Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-01 / 26. szám

SPORT-SPORT - SPORT Felkészülési körkép MEGYEI II. OSZTÁLY Folytatjuk labdarúgó-körképünket, a megyei II­ osztályban szereplő csapatok felkészüléséről. Kisszállási SE A kisszállási csapatnak jól si­került az idénynyitó, mert nagy meglepetésre, első lett a jános­halmi teremtornán. Olyan együt­teseket utasított maga mögé, amelyek magasabb osztályban szerepelnek. Uricska István sport­köri elnök örült a szép sikernek, de az első edzés előtti megbeszé­lésen hangsúlyozta, hogy ezt a ki­robbanó formát a nagypályás baj­noki nyitányon is tartani kell. Maczkó László edző vezetésével január 15-én kezdték meg az alapozást. Újdonság a csapatnál, hogy visszatér az együtteshez a leszerelő Ullaber kapus. Ezen­kívül egy.két tehetséges fiatalt szeretnének még beépíteni az első csapatba. Az 1984—85-ös bajnokságra az 5—8. hely meg­szerzését tűzték ki célul. Kerekegyházi KSK • A kerekegyházi együttes őszi szereplése felemásra sikerült. Ki­tűnő kezdés után, az utolsó há­­rom fordulóban lecsúszott a do­bogó legfelső fokáról. Tavaszi sze­­zonra való felkészülését január 8-án, kezdte meg az együttes Kecskeméti István vezetésével. Heti három edzést tartanak te­­remben és szabadtéren. A ke­ret tagjai: Csurka, Laczkovics, P. Szabó, Taskó, Szabó T., Bende, Kozma, Orosz, Magyar I., dr. No­­vák, Molnár, Borbély, Bedzsula, Krepák, Oberfrank. Magyar I., más elfoglaltsága miatt leállt. A KSC-től szeretnének igazolni. Kecskeméti István edző nyíl­tan fogalmazott, amikor a csapat terveiről kérdeztük: — Nem mon­dunk le a bajnoki címről. Ennek szellemében dolgozunk, és készü­lünk a tavaszi folytatásra. " Császártöltés Bergmann Márton, a csapat „mindenese” örömmel újságol­ta, hogy javultak az időjárás okoz­­ta mostoha körülmények a tor­­nateremből lassan kimerészked­nek a szabadba. Bár a közgyű­lésük február 18.án lesz, az már nyílt titok, hogy az új edző Sza­mosi Antal lesz, aki eddig a ser­dülőkkel foglalkozott. Örömhír, hogy még az ősszel sikerült vis­­­szaigazolniuk Miskéről Waltert, a kitűnő kapuvédőt, akinek a já­­tékára tavasszal is számítanak. Az együttes az utolsó helyen vár­ja a tavaszi folytatást, a szakve­­zetés az 5—8. hely valamelyiké­nek a megszegését tűzte ki cé­lul. Fajszi Kék Duna Tsz SK Berta Zoltán, az együttes inté­zője azzal a hírrel fogadott ben­nünket, hogy sikerült lekötniök az idei első barátságos edzőmér­kőzést. Február 6-án a Fadd együttese lesz a partnerük, akik­kel oda-vissza alapon mérkőz­nek a felkészülés jegyében. Hé­­vízi Dezső edző vezetésével ja­nuár 21-én kezdték a munkát. Tornaterem hiányában csak a sza­­badban tudnak edzeni, és bizony az időjárás nem mindig fogadta kegyeibe a társaságot. Megtud­tuk még, hogy Szabó és Bogdán visszatért Szegedre. A Sztankó fivérek viszont, akik a napokban leszerelnek, erősítést jelentenek. H. G. z ötfős magyar cselgáncsvá­­logatott szerepelt a közelmúlt­ban a mongol nemzetközi baj­nokságon. A csapatnak a kecske­méti E. Kovács Károly és Gyu­­­­lai László is tagja volt. E. Ko­vács a nehézsúlyban négy nyert mérkőzés után jutott a döntőbe, ahol Zsebcsenko (szovjet) ellen bírói döntéssel kikapott. Az ab­szolút kategóriában ugyancsak négy nyert meccs után került döntőbe — többek között legyőz­te Zsabcsenkót is —, ahol Tóth (C. Dózsa) ellen ipponnal nyert. A 78 kg-os súlycsoportban Gyu­lai háromszor mérkőzött, s 5. lett. >1 Befejeződött a Fájtás Kupa ^ ÍAÚ^ k­ézilabdato­r­na. A résztvevő nyolc csapat között az alábbi sorrend alakult ki: 1. Dávod. 