Természet és Társadalom, 1954 (113. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
volt, aki hajósvállalkozók, malomtulajdonosok és gabonakereskedők érdekeit védte a hatóságok előtt, majd a város árvaügyeinek köztiszteletben álló intézője lett. Puritán és szeretetteljes családi életben élte gyermekkorát Jókai Mór. Első élményei elválaszthatatlanul kötötték a polgári törekvésekhez, amelyek a még hűbéri hazában a leghaladóbb törekvések voltak. Ezeket szolgálta az új irodalom, ezt hirdették a liberális nemesek, ez lelkesítette a jövőbe kandikáló diákságot, ez volt a nemzet elé kitáruló láthatár. Rendkívül fogékony gyermek volt. Kezdettől végig kitűnő tanuló. Iskolás korában jól megtanult latinul, majd egyévi pozsonyi vendégeskedés alatt németül, nem sokkal utána szinte játszva franciául, angolul és olaszul is. Egyszerre érdekelte történelem és természettudomány, egyszerre bontakozott írói és képzőművészeti hajlama (egyidőben arra is gondolt, hogy festő lesz). Jó iskolákban is járt, különösképpen fontos élményt jelentettek számára a pápai híres kollégiumban eltöltött évek. Ez a régi középiskola igen színvonalas tanintézet volt, de ennél is fontosabb Jókai számára, hogy itt kapta iskolatársul Petőfit, akinek barátsága döntővé vált egész életére és egész írói munkásságára. Diákkorában egy tragédiát írt s beküldte az Akadémia pályázatára. Kezdő író műve, de jó szemmel föl lehet fedezni benne a nagy tehetség kétségtelen jeleit, a bíráló bizottság legfinomabb fülű kritikusai — Bajza és Vörösmarty — nem is hagyják szó nélkül. Jókai akadémiai dicséretben részesült. Ez 1843-ban történt, 18 éves volt akkor. Ettől kezdve kétségtelennek látja, hogy egyetlen útja van: az irodalm. És 1846-ban megjelent első regénye, a »Hétköznapok«. A forradalomra készülő fiatal írók egyik vezére. 22 esztendős fővel tekintélyes lapszerkesztő. A forradalmi követelmények szószólója. 1848 márciusában Irinyivel együtt ő fogalmazza meg a történelmi »12 porrt«-ot. És március 15-én Petőfivel és Vasvárival együtt ő a pesti forradalom egyik vezére. Polgári liberalizmus és forradalmi demokrácia még nem vált el egymástól. Még közös volt a cél: az elkorhadt hűbéri rend lerombolása. Ezért lehetett barát és bajtárs nemcsak márciusig, de utána még jónéhány héten keresztül a forradalmi liberális Jókai és a forradalmi demokrata Petőfi. Csakhogy néhány hét múltán a liberalizmus visszahőköltt, nem kívánt túllépni a polgári érdekek körén. Ezért kellett a barátságnak is elhidegülni a nagy költő és a nagy író között. Persze, Jókai nem volt típus-liberális, ha politikai érzelmei nem is terjedtek túl a polgári demokrácián. De a nép és a haza igazi szeretete nem egyszer győzedelmeskedett burzsoá opportunizmusa fölött. A forradalom lelkesültsége is magával ragadta, így történhetett, hogy noha előbb csatlakozott a megalkuvó békepárthoz, Debrecenben a trónfosztás pillanatában mégis Kossuth mellé állt és a Habsburgok ellen szavazott. A forradalom volt élete döntő élménye. Ezeknek a napoknak a láza hozta össze Zuborfalvy Rózával, az ünnepelt tragikával — gyönyörűszép, nagytehetségű asszony volt — és feleségül vette, noha anyja is, Petőfi is ellenezte a házasságot. (A menyasszony nyolc évvel volt idősebb a vőlegénynél.) 38 évig éltek boldog házasságban. A nagy színésznő nagyszerű feleséggé vált: harcolt az uráért, életét mentette, vigyázott rá, munkára buzdította, múzsája és szerető kritikusa volt. Volt is mit védeni Jókain. A forradalom és szabadságharc nagyszerű élményei után, amikor is az írónak több ízben jutott fontos politikai feladat, elkövetkezett az összeomlás. Bujdosnia kellett. Halálra ítélték és hatódra keresték. Felesége szerzett hamis okmányokat a számára. Majd amikor elmúlt a közvetlen életveszély, jöttek a megélhetési gondok. Az üldözött forradalmár nem írhatott a saját nevén, írt hát álnéven. Míg végre elérhette, hogy újra regényt és újságot írhasson az agyoncenzurázott Bach-világban. Ezekben az észt lablókban lett nagy író belőle. A bukott forradalom, vesztett szabadságharc után komorság, fásultság és reménytelenség ült a nemzetre. És Jókai az általános borúlátás közepette vállalta a vigasztaló szerepét. Mesélni kezdett a múltról. Előbb a nemzet dicsőséges napjairól, derűs történeteket a véres török korszakból. Tulajdonképpen tragikus dolgokat mondott el, de úgy, hogy közben az olvasónak kiderült az arca, majd kiderült a lelke. Milyen zordon történet az »Erdély aranykora« és milyen derűs mosollyal emlékszik vissza rá minden olvasója. Ebből is, meg a többi múltbéli történetből is valahogy az derült ki, hogy lám, volt azelőtt is baj, de mindig kilábaltunk belőle. De nemsokára már nemcsak a régi hőstörténetek és régi anekdoták éledtek fel a Jókai-regényekben, hanem az akkori közelmúlt, a század első fele, amikor a magyar nemzet megindult kifelé a hűbéri múltból. A felvilágosodás kora, a napóleoni háborúk időszaka, majd a reformkor és közben a hazai polgárság kibontakozása — ez a folyamat lett Jókai legfőbb mondanivalója. Erről szólnak legszebb, legjobb regényei — amelyeket az elnyomás idején és a kiegyezés után írt — mint a Rab Ráby, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az aranyember (amely alighanem a legszebb és legjobb regénye, regényirodalmunk egyik csúcsa), Mégis mozog a född, 1848 és 49 napjainak felidézése, Jókai szülőháza Komáromban Jókai, Petőfi és Vasváry (egykorú fametszet után)