Magyar Gépipar, 1895 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1895-02-15 / 4. szám
42 termázsa termést adott. A kukorica az egész vidéken már augusztus elején teljesen kiszáradt, míg a Mechwart ekével fölszántott rész, mindenki bámulatára, éppen, zölden maradt. Azokat a várakozáson fölül kedvező eredményeket, melyeket a Mechwart eke mindjárt az első évi termésben fölmutathat, Takách ur nagyon helyesen, az uj szántási módnak tudja be, mely abból áll, hogy a hantokat fölaprózza, porbanyitja a nyers földet a termőfölddel teljesen összekeveri s »igy elesik« — hogy Takách ur szavait idézzük: — »azon hátrány, melyet a gőzekéveli szántásnál eddig tapasztalni lehetett, hogy a mély szántás előnye, a nyers talaj fölülkerekedése folytán, csak a későbbi években juthatott érvényre, mert a fölszántott földréteg alapos elvegyítése és porbanyitása folytán a kedvező eredmény már az első szántás alkalmával biztosítva van « A Mechwart ekével tett tapasztalatról Takách úr 1894. november havában kelt levelében még a következőket írja : »Ez uj gőzeke még azon előnynyel is bir, hogy körforgó eketestét maga után vonja s minden előkészület nélkül bármerre irányítható, s helyben megfordítható lévén, elesik a gép fölállításával járó időveszteség. Minthogy pedig a körforgó eketest a gépkerék talpa teljes külvilágának szélességében működik, ennélfogva a gép nyomából se maradt vissza a legcsekélyebb felszántatlan rész sem.« »Az eketest egyébiránt könnyen elválasztható lévén a gőzgéptől, s ez minden igaerő alkalmazása nélkül, saját mozgóképességével, a megkivántató egyéb gazdasági munka helyszínére szállítható, s cséplési, őrlési s egyéb gazdasági czélokra alkalmazható.« »A gőzeke nemcsak a tarlószántásnál, de a kőkeménységű heretörésnél is kitűnő munkát végzett, sőt kísérletül egy több mint százéves, összetiport, tömör határutat is megpróbáltunk fölszántatni, melyet meglepő eredménynyel túrt föl és aprózott össze, s daczára a rendkívüli erőkifejtésnek, a gép teljes épségben maradt.« »Az uj szántógép, megfigyelésem szerint, egy rendes ökrös fogat sebességével halad, s 12 órai munkaidő alatt 7 - 9 holdat könnyen képes fölszántani« »Végül megemlítem, miszerint a kísérleti 85 holdat most őszszel fölszántatván, a munka a gőzekével múlt őszszel fölszántott részen félerővel volt végezhető, s porhanyóssága is föltűnően külömbözött a tavaly őszszel közönséges ekével fölszántott területtel szemben.« »Mindezen kiváló megbecsülhetetlen előnyei folytán ez uj szerkezetű gőzeket a gazdáknak legmelegebben ajánlhatom.« A fent ismertetett kedvező eredmények egyenesen annak róhatók föl, hogy Mechwart gőzekéje nem túrja föl, mint a többi ekék a talajt, hanem fölássa s igy valóságos kertészmunkát végez. Hogy pedig az ásóval nem versenyezhet az ekevas, azt már hosszú kísérletek régesrég kiderítették. