Petőfi Népe, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-11 / 8. szám
HÚSZ ÉV A NÉPHATALOM SZOLGÁLATÁBAN A pártszervezet emberformáló erejével Bácsalmás, a Petőfi Tsz pártalapszervezetének irodája. Ternek Lajos, a termelőszövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke, a pártszervezet szervezőtitkára a középnemzedékhez tartozik, 47 éves. Életútjáról, két évtizedes munkásőri tevékenységéről beszélgetünk. Csendes szavú ember. — A felszabadulás előtt csatlakoztam a jugoszláv felszabadító hadsereghez, s az egység a Drávánál harcolt a németek ellen. Hazatértem, s apámmal együtt tíz hold juttatott földön gazdálkodtunk. Már akkor, 1945-ben úgy éreztem — erre partizán mivoltom is kötelezett — be kell lépnem a pártba, s így is tettem. Kilenc év múlva jelentkeztem a Lenin Tsz-be, ahol először gyalogmunkásként, később brigádvezetőként dolgoztam, majd 1960- ban párttitkárrá választották. Ezt megelőzően azonban 1956-ban meg kellett védenünk a közöst. 1956 október 24-ét mutatta naptár, amikor Ternák Lajos és a néhány társa a rendőrőrs parancsnokának felkérésére, mint volt partizánok fegyvert fogtak, s megpróbálták megelőzni az eseményeket. Négy napig az utcán portyáztak, ám ezután hazaküldték őket. Nem tétlenkedtek, mert alig egy hét múlva már a pártszervezet megalakításán dolgoztak. Sikerült megvédeniük a közöst, hiszen a Lenin Termelőszövetkezetben főleg juttatott földű emberek dolgoztak, s nem kívánták, nem engedték széthordani a közös vagyont. Egy alegységnyi munkásőr vigyázta már március elsején pártházat és a gépállomást. Közlük volt Ternák Lajos is. Igaz felszerelésük csupán egy sapkából és egy karabélyból állt, a lelkesedés azonban mindennél többet ért. A pártszervezet volt akkor is, most is az emberformálás igazi kohója. Amíg 1957-ben csupán harminc kommunista volt a faluban, ma már — az 1974-ben egyesült három termelőszövetkezetben — 126 párttag dolgozik. A közös gazdaságban tizenegy brigád nyerte el a szocialista címet. A brigádok főleg a műhelyekben, az állattenyésztésben tevékenykednek, de a traktorosoknál is sikerült megszervezni e mozgalmat. A termelőszövetkezet tizennégy munkásőréből tízen szocialista brigádban dolgoznak, becsületesen, jól megállják a helyüket. Nem vitás, ösztönzi őket a jó kereset, hiszen a gazdaság tagja a kukorica- és kendertermesztési rendszernek is. — Mint korábban említettem, 1960-ban párttitkárrá választottak, s miután egyesült a három termelőszövetkezet, még egy esztendeig elláttam ezt a funkciót. Tizenegy pártcsoportja van az alapszervezetnek, azok javaslatokat a munkások tesznek pártmegbízatás teljesítésére. Ma már természetes, hogy pártonkívülieket is megbízunk ilyen pártfeladattal. Ezt azonban alapos megbeszélések előzik meg. A pártonkívüliek örömmel vállalják a megbízatást; gondolom azért, mert szeretnének bizonyságot tenni társadalmunk iránti elkötelezettségükről. Ezek a fiatalok vagy idősebbek a testületben elsajátítják a fegyveres ismereteken túl mindazokat a tudnivalókat, tapasztalatokat, amelyek alapján kérhetik a pártba való felvételüket. Az utánpótlás biztosítása, új munkásőrök nevelése, a konkrét pártfeladatok elvégzésén kívül nagy terhet ró Ternák Lajosra, a bácsalmási munkásőr alegység megbízott parancsnokára. Bár szíve beteg, kétszer is megjárta már a kórházat, ennek ellenére teszi a kötelességét, mert ott érzi maga mögött