Magyar Gyáripar, 1927 (18. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1927 (21. évfolyam, 1-11. szám)
1927-01-01 / 1. szám
2 MAGYaR gyáripar amelynek erősödése nélkülözhetetlen előfeltétele az ipar fellendülésének. További előfeltétele lenne ennek kedvező kereskedelmi szerződések kötése. Azonban, sajnos, megbízottaink szakszerű és önfeláldozó munkája ellenére sem állíthatjuk, hogy" az eddigi eredmények túlságos reményekkel kecsegtetnének. Locarno és Thoiry szellemének érvényesüléséből egyelőre még vajmi kevés érezhető. Ez a szellem bizonyára a vizek fölött lebeg, egyelőre azonban elérhetetlen magasságban. Ami érthető. Mert minden ország ipara védelemre szorul, míg ki nem alakul egy célszerű rendszer, amely valamennyi gazdaságilag összefüggő ország és a mezőgazdaság és az egyes iparágak igen különböző érdekeit összeegyezteti. Ami az egyes iparágakat illeti: a szénbányászat, amely elsőnek említendő, mert kulcsiparágul tekinthető, az év első nyolc hónapjában a termelés tavalyi eredménye mögött maradt. Az ősz azonban, részben az angol bányászsztrájk következtében is, a viszonyok javulását hozta és feltehető, hogy az év végéig a termelés eredménye eléri a tavalyi 63.000.000 métermázsát. Jobban járt a vasipar, amely termelőképességének kihasználását 50 százalékról 60 százalékra fokozhatta és további javulással is kecsegtet. Ez a növekvő építkezéssel, a csavar- és vagongyárak fokozódó szükségletével és a nagyobb sínszükséglettel, tehát a külföldi tőkebeszivárgással és a beruházási tevékenységgel függ össze. A gépipar is haladást mutat föl termelőképessége kihasználása szempontjából. Ebben jelentékeny része van annak, hogy a háborúban erősen megnövekedett berendezésüket fokozatosan a békeszükségletek kielégítése céljaira alakították át. A téglaipar szintén lassan emelkedő irányzatot mutat. Míg a múlt esztendőben termelőképességének csupán 10 százalékát, az idén ennek körülbelül 20 százalékát használhatta ki. Ez bizonyos mértékig a magánépítkezés megindulásával van összefüggésben, amely utóbbi az állam közoktatási, továbbá a városok és községek költségvetésében leli eredetét. Kevésbé növekedett a cementipar termelése, amely 75.000 vagon árut lenne képes előállítani, ebből azonban tavaly csak 23.000 vagont termelt, ami az idén 28.000 vagonra fog emelkedni. A kivitel emelkedése 60 vagonról 2500 vagonra, mindenesetre örvendetes jel. Ebben az iparágban nem az elért eredmény, hanem inkább a további javulásra való kilátás a biztató. Barátságosabb képet mutat a textilipar. Gyártmányainak értéke, 215.000.000 aranykoronáról körülbelül 20 százalékkal emelkedve, 250—260 millió aranykoronára becsülhető. Ennek megfelelően munkáslétszáma 31.000-ről 35.000-re növekedett. A mezőgazdasági termékeket feldolgozó iparágak közül a legrégibb a malomipar, bár valamivel többet őrölt, de alig ért el kedvezőbb eredményt, mint tavaly. E téren a fenforgó nehézségek, sajnos, állandó jellegűek, minthogy az e szempontból legfontosabb utódállamokkal — Ausztriával és Csehszlovákiával — fönnálló kereskedelmi egyezményeink a búzát és lisztet differenciális vámmal sújtván- e fogyasztópiacok részben alig biztosítanak nyereséget, részben teljesen elzárva maradnak termelésünk előtt. A cukoripar répafeldolgozása csökkent némileg, kapcsolatban a tavalyinál kisebb répatermeléssel. A végső számszerű eredményben ez a csökkenés mégsem fog jelentkezni, mert az idei némileg nagyobb cukortartalom hozzávetőleg pótolta a répamennyiség csökkenését. Az 1925-ös esztendő tudvalévően passzív üzleti eredménnyel végződött a cukorgyárak számára; a világpiaci áraknak — mindenesetre csak újabban bekövetkezett — emelkedése, az idei termelési idény számára a helyzetet megkönnyítette. Valamivel jobb üzletmenettel biztat a szeszipar idei évadja is, ami az ipari szeszgyárak számára termelőképességüknek 25 százalékáig terjedő kihasználását jelentené. E téren is a kivitel növekedése észlelhető. A sörfőzdék számára kivételesen rossz esztendő volt az idei. Részben a fogyasztás szempontjából legfontosabb évszak kedvezőtlen időjárási viszonyai, részben az erősen leszállított borárak a fogyasztást jelentékenyen csökkentették. Sörfőzdéinket a jelen körülmények között túlméretezett mivoltuk mindjobban készteti arra, hogy helyiségüket és berendezésüket részben más gyártási célokra használják föl. Minthogy azonban az előbb említett idei rossz üzletmenetnek különleges okai voltak, ebben javulás várható. Nem lehet ennek a cikknek feladata pontos statisztikai adatokat sorolni fel. Mégsem lehetett mellőzni a számokat. Mert csak így mutathattam rá arra, hogy az ipari termelés néhány ágában a kezdődő gyógyulás jelei mutatkoznak. Azonban a legtöbb iparágban gyári vállalatainak túlnyomó része, sajnos, szünetel és a mutatkozó javulás képe nem olyan beteget mutat, aki már a saját szervezete erejéből merít. Nem szabad elfelejtenünk, hogy két jó aratás után tekintélyes kölcsönöszszegek birtokában vagyunk. Ezeknek nyomai az előbb felsorolt és sok egyéb adatban kifejezésre is jutnak. De ha az e kölcsönökből létesített beruházások a gazdasági életnek erős, sőt hosszabb ideig is tartó ösztönzést adnak, állandóan mégsem hathatnak. Emellett gazdasági lábbadozásunk nem is annyira előrehaladott, hogy ne lennénk alegnagyobb mértékben ráutalva a további javulásra. Figyelmünket tehát ama kérdések megoldására kell fordítanunk, amelyektől gazdasági életünk és az ezen felépülő ipari termelés állandó javulása függ. És e kérdések között elsősorban szerepel a különböző fajtájú terhek könnyítése. Hála a dús külföldi pénzajánlatoknak egyrészt, a Nemzeti Banknak a gazdasági követelményeket mindig szem előtt tartó és üzleti politikájához hozzásimuló vezető bankok eljárásának másrészt, a kamatlábleszállítás terén máris nagy lépés történt előre. A termelés azonban még mindig olyan kamatteherrel küzd, amely a békebelit jóval meghaladja, kivált ha meggondoljuk, hogy az infláció a hadikölcsönkötvények elértéktelenedése és az évekig tartott kereseti krízis folytán bekövetkezett tőkecsökkenés ma sokkal nagyobb hitel igénybevételét teszi szükségessé. Ehez járul az adóterhek fejezete. Addig amíg a gazdasági erőkifejtés forrásai — miként az most történik — összegyülemlőben vannak és az újraébredő vállalkozási kedv hosszú szünet után egyelőre még csak igen szerény keretek közt kezd tevékenykedni, a túladóztatás káros hatása még nem mutatkozik a maga teljes egészében. Csak, ha a pénzáramlás, az állami beruházások hatása tűnőben lesz, csak akkor bontakozik ki előttünk világosan gazdasági helyzetünk normális képe. És ez a jövendőbeli kép az, amivel adópolitikánknak számolnia kell. Nincs célja, hogy itt fejtegessük, vájjon a könnyítéseknek a közvetett vagy közvetlen adók terén kellene-e megtörténni és mily mértékben? Államháztartásunk egyensúlya sokkal értékesebb, semhogy ahoz könnyelmű kézzel hozzá szabadna nyúlni. Bizonyos azonban, hogy egyrészt az igazságosság, másrészt a termelés fokozása szempontjából az államérdek is azt követeli, hogy az adóenyhítés jótéteményéből egyik termelő osztály se maradjon ki. Az a tény, hogy a városi lakosság, amely az ipari és kereskedelmi adóalanyok túlnyomó részét foglalja magában, az egész vagyon- és jövedelemi adó kétharmad részét viseli, e szempontból útmutatásul szolgál. A társasági és 1. szám.