Művezetők Lapja, 1924 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1924-05-01 / 5-6. szám

Budapest, 1924. Május—Juniuus XXVII . évfalyaró, 5-6. szám. A­ MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ­­­­EK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. LAPTULAJDONOS, MŰVEZETŐK LAPJA A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1907. évi kopenhágai nemzetközi kiállításán. Szövetségi tagoknak a tagsági dijak ellenében jár. Megj­enik minden hő­­ én.­­ Mamilák Országos Szávetségi. KIADÓ: A »zsitd­ségkörp­ elölj, nevében : SIMONYI GYULA. JELELÖS SZERKESZT©­­ PALIK FERENC. A lap szellemi részére vonatkozó megkért­­»• Művezetők Lapja, szerkentőségébe, egyebek a .Művezetők Lapja* kiad............... A lap sö­tétek a. Művezetők Lapja, szerkesztői­ hirdetések és egyebek a .Műt adóhivataliba Idapsit Vili., lénik­-k­ii 12. simiandát. Telelőn­­ József 24 M. Elfogy a szén. Irta: Palik Ferenc. Ha végigsétálunk a pesti Duna-parton a Lipót­várostól Újpestig, számos szurtosképű kis nebulóval találkozunk, vállukon rongyos, szennyes zsákkal, jobb kezükben egy-egy rozsdás ácskapoccsal, baljukban lyukas vasfazékkal, akik ürgeszerű lyukakban el-eltünve, a haj­dani öntödékből kikerült vascseppeket, elkokszolódott széndarabkákat bámulatos szorgalommal bányásszák a Duna régi árterébe évtizedeken át kihordott szemét­rétegekből. Részvéttel nézzük a szegény kis­fiúkat, leányokat, akik iskolamentes óráikban ily módon kénytelenek szó­rakozni, és mosolyogva gondolunk arra, hogy ezek a szorgalmas kis hangyák a köz javára termelnek, nap­világra hozzák ezeket a veszendőbe ment javakat, ame­lyeket könnyebb életviszonyok között könnyelműen el­­prédáltunk. Vas és szén! A megcsonkított Magyarország föld­jében mindkettőből oly kevés van már, pedig ezek az iparnak legfontosabb anyagjai. Lelket nyomasztó az a tudat, hogy geológusainknak bár egymástól eltérő becslése szerint is, országunk szén­készletei alig elégségesek 80—120 esztendőnél tovább és három-négy nemzedék után az ötödiknek már nem jut belföldi szén. Ebben a tekintetben nem lehet vigasz­taló az a tudat, hogy ipartelepeink és vasutaink kény­­szerítetten csökkentett üzemük folytán kevesebb szenet fogyasztanak, mint a háború előtti években, ennélfogva a földben rejlő szénkészletünk néhány évtizeddel tovább eltart. De tegyük fel azt, hogy iparunk, közlekedésünk váratlanul föllendül — ismét csak előttünk az ijesztő rém, tüzelőanyagaink mielőbbi elfogyása. Szénfogyasztásunk, a békebeli viszonyokat alapul véve és Csonka-Magyarországra átszámítva, 105 millió métermázsára becsültetett. Ez a szénmennyiség azonban kilogrammonként 4100 kalória sűtőértékűnek vétetett, holott szénkincsünk között akad ugyan egy kevés 6000 kalóriás is, de a felsőfekvésű szenek (lignit­ek) között számos fajta csak 2000—2200 kalóriás. A pécsvidéki jóminőségű szenekből a trianoni békeszerződés értelmé­ben a jugoszláv államnak évenként 3 millió métermázsát tartozunk átadni, amely körülmény ismét legjobb sze­neink felhasználható mennyiségének a rovására írandó. Örvendetes az, hogy szénbányászatunk mennyiségi­leg már­is meghaladta a békebeli évi széntermelés ösz­­szegét, de csak mennyiségileg, mert fűtőérték szempont­jából a háború alatt kitermelt kevesebb szénmennyisége mögött áll. Az Országos Szénbizottság összeállítása szerint a termelés 71 millió métermázsa volt az 1922. évben, eszerint az előbb közölt 105 millióból még 34 millió hiány mutatkozik, ami azonban a behozott 10 millió tűzifával és 6 millió métermázsa jó kőszénnel csak rész­ben nyert fedezetet; míg a még hiányzó 18 milliót csökkentett ipari tevékenykedésünk és a lakosságnak télen fűtetlen lakhelyiségeivel takarítottuk meg. Sivár, vigasz nélküli a helyzet, ha a tüzelőanyag hiányában kivezető út felé kutatunk. Nagy és jelentéke­nyebb vízierővel országunk nem rendelkezik. A sok jogosult reménykedéssel megkezdett fúrások a földben levő nyersolaj megszerzéséért, eddig, sajna, eredményt nem tártak fel. És mégis, az önző, rossz gazda cinikus »utánam jöhet az özönvíz« gondolkodásával pazarlódik még korunkban is az értékes »fekete arany«. Hiszen legmodernebb gőzmozdonyaink is a drága külföldi valutá­val vásárolt szénnek 4, de a legjobb esetben 6 százalé­kát értékesítik, száz lapát szénből 4—6 lapátnyi végez munkát. Gőzgéptelepeink 10—12 százalékát — nem is említve itt az országszerte használatos, még kedvezőt­lenebb eredményeket mutató gőzlokomobilokat (motor­­jaink a fogyasztott benzin vagy nyersolaj 22, legföljebb 30 százalékát értékesítik; fű­tőkályháink rossz állapotuk és ismert felületes kezelésük mellett a legjobb esetben az eltüzelt szén fütőértékének 15—20 százalékát adják át melegben, míg 80—90, sőt 95 százaléka a haszno­sítható melegmennyiségnek a kürtőn át távozva emelik a madarak és repülőgépek szintén véges birodalmának hőmérsékletét. Megdöbbentő az a pazarlás, amellyel szemben aránylag alig nevezhetők azok a kísérletek eredményei, amelyek a tüzelőanyagok fűtőértékének kedvezőbb ki­használása érdekében szünet nélkül, lázasan folynak, többnek, mint amennyit a dunaparti kis szemétbányászok működési színhelyük szűk területén a köz javára az enyészetből visszaszereznek. A Művezetők Orsz. Gazdasági és Jogvé­delmi Szövetsége hívei. Ezúton értesítjük tagtársainkat és kerületeink 1. vezetőségeit, hogy Gazdasági Szövetségünk havi tagdíjait végrehajtó­ bizottságunk március 11-én tartott ülésében, 1924. évi május hó 1-től kezdődőleg 2000 koronára emelte fel.

Next