Erdőgazdaság - Erdőgazdaság és faipar, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

ÁGAZATI POLITIKA Mozgalmas esztendő­ seményekben gazdag év- 1-é­nek ígérkezik az 1985- ös esztendő. A hazánk felzabadulásának 40. évforduló­jára, valamint a Magyar Szocia­lista Munkáspárt XIII. kongresz­­szusára való készülődés már hónapokkal korábban mozgás­ba hozta a közéletet, a vállalati­üzemi szférát is. Az ilyen al­kalmakkor szokásos ötéves szám­vetés most több évtizedre nyúl vissza. Minden szakma igyek­szik bemutatni azokat az ered­ményeket, amelyeket a felszaba­dulás óta eltelt 40 év alatt elért, amelyekkel hazánk társadalmi­­gazdasági-kulturális haladásá­hoz hozzájárult. Nem maradt ki a sorból szakmánk, az erdészet és az elsődleges faipar sem. Annál is inkább nem, mert öntetszelgés nélkül is van mit felmutatnunk! A vállalatok, üzemek azonban nemcsak vissza-, hanem előrete­kintéssel is készülnek a jeles évfordulóra és a párt kongresz­­szusára. Erről tanúskodnak a munkaverseny-mozgalom fel­­élénküléséről, a különböző mun­kafelajánlásokról, brigádválla­lásokról szóló megszaporodott híradások. V­an egy másik sajátos vo­nása is az előttünk ál­ló évnek. Eddig példát­lan nemzetközi kezdeményezés indult el az osztrák fővárosból, Bécsből még 1984 tavaszán. Az osztrák mezőgazdasági és erdő­­dészeti minisztérium javasol­ta az Egyesült Nemzetek Szer­vezete Élelmezési és Mezőgaz­dasági Szervezetének, a FAO- nak, hogy az 1985-ös esztendőt nyilvánítsa nemzetközileg az „Erdők Évének”! A FAO magáé­vá tette a gondolatot és vala­mennyi tagországa kormányá­nak javasolta ugyanezt. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter levélben jelentette be Magyarország csat­lakozását a széles körűnek mu­tatkozó nemzetközi mozgalomhoz.­iről van szó tulajdonkép-­­ pen, milyen tartalmat takar az „Erdők Évének” deklarálása? Mit tehetünk,­­ mit kell tennünk, magyar erdészek­nek az eszme valóra váltása ér­dekében? Joggal vethetik fel szaktársaink ezeket a kér­déseket. A mozgalom elindítói abból indulnak ki, hogy korunk­ban olyan nagy és sokirányú, a világ egyes térségeiben már pusztító hatású igénybevétel ne­hezedik a bioszféra egyik leg­markánsabb tényezőjére, az er­dőre, amellyel az erdészet önma­gában egyre kevésbé tud meg­birkózni. Az egész társadalom segítségére van szükség ehhez, magának a társadalomnak az érdekében, amely eddig sem nél­külözhette, a jövőben pedig ta­lán még kevésbé nélkülözhe­ti az erdő materiális javait és inmaterális hasznát, szolgálta­tásait.­ehát nekünk, erdészek-­­ nek az a feladatunk 1985- ben, az „Erdők Évében”, hogy még az eddiginél is intenzí­vebb felvilágosító munkával, fokozott propagandával ráirányít­suk a társadalom minden réte­gének a figyelmét az erdők mai és jövőbeli társadalmi szere­pére, az erdőre leselkedő és az eddigieknél sokkal súlyosabb­nak mutatkozó veszélyekre, s kérjük, igényeljük a segítséget a bajok megelőzése, illetve elhá­rítása, felszámolása érdekében. A feladat nagy, sokirányú, ezért az egész szakma, valamennyi er­dészeti szakember aktív közre­működését megkívánja. N­emcsak a központi szer­veknek, hanem minden­kinek lehetősége van a cselekvésr­e. Cikkeket lehet el­helyezni a megyei, helyi sajtó­ban. Agitatív ismeretterjesztő előadásokat lehet tartani mű­velődési házakban és közpon­tokban, üzemi, ifjúsági és nyug­díjas klubokban. A Hazafias Népfront helyi szerveivel és a pedagógusokkal karöltve a leg­kisebb helységben is meg lehet rendezni tavasszal a „Madarak és Fák Napját” vagy az „Erdők Napját” (aszerint, hogy az utób­bi évtizedben mely elnevezés­sel újították fel ismét a tanuló­­ifjúság körében a régi, kedves hagyományt). Helyszíni bemuta­tókat, tájékoztatókat lehet szer­vezni, a regionális tömegtájékoz­tatási szervek munkatársai ré­szére. Képzőművészeti, fotó- és más alkalmi kiállításokkal vi­zuális úton lehet pozitívan hatni a közönség érzelemvilágára. A Társadalmi Erdei Szolgálat vidé­ki, helyi szerveinek létrehozá­sa, munkájuk megszervezése ér­tékes eredménynek számítana az elérni kívánt cél szempontjából. A jó szándékú tenniakarás és az egyéni leleményesség számos más módszert hívhat még életre az „Erdők Évének” eredményes­sé tétele érdekében. B­első, vagyis szakmán be­lüli feladatai is vannak még az „Erdők Éve” mél­tó megrendezésének. A mozga­lom indokolja, hogy erősít­sük kollektív szakmai hivatás­­tudatunkat, szakmánk szemlé­leti és cselekvési egységét. Tár­gyilagos szakmai viták, termé­keny megbeszélések sorozatán ke­resztül kell nyugvópontra vin­nünk több olyan szakmai kér­dést, amelyek az utóbbi idő­ben élesebben vetődtek fel. Ezek­kel kapcsolatban nem csak meg­oszlanak a vélemények, hanem elbizonytalanodás is észlelhető szakmánk egyes rétegeiben. es kisebb, de számunkra jelentős évfordulóról történő megemlékezés is alkalmas arra, hogy­­erősítse .

Next