Magyar Vasmunkások Lapja, 1944 (5. évfolyam, 1-5. szám)
1944-02-15 / 2. szám
A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK KÖZPONTI SZÖVETSÉGE HIVATALOS KÖZLÖNYE , Megjelenik minden hónap 15-én. Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatalt A Szövetség tagjai a lapot díjtalanul kapják Ötödik évfolyam, 2. Szám, Budapest, 1944 február 15 Budapest VIII, Magdolna u. 5 Tel: 138-053 Miért olvasunk könyveket? Vagy azért, mert van ráérő időnk és ezt a szabad időt azzal akarjuk eltölteni, hogy más embéták sorsával megismerkedjünk, vagy azért, hogy a könyvekből olyan ismereteket merítsünk, amelyek gondolatkörünket tágítják és tudásunkat gyarapítják. De olvasunk gyakran mind a két okból egyszerre, úgyhogy az az érzésünk támad, hogy szabad időnket kellemesen töltöttük el, de egyúttal tudásunkat is gyarapítottuk. Vagyis az olvasás nemcsak szórakozásra való vágyódásunk kielégítésére szolgál, hanem arra is, hogy a könyv maradandó hatása szellemi nyereséget jelentsen az olvasónak. Minden könyv, tulajdonképpen a könyv szerzőjének beszámolója az élethez való viszonyáról, az emberekkel és a dolgokkal szemben elfoglalt álláspontjáról. Ezt a beszámolót pedig megelőzi a szerző belső megélése. Ez a belső megélés az alapja az emberek és az emberi cselekvések megrajzolásának, akármilyen formát ad a szerző a művének, vagyis akár regény, akár színdarab, akár napló, akár útleírás alakjában terjeszti beszámolóját a közönség elé. A szerző belső megélésének intenzitásától függ a könyv hatása de természetesen az írónak attól a képességétől is, hogy azt, amit látott és megélt, úgy rajzolja meg, hogy az olvasó számára is élvezhetővé váljék a látottak és történtek megélése. De az olvasónak is állást kell foglalnia ahhoz, amit olvas. Meg kell kísérelnie, hogy azt, amit az író megélt, tehát az idegen élményt, maga is utólag átélje. Hogy ez megtörténhessék, az jórészben attól függ, hogy amiről a szerző beszél, közelebb van-e az olvasó életéhez, vagy attól távolabb, más szóval: az olvasó tapasztalatainak körébe tartozik-e, vagy sem. Az Olvasónak kötelessége, hogy azon a könyvön, amelyet elolvas, gondolkodjék. A könyvvel szembeni kötelessége ez. A könyvben annyi szellemi munka halmozódik össze, hogy a szerzőnek joga van arra, hogy ezt megkövetelje az olvasótól mert az olvasó különben nem értékelheti a könyvet. Ennek az értékelésnek a föltétele: a könyv tartalmának magábaszívására irányuló akarat, úgy, hogy másképpen fejezzük ki magunkat: a tudatos olvasásra irányuló«» akarat. Akinek nincsenek önálló gondolatai, az megtanulja a könyvek olvasása révén, hogy mások gondolatain gondolkozzék, hogy azokat a gondolatokat elbírálja és többek gondolataival összehasonlítsa, egybevesse. Ezzel erősíti önálló gondolkodásra irányuló erejét és bátorságot merít arra, hogy a saját érzelmeit is kifejezze. Könyvek olvasása tehát nem csupán a tudás növelését eredményezi, hanem hozzászoktat ahhoz, hogy a gondolkodásra való lustaságtól megszabaduljunk és gondolkozó-, megértőképességünket trenírozzuk. A tudatos könyvolvasás fölnyitja szemünket, visszahat egyéniségünkre és olyan alapot teremt, amelyen a szabad egyéniség megerősödik. Természetesen nem egycsapásra, nem hirtelen épül meg ez az alap, hanem lassú, észre nem vehető fejlődés