Nemesfémipari Közlöny, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-11 / 28. szám
k: 3 gena 1 GILEVFSZI ÓRA ALKATRÉSZ ÉS SZERSZÁM, alapítási 4 Zseb, fali, inga aranykarkötő órák és ébresztők: Bravó, I - Tam-Tam, Jocker Pelt, Stiel, díszórák Junghans, Beckirast és Kienzle. Kukák, schotten és konyha órák Pontos, szakszerű kiszolgálás a legjutányosabb 4 napi áron. Szerszámokban dús választék órás, ékze- IKY GYULA ÉV 1920. BUDAPEST, PETŐFI SÁNDOR U. I0. rész és vésnökök számára. Különlegességekben speziatista. Svájc Csappolkozógép, Boley Leinen és Lord Schmidt (Triunph). esztergapadok. Csavarhúzó, esi esz, prizni, stb. Csapfúró gépek. Schablen fournitura az összes márkákhoz kapható sek a templomi kegyszereket, tekintettel épen Spanyolország, mint az egyik legnagyobb katolikus állam érdeklődésére. Igen érdekesek a skandináv államok ezüst-munkálatai is. A legpompásabb a legismertebb skandináv ezüstműves, Jensen öt vitrinje. Legszebb darabja az egy méter hosszú és fél méter magas halas tál. Az apróbb arany- és ezüsttárgyak között különösen feltűntek technikai kivitel és hatásuk pompája miatt azok a púderdobozok, melyek felületén igen finom aprólékossággal megformált csoportok, domborművek a la Wat- teau ékeskednek. Dánia, Norvégia szintén méltóan vannak képviselve. Norvégia főként ezüstművű boroskupáival keltett feltűnést. Elefántcsontmotívumú serlegeik a középkor legjobb mestereire emlékeztetnek. Pompásak Norvégia emaillmunkásainak produktiói is, közöttük egy szalvettagyűrűsorozat az állatöv egy-egy szimbolizált formájával. A kiállításon résztvesz Ausztria és Magyarország is, csak mikor e tudósítást kaptuk, sem az osztrák sem a magyar kiállítók még nem voltak kész vitrinjeikkel. Reméljük, lapunk legközelebbi számában ezeket, főként a magyar kiállítókat egész részletesen ismertethetjük. Jövőnk Gazdasági bajainkat figyelve, a világháború óta azt látjuk, hogy egy oly súlyos gazdasági krízis állandósult, melyből nemhogy kilábalnánk, hanem nap-nap után többen és többen vesznek el sorainkból. Ha ennek a gazdasági züllésnek okait keressük, számtalan hibát találunk, melyek nemcsak hazánkra elszigetelt jelenségek, hanem többé-kevésbbé az egész kontinensen fellelhetők. Vizsgálva azokat a terheket, amelyek a vállalkozásokat megnehezítik, sőt gyakran lehetetlenné teszik és az egészséges polgári tőkeképződést is akadályozzák, részben a teherbírásukat jóval felülmúló adókat és azok könyörtelen behajtását, másrészt azonban a vállalkozóknak kalkulációhiányát jelölhetjük meg. Az előbb említett okon sajnos, mi nem segíthetünk, itt csak a kormány pénzügyi politikájának gyökeres változása hozhatna enyhülést. Állami pénzügyeinknek olyan rendezésére gondolok, hogy csak a legszükségesebb kiadásokra költsön a kormány, szigorúan azokra, amelyek az állam fenntartásához tartoznak az adminisztráció lehető legnagyobb csökkentésével. Ha a közvállalkozásokba fektetett horribilis összegeket a magángazdaság rendelkezésére bocsátanák, elérnénk azt, hogy a kisexistenciák az állam szanálása után megint tőkéhez jutnának és azt megfelelően gyümölcsöztetni is tudnák a nemzet javára. Számtalanszor hallottunk és olvastunk lapokban nyilatkozatokat az adók leszállításáról, közkezelésben álló fölösleges vállalkozások likvidálásáról és azt láttuk, hogy az adók minden enyhítési ígéret után emelkednek, legjobb esetben maradnak a régi nívón, a közvállalatok meg csak nem akarnak megszűnni. Sajnos, ilyen körülmények között csak még tovább letörünk, mindennap többen és többen kénytelenek évtizedek nehéz munkája után redőnyeiket lezárni és várni a messiási holnapot, a még adómentesen használható utcai padokon. Az érem másik oldala a bennünk rejlő hiba és ez a helyes kalkuláció hiánya. Nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi az a százalék, amennyit az egyes tárgyak forgalombahozatalánál feltétlen keresniük kell. Speciálisan a mi szakmánknál legsiralmasabb e tekintetben a helyzet, mert nálunk kis az úgynevezett „forgalom“ csak fogalom, különösen ma, amikor az emberek örülnek, ha a létfentartás legelemibb eszközeit meg tudják szerezni. Az a kevés vevő, aki ma még felkeresi szakmánkat és vásárol, eltekintve a részleteseket, akik tényleg könnyebb helyzetben vannak az eladásoknál, olyan árakat fizet, amely nem hogy erőt adó injekció lenne, hanem sietteti az eladó tönkre jutását. De ne gondoljuk, hogy itt csak a súlyos gazdasági helyzettel kínlódó vevő az oka, hanem nagyobbrészt maguk az eladók. Ha nézzük, hogy mit csinálnak kereskedőink, azt látjuk, hogy elsétálnak jobbra-balra levő szomszédaik kirakatai elé, megnézik azok kiírt árait,mert sajnos erre szükség van , hazamennek és áraikat redukálják, gondolva azt, hogy ha ennyi elég a szomszédomnak, akkor én még olcsóbb árak mellett az ő vevőit is magamhoz csábítom. Ez a nagy tévedés az, amit mindannyian érzünk, ami végeredményben nem más, mint egy esztelenségig túlhajtott gyilkos konkurrencia. Mert tény az, hogy többet nem forgalmazunk azáltal, ha árainkat, melyeket amúgy is szolidan kalkulálunk, még lejjebb szállítjuk, csak azt érjük el, hogy önmagunkat tévesztjük meg, sikerült üzletet kötni, pénzt látunk ugyan, de ez nem más, mint pénzcsere. Az ilyen üzletkötéseket csak úgy terheli a rezsi, mint azokat, melyeket tisztességes haszonnal kötünk meg. Az eredmény pedig az a rossz kalkuláció mellett, hogy a rosszul kért ellenérték a vevő alkudozása folytán még tovább csökken úgyannyira, hogy ha az illető kereskedő rendesen kiszámítaná az arra az árura eső rezsit, rájön arra, hogy az üzletkötés mellett effektíve ráfizet ■ tett. Az ilyen üzletkötési sorozat okozója a vagyon csökkenésének majd bukásának. Nem elég úgy kalkulálni, hogy csak a napi rezsit keressük meg, hanem ezenfelül kell egy plusznak lenni. @ 551 ]