Nemesfémipari Közlöny, 1929 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-11 / 28. szám

k: 3 ge­na 1 GILEVFSZ­I ÓRA ALKATRÉSZ ÉS SZERSZÁM, alapítási 4 Zseb, fali, inga aranykarkötő órák és ébresztők: Bravó, I - Tam-Tam, Jocker Pelt, Stiel, díszórák Junghans, Becki­r­a­st és Kienzle. Kukák, schotten és konyha órák Pontos,­­ szakszerű kiszolgálás a legjutányosabb 4 napi áron. Szerszámokban dús választék órás, ék­ze- I­KY GYULA ÉV 1920. BUDAPEST, PETŐFI SÁNDOR U. I0. rész és vésnökök számára. Különlegességekben speziatista. Sváj­c Csappolk­ozógép, Boley Leinen és Lord­ Schmidt (Triunph). esztergapadok. Csavarhúzó, esi esz, prizni, stb. Csapfúró gépek. Schablen four­­nitura az összes márkákhoz kapható­­ sek a templomi kegyszereket, tekintettel épen Spanyol­­ország, mint az egyik legnagyobb katolikus állam ér­deklődésére. Igen érdekesek a skandináv államok ezüst-munká­latai is. A legpompásabb a legismertebb skandináv­ ezüstműves, Jensen öt vitrinje. Legszebb darabja az egy méter hosszú és fél méter magas halas tál. Az ap­róbb arany- és ezüsttárgyak között különösen fel­tűn­tek technikai kivitel és hatásuk pompája miatt azok a púderdobozok, melyek felületén igen finom aprólékos­sággal megformált csoportok, domborművek a la Wat-­ teau ékeskednek. Dánia, Norvégia szintén méltóan vannak képvisel­ve. Norvégia főként ezüstművű boroskupáival keltett feltűnést. Elefántcsontmotívumú serlegeik a középkor legjobb mestereire emlékeztetnek. Pompásak Norvégia emaillmunkásainak produktiói is, közöttük egy szal­­vettagyűrűsorozat az állatöv egy-egy szimbolizált for­májával. A kiállításon résztvesz Ausztria és Magyarország is, csak mikor e tudósítást kaptuk, sem az osztrák sem a magyar kiállítók még nem voltak kész vitrinjeikkel. Reméljük, lapunk legközelebbi számában ezeket, fő­ként a magyar kiállítókat egész részletesen ismertethet­jük. Jövőnk Gazdasági bajainkat figyelve, a világháború óta azt látjuk, hogy egy oly súlyos gazdasági krízis állandó­­sul­t, melyből nemhogy kilábalnánk, hanem nap-nap után többen és többen vesznek el sorainkból. Ha ennek a gazdasági züllésnek okait keressük, számtalan hibát találunk, melyek nemcsak hazánkra elszigetelt jelen­ségek, hanem többé-kevésbbé az egész kontinensen fel­lelhetők. Vizsgálva azokat a terheket, amelyek a vállalkozáso­kat megnehezítik, sőt gyakran lehetetlenné teszik és az egészséges polgári tőkeképződést is akadályozzák, rész­ben a teherbírásukat jóval felülmúló adókat és azok könyörtelen behajtását, másrészt azonban a vállalko­zóknak kalkulációhiányát jelölhetjük meg. Az előbb említett okon sajnos, mi nem segíthetünk, itt csak a kormány pénzügyi politikájának gyökeres változása hozhatna enyhülést. Állami pénzügyeinknek olyan rendezésére gondolok, hogy csak a legszükségesebb ki­adásokra költsön a kormány, szigorúan azokra, amelyek az állam fenntartásához tartoznak az adminisztráció lehető legnagyobb csökkentésével. Ha a közvállalkozásokba fektetett horribilis össze­geket a magángazdaság rendelkezésére bocsátanák, elérnénk azt, hogy a kisexistenciák az állam szanálása után megint tőkéhez jutnának és azt megfelelően gyü­­mölcsöztetni is tudnák a nemzet javára. Számtalanszor hallottunk és olvastunk lapokban nyilatkozatokat az adók leszállításáról, közkezelésben álló fölösleges vál­lalkozások likvidálásáról és azt láttuk, hogy az adók minden enyhítési ígéret után emelkednek, legjobb eset­ben maradnak a régi nívón, a közvállalatok meg csak nem akarnak megszűnni. Sajnos, ilyen körülmények között csak még tovább letörünk, mindennap többen és többen kénytelenek évtizedek nehéz munkája után redőnyeiket lezárni és várni a messiási holnapot, a még adómentesen használható utcai padokon. Az érem másik oldala a bennünk rejlő hiba és ez a helyes kalkuláció hiánya. Nincsenek tisztában azzal, hogy mennyi az a százalék, amennyit az egyes tárgyak forgalombah­ozatalánál feltétlen keresniük kell. Spe­ciálisan a mi szakmánknál legsiralmasabb e tekintet­ben a helyzet, mert nálunk k­is az úgynevezett „forga­lom“ csak fogalom, különösen ma, amikor az emberek örülnek, ha a létfentartás legelemibb eszközeit meg tud­ják szerezni. Az a kevés vevő, aki ma még felkeresi szakmánkat és vásárol, eltekintve a részleteseket, akik tényleg könnyebb helyzetben vannak az eladásoknál, olyan árakat fizet, amely nem hogy erőt adó injekció lenne, hanem sietteti az eladó tönkre jutását. De ne gondoljuk, hogy itt csak a súlyos gazdasági helyzettel kínlódó vevő az oka, hanem nagyobbrészt maguk az eladók. Ha nézzük, hogy mit csinálnak ke­reskedőink, azt látjuk, hogy elsétálnak jobbra-­balra levő szomszédaik kirakatai elé, megnézik azok kiírt árait,­­­­mert sajnos erre szükség van , hazamennek és áraikat redukálják, gondolva azt, hogy ha ennyi elég a szom­szédomnak, akkor én még olcsóbb árak mellett az ő ve­­vőit is magamhoz csábítom. Ez a nagy tévedés az, amit mindannyian érzünk, ami végeredményben nem más, mint egy esztelenségig túlhajtott gyilkos konkurren­­cia. Mert tény az, hogy többet nem forgalmazunk az­által, ha árainkat, melyeket amúgy is szolidan kalku­lálunk, még lejjebb szállítjuk, csak azt érjük el, hogy önmagunkat tévesztjük meg, sikerült üzletet kötni, pénzt látunk ugyan, de ez nem más, mint pénzcsere. Az ilyen üzletkötéseket csak úgy terheli a rezsi, mint azo­kat, melyeket tisztességes haszonnal kötünk meg. Az eredmény pedig az a rossz kalkuláció mellett, hogy a rosszul kért ellenérték a vevő alkudozása folytán még­­ tovább csökken úgyannyira, hogy ha az illető keres­kedő rendesen kiszámítaná az arra az árura eső rezsit, rájön arra, hogy az üzletkötés mellett effektíve ráfizet ■ tett. Az ilyen üzletkötési sorozat okozója a vagyon csök­kenésének majd bukásának. Nem elég úgy kalkulálni, hogy csak a napi rezsit keressük meg, hanem ezenfelül kell egy plusznak lenni. @ 551 ]

Next