2. Herceg­­szántó. 3. Bácsborsód. A legtech­nikásabb játékos Vidra Róbert ((Bácsborsód), a legeredménye­sebb Németh Attila (Dávod), a legjobb kapus Vöő István (Her­cegszántó) lett.­­ A BSK-ban ezekben a na­pokban megkezdik a labdarúgó­­mérkőzésekre szóló bérletek áru­sítását. Február 4—8. között reg­gel 8-tól 14 óráig a Baráti Kör tagjai ai DUTÉP munkásszállón, a szurkolók pedig február 11-től 8—15 óra között a BSE-irodá­­ban válthatják meg idei évre­­ szóló bérleteiket. X Újabb Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa mérkőzést vívott a BSE labdarúgócsapata. BSE— Boly 2—1 (0—0). Baja, 250 néző. Vezette: Vincze. G.sz.: Takács, Prikidánovics, illetve Varga. X Kiskőrösön három sportág­ban (atlétika, kézilabda, labda­rúgás) játékvezetői, illetve ver­senybírói tanfolyamot rendeznek. Jelentkezni február 8-ig lehet a sportfelügyelőségen. X Téli Kupa teremlabdarúgó­­tornát rendeznek február 2—3-án Kiskőrösön. Kezdés mindkét na­pon 8 órakor. X Wijk aan Zee-ben a nem­zetközi sakkverseny 10. forduló­jában Portisch Lajos a bolgár Georgiev ellen a 15. lépésben döntetlenben egyezett meg. Az élen Timman áll 7,5 ponttal, Portischnak 5 pontja van és ez­zel a 6—8. i X Lyonban a nemzetközi férfi­ kézilabdatornán a magyar válo­gatott az első mérkőzésen 28—26 arányban vesztett Izland ellen.­­ Kedden a Kecskeméti Spar­tacus rendezésében kerül sor a T. Nagy-sakkemlékversenyre. Ne­vezni még a mérkőzések színhe­lyén (KTE-sakkterme) az ünne­pélyes megnyitó előtt is lehet.­­ Újabb szép elismerés érte a kiskunhalasi tornasportágat. He­gyes Csaba, a KAC-MEDOSZ ifjú tornásza meghívást kapott abba a magyar válogatott csa­patba, amelyik hazánk színeit képviseli Iránban, az Iszlám Forradalom emlékére rendezendő nagyszabású nemzetközi verse­nyen Edzője Paczolay Gyula pe­dig versenybíróként vesz részt a tornán.­­ Alakul­ az idei Hungavis Kupa nemzetközi férfi röplabda­­torna mezőnye. A legfrissebb hí­rek szerint a résztvevők között lesz a francia, a kínai (!) és a magyar válogatott, valamint a CSSZKA Moszkva, a Dinamo Moszkva és a házigazda Kecske­méti SC.­­ A BRG kecskeméti gyáregy­sége támogatásával február 23-án rendezik meg a Főnix Kupa kis­pályás teremlabdarúgó-tornát. Nevezni február 11-ig lehet a Főnix sportáruboltban, Kecske­mét, Kisfaludy utca 3. szám alatt. vő X Az Egyesült Államokban le­Memphisben, a nemzetközi teniszverseny második forduló­jában vereséget szenvedett a Ta­­róczy, H. Günthardt a kettős. A magyar—svájci párt a nyu­­­gatnémet Becher, Maurer verte meg 6:1, 6:1 arányban. Jí Meglepő bejelentést tett Dan Duva, aki a Los Angeles-i játékok után hat amerikai ököl­vívót­­(Biggs, Breland, Whitaker, Taylor, Hill, Holyfield) vitt a hivatásosak közé. A menedzser szerint az olim­piai és világbajnok Tyrell Biggs elhagyta azt a kaliforniai külön­leges intézetet, ahol a kábítószer rabjait kezelik. Biggs december 30-án önként vonult be a klini­kára.