az egész párttagság erejét. Gémes Gábor HATÁLYBA LÉPETT A szakmunkásképzési alap felosztásának új rendje A közelmúltban látott napvilágot és az év elején hatályba lépett a munkaügyi miniszternek és a pénzügyminiszternek a szakmunkásképzési alapról szóló új együttes rendelete, amely módosítja és jelentős mértékben fokozza a vállalati szakmunkásképzés anyagi támogatását, elősegíti színvonalának emelését. Mint ismeretes, a szakmunkásképzés költségeit hazánkban részben az állami költségvetés, részben pedig a vállalatok hozzájárulása fedezi. Az új rendelet nem változtatja meg a szakmunkásképzési hozzájárulás befizetésének mértékét, módját és az érintett vállalatok körét; jelentősen változik viszont az alap felosztásának és felhasználásának módja. A legfontosabb változást az jelenti, hogy a jövőben nem a tanulólétszám, és a támogatási normatíva határozza meg automatikusan az alapból részesülő vállalatok körét és a térítés összegét. Az alap a jövőben azt a célt szolgálja, hogy segítségével a vállalati gyakorlati oktatás feltételei tervszerűen javuljanak. Az alapból azok a vállalatok kapnak az eddiginél nagyobb támogatást, amelyeknél a leggazdaságosabban alakítható ki, illetve fejleszthető a szakmunkásképzés. (MTI) KÉPERNYŐ Szórakozás és igényesség Változatos összeállítás adott ízelítőt a televízió rendkívül sokrétű műsoraiból a hét végén. Tartalmi és műfaji gazdagságról van szó. Ám úgy látszik, hogy eszerint mindinkább szétválnak, néha csak időben követik egymást a különböző esztétikai minőségek. Két olyan téma is szerepelt például a szombati és vasárnapi programban, amely önmagában izgalmas volt. De csupán a szovjet Andrej Tarkovszkij játékfilmje, a Solaris párosult igazi szépséggel. Az alkotás a sci-fi irodalom prófétája, Stanislaw Lem fantasztikus regénye alapján készült, s képes volt emberközpontúvá tenni a logikai-művészi jövőkutatásokat. Ugyancsak a mozikból ismerhetik sokan a Tíz kicsi indián című angol filmet. A vád tanúja után, rövid időn belül a tévé most ébresztette másodszor Agatha Christie, a detektívtörténetek mesterasszonya szellemét. Egy kicsit mintha megkopott volna a film a gyártás óta eltelt évtized alatt, s utólag a cselekmény logikájában is fel lehetett fedezni némi csúsztatást. Mindenesetre ügyesen, mesterien megcsinált művet frissítettek fel a szerkesztők, amely az izgalmassággal hatott, így aligha aludt el valaki a vasárnap esti órákban a képernyő előtt. Bár egyetlen krimi se adná alább a saját színvonalát... A szórakoztatás és érdekesség igényével indult Egri János új vetélkedő-sorozata, a „Lehet egy kérdéssel több?” Az első adásban a felismerés és a képkiválasztás gondolati képességéből vizsgáztak a játékosok. Meglepetésre, elég könnyűnek tűntek a feladatok. Kevésbé jó hogy sok kérdés válasz viszont, nélkül pörgött tovább. Ha már a játékos nem tudja, a tévének valahogy tájékoztatnia kellene a nézőt arról, hogy mit lát. Az esemény- és művészfotók gyakran a különlegesség vagy a szépség üzenetével jelentek meg, de nem mindig kaptunk feleletet arra, hogy mit ábrázolnak. Végezetül arról a műsorról kell szólni, amelynek egységesen sikerült megvalósítania a tájékoztatás és az esztétikum szempontjait. Ez alkalommal Vitt Tibor Munkácsy-díjas szobrászt, érdemes művészt mutatta be Zsigmondi Boris szerkesztő-rendező. A modern magyar plasztika fél évszázada kiállító, egyéni hangú