Petőfi Népe, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-24 / 226. szám
Influenza még nincs, de számolni kell vele Az ősz beköszöntével — különösen ha hirtelen fordul hűvösre az idő, és gyakoriak a hőmérséklet-ingadozások — rendszerint mind többen panaszkodnak influenzaszerű megbetegedésre, meghűlésre, náthára. Az orvosok szerint ez részben természetes is, hiszen a váratlan lehűlés kedvez a légúti megbetegedések kialakulásának. Hidegebb időben ugyanis könnyebben válik alacsonyabbá a légzőszerveink, közöttük elsősorban az orr nyálkahártyájának hőmérséklete. A baktériumok ilyenkor gyorsabban szaporodnak, könnyebben „támadják” meg a szervezetet. Több mint száz olyan vírust is számon tart a tudomány, amely szintén előidézője lehet az ilyen betegségeknek. S ha az idő hűvösebbre fordul, kevesebbet tartózkodunk a szabadban, ami növeli a fertőzés terjedésének esélyeit, hiszen a zárt helyiségek levegője mindig „telítettebb” a kórokozókkal. Ráadásul a megfázott ember szervezetének ellenállóképessége is kisebb a fertőzésekkel szemben. Az Egészségügyi Világszervezet influenza-figyelő szolgálata az utóbbi hónapokban csupán Ausztráliából, Honkongból, az USA déli részéből és Afrikából jelentett kisebb helyi járványokat. A vizsgálatok szerint ezeket az úgynevezett hongkongi vírus Viktória—A jelű változata okozta. Ugyanaz, amely nálunk az év elején lezajlott kisebb méretű járvány előidézője volt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az idén elkerüljük a járványt — hangoztatják a szakemberek. — Részben azért nem, mert a legutóbbi járvány szokatlanul enyhe lefolyású volt: a nagy, másfélkétmillió megbetegedéssel járó járványokhoz képest hazánkban ezúttal 650 ezren estek át a betegségen, s így jóval kevesebben szereztek ellene védettséget. Másrészt tavasszal az egyesült államokbeli Fort Dix-ben lezajlott kisebb, helyi járvány okozójaként egy viszonylag új szerkezetű influenza-vírust is kimutattak. Ez a vírus a vizsgálatok szerint leginkább a sertésinfluenza és egy csaknem 60 évvel ezelőtt lezajlott, viszonylag sok szövődménnyel járó világméretű járvány, a spanyolnátha vírusával áll közelebbi „rokonságban”. Bőrápolás ősszel A változó időjárás megviseli bőrünket, tehát fokozott gonddal törődjünk ápolásával. Alapteendő: jó minőségű kémmel végezzük a bőr védelmét, s a krémet mindig tiszta arcra kell felkennünk. A krémek egyrészt védik bőrt káros hatások ellen, (szél, a levegő szennyeződés, hőmérséklet változás, stb), másrészt pótolják a bőr regenerálódásához szükséges anyagokat (zsír, vitaminok, szerves savak, víz, főfehérjék stb.) A bőr regenerációs folyamata az öregedés folyamán, valamint az őszi-téli hónapokban lelassul, ezért olyan szereket használjunk, amelyek regenerálják a bőrt, megfelelő krémréteget kenjen fel, megfelelő krémréteget kenje fel. A túl vastag krémréteg azért nem jó, mert csökkenti a bőr víz- és légáteresztő képességét, „aláizzadást” okoz. A túl vékony réteg viszont kevés zsírt visz a bőrre, tehát védő hatása nem