Drogista Szemle, 1941 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1941-01-01 / 1. szám
A DROGISTA KAR ÉRDEKEIT ÉS TUDOMÁNYOS ELŐFIZETÉSI ÁRA: É V I 24 P E N G 6. — Hirdetések ára mm-soronként P. G .40 Felelős szerkesztő: Dr. Tövissy Ernő □ Felelős kiadó: Dr. Bartha-Kovács Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Petőfi Sándor utca 11. Telefon: 380—513 III. Évfolyam, 1- szám. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Budapest, 1941. január 1. FF Őszinte szó a segédvizsgákról és a Drogista Szakiskoláról Irta: Dr. Putnoky István Ne vegyék tőlem rossz néven az illetékeseik, ha a drogiista segédvizsgák és szakiskolánk kérdéseivel talán a tapintatlanság határát súroló őszinteséggel kívánok foglalkozni. Nem akadékoskodás a célom és nem akarok nyughatatlankodó reformer sem lenni. Tisztán és őszintén szeretnék azonban néhány nagyon komoly kérdést a szakma nyilvánossága elé vinni, ami — úgy látszik feledékenységből — szinte évtizedek óta elkerülte a figyelmet. Vegyük sorrendbe a kérdéseket. A drogista tanuló látogatja éveken keresztül a szakiskolát, ahol lelkiismeretes és feltétlenül nívós oktatásban részesül. (Ez nem az én megállapításom, hanem a tanári karon kívüli állóké.) Elvégzi tanulmányait, jól — rosszul, azután — lejárván szerződtetési ideje — odaáll a vizsgáztató bizottság elé és simán segéddé válik. S hogy ez a vizsga mennyire sima lefolyású, arról később még szó lesz. A felületes szemlélő előtt ez a tainouc menetrend teljesen helyénvalónak látszik, elvégre minden szabályszerű benne. Szabályszerű a tanoncidő, megvan az iskolalátogatás, a tanuló végbizonyítványt kap és vizsgázik. Hát lehet ez ellen szót emelni? Lehet. Vegyük először is a mai iskolai rendet. A tanuló beiratkozik s megkezdődik a verejtékes munkánk. Egy üzleti forgalomban élő s fejlődő kortban lévő leányt vagy fiút kell nevelnünk, oktatnunk, tanítanunk s meg kell vele kedveltetnünk a vegytant, a növénytant, a kereskedelmi levelezést, váltót, könyvelést stb. Csupa olyan dolgokat, melyek előtte teljesen ismeretlenek s amihez — fáradságos munkás napok mellett— talán nincs is meg a kedve a legnagyobb mértékben. Megértjük a gyerek álláspontját, mert jól tudjuk, hogy a kereskedelmi életbe került és serdülő korban lévő ifjú vagy leány — hiába a főnök szigora — mégis csak szabadabb formák között kezd élni, többet jár az utcán, szabatosabbá válik a magatartása és a felfogása. Természetes, hogy a tanulót erősebben kell fogni az iskolában és eréllyel kell a tanulásra, valamint a komoly gondolkodásra nevelni. Ehhez azonban megfelelő fegyelmi eszközök szükségesek. Nem gondolok itt egy pillanatig sem a testi fenyítékre. Ez ma már túlhaladott álláspont. De igenis gondolok arra, hogy olyan eszköz legalább is álljon a tanár rendelkezésére, aminek segítségével kellő tekintélyt és lelki befolyást tud biztosítani azok felett, akik a jó szívvel és barátsággal közeledő nevelőt nem hajlandók elfogadni. Sajnos ilyen eszközünk jelenleg nincsen. A drogista tanulót — ha nem tanul — el lehet ugyan buktatnunk, megismételtetjük vele az osztályt, de ha szerződési ideje lejárt, minden baj nélkül eltávozhat iskolánk kötelékéből s odaállhat a vizsgáztató bizottság elé. Volt már olyan tanulóm, aki egyszerűen nem volt hajlandó tanulni. Nemes egyszerűséggel