mestere gazdag életének a fordulatairól, a kubista irányzaton való túllépésről és a műhelymunkáról vallott. A műsor személyes hangja szinte beavatottá tette a nézőt is. Úgy igaz, hogy jelenkori művészeti életünk mind több képviselője lép elénk az interjúkötetek lapjairól, a rádió, a folyóiratok és az újságok portré-összeállításaiból. Elegendő hivatkozni az Új Írás Pályám emlékezete, a Kortárs Tárgyaim című, vagy az Élet és Irodalom Megkérdeztük sorozatára. A televízió képileg képes kiegészíteni ezeket a vállalkozásokat, örülünk, hogy ily módon is a közművelődés átfogó áramkörébe kapcsolja a művészi élet fontos jelenségeit, akár gyakrabban is kiegészíthetné az egyébként nélkülözhetetlen, de inkább csak a szórakoztatáson alapuló programokat. H. F. 1977. január 11. • PETŐFI NÉPE • 9 Kórházi búcsújárás helyett • Miniszteri utasítás jelent meg a szülőszobák, az újszülött- és gyermekosztályok ápolási-gondozási feltételeinek javítására. A szülőszobák új működési rendje szabályozza a kismamák felvételét és szülés előtti ellátását, rögzíti a szülések levezetésének általános szabályait, s kiterjed az esetleges szövődményes esetek kezelésére is. Mindez az egészségügyi intézmények belső rendjéhez, munkájához tartozik, s a kívülálló számára alig jelent változást. Annál inkább felfigyelt a lakosság a nyilvánosságra hozott utasításoknak arra a fejezetére, amely szerint az újszülött és gyermekágyas osztályok látogatási rendje is új keretek között folytatódik. Az intézkedés célja az, hogy megakadályozza az esetleges kívülről jövő fertőzést, a kórokozók terjedését. Éppen ezért korlátozzák az újszülöttek és a gyermekágyas anyák látogatását, vagyis az ápoltak szobájába nem léphetnek be látogatók. Az utasítás előírja: legrövidebb időn belül meg kell szervezni, hogy a családtagok a látogatói helyiségben megfelelő körülmények között találkozhassanak a kismamákkal. Biztosítani kell az üzenetátadás, a beszélgetés lehetőségét, s nem utolsósorban a fekvőbeteg megfelelő védőöltözetét is. Az előírások értelmében a jövőben sem vágott, sem cserepes virágot nem lehet bevinni a szülészetekre. • Nyilvánvaló, hogy ennek az intézkedésnek a végrehajtása megfelelő időt és türelmet igényel. Annál is inkább, mert jelenleg még azok a bizonyos látogatói helyiségek szinte sehol sem állnak rendelkezésre a más alapelvek szerint épített, rendszerint régi, és az ápolás korszerű feltételeit is nehezen biztosító kórházakban. Az egészségügyi hatóságok bizonyára keresik majd a módját az átmeneti megoldásoknak, s ezekről mielőbb igyekszünk tájékoztatni a lakosságot. Az utasítás lényegéről azonban, úgy érezzük, érdemes máris véleményt cserélni, hiszen közügyről van szó. Azt talán felesleges bizonygatni, hogy a látogatások korábbi rendje feltétlenül módosításra szorult. Aki járt az utóbbi időben a kórházi szülészeteken, az maga is tapasztalta az áldatlan állapotokat. Hetenként háromszor, két-három órás időtartamra korlátlanul engedték be a látogatókat, s ez például a karácsonyi és újévi ünnepek alatt még úgy módosult, hogy három egymást követő napon volt látogatás. Eddig sem azt kellett kifogásolni, hogy a közvetlen hozzátartozók egyike-másikai rendszeresen meglátogatta a kismamát, vagy az itt fekvő beteget. A külvilággal való kapcsolatnak a gyógyulás szempontjából van jelentősége. Rideg és emberistelen dolog lenne ettől megfosztani az