elég intenzív. Ki kell tapasztalnunk, mennyi a bőrtípusunkhoz legalkalmasabb krémréteg-vastagság. Ha túl sok krémet használtunk és a bőrünkbe 10—15 perc alatt nem szívódik fel, a felesleget vattával könnyedén töröljük le. A száraz, vízszegény bőrre lehetőleg kevés púdert használjunk, mert ez a kendőzőszer erősen szárító hatású. Az őszi napfény kozmetikai szempontból előnyösebb a bőrnek, mint a nyári fényözön. De az őszi napozáshoz is szükséges a bőrvédelem. Használjunk naponzószert, amely megvédi bőrünket kiszáradástól és bőrrokon anyagai táplálják, puhítják a bőrt. sos Az őszi kozmetika egyik hatatermészetes „szépítőszeri" — az uborkalé. Bársonyossá, üdévé, rugalmassá varázsolja a bőrt. Kiváló hatását igazolja, hogy egyre több olyan kozmetikai készítményt találunk a boldokban, amely uborka felhasználásával készült. Az uborkalét sokféleképpen használhatjuk: néhány csepp uborkalét keverjünk reggeli és esti krémünkhöz; az uborka puha belsejével körkörös mozdulatokkal masszírozzuk meg arc- és nyakbőrünket; uborkaszeleteket helyezzünk az arc és nyakbőrre; az uborkalét itassuk fel vattadarabokkal és helyezzük a megtisztított bőrre; kitűnő pakolást készíthetünk, ha egy evőkanál uborkalét összekeverünk egy tojássárgájával. Kezdjük el minél előbb az „uborka-kozmetikát". F. K. KIS ÁTALAKÍTÁSSAL, DIVATOS KABÁT A régi szabású, egyenesvonalú férfiballonok igen jó anyagból készültek. Sok helyen ott lóg a szekrényben használatlanul, mert már nem divatos. Kis átalakítással remek hétnyolcados kabátot varrhatunk belőle, csekély fáradsággal. Fejtsük le a régi zsebeket, vegyük le róla a zsebparnit. Vágjuk olyan rövidre a kabát alját, hogy rászámítva a felszegést, elérje a hétnyolcados hosszúságot. A megmaradt darabból szabjunk ki hosszú, keskeny Majd elütő színű megkötős övet, gépselyemmel tűzzük rá a rátett zsebeket, és ugyanúgy tűzzük le díszítőöltéssel a fazon és az ujja végét is. Kiránduláskor, üdüléskor praktikus kiegészítője lesz a nadrágnak, szoknyának. (Cs. K.) SPORT• SPORT BIRKÓZÁS Szabó, Haller és Benák hatodik lett A múlt heti kötöttfogású bajnokság után az elmúlt hét végén legjobb szabadfogású birkózóink küzdöttek Miskolcon az országos bajnoki címért. Reménykedtünk jobb helyezésekben, s elsősorban a kecskeméti Szerestől vártunk érmeit, de ez most nem sikerült. — Seres a 82 kg-ban indult, ahol kilencen vettek részt a küzdelemben — mondta Fehér János, a KSC vezetőedzője. — Sajnos, a felkészülése az orosházi siker után nem volt zavartalan. Elfoglaltsága miatt keveset tudott edzeni. Először a későbbi 2. helyezett Petrezselyemtől (FTC) kapott ki, majd a csepeli Kaliczki is legyőzte, s így csak 7. lett. A 74 kg-ban Szabó István szombaton Spiák (Szeged) ellen győzött. Később sajnos, a sok azonos klubtárs visszalépései miatt háromszor is újrasorsolták, s ez Szabó számára nem volt kedvező. A második napon a győztes Kocsistól tussal kapott ki, s 6. helyével pontot szerzett. A megyénkből egyébként a bajai Haller is 6. lett 100 kg-ban. Haller az újpesti Netz ellen azonos pontot ért el, de az első akcióponttal Netz nyert. Utána a csepeli Szécsi ellen leléptették. Haller nagyon akart, de idegfáradtsággal küzdött. Banák, a másik BSE-birkózó is 6. lett az 52 kg-ban. A soltvadkerti Vörn két vereség után korán elbúcsúzott a mezőnytől, a kunszentmiklósi Losonczi pedig a 68 kg-ban átesett a súlyhatáron.