Az Épitési Ipar, 1880 (4. évfolyam, 1/157-52/208. szám)
1880-10-10 / 41. (197.) szám
324 nunk, hogy ezen a téren aránylag legtöbb a tennivaló, mert hiszen a kormány és a nemzet a lefolyt rohamos átalakulás közben erre legkevesebb gondot fordított. Ez természetesen nem ok nélkül történt így. Mindenesetre elsőbb rendű kötelessége volt az államnak p. o. a közledési hálózat kiépítésére gondolni, mint egyes ipari vállalatok, gyárak keletkezését előmozdítani. Ezzel nem azt akarjuk kimondani, hogy az ipar-ügygyel nem kellett volna jobban foglalkozni, hanem azt, hogy a kormányt azért, amit a közlekedés, és kereskedelem érdekében tett, kárhoztatni nagyon téves dolog, pedig ilyenről is nem egy alkalommal lehet hallanunk. Mostan azonban eljutottunk ahoz az időponthoz, amidőn teljes figyelmet kell fordítania a kormánynak az iparügyekre is. A megindult enquetei tanácskozások a kormány jóindulatáról eléggé tanúskodnak. Az iparkérdés tehát felszínre került, de szerény nézetünk szerint nem egészen a helyes irányban vezettetik. A főfigyelem a kisiparra, a keszmű-iparosok ügyére van irányulva, pedig a kérdés lényege tulajdonképen nem itt összpontosul. Azt állítani, hogy nálunk a kis iparosok nem boldogulhatnak, vagy hogy a kortól nagyon elmaradtak és hogy nagyon kevesen vannak, mindezt így kimondani nem felel meg a valóságnak. Az a tény, hogy az iparosok helyzetükről panaszkodnak, még nem azt teszi, hogy a kis ipar nálunk háládatlan foglalkozási mód. Más pálya embereinek sem paradicsom az életük, s erre nézve talán nem is kell másra utalnunk, mint a tudományos pályákra, p. o. az ügyvédire, ahol a legtúlzottabb korlátozásokhoz készülnek már nyúlni, csakhogy az illető kar egyéneinek a megélhetést, a szaktekintély megóvásának színe alatt, egy kissé megkönnyítsék. Ehez képest az iparos köröknek a panaszra nincs is olyan nagy okuk, s nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a múlt hetekben a közgazdasági minisztériumban megtartott enqueteken a tanácskozások jóformán mind olyan tárgyak körül folytak, amelyeken lehet változtatni így is, úgy is, de amelyek iparunknak se jelenén, se jövőjén túlságosan nem változtathatnak. A kisipar, kézműipar terén a kormánynak más teendője alig marad, mint szabályozni és elősegíteni akként a tanítás ügyét, hogy minél képzettebbek legyenek az iparos pályára lépő növendékek, továbbá helyes társulási rendszer megállapítása által oda hatni, hogy az iparosok a saját érdeküket együttesen igyekezzenek előmozdítani. Részletesebben a kisipar ügyével e sorokban nem foglalkozunk, mellőzzük a házi ipar kérdését is, amelynek érdekében úgy a kormány, mint egyes társulatok megkezdték a közreműködést. A házi ipar jelentősége hazánkban egyes vidékekre nézve valóban olyan nagy, hogy e tekintetben a kormány sokkal erélyesebb és többoldalú tevékenységre határozhatná el magát. De tekintsünk el teljesen úgy a kisipar, mint a házi ipar állapotától, mint fentebb mondtuk, nem ezeknél találjuk mi az iparügy legsürgetősebb teendőit. Nézetünk szerint nem az az ipar hiányzik nálunk, amely a társadalmat látja el, hanem az, amely a nyers termelést képessé teszi, hogy a kor kívánalmaihoz képest szervezkedjék, és amely a nyers termékeket olyan alakba dolgozza át, amilyenben azokat a kézműiparosok a különféle szükségletek kielégítésére felhasználhatják. A most említett két feladat túl esik napjainkban a kisipar körén, korszerűen és racionálisan azok csak a tömeges termelés útján, gyárakban végezhetők. Hazánk iparának az a fő hiánya, hogy nincsen kifejlődve benne a szükséges mérvben a gyáripar, és közgazdaságunk azért nem vehet jobb lendületet, mert a külföld gyáriparának gyámsága alatt görnyedez; a magyar nemzet nyers termékeiből azok feldolgozásáért a külföld kapja a hasznot, és ami még rosszabb, a