Épitő Ipar, 1909 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-07 / 10. szám
88 építőipar (io.sz.) ban nagyobb fejlettségre van szükség, mint a festészet, avagy a szobrászat értékeléséhez. Ez utóbbiak, minthogy tárgyi, művészetek, közelebb állanak az emberhez. Az építésznövendéknek is, aki tanulmányai folyamán kezd a laikusok közül kiemelkedni, akit legtöbb esetben bizonyos fokú rajz tudása vonz e pályára, az ilyen kiállított rajzokban az előadás szépsége nyeri meg tetszését, köti le figyelmét. Munkáiban igyekszik utánozni a megcsodált művész technikáját, de a dolog voltaképpeni lényegét, az archi-tektúra igazi szépségeit nem veszi észre, figyelmen kívül, hagyja. Ijesztően mutatkozik ez a káros hatás a fiatalok munkálkodásában, akik — mégpedig éppen az ambiciózusabbak, — rettentő időpocsékolást végeznek eme, mondhatnám, a rajzolással való játszadozással. Mindenesetre hasznosabb lenne, ha ez időt rabló kikészítés helyett idejüket a fontosabb részre, az architektonikus conceptióra és a részletek mélyrehatóbb átdolgozására fordítanák. Különösen pályázatokon találkozunk reklámszerű kiállításokkal. A pályázati tülekedésben mindegyik fel akar tűnni s sokszor egész festményeket, grafikai műveket látunk a beérkezett művek között. El kell most képzelnünk ama juror helyzetét, akinek az amúgy is nagyszámú terv közül kell kikeresnie és meghatároznia a legkiválóbbakat, és még az előadást nem tekintve, a maga architektonikus értékére leszállítani a rajzokat, hogy egyenlő mértékkel mérve ítélje meg azokat. És bizony sokakat megveszteget a művészi kiállítás, akárhányan pedig nem is képesek határt vonni az előadás művészete és az architektúra között. Ezt már régebben is észrevették, úgyhogy tervpályázati szabályzatunk is bizonyos mértékig korlátozza a pályaművek kikészítését, amennyiben például azok bekeretezését megtiltja. Mindenesetre helyes volna, ha egyes pályázati hirdetések alkalmával előre biztosítanák a tervek egyöntetűségét. Az építészetnek, mint művészetnek, igazi megnyilvánulása maga az épület. A tervrajzok csak segédeszközei e művészetnek és céljuk az, hogy kellőképpen informáljanak a létesítendő művészeti tárgy megjelenéséről egyrészt, másrészt az épület megszerkesztéséhez szolgáljanak alapul. Azért minden építészi rajz főkelléke az egyszerűség, érthetőség és világosság, és csak ezek megtartásával másodsorban a csinosság, mely utóbbi önként adódik a világos rajzból. Homlokzatokra különösen ajánlatos a ceruza- vagy fekete vonalas rajz, egyszínű, de több tónusú discret árnyékolással. A színes rajz csak ott van helyén, ahol a természetben is a színhatás az architektúra kiegészítő része, mint például a majolikás és a tarkatéglás építményeken. Itt kell rámutatnom arra az abususra is, hogy vannak, akik tervezeteiket egészen szabadkézzel rajzolják meg, ami ugyan nagyon helyénvaló odavetett vázlatokban, de tervezetekben ezt mindenesetre kerülni kell. Az utóbbi időben divatba jöttek az így kiállított alaprajzok is, amit annál inkább kárhoztatunk, minthogy ez a tervezetnek inkább műszaki része és kell, hogy az műszaki jellegű is legyen. Az alaprajzokról szólva, ki kell fejeznem csodálkozásomat, hogy az alaprajzot meg épp a többiek rovására építészeink nagyon elhanyagolják. Minthogy az a tervezet lényeges része, az egyöntetűség kedvéért kiállítása feleljen meg a homlokzatokénak. Az alaprajz szépsége nagyban előmozdítható a padimentumok, illetőleg a soffiták berajzolásával, ami — minthogy a térképzés a priori építészi feladat és ennek az alsó és felső térhatás kiképzése lényeges részét képezi — nem kárbaveszett munka. Ugyanezek az elvek állnak a metszetrajzokra is, de míg ez utóbbiakban az árnyék berajzolása előmozdítja az érthetőséget, az az alaprajzokban azok rovására van. Egész más elbírálás alá esnek a perspectívák. A szakember az érthetően kiállított orthogonálisból képet tud magának alkotni a létesítendő objectumról, a laikus építtető azonban rászorul a távlati képre s csak annak révén alkot magának fogalmat. A perspectivának azért reálisnak kell lenni, de a realismus határán belül itt nagyobb szerepe van az előadó művészetnek. Akár egyszerűen rajzolva, akár pedig festve van, itt tekintetbe kell vennünk az előadást, a harmadik dimensiót is, azaz a légperspectívával is számolni kell. Úgy, hogy festőileg készített távlatkép ellen kifogásunk nem lehet, de mindenesetre el kell ítélnünk az oly távlati rajzokat, amelyek a képet egy síkban mutatják, azaz plakátszerűek. A plakát hivatása, hogy távolról felhívja a figyelmet, a perspectíváé pedig az, hogy azt közelről szemlélve, a valódi állapotról informáljon. Ez a két cél annyira távol áll és idegen egymástól, hogy egymás mellé állítva őket, már el is döntötték ítéletünket. Röviden összefoglalva: rajzainkat a célhoz képest könnyedén, világosan és — tekintetbe véve az idővel való takarékosságot — egyszerű és közelfekvő technikai eszközökkel kell kiállítanunk. A sok csipke között és cifra pólyában vegyük észre a gyermeket, és azt növeljük nagyra, ne pedig a sallangokat. Wälder Gyula: A budapesti Sas-udvar emeleti alaprajza. Tervezte Fodor Gyula, 1909. március 7