­­—■ Biggs jó egészségben, kitű­nő erőállapotban távozott tőlünk — mondotta Joseph Pursch, a kezelőorvosa . Márciusban, vagy áprilisban ismét szorítóba léphet. Biggs első hivatásos mérkőzé­­­­sét 11 menetben megnyerte Mike Evans ellen, azóta nem szere­pelt, míg a többi olimpikon tár­sa már két mérkőzést­­ vívott. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­­torna (ism.)­­8.05: Iskolatévé. Világnézet. Tér és idő (FF) (A „Bevezetés a filozófiá­ba" című tantárgyhoz) 8.45: Fizikai kísérletek. II. A színek : 8.95: Kémia (középiskolásoknak.) A molekulák halmazai 9.00: Fizika (ált. i9k. 7. oszt.) A lég­nyomás (FF) 9.30: Kamera. A filmfajták (FF) (Az ITV film- és tévéesztétikai mű­sora középiskolásoknak)­ 16.40: Hírek 16.50: Kályhaépítők. Szovjet tévéfilm 17.50: Kénújság ,17.55: Reklám 18.00: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Szivárvány. Döntő­­ 21.50: Tv-híradó 3. 22.00: Himnusz. ■ TV II. MŰSOR: 18.15:­ Képújság 118.20:­Don Quijote. Spanyol rajzfilm­sorozat. XXXIX­I. rész: Kaland a csuklyásokkal 18.45: A kerékpár csodálatos történe­te. Francia filmsorozat IV/2. rész 19.00: Keresztkérdés. Fejtörő játék 19.30: Irena Santor énekel. Lengyel zenés film (ism.) 20.00: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat X/4. rész .20.55: Tv-híradó 2. 1 21.05: Péntek esti randevú. Férfipá­­lya? Női pálya? ÚJVIDÉKI TV: 116.H0: Műsorismertetés — magyarul ,16.1­3: Tv-napló — magyarul ,*6.30: Reklám « 116-315: Bejelentkezés és akció ,’­6.40: Bormion Sí Világkupa — lesik­lás (férfiak) ,in-25: Tv-napik)­­17.145: Májusi játékok n­BJl­ 3: Tv-magazin( szlovákul 4<9115: Rajzfilm 4­9.25: Reklám 48.90: Tv-napló — magyarul­­ 1.19.­515­: Reklám 00.00: Gehrigszterterentika — amerikai­­ filmsorozat 20.55: Reklám 21.00: Hazai show 21.45: Tv-napló 22.05: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.20: Számítógép a gyógyítás szol­gálatában 8.50: Részletek Mascagni operájából 9.33: Óvodások műsora 10.05: Az ember, a poézis első tárgya Csokonai Vitéz Mihály versei 10.10: Nóták 11.00: Gondolat 11.45: Kórusmuzsika 12.30: Ki­­ nyernrtt? — Bicskén 12.45: Pilinszky János: A mélypont ünnepe — könyvszemle 12.95: A zene is összeköt. az OIRT rádiók műsorából Válogatás 14.10: Válogatott perceink 15.30: Daloló, muzsikáló tájak. Tolna megye 16.05: Kard és kocka. Történelmi anekdota 1705-ből 16.50: Riportműsor 17.00: Satnya nemzedék? 17.25: Operettparádé 19.15: Embermesék 20.15: Muzsika és mikrofon 21.18: Kocsár Miklós: Szentiváni tűz 21.30: Vevő az egész világ?! 22.20: Tíz­­perc külpolitika 22.30: Szemben egym­ással 23.00: Diszkotéka. Lemezbarátok órá­ja 0.10: A granadai éji szállás. Részle­tek Kreutzer operájából PETŐFI: 8.05: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben 12.10: Dzsessz 12.25: Édes anyanyelvünk 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00— 17.30: Péntektől — péntekig 17.10: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Vidéki világháború. Galsai Pongrác hangjátéka 21.49: Elvis Presley felvételei 22.52: Toronyzene 23.20: Népi zene 3. MOSOR: 9.08: Iskolarádió 9.38: Kamantfmuzsika 11.00: Granadai vásár. Részletek Eicherr operettjéből 11.30: Zenekari muzsika 13.05: Gyepsor. Veres Péter novellája 13.41: Kurtág György műveiből 14.26: Opera-mű­vészlemezek 15.30: Zenekari muzsika 16.40: Nyitnikék 17.30: Egész évben Bach — a Magyar Rádió hangversenysorozata Kb. 18.40: Operakórusok 19.05: Pilinszky János: A mélypont ünnepe — könyvszemle 19.15: A New York-i Filharmonikus zenekar játszik 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kongresszusi termét Közben: Kb. 20.30: Rejtett kincsek — Gaál József: Kb.Elkésés 20.45: Mint szélgyors paripáik. Hunya­di István versei Kft­. 20.52: A hangversenyközvetítés foly­. Kb.tatása 21.30: Kórusmuzsika 21.56: Új lemezeinkből 22.43: A Return to Forever együttes lemezei 1985. február 1. • PETŐFI NÉPE • f Fordulatra várva Az NB I-es női kosárlabda-bajnokság A-csoport­­jában nem egészen úgy alakult a Kecskeméti SC csapatának tavaszi szereplése, ahogy azt az együttes vezetői remélték. A felkészülés pedig — legalábbis úgy tűnt — elég jól sikerült. A bajnokság főpróbá­­jának számító Dánffy Antal Kupa során, ha nem is nyújtott igazi nagy játékot a kecskeméti együttes, a teljesítménye egyenletes és megbízható volt. Ezek után a bajnoki találkozókon sajnos az együt­tes nem azt nyújtotta, amit a szakvezetés várt, sőt érezhetően hullámvölgybe került. A gyengébb játéknak ,persze sok összetevője van. A magas és ponterős középjátékos, Far­kas Anna hiánya különösen a TFSE elleni fontos mérkőzésen volt szembetűnő. Az elmúlt héten a BEAC ellen már javult a KSC csapatának teljesítménye, s re­mélhető, hogy a régen várt fordulat talán most be­­következik. A következő ellenfél a Bp. Spartacus csapata ..pa­píron” jobb mint a KSC, ám ez semmit nem jelent. Ha a kecskeméti játékosok végre azt játsszák, amit­ valóban tudnak, akkor nem lehetetlen, hogy a ré­gen várt javulás most, talán az utolsó pillanatban következik be. A mérkőzést vasárnap délelőtt 10.30. kor rendezik Kecskeméten. A Bajai SK férfi kosarasai már régen biztosítot­ták helyüket az NB I. legjobb hat csapata közt, bár az sem mindegy, hogy ezen belül milyen helyet si­kerül végül megszerezni. A­­ szombati ZTE—BSK mérkőzés igazában nem ígér sikert. A ZTE a má­sodik helyet tartja, s most szerdán Budapesten „hengerelt” a Tungsram SC ellen. Zalaegerszegen még a szoros eredmény is bravúrnak számít. A KSC NB I. B-cso­portos férfiegyüttese is szom­­baton mérkőzik a Ganz-MÁVAG ellen Budapes­ten. A KSC vezeti a B csoportot, de a gépgyáriak otthonukban komoly ellenfélnek számítanak. Tizennyolcan öt helyért Prágában Bár szerdán még javaiban tartott a Karpov— Kaszparov férfi sakkvilágbajnoki döntő, szombaton már megkezdődnek a következő egyéni vb.ciklus el­­ső zónaversenyének küzdelmei. Prágában öt szocialis,­ta ország 18 sakkozója ül az asztalhoz, hogy eldönt­se: ki lesz az az öt versenyző, a­ki továbbjut a zóna­­közi döntőbe? A magyar küldöttség, Szél Lajos szakfelügyelő vezetésével pénteken utazik el a csehszlovák fő­­városba. Adorján András, Pintér József, Faragó Iván és Csőm István nemzetközi nagymesterek kép­viselik a magyar színeket, utóbbi a közelmúltban, a Grószpéter elleni párosmérkőzésen vívta ki a jo­got az indulásra. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) nemrégi­ben napvilágot látott. Élő-pontszámokon alapuló erősorrendje szerint mind a négy magyar sakkozó — de különösen Adorján és Pintér — jó esélyekkel rendelkezik az első öt közé kerülésre. A 17 fordulós körmérkőzéses zónaversenyen a következő játéko­sok lesznek az ellenfelek: Ftacnik, Prandstetter, Makry, Jansa (csehszlovák), Gheorghiu. Suiba. Ghin. ^znajíst,­Bz^,pikk­ Stempln (lengyel). K. Georgievv- boncsev.; Grigorov. Ermenkov (bolgár). •A fc­lhárom 11 legmagasabb Élő­-pontszám­mal rendel­­­kező magyar sakkozó Portisch Lajos. Ribli Zoltán, és Sax Gyula mentesül a zónaversenyen való rész­vétel alól, ők a zónaközi döntőben, illetve már a világbajnokjelöltek között kapcsolódnak be a ver­sengésbe. Már a bronzérem a tét Alaposan felpörgetett, tempóban zajlik az 1985-ös ökölvívó-csapatbajnokság. A második forduló tétje tulajdonképpen a bronzérem, hiszen a vesztes már legjobb esetben csak ötödik lehet az egyidényes bajnokság végén. A Kecskeméti SC az Építőkkel találkozik vasárnap délután a Városi Sportcsarnok­ban. — Mindenképpen győznünk kell — mondta Bal­­zsay Károly a kék-fehérek mestere. — Már az első fordulóban a Honvéd ellen is nekünk állt a zászló, akkor még nem tudtunk élni a lehetőséggel, igaz a bírók nem is engedték meg azt nekünk. Vasárnap a régi mumussal, az Építőkkel mérkőzünk, s min­dent megteszünk, hogy elégedetten távozzon a csar­nokból népes szurkolótáborunk. S az sem mellékes, hogy a találkozó győztese a harmadik helyért mér­­kőzhet a másik csoport azonosan végző együttesé­­vel. Mi pedig a dobogóra kerülés vettük célba! f Az utóbbi időben rendre megtelt a kecskeméti sportcsarnok az ökölvívó-mérkőzéseken. Valószí­nűleg nem lesz ez másként vasárnap sem. Izgalmas csata várható, és ebben elkel egy kis biztatás a KSC öklözőinek. Cselgáncs ORV Kecskeméten Az év első országos rangsorversenyére kerül sor szombaton 9.30-tól a Városi Sportcsarnokban. Ez­úttal az ifjúságiak első korcsoportja (junior) lép tatamira. A verseny célja az erőviszonyok felméré­se. Várható, hogy sok szakosztály küldi majd el fiataljait az ország különböző egyesületeiből. kecskemétiek elsősorban Bekecstől, Németh Tamás­­­tól várnak jó helyezéseket, de Vörös László, Nagy Péter is ott lehet a legjobbak között. A KSC-n kí­­­vül számítanak a bajaiak, a kalocsaiak és a Soltiak részvételére is. A férfi röplabdázók is folytatják Ma a férfi röplabda-bajnokságon is megkezdődik a tavaszi szakasz, a legjobb négy csapat ugyan­úgy körmérkőzéses tornát vív egymás között, mint­ egy héttel korábban a nők. Ebből a négyes viadal­ból később még hármat rendeznek, amíg eldől a bajnoki helyezések sorsa. Érdekes, hogy a férfiak szupernégyesének is tag­ja aí Tungsramcé§^ajt, Ű, pózsa — a nők­nél ez a két csapat­ játssza a főszerepet. A Piriteken kezdő So­sHir rjirgitnak a­­ csepeli­ sportcsarnok­­ ad otthont, ahol rendkívül szoros csatákra van kilátás, mert — kü­lönösen a 3—4. helyen —­tömör a mezőny. A bajnok lámpagyáriak, ha veretlenül jutnak túl ezen a tornán, olyan előnyre tehetnek szert a Kecs­kemét­ előtt, amelyet már aligha lehet behozni. S akkor követnék a már fölényesen vezető Tungsram, nők példáját, amire minden esélyük megvan. A hétvégi bajnoki torna programja: péntek. 