* — Szinte valamennyi egyesület kitűnően képzett, jól felkészült serdülő birkózókat vonultatott fel — ezzel kezdte beszámolóját Hullai József, a KSC edzője, a szegedi serdülő szabadfogású versenyről. — Az érdeklődés persze nem volt véletlen. Hamarosan Szegeden rendezik majd a területi serdülőbajnokságot. A kecskeméti birkózók közül a 49 kg-ban Bóbán, sérüléséből felépülve máris feljövőben van, s első lett Az 53 kg-ban Deák Zoltán első, Rácz Zoltán pedig harmadik volt. A 62 kg-ban Szurok László győzött. Megyei szempontból igen érdekes volt az 57 kg-os súlycsoport, ahol a bajai Schwarcz János győzött, s második a kunszentmiklósi Németh, s a harmadik pedig az ugyancsak kunszentmiklósi Hegedűs. A Csepelen az országos úttörő A— B. kategóriájú versenyen a KSC- ből Garaczi Sándor és Bende János edzők tanítványai indultak. Az úttörőversenyek a közelgő úttörőolimpia szempontjából különösen érdekesek, s itt is szinte valamennyi sportiskolával rendelkező fővárosi nagyegyesület részt vett. A 41 kg-ban Jel’kus (KSC) második, 35 kg-ban Kovács Z. (KSC) harmadik, a 45 kg-ban Túri A. (KSC), a 49 kg-ban Lapáté (KSC) második volt. A kunszentmiklósiak közül 68 kg-ban Bódi ötödik, 53 kg-ban Kövér hatodik, a 38 kg-ban Mihálovics, az 58 kg-ban Herceg első lett. Érdekes, hogy mind Mihálovics, mind Herceg, valamennyi ellenfelét tussal győzte le. Sz. Z. 1976. szeptember 24. • PETŐFI NÉPE • 1 Városi kispályás bajnokság Kalocsán Kalocsán megrendezték a városi férfi és női kispályás labdarúgó-bajnokság döntőjét. Az A- és B-csoportban 9—9 csapat küzdött a döntőbe kerülésért. Az A-csoportban a Kalocsai Állami Gazdaság és a városi tanács, a B-csoportba és ÉPGÉP és a Műanyag Vállalat csapata került, s küzdöttek az I., II. és III. helyért. A döntő mérkőzésen az ÉPGÉP és az állami gazdaság csapata mérte össze erejét. Győzött 3—0 arányban a rutinosabb, ÉPGÉP csapata. A 3. helyért vívott küzdelem során a Műanyag Vállalat a városi tanács csapatával mérkőzött 1—1-es eredménnyel. Végül a hétméteres rúgásokkal a Műanyag Vállalat 3—1-re nyert. Az ÉPGÉP Vállalat csapata a csoportmérkőzéseken mindvégig a legjobb teljesítményt nyújtotta, megérdemelten nyerte el az 1976-os kispályás labdarúgó bajnokság első helyezetét. (Képünk) A női csapat eredményei: 1. EKA, 2. AFIT, 3. Sütőipar. Klima Győző A pálya közepén bensőséges ünnepségre készülnek. A kiskunfélegyházi Sahin Tóth dezsőt köszöntötték négyszázötvenedik bajnoki mérkőzése alkalmából. Játékostársai őszinte elismeréssel gratuláltak. Ajándékokkal halmozták el. A legértékesebb jutalom mégis a közönségé volt: a „szép volt Dezső!” bíztatás. Könny szökött a szemébe... 