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy már 1822-ben, tehát 73 évvel ezelőtt közölt a »Polytechnisches Journal« egy jelentést »Az ásó és eke összehasonlítása« czim alatt, mit szórul-szóra idézni érdemesnek tartunk. E jelentés így szól : »Hamilton közelében nemrégiben kísérletet tettek az ásó és az eke munkájának összehasonlítására. Ugyanazon a földön, ahol az előző évben babot, még előbb pedig zabot termeltek, fölváltva két barázdát ásóval ástak föl, kettőt pedig ekével szántottak föl. Mindkét területet még aznap bevetették, mégpedig az ásott és szántott barázdák egy részét kapával és sorosan. Mind az ásott, mind a szántott barázdák termését ugyanazon a napon aratták le. A csépléskor kitűnt, hogy az ásott földbe vetett mag termése a szántott földbe vetettéhez úgy viszonylott, mint 55-42-höz, s az ásott földbe sorba vetett szeme pedig a szántott földbe sorba vetettéhez úgy viszonylott, mint 2000 : 12‘/t-hez. Az ásott földön szalma is több termett, mint a másikon, viszont gaz kevesebb volt. Az a megmagyarázhatatlan, láthatatlan erő, amely Edison óta a legnagyobb hatalommá nőtt ezen a földön. A villám talán teljesen megtöri az ősanyag konzervatív hatalmát s az embert eljuttatva vágyai mekkájáig, a repülni tudásig. De azért nagy kérdés, hogy ugyanez a villám nem fog-e majd iszonyúan rombolni is azokban a kezekben, amelyek ma úgy szorongatják a dinamitot, mint az általuk dicsőített egyenlőség biztosítékát? Vagy talán igazán olyan nagy áldás lesz mindnyájunkra nézve az ősanyag feltétlen leigázása, hogy a közös örömben majd elfelejtjük gyűlölni egymást.« Hazánk, Magyarország, mint az Isten által megáldott föld, mindennel bír, mi szép, jó, nemes. A föld kerekségen a legjobb búza, legnemesebb bor, arany, ezüst, sík és domb, hegy és óriási síkföld, kitűnő faj állatjai, lovai világhírűek, folyama a Duna, Tisza, tava a Balaton, szóval szépségben, gazdaságban az Ur által két kézzel megáldott föld és mégis vannak emberek, kik a hazát, e szent földet, ennek bajait semmibe sem veszik, sőt megtagadják: nagyobb bűn az, mint az apagyilkosság, vagy legalább is akkora. Igaz, hogy kimagasló alakjaink is voltak és vannak, Szécheny István, Deák Ferencz, Kossuth Lajos államférfiak . Íróink Vörösmarthy, Petőfi, Arany, Jókai stb. Világra szóló művészek Munkácsi, Zichy és egy egész nagy gárda a politikai, közgazdasági, ipari és kereskedelmi téren, csak a polgárságunk fogyatkozott még, de annál inkább szaporodott a közmunkás seregünk, és fájdalom, hogy éppen ennek keretében találjuk a hazájukat nem szerető egyéneket. Mily jól esik ily sivár dolgok között egyes élő valóban typikus alakokat a mienknek nevezni, minőről a »Fővárosi Lapok" nyomán ezúttal említést tehetünk. A 95 éves tudósról. Annyi adomát írtak már az öreg úrról, ki 95 éve daczára e napokban is felrándult Budapestre hangversenyt hallgatni, hogy ma már az igazi történet is adomaszámba megy. Pedig ez a história valóban megesett az agg polihistorral, kinek irodalmi munkássága oly nagy, hogy egy saját külön Szintivel József kellene munkái teljes czimjegyzékének összeállítására. Még nincs is évtizede annak, hogy az akkori Pesti Napló, melyet boldogult Ujváry Lajos szerkesztett, valami árvíz-károsultak javára gyűjtést indított. Egyszer beállított a redakczióba egy magas, ősz hajú öreg koldus, s a redaktor után tudakozódott. A szolga tetőtől talpig végigmérte az alakot s miután szakértő szeme azt állapította meg, hogy nem kell a redaktor elé ereszteni, azt felelte, hogy a szerkesztő úr nincs itthon. MAGYAR GÉPIPAR 1895. február 15. Győzött, de győzzön is a magyar ipar. Ganz és társa, hazánk e nagy kiterjedésű és a legjobb hírnek örvendő gépgyára újabb győzelmet aratott