Petőfi Népe, 2007. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-31 / 26. szám

GAZDASÁGI ABLAK A hegesztőt nem tudja he­lyettesíteni a hentes, ami fordítva is igaz. Tehát fon­tos, hogy azokban a szak­mákban képezzenek szak­embereket, amelyekre ke­reslet van a munkaerőpia­con. A versenyképességet segítendő, a kamara kive­szi részét az összhang megteremtéséből. A. Tóth Sándor A témáról Pintye Lászlóval, a Bács-Kiskun Megyei Kereske­delmi és Iparkamara alelnöké­­vel beszélgettünk, aki szakkép­zési ügyekben a köztestület egyik „frontembere”. Ő az elnö­ke a Területi Szakképzési Együttműködési Bizottságnak, amelyet röviden TESZEB-ként emlegetnek. Ezen kívül tagja a megvalósulás stádiumában lévő Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) ta­nácsadó testületének is Pintye úr, aki egyébként a Bács-Kiskun Megyei Iparszövetség elnöke. - Lényegében min munkálko­dik a TESZEB? - kérdeztem tőle. - Tevékenységünkkel azt pró­báljuk előmozdítani, hogy a fia­talokat minél nagyobb szám­ban a munkaerőpiac igényei szerint iskolázzák be a külön­böző szakmák elsajátítására. - Kik a TESZEB tagjai? - A testületnek 12 szavazati joggal bíró tagja van, közülük hatan a kamarát képviselik. A többieket a megyében jelen lé­vő gazdasági érdekképvisele­tek, az IPOSZ, a VOSZ, a KISOSZ stb. delegálják. Meghí­vottként részt vesznek a tanács­kozásainkon: a kamara titkára, a városi és a megyei önkor­mányzatok képviselői, vala­mint iskolaigazgatók is. A TESZEB tulajdonképpen egyez­tető testület, amelyben a vezető szerepet betöltő kamara az em­lített szervezetek bevonásával koordinálja a közfeladatokat. A TESZEB megyei szintű javasla­tokat és állásfoglalásokat fogal­maz meg. Mint említettem, a végső célunk az, hogy a beisko­lázás minél jobban közelítsen a munkaerőpiac igényeihez. - Mióta működik a bizottság? - 2004 novemberében tartot­tuk az első ülésünket. Úttörő kezdeményezésnek tartom a Kecskemét Megyei Jogú Város­sal való együttműködés alapján végzett, pályaválasztást segítő, pályaorientációs vizsgálat anyagát. A jó együttműködést jelzi, hogy a TESZEB vélemé­nyezte a 2006/2007-es, illetve 2007/2008-as tanévben indí­tandó középiskolai osztályok számának és tagozatainak jóvá­hagyásáról szóló előterjesztése­ket is. Véleményünk­­ például a jelenlegi tanévre nem tartottuk célszerűnek a szakiskolai osztá­lyok számának csökkentését, javasoltuk felzárkóztató osztá­lyok indítását stb. - meghallga­tásra talált - A Térségi Integrált Szakkép­ző Központ, a TISZK miféle in­tézmény lesz? - Jelenleg 16 TISZK van kiala­kítás alatt az országban, egy 2004-es uniós pályázat eredmé­nyeképpen. A térségi integrált szakképző központokat a szak­képzés modernizálása jegyében hozzák létre, a hét régióban ket­tőt-kettőt, és a fővárosban is ugyanennyit. A Dél-Alföldi Régi­óban Kecskemét és Békéscsaba térsége nyert pályázatot. A Kecs­keméti Térségi Integrált Szak­képző Központ létrehozására va­lamivel több mint egymilliárd fo­rint EU-s pályázati pénz áll ren­delkezésre, amelyhez 60 milliós önrészt tesz a város. - Mit remélnek az új struktú­rától? - A gazdaság igényeivel ös­­­szehangolt, módszereiben mo­dern oktatást, korszerű gyakor­lati képzést a képzőhelyre, a TISZK-be koncentrált csúcstech­nológiával, hatékony pályaorien­tációs, pályaválasztási és karri­ertanácsadási rendszer megte­remtését, a felnőttképzés, az át­képzés, az élethosszig tartó ta­nulás feltételeinek megterem­tését. Kecskeméten a Gáspár András Szakközépiskola, Szak­iskola és Kollégiumban várha­tóan