folyamán. A jó könyvek úgy hatnak a szellemre, mint az erősítő eledelek a vérre. A rossz könyvekről nem beszélünk, mert ezek nem megfigyelésben és megértésben gyökereznek és eltávolodnak a való élettől. Rendkívül sok az olyan könyv, amely oly sok szépet, igazat, általános érvényűt és általánosan megérthetőt tartalmaz, hogy valóban mindenkinek szellemi gazdagodására szolgálnak. Miért olvasnak mégis olyan sokan rossz könyveket? Azért, mert ezek a könyvek olyan életet tükröztetnek vissza, amely sok ember vágya, hamis alapból kiinduló, hamisul fölépített életet mutatnak, ami a valóságnak nem felel meg. Csalóka, tetszetős képeket festenek az ilyen könyvek az olvasó elé olyan emberekről, akiknek cselekedetei az ember belső életének nem felelnek meg. Olyan emberi sorsokról beszélnek ezek a könyvek, amelyek az olvasó figyelmét rövid időre magukra vonják, de amelyeket az olvasó hamarosan elfelejt. Nincs ezekben a könyvekben semmi maradandó, semmi általános emberi, semmi általánosérvényű. !!!! ADY UTJÁN (A nagy költő halálának 25-ik évfordulójára) Írta : TUBA KÁROLY Emlékeim batyuját kinyitom: Osztozkodjanak rejtett titkomon: A kerepesi csöndes kripta-ágy Magyar szíveknek nyugtot sohsem hagy! Összeborul a múlttal a jelen És emlékezem . . .'jaj! emlékezem . • • Barát barátot szomorún köszönt S beszédes lesz a némaság, a csönd: Előttem áll a nagyszemű pogány .. . Napfáklya égett büszke homlokán, Rekedtes hangján dacos és kemény, Izzó zsenije sugárzott felém, Ki messze néz és jövendőbe lát, Lát magyar földön igéző csodát És látomását Úgy dalolja el, Hogy mélységből a fénybe fölemeli A Duna-Tisza, a rét, az erdő Vele új dalt, új éneket zengő, Szava zenéje bűvöletet ádl Kibomlott szívén az egész világ kereste egyre merre, hol az út, Amelyen minden ember célba jut És tiszta hittel, vágyakkal teli A boldogságot békén meglelik És íme, búg az ég, remeg a föld, Öt világrészen véres harc üvölt, A kéken tünköklő napos mennybolt Soha ily sötét fölöttünk nem volt! • Tombol a vihar, zúg a férgét egy Az emberiség lázas és beteg, Romlott értelme vérengző, gonosz, Önmagának is szenvedést okoz, Nem érzi és nem látja szerteszét Huszadik század szörnyű szégyenét! Hol a fényemig, csillag, Nap, a hold És minden tűz, mely sötétséget old? Hol a hang és hol csendül a szó, Tiszes riadót zengő, harsogó, Mint a Te szavad, dicsőült Ady?! Csak a Te eszméd üdvét hallani Hogy soha többé vért... soha többé.. . Munka viruljon mindörökké! Népek költője — egykor jó barát —, Amit az érzés, gondolat ma ád: Szivedből bennünk égő akarat Dicsőséget és diadalt,arat! Nap, hold, csillagok őrzik Nevedet, Ország és világ hírnek erege’, Minden az örök semmiségbe hull — Mi Veled élünk halhatatlanul! siiQiiiiSiSiniilismninusnssnsssHiiHSisssisssiHnsiiszsiissiissnssEnsinpnHniiiHSnsf AMk ilyen rossz knyveket olvasnak, azt mondják: nem érnek rá, hogy jó könyveket olvassanak, mert nem mélyednek bele egy könyv tartalmába. A valóság azonban az, hogy csak kifogást keresnek, mert nem akarják, gondolataikat összpontosítani. Túlfeszített idegeiket valószínűtlenül hangzó kalandokkal igyekeznek megnyugtatni. Pedig tévednek. Azok a könyvek nem nyugtatják meg az idegeket, hanem csak elhódítják. Viszont a gondolatok összpontosítása valóban nyugalmat ad. A jó könyvek