Czipész Szaklap, 1902 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1902-01-01 / 1. szám
V. évfolyam, CZIPÉSZ-SZAKLAP Végül annyit megjegyzek, hogy Bodr Józsefet nyugodtan mégis ajánlhatta volna az elöljáróság, ő erre elég képes és erre született, elsősorban szakilag próbált, gyakorlott, másodsorban jó előadó, rajzoló és a szakirodalomban ő van még csak Magyarországon eddig. Hogy van nála jobb, az lehet, de hogy helyét más úgy be nem töltheti, — azt merem állítani. Hogy ő reflektált-e ezen állásra azt nem tudom, — mert nem is az bántotta, hogy nem ajánlották, hanem eltagadták képességét. Miskolcz, 1901. deczember hó 19-én. Sikorszky Gyula: A bátrak ilyenekül akarják magukat bemutatni a székesfővárosi czipészipartestület elöljárósági tagjai tisztelet a kivételnek — csupa marakodás veszekedés és személyeskedési vágyaik kielégítésére kibérelt lapjukban, — és a Szegeden megjelenő „Kézműiparosok Lapjá“-ban (de a lap kiadó bizottság által visszautasítva lett s igy kénytelenségből nevezett lapnak nyílt terében közzétett) általuk kiadott válasz felében, melylyel Csontos Imre szabó iparos társamat és szerény személyemet megtisztelték. Nincs szándékom a gyarló czikket pontonként cáfolni, mert az üres szalma cséplésre sem időm sem kedvem, de jövőre nézve fogadjanak el egy ősszinte tanácsot, mely régi igazság lévén szóló ige lett: hallgatni arany! Más szóval, aki hallgat nem mondhat bolondot, vagy aki nem tud arabul, ne beszéljen arabul, sem latinul, ha nem járt legalább közepes eredménnyel egy keleti akadémiába. Mit dobálóznak önök uraim latin közmondással ? Ki érti ezt szaktársaink közül ? Azt hiszem nagyon kevesen, vagy talán csak azok az egyek, aki az önök nevében az írás nemepen könyvi mesterségére vállalkozott. Neki mondom: Si tacuisses filosofus mansisses. (Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.) A többit hagyjuk. Az egész hiába való mosakodáson végig futó irigykedésnek a nehéz bunkója az volna önök szerint uraim, hogy milyen jusson vagyok én szaktanító és hol szereztem magamnak ezt a tisztes czimet? Megtelek rá. Tanító vagyok, mert tanítok, amiről önöknek nincs, de van tudomása a kereskedelmi miniszter úrnak, aki a hozzám közvetlen intézett leirataiban engem szaktanító czimmel megtisztelt. Önök talán még arra is képesek, hogy ezért a kegyelmes urat lesajnálják. Felsőbb czipész szakiskolában, vagy pláne akadémián igaz nem szerezhettem a diplomát és ennek egyedül önök uraim és elődeik az oka. Hát mért nem voltak minden erejükkel azon, hogy legyen ilyen szaktanító képezdénk ? Piruljanak, hogy a torzsalkodásnál egyébre nem érnek rá. Ha igaztalanul és legkevésbé okosan jártak el velem szemben, nekem kötelességem ezt úgy , hogy tehetem és megérdemlik, megtorolni. Még egyet. Mit beszélnek önök a jegyzőkönyv megszerzésének módjáról? Hát nekem nem volna jogom mindent tudni és látni a mi a testületnél történik ? Joguk volna valamit eltitkolni? Hát kérem ez egy kissé soka... Kijelentem, hogy jövőre gondom lesz arra, hogy eltitkolni való dolgokat a testületben el ne követhessenek. Mindezek előadása után az ipartestület elöljáróságának ezen velem szemben elkövetett méltánytalan határozatára irt bírálatomat és állításainak valótlanságára okmányaimmal bizonyított czikkeimet egy betűig, utolsó kihívás. A „Czipész-Szaklap“ 23. számában „Merénylet“ czimű czikken közöltem a bpesti czipész-ipartestület I. elöljáróságának, személyem ellen hozott igazságtalan határozatát és okmányaimmal beigazoltam állításaiknak valótlanságát azzal, hogy én a czipészipart nem a czipőfelsőrész-készítés tanulásával kezdtem, hanem az aljmunkától kezdve a felsőbb tudást és gyakorlatot igénylő pontján végezve, — minden ágat megtanultam és értve gyakorlatilag folytatom ma is. Hogy az. elöljáróság kellő bizonyíték és meggyőződést szerezzen magának alkalmat adtam — az 1901. deczember hó 10-én tartott elöljárósági ülésre a következő kihívást terjesztettem elő: A bpesti czipészipartestület t. elöljáróságának , Budapesten. Felháborodással értesültem, hogy a t. elöljáróság egyik tagja Krazsof János szaktársam engem az 1901. évi november hó 12-én tartott elöljárósági ülésen egyenesen egyoldalú képzettségűnek nyilvánított, amely véleményétől befolyásolva az. elöljáróság a valóságnak meg nem felelő hamis felterjesztést terjesztett az iparkamara útján a kereskedelemügyi miniszter úr elé. Én tehát ezúton is felhívom fentnevezett szaktársamat, hogy velem akár az elméleti oktatásban, akár pedig a gyakorlati munka bármely ágában versenyre keljen. Az eredményről pedig mondjanak ítéletet (bírálatot) a legszigorúbb részrehajlatlan szakférfiak. Előttünk: Gyuris Árpád, Somogyi Imre, Halász Lajos, és Király József. Tisztelettel Bodr József czipész mester és szaktanító. Ezen kihívásomra az elöljáróság kerülő után a következőkben felel: „durva támadásáért nem állunk polémiába, ezt majd elvégzi a büntető törvényszék, ahová ez az ügy méltó elbírálása tartozik, annál kevésbbé állunk ki vele verseny szakmunkájára“ . . . stb. stb-Lássák tisztelt szaktársaim, milyen nagy a bátorság, hogy dobálóznak a teljes szakképességükkel, kritikát gyakorolni, féloldalú szakképességűnek nevezni merészelnek, de mikor tettre kerül a dolog, kisül, hogy nincs hozzá kvalifikácziójuk, — tisztelet a kivételnek, így tehát be van fejezve a modern párbaj, s nem volt bátorsága az illető szakvéleményt indítványozó kritikus elöljárósági tagnak a czipőkészítés alsóbb munkájával párbajra kiállani. Bodr József: Két hét története. Deczember 16—31. Kedves és szomorú események tarka színeivel kell megrajzolnom az elmúlt két hét képét. Az öröm és vígság mellett a fájdalom és elkeseredés képezett rikító ellentétet. A legszentebb karácsonyi ünnepeket a fövá- 3 szóig fentartom, de lovagias kötelességemnek tartom, hogy a Merénylet czimű czikkemben csakis azon erős és draszicus kifejezések felett mint, hogy azon határozatot hozó elöljárósági tagok eljárása aljas s rágalmazó valamint — a beléhelyezett bizalmukkal visszaélők — mint ingerült és önérzetemben mélyen megsértett állapotban írattak — sajnálatomat fejezem ki és reményem, hogy az elöljáróság is fogja tudni kötelességét, hogy ezen hajsza és személyi gyűlölködés az elöljáróság ülésterméből kiküszöböltessék és komoly közhasznú munkálkodás lépjen helyébe. Bodr József.