idén augusztusban véget érnek az építési munkálatok s kialakul az új szakképző intéz­mény, amelyben csúcstechnoló­giával fölszerelt központi tan­műhely kezdi meg munkáját. A hegesztőműhely, a PLC és elekt­ronikai labor, az anyagvizsgála­ti, környezetvédelmi és informa­tikai laborok, a mentálhigiénés és pályaorientációs szaktanter­mek, gyakorlati és elméleti okta­tótermek a XXI. század techni­kai színvonalán valósulnak meg. Évente mintegy ötezer diákot érintenek a TISZK szolgáltatá­sai. A TISZK partner iskolái Gáspár András, Kandó Kálmán, Kocsis Pál, Széchenyi István (Kecskemét), Móricz Zsigmond (Tiszakécske), Pálóczi Horváth István (Örkény), Petőfi Sándor (Kiskunfélegyháza) és a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara ■ mmmmmmmmmmm­m%rmmmm mmm v tmmmmmmmmmmmmmm­­­mmmmmmmmmmmmmm Útban a piacképes tudás felé teszed, TiszK A megyei kamara is részt vesz a szakképzés korszerűsítésében Beiskolázás a 2006/2007-es tanévre az országban 8 évfolyamos gimnázium 6 évfolyamos gimnázium 4 vagy 5 éves gimnázium szakközépiskola: szakiskola: speciális szakiskola: ÖSSZESEN: 3 556 4972 32 395 43212 24330 2490 110955 FORRÁS: SZMM Olyan szakképzést szeretnénk kialakítani, mely megfelel a munkaerőpiac igényeinek - mondja PINTYE LÁSZLÓ. Gyártmánypaletta­ • Mobil ipari állványok • Alumíniumkofferek, -kon­ténerek • Húzott alumíniumcsövek • Sátorváz termékek • Alumínium raklapok • Rendezvény technikai kellé­kek • Egyéb alumíniumtermékek PETŐFI NÉPE - 2007. JANUÁR 31., SZERDA A központi képzőhely (TISZK) profilja gépészet, mezőgazdaság, építészet, elektrotechnika­elektronika, közlekedés, környezetvédelem-vízgazdál­kodás, faipar, vendéglátás, idegenforgalom, könnyűipar, kereskedelem-marketing, üzle­ti adminisztráció. Nem lesznek többletterhei, mert tagdíjat nem emelünk! díjfizetés Ellenőrző bizottsá­gunk vizsgálatának eredménye, a tagok rendkívül alacsony adat­szolgáltatási és tagdíjfizetési haj­landósága, valamint a vállalkozá­sok megnövekedett terhei tagdíj­szabályzatunk módosítását vetí­tették előre. Tagdíjbizottságunk a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy elnökségünk, illetve a kül­döttgyűlés elé olyan javaslatot terjeszt, amely szerint a tagság által önként vállalt anyagi kötele­zettségeket 2007-ben nem növe­li, a tagdíj megállapítását, az ad­minisztrációs teendőket egysze­rűsíti. Decemberben a küldött­­gyűlés elfogadta a fenti javasla­tot, ennek értelmében azon tag­jaink, akik időben és maradékta­lanul eleget tesznek a tagdíj pon­tos megállapításához szükséges adatszolgáltatási kötelezettsé­güknek, idén legfeljebb 2006. évi tagdíjukat fogják fizetni. Akik el­mulasztják előző éves, korrigált nettó árbevételük bevallását, ka­maránk már 2007-ben alkalmaz­ni fogja megújított szabályzatát E szerint a tagdíj mértéke az előző évi korrigált nettó árbevétel után 1 ezrelék, a tagdíj minimu­ma 12 ezer forint évente, maxi­muma 1 200 000 forint évente. A számított tagdíj nem lehet maga­sabb az előző évi, inflációs rátá­val növelt korrigált nettó árbevé­tel utáni tagdíj plusz 10 százalék mértéknél. Az adatszolgáltatást elmulasztó tagok esetében az au­tomatikusan kiszámlázott tagdíj nem lehet magasabb az előző évi, inflációs rátával növelt korri­gált nettó árbevétel utáni tagdíj plusz 20 százalék mértéknél, de minimum 20 ezer forint Annak érdekében pedig, hogy minden kedves tagunk számítani tudja a tagdíja ellenében nyújtott mun­kánk értékét, 2007. január 1-től, a befizetett összeghez arányos szolgáltatási csomagokat