Építészeti szemle, 1897 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1897-01-31 / 1. szám
Шп '/ VI. Évfolyam.Budapest, 1897. 1960 I. Füzet. szerkeszti: BOBULA JÁNOS SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VII., SZÖVETSÉG U. 45. hová a kéziratok küldendők. Megjelen évenkint 12 füzet. Kéziratokat vissza nem küldünk. ELŐFIZETÉS: Egész évre 8 frt. — Félévre 4 frt. .— Negyedévre 2 frt. -$r Hirdetéseket felvesz SINGER GYULA hirdetési irodája, -Jf IV., Irányi utca 7. sz. a. (Kalap-utca sarkán.) ÉPÍTÉSZET! UJ ÉVKOR. Hihetetlen gyorsasággal emelkedtünk odáig, hogy semmiféle antagonisztikus rosszhiszeműség nem képes többé kétségessé tenni nemzeti életrevalóságunkat és kulturális fejlődésünk nagyvilági érvényét. Ámde a rohamos fejlődésnek is megvannak a maga természetes hátrányai, hullámzásaiból magyarázható ki a több részről elpalástolhatlanul felötlő hézagosság és a szerves összefüggés hiánya, melyek miatt működésünk sikere olykor előreláthatólag nem lehet teljes és nem felelhet meg a hozzája kötött jogosult várakozásoknak. Eme — valljuk meg — napirenden levő csalódások kivált a művészet és az esztétikai célokkal kapcsolatos kísérletek és alkotások terén fordulnak elő. Pedig épen az illető újítások és alkotások vannak hivatva lehetőleg széppé és a nagyvilág bámulatára méltóvá tenni jelenünket s alapot szolgáltatni jövendők dicsőséges gyarapodására szánt, anyagi és szellemi tőkéjéhez. Azonban dacára a sok ékes szóbeszédnek, a cselekvés terén nem vagyunk eléggé hazafiak, ahol anyagi kérdésről, személyes érdekről van szó; nemigen kerekedhet fölül a vezérelv, hogy valamint a költői művek a bennök nyilvánuló nemzeti közszellem érvényesülése által válnak világirodalmi jelentményűekké, úgy a művészet is csak akkor ajándékozhatja meg nemzetét maradandó értékű emlékekkel és alkotásokkal, midőn azok a nemzet közszükségletéből keletkeznek s a társadalom lelkesülő műszeretete és fokozott műigénye ad szárnyakat a művészek ambíciójának, vagyis a művészek a közönséggel egyetértően szövetkezve, hozzák létre műveiket Eme természetes viszony hiányát nálunk minden mozzanatban észlelhetjük. Hanem míg egy részről a művészek és szakemberek szuvrén kicsinyléssel szigetelik el magukat és csak egymás közt hallatják elégületlenségük kifakadásait, más részről a közönség sem bírja meglelni a vezérfonalat, mely őt a művészeti kérdésekkel közelebbi kapcsolatba hozhatná, mert mi tetszelgünk abban a nézetben, hogy a «par excellence» politikai nemzet vagyunk s azért zsurnalisztikánk egyoldalú törekvése révén közönségünk könnyű szerrel bele hagyja magát meríteni ama mértéktelen politizálásba, mely más, fontos kérdések rovására, szükségtelenül abszorbeálja idejét és figyelmét.