gyártmányával a szinte jó hírnek örvendő Siemens-féle gépgyár felett. Ugyanis a nagy-becskereki villanyvilágítás és áramszolgáltatásra szolgáló városi berendezést, daczára a nagy és éles versenyzésnek, a Ganz-gyár nyerte el. Tulajdonkép ez ma már természetes, mert a nemzet felébredt azon káros voltából, hogy sokszor a saját kárára a hazait mellőzte és a külföldöt pártolta, és a végeredményben rendszerint késő bánat követte a hazafiatlan cselekedet, de ez mint a magyar közmondás tartja » eső után köpönyeg« s ma már hála Istennek ott vagyunk, hogy úgy a fő- és székváros mint a vidéki városok fejei, vezetői előbb gondolkoznak és akkor cseleksznek és ez igy jól van. Ádáz harczot kellett vivni még az teljesedésbe ment annyira is, mint a mennyire ez már ma van. A magyar gépipari berendezéseknek nagy áldozatokkal kellett a teret meghódítani, mert nem ritkán láttuk, hogy kitűnő hazai gyártmányunkat a művelt és előre haladt külföld nemcsak hogy méltatta, hanem nagy megbízásokkal is ellátta Tette pedig ezt leginkább a Ganz gyárral szemben, mert régen ismerték annak kitűnő gyártmányait a külföldön és nagy műveket rendezett már be a világ minden táján, sőt még a tengereken túl is , és itthon idegenkedtek tőle s láttuk, sajnosan tapasztaltuk, hogy kissebb szabású berendezéseknél mellőzték a hazait és kapva kaptak a külföldi silányabban és ezen igazán méltatlan és egyúttal hazafiatlan eljárás mégsem kedvelenítette el a szívből magyar, érzelmű gyárvezető és intéző férfiakat, hanem bíztak a magyar faj józan eszében és tudták, hogy a részvétlenség sok, talán a legtöbb esetben elfogultság, az idegennek mód felette feldicséretében és az idegenek által hazai iparunknak kisebbítésében leli magyarázatát. És hogy ez nem tarthat örökké és kitartás és buzgalom meghozza a gyümölcsét s ezen feltevésben nem is csalódtak, mert ma ott állunk, hogy csak kivételes esetekben mondhatjuk és jeleztetjük a magyar ipar mellőzését. Kívánjuk s meggyőződésünk is, hogy ritkán lesz alkalmunk e tekintetben panaszra és így szent meggyőződésünk, hogy a magyar ipar virulni fog A nagybecskereki berendezés igen tekintélyes és az egész városra kiterjed. Nem fogunk késni e nagyszabású berendezést ismertetni, hogy zsinórmértékül szolgálhasson majdan az sok hazafiasan gondolkozó város — Megvárom — szólt az öreg s leült az előszobában a szolga mellé és várt. Végre türelmét vesztette a szolga, bement a szerkesztőhöz s jelentette, hogy kint ül egy tolakodó koldus, kit sehogy sem lehet lerázni, mert magával a szerkesztővel akar beszélni. — Hát csak ereszsze be. Urváry mélyen elmerülve ült az asztal mellett, midőn az öreg belépett. Az öreg tisztes köszönésére fel sem pillantott, csak olvasta tovább a kőnyomatosokat és zsebébe nyúlva két krajczárt vett elő — Vegye bácsi, isten áldja meg. Az öreg koldus átvette a két krajczárt, de nem ment. — Még lenne valami kérni valóm. S Urváry mérges lett. — Ugyan menjen már isten hírével. Kérem alásan, — szólt az öreg, — azt olvastam lapjában, hogy az árvízkárosultak javára pénzt gyűjteni méltóztatik, — hát összekuporgatott vagyonkámból elhoztam egy keveset. S egy csomó bankót tett a redaktor asztalára, száz forintot. — Ejnye, bel furcsa koldus maga Hogy hivják magát. — Instálom alásan, én Brassai Sámuel vagyok.