Bácsország, 2006 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2. szám
kapcsán Brankovics Györgytől 1444-ben még a szerb despoták rendkívül gazdag magyarországi uradalmait (Debrecen, Szatmárnémeti, Munkács, Nagybánya, Világosvár stb.) is megszerezte. Ez némi magyarázattal szolgál abban a tekintetben, hogy a második rigómezei csata (1448) után Brankovics miért ejtette foglyul és zsarolta meg Hunyadit. Ami viszont alapvetően megkülönböztette Hunyadit a kortársaitól, az az volt, hogy hazája védelmét életcéljának tekintette és roppant birtokait a török elleni harc szolgálatába állította. Szükség is volt erre, hiszen az oszmán támadások a polgárháború időszakában sem szüneteltek. Hunyadi fellépése viszont hamarosan fordulatot hozott a török-magyar harcokban. Már 1441-ben betört Szerbiába, s megfutamította a szendrői béget, a következő évben pedig Gyulafehérvár mellett, illetve a Jalomica felső folyásánál aratott győzelmet az oszmánok felett. 1443 őszén Hunyadi Ulászló királlyal egy tekintélyes magyar had élén egészen Szófiáig nyomult, s csak a zord időjárás miatt tért vissza a következő év januárjában Nándorfehérvárra. A három hónapig tartó hosszú hadjárat Európa-szerte ismert hőssé tette Hunyadit, akit a pápa egy keresztes hadjárat vezetésére akart megnyerni. A Szentatya irányításával létrejött nemzetközi koalíció célja a Balkán-félsziget egészének visszahódítása volt, hisz a hosszú hadjáratban elért sorozatos győzelmek azt a reményt keltették, hogy a törököt ki lehet űzni Európából. II. Murád szultán, akit ekkor Anatólia területén is háború fenyegetett, annyira megrettent a kialakult új helyzettől, hogy rendkívül előnyös feltételek mellett békét ajánlott Ulászló királynak, így kötötték meg azt a békét, ami szegedi béke néven vált ismertté, bár ma inkább - a ratifikálás helyszínéről - váradi békeként említik a szakemberek. Ennek értelmében II. Murád arra vállalt kötelezettséget, hogy kiüríti Szerbiát, 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyar uralkodónak és háború esetén 30 000 fegyverest bocsát Ulászló rendelkezésére. Ez a hihetetlenül kedvező béke azonban meghiúsította volna a tervezett keresztes hadjáratot, ezért Cesarini Julian pápai legátus rávette a magyar uralkodót annak megszegésére. A kierőszakolt hadjárat azonban csúfos kudarccal végződött: a szultán 1444. november 10-én Várnánál megsemmisítő csapást mért a keresztény seregre. Az ütközetben maga az uralkodó és Cesarini is életét vesztette. Hunyadi ugyan nem esett el, ám a menekülő hadvezért Vlad havasalföldi vajda foglyul ejtette. A fogságból szabadult Hunyadit az országgyűlés 1445-ben a hét főkapitány egyikévé, a következő évben pedig az ország kormányzójává választotta. Hunyadi kormányzóként is a központi hatalom erősítésére és a királyság déli határának biztosítására törekedett. 1448-ban újabb déli hadjáratra indult, ám a rigómezei ütközetben súlyos vereséget szenvedett. Ebben szerepet játszott Brankovics György árulása is, aki ráadásul a csata után foglyul ejtette Hunyadit, és csak megalázó feltételek mellett volt hajlandó szabadon bocsátani őt. Hunyadi az 1452-53. évi országgyűlésen lemondott a kormányzóságról, de főkapitányi tisztét és a temesi ispánságot megtartotta. A belső hatalmi csatározások, valamint Konstantinápoly eleste ellenére is volt még ereje Hunyadinak támadó hadjáratot indítani: 1454- ben behatolt Szerbiába és Krusevacnál tönkreverte Feriz bég erős seregét. Várna és Rigómező után végre ismét győztek a magyar fegyverek, s forgatóik diadalittasan vonulhattak vissza Nándorfehérvárra. A szultán visszacsapása azonban nem késlekedett sokáig: II. Mehmed (Mohamed) 1455 tavaszán megrohanta Szerbiát, és súlyos harcok árán visszafoglalta az 1444-ben kiürített Novo Brdot. Egy másik török sereg Bosznia déli részéről, nagyjából ugyanekkor, Szlavóniába ütött, s még Zágrábot is ostrom alá vette. A viharfelhők tehát, feltűntek az égen... Nándorfehérvár -1456 Egész Európában rettenetet keltett Konstantinápoly 1453. évi eleste. Kétségtelennek látszott, hogy II. (Hódító) Mehmed (1451-1481), a rendkívül ambiciózus szultán, hamarosan teljes haderejével a keresztény Nyugat ellen fordul. Ezt az áradatot a török útjába eső első számottevő akadály, a belső nehézségekkel küszködő Magyar Királyság egymagában nem volt képes feltartóztatni. Nyilvánvaló volt: a szultán hadai ellen általános európai összefogásra lenne szükség. Magyarország elsősorban a közvetlen szomszédtól, a Német Birodalomtól, valamint a Pápaságtól várhatott segítséget, főképp miután 1448-ban véget ért e két erős hatalom között a viszálykodás. A birodalmi gyűlések (1454: Regensburg, Frankfurt; 1455: Bécsújhely) foglalkoztak is a török kérdéssel, de tőlük Magyarország vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon késve kapott segítséget. Szövetségesként jöhettek volna számba a Balkánfélsziget keresztény népei is, de közöttük a magyarok - terjeszkedési törekvéseik miatt - nemigen voltak népszerűek. Közben az oszmánok a balkáni népek szemében ellenállhatatlan hódítókká váltak, akikkel szemben a magyaroktól nem remélhettek hathatós védelmet. A felekezeti viszálykodásról sem feledkezhetünk meg: a balkáni népek ortodoxok voltak, Magyarország ellenben a nyugati kereszténységhez tartozott. Egy halvány reménysugár azért mégis felcsillant: a katolikus világ feje, III. ~Tl [UNK] Ц 15 Török hadizenészek (Török miniatúra)