ápoltat A gondot inkább az jelentette, hogy a látogatás szinte búcsújárás jelleget öltött, valósággal divattá vált. • Távoli rokonok, ismerősök, kollegák, szomszédok kötelezőnek érezték a tiszteletadást, aminek érzelmi oldala érthető, de egyet lehet érteni a közleménynek azzal az indokolásával, amely az előforduló fertőzések egyik okát a látogatásokban látja. Tanúi lehettünk annak, amikor tizen-tizenöten is körülállták az egykét napja szülő asszony ágyát, szinte friss levegőt is alig hagyva számára. Kabátokkal pakolták meg a szomszédos ágyakat, szeretetből megcsókolták a beteget, s olyan étkeket hoztak számára, ami nem feltétlenül a gyógyulását szolgálta. Ez 3É kialakuló „népi szokás” hovatovább már az egészségügyi dolgozók munkáját is veszélyeztette. Feltétlenül egyet lehet tehát érteni a miniszteri utasítással, még akkor is, ha annak kivitelezését nem látjuk könnyen megoldhatónak. Nem történt ugyanis hasonló korlátozás a kórházak más osztályain, pedig mindenütt hasonló a helyzet. Indokolt lett volna a egységes szabályozás. A kapun belépő látogató útjának szemmel tartása, vagy az egyes osztályok ajtajának lezárása ugyanis nem könnyű feladat. Egyszerűbb lenne ez, ha egységes a látogatási rend. Addig is, amíg erre is sor kerül — mert előbbutóbb sor kell, hogy kerüljön rá — volna egy átmeneti megoldásra javaslatunk. Lássák el megfelelő igazolással azt a néhány közvetlen hozzátartozót, akinek belépése feltétlenül indokolt — az ápolt szabja meg, hogy ki legyen az — mások pedig ne látogathassák a szülészeteket. A vizitelést — lássuk be —olyankorra kell halasztanunk, bár akkor is csak megfelelő elővigyázattal, amikor ezt már az illető otthonában megtehetjük. • Szeretetünk megnyilvánulásának szabjon határt az okos és célszerű belátás, amely az egészségügyi követelményeket helyezi rövidenek elé. Éppen a tisztelt és szeretett személyek érdekében. T. P. Utazás közben jobban érzékelhető, hogy választóvonal, a szomszédos népek kultúrájában, szokásaiban, korántsem olyan éles, mint térképen, az országhatároké. Ahogy Itália felé közeledünk, egyre „olaszosabb” külsőt öltenek a jugoszláv kisvárosok. Némelyikből még jellegzetes campanile — karcsú, szögletes négytorony sem hiányzik, s a velencei mór stílus díszítőelemei is felfedezhetők az ódon palotákon. Genova színes és harsány sikátorait is erős, rokoni kötelékek fűzik Marseille hasonló városrészeihez. Marseille dühöngő szélrohamokkal fogad. A misztrál kifújja a lelket is az emberből, az itteniek úgy látszik megszokták. A sikátorok kibogozhatatlan tekervényeiben keletiesen színes tömeg hullámzik. Talán nincs még egy európai város, amelyet ennyire sokszínűvé, izgalmassá mintázott volna a népek keveredése. Minden arc külön tanulmány. Ázsia, Afrika, Európa minden színe, árnyalata, típusa jelen van itt, külön-külön és a lehető legváltozatosabb formában összeolvadva. Mindez érezhető feszültséget is teremt a közhangulatban. Egy sokgyerekes algériai családapa panaszkodott, hogy a finnyás francia polgárok nem sok különbséget tesznek a kikötői söpredék és a legnehezebb munkát végző színesbőrűek között. Az ő szemükben mindenki gyanús, aki idegen, s bár a várost nem alaptalanul tartják Franciaország Chicagójának, az igazi nagy bűnözőket, nem a bevándorló munkások között kell keresni. — Azért vigyázzanak a táskájukra — tanácsolja elővigyázatosan a hotelportás, aki