külföldi anyag beáramlása miatt itthon nem lehet elég nagy mérvű és elég jövedelmező a nyers termelésnek nem egy ága. A helyes arány mikor fog létrejönni hazánkban a nyers termelés és azok értékesítése között azt megjósolni nem volna könnyű dolog. Azok az okok, amelyek a gyáripar meghonosulását eddigelé gátolták, úgyszólván mind megvannak ma is, és a most megindult, a gyárak állami segélyezését tárgyaló tanácskozások ezek közül alig háríthatnak el egyet is. Ezen cikk kerete nem elég tágas ahhoz, hogy a gyáripar lassú fejlődésének okait részletezzük ; azt az egyet azonban ki kell mondanunk, hogy ne higyyen senki olyat, mint ha hazai viszonyaink közt gyári vállalatnak ne lehetne sikerrel működnie. Sőt inkább, mutatja a tapasztalat is, hogy mindazon vállalat, amely becsületes kezekbe jutott, és becsületes alapra van fektetve, épen úgy virágzik itt is, amint azt külföldön tehetné. Nagyon sok iparvállalat elbukott nálunk, igaz, keletkezése után nemsokára, hanem azok sikertelenségének másban volt az oka, megbuktak volna azok bármelyik országban is. Bukásukkal természetesen rontották a vállalkozási kedvet, úgy hogy gyárba fektetni pénzét ma sem soknak akad még kedve. Ahol nincs gyáripar, ottan nem lehet természetesen elegendő szakember sem. Ezek hiányán azonban a legkönnyebb volna még segíteni. Általános gépészeti képzettséggel nagyon sok hazánkfia bír már, s azok közül speciális tanulmányozás folytán a gyáripar bármelyik ágára képződik nem egy kiváló szakember, ha kell. A részletekhez azonban nincs elég terünk hozzászólni, s emiatt csak azon főbb körülményre kívánjuk még felhívni a figyelmet, hogy a gyáripar ügyében a kormánytól a mostani szervezet mellett vajmi keveset várhatunk, bárha azt látjuk is, hogy nem hiányzik nála a jóakarat. Kormányunk nem fogta fel még a gyáripar alapelvéből, a munkafelosztás fogalmából következő legfőbb feladatát. Az összetartozó teendők a kormány egyes közegeinél szerte vannak szórva; van iparvállalat a pénzügynél, a közlekedésügynél is nem egy, de nincsen az iparügynél egyetlen egy sem. Továbbá ki kívánhatja azt a teendőkkel úgy is elhalmozott miniszteri hivatalnokoktól, hogy azok a külföld gyáriparának titkaiba beavassák magukat, és annak folytán az ország gyáriparának megteremtésére alkalmas programmot készíthessenek. A kormánynak elég dolga volna e téren a végrehajtással, a teendők megállapítását ahhoz értő emberekre kellene mindig bízni. Az iparügyi minisztérium mellett ennélfogva nézetünk szerint múlhatatlanul szükséges volna egy állandó országos iparügyi tanács, amelynek tagjait elismert tekintélyű szakférfiakból kellene összeválogatni. Ennek a feladata lenne aztán egységes, rendszeres iparügyi politikát megállapítani, s a kormánynak a szükséges teendőket megjelölni. Egy ilyen tanács szervezését tartjuk mi az iparkérdés megoldásánál a legelső feladatnak, mert csak egy szakértő testület képes a mi beteges iparügyünknek hasznos szolgálatot tenni. K. A kir. József-műegyetem az 1874. tanévben. (Vége.) A magyarországi főiskolák jelenlegi szervezeti és kormányzati szabályai, mint tudva van, német minták másolatai. Látva azt, hogy a német főiskolai rendszer mily bámulatos eredményekre vezetett Németországban, lemásoltuk magunknak e rendszert s a szerint rendezkedtünk be, nem is vizsgálván meg tüzetesen, hogy váljon a rendszer, mely Németországban, százados hagyományokból fejlődve, teljesen megfelel a német nép véralkatának, hazája éghajlatának, társadalmi viszonyainak és tradícióinak, vájjon meg fog-e felelni a mi véralkatunknak, a mi éghajlatunknak, amelyeknek mindegyike a németétől annyira elütő. A mai főiskola — igy értelmezik sokan — teljesen eleget tesz hivatásának, ha az előadások megtartásáról gondoskodik s bizonyos időközökben vizsgálatokat tart. Az egyes