ho­zunk létre. ■ Sipos Zsolt, titkár Ügyvezető igazgató Kecskeméten európai tapasztalatokkal edelényi andrás: „Iparos gyerek” vagyok, mindig a termelő dolgoztam, ott érzem jól magam Tavaly októbertől dr. Edelényi András, a kecskeméti Metal­­construct Zrt. (a korábbi Kecs­keméti Alumínium Rt.) ügyve­zető igazgatója. Pályafutása so­rán ez a harmadik munkahe­lye. Az előző két vállalatnál el­ért szinte mindent, amit lehe­tett. A Schneider Electric In­dustries magyarországi igazga­tója, majd regionális üzletfej­lesztési igazgatója tavalyig. Azt megelőzőleg a Taurus vezér­igazgató-helyettese 1993-ig csaknem egy évtizeden át. - A magyar nagyvállalat na­gyon jó szakmai iskola volt - emlékezik vissza az ügyveze­tő. A 80-as évek közepén 11 ezer ember dolgozott, s akkor 20 milliárdos bevételt produ­kált a cég. Ennek negyven százaléka tőkés exportra ment. - A rendszerváltással meg­próbálták átalakítani, privati­zálni a céget ám nem sikerült. 1993-ban a Schneider Electric, Magyarország vállalattól vis­­­szautasíthatatlan ajánlatot ka­pott. Továbblépett. A francia tu­lajdonú cégnél országigazgató hét évig, majd hat évig 2006-ig üzletfejlesztési igazgatóként a 26 országot tömörítő vállalati térség külső növekedéséért, át­alakításokért, egyesülésekért felel. Amikor feladatait elvégez­te, már újabb funkciót nem tud­tak ajánlani.­­ Ekkor kínálta fel az ügyvezetői állást a kecske­méti cég főtulajdonosa, aki régi ismerőse volt. - Mit jelent a kihívás? - Iparos gyerek vagyok, min­dig a termelő szférában dolgoz­tam. Mérnökként, vezetőként ismerem, átlátom a termelővál­lalat körüli folyamatokat - mondta Edelényi András. Ami az újdonság: az iparág. Nagy ki­hívás az, hogy a cég termelésé­nek mintegy 90 százaléka ex­portra megy. A veszprémi Vegyipari Egyetemen 1972- ben diplomát szerez, majd megvédi mű­szaki doktori disszertációját, 1974-ben. A 80as évektől az Egyesült Államokban, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban tökéletesíti szakmai tudását. Munkahelyek: 1972-1993 között a Taurus Gumiipari Vállalatnál dolgozik. 1993-2005 Schneider Electric Vállalat. 2006. Metalcons­­truct Zrt. Nyelvis­meret: angol, német fran­cia tár­gyalási szint. - Ismerősök Kecskeméten? - Igen. Lepsényi István, a Knorr- Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója, akivel még az Ikarusz fénykorából ápolok jó szakmai kapcsolatokat. A másik a Freudenberg vezetője, Váradi József, akivel a Taurus­ban dolgoztam együtt. - Hogy jön a képbe a kamara? - Kétoldalú vegyes kamarák­ban dolgoztam. A Schneidernél a francia-magyar kamarában, két korábbi ciklusban, majd most ismét, mint az elnökség tagja. Annak delegáltjaként a magyarországi kétoldalú Euró­pai Uniós Kamarák Szövetségé­nek a vezetője voltam. Nagyon jó kapcsolatokat ápoltam a német­magyar, brit-magyar, a svéd­magyar szervezetekkel. A nem­zeti szervezettel is több alkalom­mal működtünk együtt. Közö­sen próbáltuk megjeleníteni a kormány felé az üzleti szféra igé­nyeit, így törvényjavaslatok elő­készítésében, véleményezésé­ben is részt vettünk. Ha szükség nyílik rá, akkor szívesen bekap­csolódom a megyei kamara munkájába is - mondotta végül dr. Edelényi András. ■ B. Zs. Közelkép dióhéjban Metalconstruct Zrt., a kamara tagja: év veszteséges 2005. év kb. 2 milliárd a bevétel 80 milliós eredmény volt 2006. év 2,3 milliárdos bevétel nyereséggel év kb. 15-20 százalékos növekedést terveznek 190 fő Tavaly ősztől irányítja a Metalconstruct Zrt.-t, EDELÉNYI ANDRÁS. Kihívásnak tekinti munkáját.

Next