olyanok, mint a zárkózotttermészetű emberek: ha közelebbről megismerjük őket, akkor látjuk csak, milyen barátságosak, derült kedélyűsek és bensőségesek. A jó könyv: társadalmi tényező. Nem távolít el bennünket a való élettől, hanem arra tanít, hogy az életben, a létért való küzdelemben, az emberekkel való érintkezésünk közben a közösségben a szépet, a maradandót,a valót lássuk és használjuk föl. Az a könyv, amely számot tarthat arra, hogy igazán könyvnek nevezzük, elsősorban emberiességet nyújt az olvasónak. Magába foglal mindent, amit az ember mindannyi cselekvése közben, érzésében, gondolataiban, egész törekvésben, vágyaiban, gátlásaiban és sikereiben szolgáltathat. Minden jó könyv gazdagítja ismereteinket, alkalmat ad arra, hogy újabban állást foglaljunk a dolgokkal és az emberekkel szemben, megszólaltatja a közösségen belül képzettségünket. A katonai szolgálat közben eltűntek gyermeknevelési pótléka Többen intézték hozzánk a kérdést: megkapják-e a gyermeknevelési pótlékot azok, akiknek igényjogosult családfője katonai szolgálat közben eltűnt vagy hadifogságba került. Ha megkapják, mennyi ideig fizeti a családpénztár a gyermeknevelési pótlékot? Válasz: megkapják, éspedig mindaddig, amíg a hadisegélyre vonatkozó mindenkori rendelkezés szerint az eltűnt, illetőleg a fogságba került katona hozzátartozóinak hadisegélye jár. A Hadisegélyre vonatkozó rendelkezést a kormány 6800/1942. számú rendeletének 6. §-a szabályozza a következőkben: „ha a bevonult szolgálatteljesítés közben eltűnt vagy hadifogságba került, a segélyt a háború megszűnését követő harmadik év végével meg kell szüntetni“’. Vagyis, ha előbb nem kerül meg, a segély a háborút követő harmadik év végéig jár. Az iparügyi miniszter, 15.877/1943. sz. rendelete ezt az intézkedést vonatkoztatta a családpénztár által fizetendő gyermeknevelési pótlékra a következőképpen: ha a katonai szolgálatot teljesítő igényjogosult munkavállaló szolgálat teljesítése közben eltűnt vagy hadifogságba került, hozzátartozója részére agyermeknevelési pótlékot a háború megszűnését követő harmadik év végéig folyósítani kell, hacsak az eltűnt igényjogosult előbb meg nem került és le nem szerelt, vagy az eltűnt munkavállalót előbb holttá nem nyilvánították. A gyermeknevelési pótlék szabályait az 1938: XXXVI. tc. írja elő. Ezt a törvényt módosító 7310/1942. M. E. számú rendelet szerint a gyermeknevelési pótlékot az igényjogosult munkavállaló hozzátartozóinak akkor is ki kell fizetni, ha egyéb körülményekre való tekintettel hadisegélyben nem részesülnek. A 7310/1942. számú rendelet 1. §-a szerint „katonai szolgálat alatt mind a rendes tényleges, tartaléki vagy póttartaléki szolgálati kötelezettség alapján, mind az egyéb címen (például: 1939:11. te. 19. § (5) bekezdés: ez a zsidó munkaszolgálatoisok szakasza) bárhol teljesített,, bármilyen (akár fegyveres, akár kisegítő, vagy egyéb természetű) tényleges katonai szolgálatot kell érteni“. Végül kimondja ennek a rendeletnek 1. §-a azt is, hogy „a katonai szolgálatra vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók arra az esetre is, ha az igényjogosult közérdekű munkaszolgálatot teljesít“. E rendelkezések szerint tehát az a munkavállaló, aki bevonulását megelőző három hónapon át olyan munkáltatónál, üzemben .