Szerelőipar, 1941 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1941-01-01 / 1. szám
SZERELŐIPAR Az erdélyi kézművesiparosság boldog újesztendeje A huszonkét esztendei idegen uralom alól felszabadult Erdélyben az anyaországhoz való visszatérés felett érzett túláradó boldogság-mámort, a komoly munka, szervezés, újjáépítés napjai követték. Hétöznapok, melyek megsokszorozódott feladatokat rónak azokra, akik akár szellemi, akár kétkezi munkával állnak a nagy nemzeti építőmunka szolgálatában. Erdély és a keleti visszatért részek már külső képükben is elárulják, hogy a több, mint két évtizedes idegen imperiumnak, valóban mostoha gyermekei voltak. Itt nem alkottak, nem építettek, nem exportáltak, ide nem hoztak semmit. Innen csak elvittek minden elmozdíthatót. Sőt gyakran olyat is, ami egyébként elmozdíthatatlannak minősült. Keserű panaszra nyílnak a huszonkét éven át dacosan hallgató magyar ajkak, ha a megszállás alatti életükről érdeklődünk. Különösen elkeseredett kifakadásokat hallunk a magyar kézművesiparosoktól. Szálka volt mindegyik a szemükben, mert jól tudták, hogy ezek a derék kisiparosok képezik az erdélyi magyarság egyik legerősebb pillérét. Megalkuvást nem ismerő, kemény, gerinces magyarságuk erkölcsi értékén felül, tekintélyes számuk is jelentőséget biztosított számukra azoknak sorában, akikre a román uralom a legnagyobb súllyal nehezedett. A legújabban elkészített statisztikai adatok szerint az erdélyi magyar önálló kézművesiparosok száma meghaladja az ötvenezret. Ez a szám azonban legalább enynyi alkalmazottal, segéddel, tanonccal gyarapodik. A megszállás előtt természetesen az iparosság túlnyomó többsége magyar volt. Az erdélyi románság nem tudott és nem is akart az iparosodás terén előrehaladni. Észszerű és természetes következtetés lenne, hogy akkor, amidőn a megszálló hatalom minden elképzelhető eszközzel igyekezett a románokat, a magyarok rovására, előtérbe helyezni, a magyar kézművesiparosok számának csökkenésével arányosan emelkedett a román kisiparosok száma. Ám nem így történt. Annak dacára, hogy a hajdan virágzó erdélyi magyar kézművesiparban a visszafejlődés kétségtelen jelei jelentkeztek, az erdélyi magyar kisiparos minden megpróbáltatás és szenvedésen át is megmaradt magyarnak és kézművesnek. Sajnos, elég tekintélyes a száma azoknak, akik nem voltak képesek a magyar iparosság ellen indított román irtóhadjárattal megbirkózni s a legutóbbi évek során kénytelenek voltak iparuk folytatását beszüntetni. Elviselhetetlen, gyakran többszörösen és a legkérlelhetetlenebbül behajtott adókkal sújtották a magyar iparost. Nemcsak a bútorát, párnáját, hanem a kézművesiparos ipari eszközeit is elárvereztette a román állam adóhátralék ifiben, amire tudvalévően a magyar törvények mentességet biztosítanak. Jellemző a román adóztatás terén uralkodott állapotokra, hogy a magyar iparosokat 6—8-szor magasabb adóval sújtották, mint a románokat De ezenfelül még gyakran azért is kellett külön „baksist” fizetni, hogy a román adóhivatalnok az adóbefizetésre szánt összeget elfogadja. Adónemfizetés címen ugyanis igen magas büntetést kellett fizetni. Természetesen a román iparosnak nem kellett megküzdeni ennyi akadállyal és mégis az erdélyi románság távolmaradt a kézművesipari pályától. Mint előbb említettük, a román uralom vajmi kevés gondot fordított Erdély fejlesztésére.Ha végigmegyünk Erdély városain, meglepetten tapasztaljuk, hogy alig találkozunk új épületekkel — eltekintve a román templomoktól s a hirtelen meggazdagodott román tisztviselők elszórtan fellelhető családi házaitól, — aminek természetes következménye az építőipar s az ezzel kapcsolatos bádogos és szerelő szakmában bekövetkezett tökéletes pangás volt. Ha adódott is olykor nagyobbszabású építkezés Erdélyben, úgy rendszerint regálbeli vállalkozó kapta meg a munkát, mégpedig generálvállalkozásban, ha a részmunkákat néha nem bukaresti cégnek juttatta, úgy az erdélyi magyar kézművesiparost, az áraknak végsőkig való leszorításával, legkegyetlenebbül kihasználta. Ez a magyarázata annak, hogy az iparűzők számának legszembeötlőbb csökkenése az építőipari és rokonszakmákban tapasztalható. Ugyancsak csökkenés mutatkozik azokban a szakmákban is, ahol a gyáripari verseny a kézműiparost kiszorítja, dr. Bereczky Ernőnek, a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara főtitkárának érdekes adatai szerint az 1910-es magyar és az 1936- os román statisztika összehasonlításából kiderül, hogy egyes kézművesipari szakmákban huszonhat év alatt 30—60 %-ig terjedő csökkenés mutatkozott. Továbbképző tanfolyam kezdődik