Bán István: Szarvasbőgés - X-trém sportjaim 8. (2007)
Könnyelműség
megnéztem szükséges-e pótolni. Szükséges, kinyalták az utolsóig. Újra megvizsgálom a szelet, egy kicsit kerülnünk kell, hogy jó széllel közelíthessük meg a szarvasdelelőt. Enyhül az idő, vagy csak mi melegszünk, nem tudom, de nem fázunk, az biztos. Őz ugrik meg, szerencsére visszafelé rohan, így nem riaszt el semmit. Arra jó volt, hogy még óvatosabban cserkeljünk tovább. A dombocska előtt alig 200 méterre szinte minden foltot alaposan megnézek. Jobboldalt öreg égeres, balra erdeifenyő fiatalos. A két erdő határán friss zsenge fű nőtt, igazi szarvascsemege. A fiatalosba rudas akácos hajlik félkaréjban. Az akáclomb már lehullott, az erdő alján friss fű zöldell. A fenyvesen keresztül, mintha szarvast látnék az akácos folt szélén. Távcsővel is megnézem. Az bizony, egy rövid fejű, fekete hátú törpe szarvastehén a borjával. Ezek a szarvasok elütnek a mi hosszú fejű, szürke, nagy testű szarvasainktól, genetikailag lerontanák az itteni világhírű vérvonalat, s ezért sajnos le kell lőni őket. Szinte csak szememmel jelzem társamnak, hogy lőjön. Nem látja, rázza a fejét. Még egy métert csúszunk előre. A tehén már figyel, de árnyékban és takarásban vagyunk. Neki pedig szembe süt a Nap. Barátom lassan emeli a puskát. Egy kicsit táncol a cső vége, de hirtelen megdermed, s csattan a lövés. A borjú elvágódik, a tehén megindul s alig 80 méterre megáll. Gyors elhatározással nyakon lövöm. Nagyot sóhajtunk, kiengedünk, fellazul a feszültség. Lepakolok, töretet vágok, s gratulálok barátomnak. Ő viszont. Halkan beszélgetünk, s lassú, nyugodt tempóban kizsigerelem a két szarvast. A tüdőt, májat, szívet berakom a hátizsákba, barátom elviszi közös alföldi cimboránknak, aki örülni fog kedvenc vadbelsőségeinek. A fejeket is levágjuk, radioaktivitás-vizsgálatra visszük majd el. Sajnos arra is figyelni kell, hogy mi maradt a csernobili katasztrófából. Mire telepakolom a hátizsákomat, felemelem, majd leszakad a vállam. A fenébe is, most kezdődik a sport. Barátom hozza a kezémet, s egyenletes léptekkel a vadászkalyiba felé indulunk. Már vagy egy órája gyalogolunk, amikor az útbejárónál terepjáróval találkozunk. Elnökünk és két hivatásos vadászunk megy ki a területre. Szóba elegyedünk, elmagyarázom a helyet, ahonnét egyúttal el is vihetik a szarvasokat. Még mielőtt igazán belemelegednénk a beszélgetésbe, mert ha vadászatról van szó, annak se vége, se hossza, fázni kezdek a pulóverben. Gyorsan elköszönök és cipelem tovább a terhet, míg újra melegedni kezdek. Megváltásnak tűnik, amikor megérkezünk és leveszem a hátizsákot. Délután és este semmit sem láttunk. Éjszaka viszont hallottam bőgni az öreg bikát. Úgy látszik, még együtt van a csapat. Vadgazdálkodás szempontjából ez bizony rossz jel. Na majd hajnalban megnézzük az öreget. Addig is alszunk két-három órát. Kutya hidegben gyalogolunk a sötét novemberi éjutóban. A Hold még kisebb mint tegnap, de elég ahhoz, hogy jól lehessen látni a cserkészösvényt.