és arcátlansággal kijelentette, hogy őt pedig ez az egész iskola nem érdekli. Elbuktattam. Ismételt. Megint csak nem tanult Ismét elbuktattam. Újra ismételt . . de.. . közben lejárt a szerződése s vizsgára kellett engednünk a jelenlegi szabályok értelmeiben. Az eseteknek egész sorozatát tudnám feleleveníteni. Négy esztendő alatt — mióta a Szakiskolában dolgozom — ezek a szomorú példák nem elszórt jelenségek voltak, hanem sajnos elég gyakran megismétlődtek. Nem tudtam ellene tenni semmit. Kérdem ezek után. Lehet így komolyan embereket nevelni az életre? Lehet tekintélye a tanárnak ilyen rendszer mellett? Nem lejáratása ez a nevelő munkának? Megtörtént már az is, hogy egy ilyen léha felfogású fiatalember — amikor sikeres vizsgája után találkoztam vele véletlenül — bájos közvetlenséggel megjegyezte: — Miért tanultam volna Tanár úr? Így is szépen levizsgáztam. És itt ezzel kapcsolatban meg kell mondanom őszintén azt, hogy a segédvizsgák mai enyhe szinte feltűnően és túlzottan elnéző vizsgáztatási módja a legnagyobb gátlója annak, hogy sok esetben eredményes munkát fejthessünk ki az iskolában. Ha azt látja az a fiatalember, hogy a társa aki soha komolyan nem vette tanulmányait s ennek ellenére simán teszi a vizsgáját, feltétlenül gondolkodóba esik s mivel fiatal és éretlen, egyszerűen leszögezi magában, hogy márpedig a drogista iskolában tanulni nem kell, de nem is érdemes, hiszen aki tudatlan az éppen olyan könnyedén levizsgázik, mint az, aki komolyan vette tanulmányait. Figyelemmel kísértem több hanyag tanítványom segédvizsgájának eredményét. Olyan tudatlanok voltak, hogy a vegytannak a legelemibb tudnivalóiról fogalmuk sem volt. Kifejezetten díszpéldányai voltak a sötétfejű embereknek. Mindegyik levizsgázott! Sőt volt közöttük olyan is, aki „jó“ eredménnyel úszta meg az egészet. Ne vegyék tőlem zokon, az általam feltéteenülnagyrabecsült vizsgáztató urak, ha megmondom őszintén, hogy itt valahol súlyos hibának kell lenni. Vagy nagyon enyhén bírálják el a jelöltek tudását, vagy nem azt kérdik, amit tanítunk. Képtelenségnek kell tartanom ugyanis azt, hogy valaki pl. nálam két és fél vagy három érven keresztül nem tud semmit s ugyanakkor a segédvizsgán simán megfeleljen. Ilyen devirgens elbírálás mellett a szakiskolai oktatás célját nem éri el, tudatlan és képzetlen embereket szabadítunk a pályám. A drogista szakiskolának a nívóját mindig előszeretettel hasonlítottuk össze a középiskola emelkedett tudásfokával. Helyes. De akkor miért nem engedik vizsgáztatni a szaktanárokat? Miért nem bízzák miránk annak elbírását, hogy a tanuló képzettsége valóban megfelel-e annak a sokat emlegetett magasabb fokú szakiskolai követelménynek? Miért kell nekünk tanároknak verejtékes munkánk után , tekintély nélküli előadókká sülyedni és lejáratni magunkat a tanuló előtt, de saját magunk előtt is? Ha mi vizsgáztatunk, reális eredményt tudunk biztosítani, mert a gyereket ismerjük, előttünk fejlődött, szemünk láttára igyekezett, vagy ott nemtörődöm életet. És ha az a gyerek látni fogja, hogy tanárjától nem lehet olyan könnyen elszabadulni, felelnie kell a szakiskolában eltöltött időről, úgy igen meg fogja gondolni, hogy vájjon érdemes-e félvállról vennie a tanulmányait? Ezekkel a problémákkal kapcsolatban a következő megoldást javasolnám.