15.00 óra: Tungsram—Csepel; 16.30: Kecskemét—II. Dózsa; szombat, 15.00: I. Dózsa— Tungsram; 16.30: Kecskemét—Csepel; vasárnap, 14.00: Csepel—II. Dózsa; 15.30: Tungsram—Kecske­mét. Az élcsoport állása: 1. Tungsram 28 pont, 2. Kecs­­kemét 25, 3. V. Dózsa 23, 4. Csepel 22. Beregszászi Szabolcs, a Kecskeméti SC férfiröp­­labdázóinak vezetőedzője kicsit aggodalmasan te­kint az első körmérkőzéses torna elé: — Sajnos rosszul állunk — mondta —, persze nem a bajnokságban, hanem a játékosanyagot illetően. Nagy Péternek részleges ínszalagszakadása van, hat hétig nem edzhet. Tóth Gábornak a térde sérült meg, Újhidyre munkahelyi elfoglaltsága miatt nem számíthatok. Nagy Péter helyett Halász Ferdinánnd lesz a feladó, mert nem akarom, hogy Szabó Zoli maradjon egyedül ezen a poszton. A DEL­ÉP Kupán Nagy Péter nélkül szoros mérkőzést játszottunk az Újpest ellen, talán sikerül megszorítani a lila-fehé­­reket most is. Egyébként a Csepelt mindenképpen le kell győznünk, a többit majd meglátjuk. A KSC valószínűleg a Halász, Demeter, Nyúl, Sza­bó, Lantos, Vámos csapattal kezd, szóba jöhet még Tóth játéka is. A vezetőedző elmondta még, hogy nagyszerűen sikerült kihasználni a bajnoki szüne­tet. Az erőnléti edzések hatása már látszott a csa­paton a szegedi torna mérkőzésein. Ám, hogy a jó erőnléttel, fizikai felkészültséggel sikerül-e pótolni a kulcsjátékos Nagy Péter kiesését, csak a hét végi mérkőzések során derül ki. Egyéb versenyek, mérkőzések A bejelentett előkészületi mérkőzések közül ér­dekes lesz szomba­ton délután 13 órakor Izsákon az Izsáki MEDOSZ—KSC találkozó. Kalocsán 14 órai kezdettel a Kalocsai SE—Kecel előkészületi mér­kőzést rendezik. Jánoshalmán szombaton és vasárnap kerül sor a hagyományos Hunyadi János felnőtt férfi labdarú­gótorna mérkőzéseire. Résztvevők: Miáke. Honvéd Kun Béla SE, Soltvadkart, Kiskunhalasi AC-ME­­DOSZ, Akasztó, Bajná Tsz SK és a vendéglátó Já­noshalmi Spartacus. Szombaton 10.30-tól, vasárnap körülbelül 8—16 óráig tartanak a mérkőzések, amelynek eredményéről már a hétfői sportoldalon beszámolunk. Kalocsán a Barátság Kupa teremlabdarúgótornát rendezik meg, szombaton a fegyveres testületek csa­patainak részvételével. Tiszakécskén a sportcsarnok­ban megyei H. osztályú labdarúgócsapatok vesznek részt a nagyközségben megrendezésre kerülő terem, labdarúgó-tornán. Az Olimpiai ötpróba sportakció idei első próbá­ját, a 20 kilométeres téli gyalogtúrát megyénkben szombaton reggel 9 órás kezdettel öt színhelyen rendezik meg. Rajthelyek: Kecskeméten a Hírös Tömegsport SE sportparkja (Széchenyivé«»), Bács­almáson a művelődési ház, Kalocsán a KSE-sport­­pálya, Kiskőrösön a művelődési ház, végül Kiskun­­halason a Csipke Hotel a rajt és cél. HÉTVÉGI ELŐZETES • Farkas (fehérben) nagyszerűen helytállt leg­utóbb a profinak készülő Bácskai ellen, de sérü­lése miatt leléptették. Balzsay edző reméli, hogy vasárnap már számíthat a kecskeméti fiúra. • A felvétel ősszel készült a Tungsram—KSC mér­kőzésen. Vasárnap ismét megmérkőzik a két csa­pat a rájátszás keretében.

Next