szíriai arab, de már itt született. Megköszönjük a figyelmeztetést és mi tagadás, egy kissé nyugtalanul vágunk neki a franciák legnagyobb kikötővárosának. Fellapozzuk az útikönyvet: mit érdemes megnézni feltétlenül? Jóval később, amikor már beteltünk a La Canebiére sugárút nagyvárosi látnivalóival, és eljutottunk az öreg kikötő egyik hangulatos fogadójába, az első pohár vörös A Pireneusokon túl bor után meglepő világosság gyűlt a fejünkben. Marseille-ben nem ezt, vagy azt kell megnézni, mint Rómában mondjuk a Colosseumot, vagy Athénban az Akropolist. Ennek a városnak, amely csaknem egyidős Rómával, nincs mutogatnivaló múltja, történelmi emlékműve. Marseille, amely maga is arcátlan, mint a misztrál, nagypofájú és kemény vágású, mint azok, akik lakják, tiszteletlenül fütyül mindenre, ami egyszer elmúlt. Hiába rombolták földig hajdanában a szaracénok, a normanok, majd később a spanyolok és a burgundiak is, a város megrázta magát és talpraállt megint. Nem nézett vissza. Sem a gyászára, sem a dicsőségére. Nem kaparta ki a föld alól tegnap köveit. Inkább a holnapara gondolt. Igaz, sietősen összecsapott, elfuserált házakat is épített, de olyanokat is, amelyek páratlanok a modern építészetben. Itt szólnék arról, ami egyébként nem marseille-i, hanem francia sajátosság: a mozikról. Választékosan szépek, páratlanul korszerűek és mesébe illően kényelmesek. Egy filmszínház egyszerre öt-hat teremben vetít különböző filmeket. A vendégek keleti kényelemben, süppedős fotelekből nézik a filmet. Az is nagyon lényeges, hogy minden helyről egyformán jól lehet látni. A szünetben betolják a zsúrkocsit és ugyanazokat az italokat és édességeket kínálják eladásra, amelyeket a vásznon is reklámoznak. A szolgáltatás tökéletes, mégis alig veszik igénybe, mozijegyek ugyanis nagyon drágák. A beosztóan, takarékosan élő családok sajnálják rá a pénzt. Sokan pedig úgy vélekednek, hogy a rosszkedvnek hatásosabb ellenszere az ital. A marseille-i rendőrök minden reggel azzal kezdik a napot, hogy leltározzák az éjszaka betört kirakatokat. Indulunk tovább és útközben ismét szemembe ötlik a hasonlatosság. Színekben, építkezési formákban, a természet külsejében alig észlelhető változás, a Földközi-tenger olaszországi partvidékén és francia folytatásán. A festői Provance legtipikusabb francia kisvárosának, Arles-nek arculatán már „kiütköznek” spanyol vonások. Az aréna, ahol a bikaviadalokat tartanak, a rács mögé bújtatott ablakok, a szenvedélyes színekben izzó táj, már jóval a spanyol határ előtt előkészítik a találkozást, Hispániával. Aztán feltűnnek a Pireneusok bozontos csúcsai, s a hegyek széles, erős vállán átlépve megérkezünk abba az országba, amely az első, kemény csapásokat mérte a fasizmusra és ahol legtovább sikerült konzerválni a fasiszta diktatúrát. A határátkelőhelyen hosszú autósorok özönlenek befelé. A turisták uticélja: a tengerpart. Fürödni, napozni, szórakozni jönnek. A spanyol tengerpart felkapott hely lett az utóbbi években. Vadas Zsuzsa (Folytatása következik.) • Az Arles-i Arénában nemcsak bikaviadalokat, hanem műsoros rendezvényeket is tartanak. Itt lépett fel a nyáron az egyik legnépszerűbb francia énekesnő, Mireille Matthieu is. • A város fölött magasodik, a Notre Dame de la Garde, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Marseille házrengetegére és a kéken szikrázó tengerre. (Fotó: Radó Gyula)