerénytelennek, ha úgy fogalmazok, hogy régen kaptunk ilyen figyelmet egy pártkongresszuson, mint ezen a legutóbbin. S mi ezt elismerésnek, biztatásnak vesszük! Ahogy annak kell tekinteni a minisztertanácsi határozatot is, s úgy is kell értelmeznünk. Tehát eléggé eseménydús időszakok után telepedhetünk le a bányásznapi terített asztalhoz. Magunk mögött hagytuk a választási időszakokat is, amikor a helyi tisztségviselőktől kezdve a parlamenti képviselőkig bezárólag szép számmal kaptak voksot iparágunk követői is. S most, az ünnepi koccintások után újabb fontos ősz elé nézünk. Kezdetét veszik az iparági szakszervezeti választások. Bennünket ért a megtiszteltetés, hogy mi nyitjuk a szakmai kongresszusok sorát. A visszaszámlálás már elkezdődött. Zajlanak a választási előkészületek, felgyorsulás előtt állnak a tennivalók, az események. Bízom benne, hogy a gondos, fegyelmezett és elemző előkészítés után nyílt szívvel, emelt fejjel nyithatjuk meg közelgő kongresszusunkat, s ott szégyenkezés nélkül tárhatjuk ország-világ elé véleményünket és eredményeinket. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében köszöntöm minden bányásztársunkat, az iparág valamennyi dolgozóját, bányászatunk nagy családját, s kívánok erőt, egészséget, további összefogásokat céljaink eléréséhez. Jó szerencsét! Kovács László főtitkár