Ipari Művezetők Lapja, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
4 IPARI MŰVEZETŐK LAPJA V. évf. 1. szám. mintha a meghalás volna, ha ismét fölnyitja, mintha a föltámadás volna, némasága mintha beszéd volna, rádnézése mintha hívás volna, gyászfátyola, mintha az örök éjszaka volna ... az egész mintha ezer esztendő története volna». A hazának jobb jövőjéért lelkesülő e félistenek, akiknek lépte még sokáig fog visszhangzani a történelem márvány csarnokában s akiknek ajkáról «oly ékesen folyt az emberiség evangéliuma» mély barázdákat szántottak a magyar parlagba s aranykalászt termő magokat hintettek bele. A «Zalán futásának» költője megrendítette az ébresztőt a már-már halálnak tetsző mély álomból s «a riadó vak mélységét fölverte szavával». Széchenyi megírta a magyar lelkiismereten a kalapácsütés keménységével kopogtató «Hitel»-t. Megmozdult a magyar Globus. Az alkotás vágyának elektromos feszültségével telt meg a levegő é s lázas ütemű munkával akarja pótolni századok mulasztásait. Életre kelt a nyelvünk szépségeit magyarul megszólaltató Nemzeti Játékszín, a Magyar Tudományos Akadémia, megépült a Nemzeti Múzeum palotája, létrejött a nemzetserkentő gondolatok föltevésének és megvitatásának színteréül szánt Nemzeti Casino, letették a Lánchíd alapkövét, elkészül az Alagút terve, 1841-ben megszületett az első magyar takarékpénztár, 1842-ben az első magyar bank. Megindul a gőzhajózás a Dunán, a Duna—Tisza-szabályozás, megalakul a balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság, elkészül a magyar vasútépítés alaptörvénye, az 1836. évi XXV. t.-cikk, majd a közúti törvény, — prüszkölve futja be Budapest és Vác között első útját a vasparipa, a szabadság és egyenlőség említett nagy gondolatait egymásután vésik törvénytáblára, elkészül a nyugati hasonló alkotások fölött messze kimagasló, a magyar jogászi gondolkozás örök dicsőségét hirdető 1843. évi büntetőjogi javaslat. Addig nem ismert nyelv és forma szépségébe öltözött titáni gondolatokkal remegtette meg a szíveket az emberiség legnagyobb költői közt is a legelső sorban álló Petőfi lantja és megszólal a világ legédesebb ajkú mesemondójának, Jókainak a bűbájos romantikája. Megcsendül az első igazi magyar opera: Erkel «Hunyadi László»-ja, Liszt Ferenc «Magyarországi Szent Erzsébet legendája» és «Koronázási ünnepi Misé »-je. A hazánk ezeréves fönnmaradásában örök érdemű, de a népességének már csak egyhuszad részét alkotó néhány százezer főnyi nemességnek a múlt délibábos képein merengő rendi nacionalizmusa helyébe a jövőbe tekintető nemzeti reformnacionalizmus lépett, ami a magyarok millióinak egyesített erejét és a szabadság levegőjében akadály nélkül kibontakozó tehetségét akarta a nemzetek versenyében megerősödésünk és haladásunk szolgálatába állítani. Ez a törekvés — látni a száz év előtti alkotások vázlatos felsorolásából —, nem szorítkozott az alkotmányjogi, politikai, társadalmi és szellemi élet terére, a gazdasági élet síkján is kitermelte annak felismerését, hogy gazdasági életünk rendjét a nemzeti élet követeléseihez kell szabni. Ez az érckeménységű nemzeti önfenntartási törvény elháríthatatlan szükséggé emelte a tespedő magyar ipar fellendítését. Mert bizony, hiába volt termékeny földünk, nyersanyagokban való gazdaságunk, értelmes népünk, hiába volt egyes városainkban tisztes múltban gyökerező kézműiparunk, olyan iparról, amely legalább nyersterményeinket föl tudta volna dolgozni s azokból legalább az itthoni szükségleteket kielégíteni, milyen iparról száz esztendővel ezelőtt még beszélni sem lehetett. A magyar statisztikusok atyamestere, Fényes Elek írja száz évvel ezelőtt megjelent munkájában, hogy 1840 körül a 12 milliós népességű Magyarországon mindössze 126.000 kézművest találtak, minden 89 létekre egyet, míg Ausztriában minden 13 lakosra esett egy iparos. Gyárnak nevezhető «iparintézet»-ünk mindössze 453 állt fenn, a tízszerte kisebb Lombardiában 15-ször annyi: 6940. Valamennyi posztógyárunk, élükön a gácsival, évente 2000 mázsa gyapjút dolgozott fel. Csehországban egyedül a reichenbergi gyár 26.000 métermázsát. Így érthető, hogy csupán posztóért, mégpedig jórészt tőlünk potom áron kivitt gyapjúból készült posztóért, a külföldnek 6 millió ezüstforintot fizettünk, csehországi gyolcskelméért pedig 5 milliót. Érdekességben és tanulságban nyernek ez adatok, ha összehasonlítjuk azzal a ténnyel, hogy 1930-ban a Fényes Elekénél 3 millióval kisebb