1960-ban Fejes Józsi bácsi megkeresettt bennünket az iskolában — emlékezik. — A Tulity Péter bácsival folytatott hosszas tárgyalás eredménye az lett, hogy testnevelő tanárunk engedett a kérésnek: mehetünk a Vasasba focizni. Balfedezetet kezdtem játszani az ifiben. Két évvel később, 1962-ben az első csapatba kerültem. A következő évben megnyertük a megyei I. osztályú bajnokságot, de feljutó nem volt. 1964-ben aztán NB III-asok lettünk, majd 1966-ban NB II-be került a csapat, öt évig játszottunk a második vonalban. Mit is mondhatok? Nagyon szép volt... — Melyik mérkőzéséhez fűződik a legkellemesebb emléke? Pillanatnyi töprengés után máris kész a válasszal: — 1964-ben a legjobb nyolc között voltunk a Magyar Népköztársaság Kupában, s Kiskunfélegyházán fogadtuk a nagy MTK-t. Az első félidő 0—0-ra végződött. A második játékrészben az MTK már 2—0-ra vezetett, amikor 11- eshez jutottunk. Sikerült értékesítenem. Aztán 5 perccel később Sántha kiegyenlített: 2—2! A döntetlennel mi jutottunk tovább. Nagy mérkőzés volt... Még Salamon Béla bácsi, az MTK első számú szurkolója is gratulált. A Kiskunfélegyházi Vasas bravúrjának országos visszhangja volt. Az élvonalbeli egyesületek felfigyeltek több tehetséges Vasas-játékosra. — Nagy volt a kísértés. Hívtak Szegedre, Dunaújvárosba, az MTK-hoz. Nem mehettem, édesapám ekkor már nem élt, itthon kellett maradni. — Sajnálja? — Nem is tudom... Talán csak a lehetőség elmulasztását, próbára tehettem volna magam az NB I-ben. De úgy érzem, a sporttal itthon is csak nyertem. — A búcsúra gondol? — Igen ... Sajnos a körülmények úgy alakultak, hogy már az 500. bajnokit nem várom meg. Kereskedelmi technikumba járok, ezen kívül a munkakörömmel kapcsolatos továbbképzésen veszek részt. A fiam már kilenc éves, vele is foglalkozni kellene... Másrészt pedig az az oka a búcsúzásomnak, hogy nem tudok már igazán eleget tenni a növekvő követelményeknek. — A statisztika szerint 450-szer húzta magára a bajnoki mezt, 220 alkalommal egyfolytában, 12 éve csapatkapitány, kiállítva nem volt, egyszer sérült meg komolyabban ... Mi a titka ennek a példás sorozatnak? — Tulajdonképpen nincs titkom. Hacsak az nem számít annak, hogy mindig becsületesen készültem minden mérkőzésre. Nem tehetséggel, hanem szívvel értem el ezt a sorozatot. Nekem mindig is nagyon edzem ahhoz ,hogy sokat kellett jó teljesítményt nyújtsak. Nem tehettem meg, hogy mérkőzés előtti napon vagy estén, bemenjek a „Koszorú”-ba. Ezért sok barátot el is vesztettem ... — Milyen vágya nem teljesült sportpályafutása alatt? — Játékvezetői vizsgát tettem, síppal szeretnék NB I-be jutni. Banczik István # Sahin Tóth Dezső a kecskeméti Simon elöl rúgja el a labdát. Felszabadulási Kupa-mérkőzések Kecskeméti SC—Bp. Vasas 4—1 (1—0) Kecskemét, 300 néző. Vezette: Tóth L. KSC: Magó — Kozma, (Tánczos), Kurucsai, Kecskés, Kisjuhász, Hájer, Kutasi (Losonczi), Fakas, Szabó, Petényi, Vági. Vasas: Janiga — Turcsán, Hires, Szabó, Földházi, Szebegyinszki, Cserháti (Rózsahegyi), Szijjártó, Krisztin, Labát, Becsei. A Felszabadulási Kupa szabályai szerint az NB I-es Vasas csak a 21 éven aluli játékosait szerepeltette. A kezdés után meglepetésre a KSC játszott mezőnyfölényben. A 38. percben Kutasi labdájával Szabó ugrott ki. Az alapvonal közeléből, igen nehéz szögből a hosszú sarokba emelte a labdát. 