Műszaki Lap, 1927 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
4. oldal MŰSZAKI LAP 1. szám a metropolisok közé, mely hely őt rendeltetése szerint méltán megilleti. A metropolis! Különös, bonyolult és a madártávlatból szemlélő egyén előtt kaotikus zavart mutató valami. Pedig, ha a madártávlatból mindinkább közeledünkhozzá, hasonlóan a fotografáló masina lencséjével a homályos végtelen beállításból az „éles rajzoláshoz", csodálatos precízen működő, géppontosságú, élő, lüktető szervezetet, szerkezetet észlelhetünk benne. Az ember, a világegyetem rejtélye, mint a legtökéletesebb, legprecízebben bonyolult fizikai és kémiai szerkezeti tökély helyezkedik el a Mindenségijén. Ő a Kosmos homogén atomszerkezete. Mint ős szerkezet-sejt, bámulatos szapora és tökéletes sejt-oszlással termetette meg saját szerkezete mintájára, saját szerkezetének kópiáját és annak különféle variánságát: a Gépet. Az ember, a Kosmosnak ez a csodálatos kis homogén részecskéje végül, saját tökély-szerkezetének és az általa saját magából kiprodukált gépvariánsok szédületes, pontos rendszerű viszonyba állításával megteremti a minden idők leglenyűgözőbb tökéletes alkotását, mint valami magasabbrendű technikai „zenedrámát“, a Metropolist. A Metropolis, tökéletes gépszerkezet. A gép, mint említettük, az ember orgánumának pontos kópiája. Az ember szerkezetének éltetője, mozgatója, találhozója: az érvelés, a szív. A Metropolis érverése, szíve: a lift. Ha megáll a szívverés, megszűnik az ember aktivitása. Ha megáll a lift, (gondoljunk pl. csak a 40—60 és még több emeletes felhőkarcolókra) a Metropolis megszűnik élni. A lift, a felvonó úgyszólván egyetlen gép, amellyel a nagy város minden egyes lakójának, valamelyes viszonylatban dolga van. És mégis, sokszor még szakemberek, is, akik némi összefüggésben is vannak vele, a lényegéről — még egy egészen általános lényegről is — vajmi keveset tudnak. Talán nem végzünk felesleges munkát, hogy most, amidőn aktualitását oly sokkörülmény hozza, mint a lassanként mégis csak meginduló magas építkezés és az évek óta üzemen kívül álló bérházfelvonók kormányrendelettel való üzembehelyeztetése, etc. valamelyes általános ismertetést nyújtunk a felvonókról, különös tekintettel a technika fejlődésére és oly praktikus útbaigazításokat, melyeket úgy szakember (pl. építész, gyári üzemmérnök),mint laikus (háztulajdonos, házgondnok, érdekelt lakók) a maga hasznos céljaira tudjon fordítani, egyrészt, másrészt pedig az általánosan érdeklődő technikus intellektuelt is meríthessen belőle. A felvonó történelmi fejlődéséről — bármennyire érdekes áttekintést is nyújtana — a helyszűke folytán és egyéb kitűzött célunk érdekében eltekintünk és a szédületes, evolúció érzékeltetésére csak két röpke képet állítok az olvasó elé. Az egyik: az ősember, amint a vadállatoktól, mérges szúnyogoktól és egyéb ellenétől való védelmében kis kőkunyhóját felépíti a magaslatra, a hegyekbe. A hozzávaló egyes sziklát és egyéb anyagot véres verejtékkel gördíti fel kézi erejének megfelelő mennyiségben és sebességgel, illetve csigalassúsággal, egyenként a lejtőn, mely hosszas küzdelem és veszedelmes anyagi szállítás legtöbb esetben tovább tartott, mint maga az „építkezés.“ A másik kép: modern felhőkarcoló elektromos express-liftje, másodpercenként 6—8 méter sebességgel, tetszés szerint megállapítható terheléssel. A két kép közötti perspektíva, úgy az emberiség, mint a vele összefüggő technika fejlődése szempontjából szédítő. Mi a felvonó? Oly berendezés, hol a személy, vagy teherjárószékben, illetve fordszékben nyer elhelyezést, melyet leginkább függőleges, néha ferde irányban emel fel, esetleg lesülyeszt. A használat céljának megfelelően van: személy-, teherfelvonó a legkülönbözőbb fajtájú áruk részére, azonkívül irat- és végül ételfelvonó. A meghajtás mindig az adott helyi viszonyoktól függ. Az ideális hntóerő természetsen az elektromosság. Vannak azonban még egyes esetek, ahol hidraulikus, közlőműves és kéziüzemű meghajtást alkalmaznak. Vegyük sorra őket. Kéziüzem: leggazdaságosabb, maximum egy emelet magasságig (1-től 3—4 m emelő magasság) alkalm