népességű trianoni Magyarországon majdnem 900.000 iparost és — az építőipar nélkül —, közel 4000 gyári vállalatot írtak össze. Iparunk akkori elmaradottságának kétségtelenül voltak szubjektív okai is. Vezető nemesi osztályunk húzódozott az ipari tevékenységtől, mert áhítatos szerelemmel ragaszkodott a földhöz. És ez nem is csoda. Hiszen a föld nemcsak anyagi létének alapja, de közéleti súlyának, társadalmi és politikai szereplésének és köztisztségre alkalmas voltának a fokozati meghatározója is volt. Ennek tudata nemzedékről nemzedékre átöröklődött és vérének minden sejtjét úgy átitatta, hogy szemében a földbirtok mellett minden más foglalkozási terület alsóbbrendűnek tűnt fel. De — és ezzel akkori ipari elmaradottságunk legfőbb okát jelölöm meg—, az ipari pálya nem is volt kecsegtető. Függő államjogi helyzetünkben kíméletlen vámpolitikai és egyéb eszközökkel Magyarországnak a nyersanyagszállító gyarmat szomorú és sorvasztó szerepét juttatták, úgyhogy — míg Nyugaton a merkantilizmus tanításának hatása alatt az állam az ipart teljes erővel támogatta —, nálunk mesterségesen elsenyvesztette. Az erre szolgáló instrumentumok közül csak azt említem föl, hogy míg az osztrák iparcikket a behozatalnál belföldi áruként kezelték és mindössze 30'o-os vámmal terhelték, a magyar iparcikket az Ausztriába kivitelnél külföldi árunak minősítették és 30/0-os vámmal rótták meg. Lehet-e csodálni, hogy az újjáébredés korában legjobbjaink lelkében természeti törvény kényszerűségével fogant meg a törekvés az évszázados bilincsek szétpattantására és az elalélt hazai ipar fölélesztése és fölvirágoztatása útján nemzeti termelésünk mennyiségének és nemzeti vagyonunk és jövedelmünk értékének megsokszorozására. Az iparfejlesztés fontosságának fölismeréséhez kétségtelenül hozzájárult a német védővámos iskola vezéralakjának, List Frigyesnek «Das nationale System der Politischen Ockonomie» című 1840-ben megjelent munkája is, amit hamarosan magyarra is fordítottak. List megfordult nálunk is és voltaképpen az ő tanítása szólal meg — szónoki ötvözetben —, Kossuth Lajos ismeretes mondásában: «az ipar nélkül való nemzet félkarú óriás, akinek, ha rossz idő jár, egy keze sincs, — tehát nyomorék». Ezek után az előzmények után alakították meg Kossuth, Batthyány Lajos gróf, almási Balogh Pál, Eötvös József báró, Fáy András, Nyári Pál, Ráday Gedeon gróf és a hozzájuk csatlakozott más közéleti férfiak az Országos Iparegyesületet 1842- ben, az akkori Pest megye előzékenységéből a kevéssel előbb épült vármegyeház közgyűlési termében. Az alapítók névsora főképpen a politikusok, honorációrok, nemesi és főnemesi rend köréből került ki, jeléül annak, hogy az iparosodás szükségének tudata az egész magyar vezető társadalmat, áthatotta. Ez a magyarázata annak, hogy míg a Gazdasági Egyesületet maguk a gazdák csinálták meg, a magyar iparosok első érdekképviseletének, az Iparegyesületnek alapító tagjai közt úgy kezdetben, mint működése későbbi folyamán, a jómódú birtokos nemesi családhoz tartozó Deák Ferencé mellett számos főpap és a magyar arisztokrácia úgyszólván minden családjának nevét megtaláljuk. A fiatal egyesületben hamarosan Kossuth veszi át a valóságos vezetést, itt szívja magába a gyakorlati gazdasági élet megismerését és fontosságának fölismerését. A sokezer példányban olvasott Pesti Hírlapban megjelent cikkei tüzeltek, gyújtottak, buzdítottak. Lánglelkének sugallatára keletkeztek egymásután az Egyesület alkotásai: mesterinasiskolák, népszerű előadások, olvasóterem, népszerű könyvtár, szerszám- és gépmintagyűjtemény, kísérlet ipari műszótár létesítésére, a mai iparpolitikában is sűrűn használt kölcsön- és tőkesegély rendszeresítése, a páratlan népszerűségű és szuggesztív hatású Védegylet, ami a hízelgésre éppenséggel nem hajlamos Petőfit a Védegyleti Dal és az e honi ipart pártoló mozgalom élén álló Batthyány és Károlyi grófnékat dicsőítő költemény megírására lelkesítette, majd a Gyáralapító Részvénytársaság, a Magyar Tengerhajózási Társaság, az iparfejlesztés dolgában az Országgyűléshez intézett, a maga nemében első, hatalmas emlékirat és amit első helyen kellett volna említenem: az iparműkiállítások rendezése. Ezek elsejéről: az 1842-ből Kossuth CSISZOLTLAP vízmentes, hajlékony, siliciumkarbid vagy abrazil szemcséjű vas, acél és fém csiszolására raktárról Műszaki és Gépkereskedelmi Vállalat ROBITSEK ALADÁRNÉ Budapest, VI., Aréna út 126. sz. TELEFON: 298—389.