1—0. A 47. percben Földházi rossz hazaadását Szabó elcsípte, és a hálóba vágta. 2—0. A gól után erősített a Vasas. A 68. percben egy kapu előtti kavarodásnál Magó kivetődve próbálta megszerezni a labdát Krisztin elől. Közben Kurucsai belenyúlt, s a kapus alatt a lábáról a hálóba pattant a labda, öngól. 2—1. A 78. percben Farkas beadását Petényi a 16-os vonalról, kapásból a jobb sarokba zúdított;). 3— 1. A 81. percben Petényi beadóés a védők tétováztak. Szabó kilépett a közülük és a bal sarokba fejelt. 4—1. A KSC győzelme meglepő, de teljesen reális. Jók: Hájer, Petényi, Szabó, illetve Szijjártó. Kiskunhalasi MEDOSZ— Jánoshalma 2—1 (1—1) Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Kulcsár. Kb. MEDOSZ: Szabó (Brindza) — Földes, Csáki, Halász, Gulyás, Udvari II., Körösi, Szőke, Karsai, Sörös, Perényi (Vasas). Edző: Virágh István. Jánoshalma: Deák — Martinskovics, Hambalkó, Török, Beócs, Kiss, Faddi, Medgyesi, Bátyai, Ádám I., Farkas. Edző: Csongor János. A MEDOSZ, sérülések miatt erősen tartalékos csapattal állt ki, a Jánoshalma nedie a tartalékcsapatát szerepeltette. A 16. percben Sörös egy csellel becsapta, Hambalkót, majd a 10:6-ő Deák fölött a léc alá lőtt. 1—0. A 37. percben Medgyesi elfutott. Éles szögből leadott lövése Szabó kapus kezét érintve a hálóba jutott. 1—1. A második félidőben a MEDOSZ kapujához szegezte ellenfelét, de gólt csak a 86. percben sikerült lőni. Körösi beadását Gulyás a kapu közepébe vágta. 2—1. Csak nehezen nyert a MEDOSZ a lelkes Jánoshalma ellen. Jók: Körösi, Gulyás, Karsai, Halász, illetve Deák, Hambalkó, Agócs, Ádám I. MAI MíSOR TELEVÍZIÓ 18.10: Tájak, városok, emberek. Japán. 11.25: Japán darvak. Japán ismeretterjesztő rövidfilm (szí- KOSSUTH 18.55: Japán portré (színes). Portréfilm. 19.10: Esti mese. 9.03: Iskolatévé. Angol nyelv 19.20: Tévétorna. (Színes) (középisk. IV. oszt.) 19.30: Tv-híradó. 9.05: Környezetismeret (ált. Isk. 20.05: Az Ariake-tenger (színes). 2. oszt.) Japán ismeretterjesztő rö9.30: Tévétorna (ism). Színestéidfilm. 9.40: Lottósorsolás. 20.35: Anya (színes). Japán film. 14.05: Iskolatévé. Környezetismeret (ism.). 14.55: Magyar irodalom (ism.) 16.39: Hírek. 16.45: Debreceni Dózsa—Bp. Hon 22.10: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR lapja 11.45: Vaughan Williams véd. Bajnoki férfi kézilab- 2000! A TMű al 0*Jr lett“* (szt- 12.35: Tánczenei koktél. da-mérkőzés. Közvetítés nes). Angol film II. rész 13.20: verbunkosok, nóták. Debrecenből. A szünetben: John Berger műsora (ism.) 34.00: Mozart: D-dúr diverti-Reklámmisor. 20.30: A Flamencen keresztül. mentő K. 251. 13.00: öt perc meteorológia. (Színes) Spanyol népzenei 14.25: „Nyitaikék” — Kisisko 13.05: Japán est. Bevezető (szí- film (ism.) lások műsora. nes). 