Búvár, 1935 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1935-10-01 / 10. szám
AZ EGÉSZSÉGVÉDELEM HALADÁSA MAGYARORSZÁGON írta ALFÖLDI BÉLA Az ország közállapotának minden ismerője megegyezik abban, hogy talán a leggyökeresebb változást a háború előtti békeidőkhöz képest a közegészségügy terén látjuk. A változás időpontja összeesik a világháborúval, oka pedig... de ez hosszabb história. Az a falu, amely azelőtt semmiféle lelki kapcsolatban nem volt orvosával, minden egészségügyi intézkedést pedig nyílt ellenszenvvel fogadott, mert munkát, kiadást jelentett, ma anyagi terheket vállal, hogy egészségházhoz jusson. Szívesen oltatja gyermekét himlő és torokgyík ellen, lezárja a rosszvizű kutat és az anya órákat jár gyalog vagy kocsin, hogy a csecsemőt elvigye, bemutassa a védőnek, orvosnak. A háborúban ismerte meg a falu népe az orvost és a kórházat. Abban a pillanatban, amint a sebesült a harctér és lövészárok piszkából és nélkülözéseiből az orvos kezébe került, megtisztult, ápolták és gyógyították rangra, emberre való tekintet nélkül, nemcsak sérülését, hanem végigvizsgálták és ha egyéb baja volt, lehetőleg attól is megszabadították. A gyógyult katona pedig nehéz szívvel távozott arról a helyről, ahol csak szeretettel vették körül. De megváltozott az ország közhangulata is. A «boldog béke» idején csak kevés nagyvárosban fordítottak gondot az egészségügyre, vízvezeték és csatornázással még gazdag, nagy községek és városok sem voltak ellátva, annál kevésbbé az egészséget védő egyéb intézményekkel. A faluval pedig senki sem törődött, amit a falu népe avval viszonzott, hogy ridegen elzárkózott minden eszmével, javaslattal szemben, amelyet kabátos ember hozott, a rendeletet, parancsot pedig valósággal szabotálta ; ha kényszerítették, úgy hajtotta végre, hogy abban nem volt köszönet. Beszolgáltatta az adót és az újoncot, mert azt nem tudta elkerülni. A kistarcsai egészségház rendelője