21.20: Tv-hiradó 2. 15.10: Magyar szerzők műveiből. 21.40: Bekötőút (szines). Szovjet film. lS.no: A világgazdaság hirei. 16.05: Művelődés. 17.05: A természet hangjai. Az állatok — I. 17.42: Láttuk, hallottuk — a 9.30: Segítőtársaink az olajfaló baktériumok. 3.40: Kamarazene — vokális zene. 9.34: Óvodások műsora. 9.53: A förtelmes jószág. Mese. 2012: Csajkovszkij: Rómeó és 10.05: Iskolarádió. Júlia — nyitány fantázia. 10.35: Gyermekjáték. Szép Ernő 20-35: Katedra. Pedagógusok versei. műsora. 21.35: Bunraku (színes). Doku 10.40: Goar Gaszparjan énekel. 21.00: Töltsön egy órát mentumfilm. 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi kedvenceivel. 17.57: Régi magyar dalok és táncok. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Wilhelm vezényel.Furtwängler 23.39: Népdalok. PETŐFI 8.05: Szimfonikus könnyűzene. 8.59: Nemzetiségeink zenéjéből. Német táncmuzsika. 9.15: Mesterkedések a drága vízzel. Riport. 9.33: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. 10.00: A zene hullámhosszán, színházban és a mjoziban. 11.50: Külünös rekord. Fülöp János írása. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Puccini operáiból. 13.00: Két concerto grosso. 13.33: Frid Géza: Hét kis zongoradarab. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Magyar operaénekesek. Melis György. 19.36: Slágermúzeum. 22.33: Könnyűzene Berlinből, Varsóból, Prágából és Bukarestből. 23.40: Operarészletek. Händel: Rodelinda. 3. MŰSOR 14.05: Verdi: A végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. Közben: 15.23: Alkalmazottak — 1976. 15.56: Az operaközvetítés folytatáca 17.36: Új kóruslemezeinkből. 18.03: Rádióhangversenyekről. 18.33: Chopin-művek. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Haydn-művek. 20.04: Daróci Bárdos Tamás: Sárközi vígasság 20.33: Napfél és Éjfél. Finnugor 20.15: Sosztakovics-ciklus rokonaink népköltészete. 21.33: Versszínpad. A Magyar Rá- 21.23: Liszt-rapszódiák. Vladimir dió versmondó fóruma. Horowitz zongorázik sa- 22.2S: Bartók: I. hegedű—zongora jár átdolgozásban. szonáta. Területi labdarúgóbajnokság KECSKEMÉTI CSOPORT Kecskeméti MÁV—Városföld 3—2, Hetényegyháza—Szabadszállás 0—0, Jakabszállás—Lászlófalva 2—0, H. Radnóti SE — MFSC 3—2, Kerekegyháza—L. Almavirág 3—2, Szikra MEDOSZ—Helvécia 1—2. Ifjúságiak: Kecskeméti MÁV — Városföld 9—1, Hetényegyháza —Szabadszállás 5—0, Jakabszállás— Lászlófalva 0—2, H. Radnóti—MFSC 4—2, Kerekegyháza —L. Almavirág 3—2, Szikra MEDOSZ—Helvécia 4—0. a bajnokság Állása KECSKEMÉTI CSOPORT 1. Kerekegyháza4 4—— 15-88 2. H. Radnóti4 3— 115-86 3. Jakabszállás4 3 — 112-116 4. Lászlófalva4 2 1 1 6-45 5. Helvécia4 2 — 2 11-64 6. K. MÁV3 1 2 — 5-44 7. Szabadszállás4 1 2 16-74 8. Hetényegyháza4 1 1 2 7-93 9. MFSC3 1 — 2 10-62 10. L. Almavirág4 1— 3 12-132 11. Városföld4 1— 37-132 12. Szikra MEDOSZ 4—— 46-23— Ifjúságiak, (élcsoport): 1. Szikra MVEDOSZ 44_ 13-48 2. Hetényegyháza4 3— 110-26 3. Helvécia4 3— 112-96 4. Lászlófalva4 3— 18-56