Kohászati Lapok, 1964 (97. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

2 Kohászati Lapok 1964. 1. sz. Dr. Gyulai Z.: A magyarországi bánya- és kohómérnökképzés Rozsnyó, Jászó és Besztercebánya, aranybányák a XIII. sz-tól Abrudbánya, Offenbánya és Zalatna, a XIV. sz. közepétől Körmöc és Nagybánya. Rézlelőhelyek a XIII. sz.-ban Gölnic, Szomolnok és Igló, a XIV. sz. közepétől Besztercebánya. Sóbányák vannak Tordán és Désen, a vasbányá­szat, mely külföldi kereslet hiányában korábban még jelentéktelen, a XIV.­ sz. közepétől lendül fel Gölnicen. A XIV. sz. második felében Magyar­­ország már évi átlagban 500—1000 kg aranyat és 4000 kg körüli ezüstöt termel, ami az akkori világ termelésének 14—29­, illetve 15%-a lehet, a mohácsi vészt megelőző 200 év alatt pedig, 1325 és 1525 között a hozam évi átlagban 1500— 1600 kg arany és 8700—10 000 kg ezüst, ami a világ termelésének 42,­ illetve 30%-át teheti. A magyar bányászat ekkor már európai jelentő­ségű : a XIII. sz. utolsó éveiben kezdődő európai aranyválságnak, amit a keresztes háborúk után Keletre áramló arany idéz elő, 1342—44 körül a magyar arany termelés fellendülése vet véget. Körmöc 1328-ban elnyeri a rangot jelentő, kuttenbergi bányajogot és 1331-ben már gép­mestere van : „Leopoldus magister machinarum” — a magyar történelem első gépészmérnöke —, aki 1342-ben már körmöci kamaragróf. Hogy kép­zett bányász ez idő tájt már több is volt Magyar­­országon, az is tanúsítja, hogy Vielicskán a sóbánya főtisztje a magyar Bernát mester,” Bernardus de Hungarica”. A magyar bányászat első századaiban közös­ségi bányászat volt, szervezetében társulati, társas jellegű, a bányatulajdon a bányászok közösségéé, hasonlóan a parasztfalvak szervezetéhez. Ez a magyar bányászat prekapitalisztikus korszaka, erre utal a selmeci bányajog is. Erre a társas bányászatra telepszik rá a XIII. sz. második felé­ben lassan kibontakozó bányakapitalizmus, kez­detben a bányamunkásokat dolgoztató bányapol­gár, majd a nemesurak kiváltságos testülete és a tőkés társas vállalat. A XIV. sz. közepén a bányá­szat már bérmunkán alapszik, a bányarendtartá­sokban már különválik a bánya- és kohótulajdonos tőkés vállalkozó (a XVI. sz.-i felsőbányai rend­tartás szerint „b­urzó”) és a hetibéres munka („mivel”). A XIV. sz.-ban azonban még a kistőkés vállalati forma az uralkodó. A XV. sz. közepén Mátyás király, hogy hatalmi törekvéseihez anyagi alapot teremtsen, erősen lecsapolja a tőkeprofitot : a 10—12%-os bányaadón felül megmaradó mennyiségből levont 30%-os beváltási haszonnal a vállalkozótól a ter­melt fémmennyiségnek mintegy 28%-át elvonja, amihez még veszteségként hozzájárul a beváltott mennyiségért fizetett rossz pénz. A bánya­vállal­kozásnak ez a vesztesége Mátyás korában elérte a termelt fémmennyiség 40—45%-át is. A tőkefel­halmozás lehetőségeinek ilyen mértékű csökken­tése éppen akkor érte a nemesfémbányászatot, amikor a vízmentesítésnek a növekvő mélységgel szaporodó gondjait csak nagyobb tőkebefektetéssel lehetett enyhíteni. Ezért jelenik meg a bányászatban 1450 körül a nagytőke, mert az apró vállalatokon a vállalati koncentráció vagy a pénztőke csak ideig-óráig segít. A rézbányászatban — mely az állami kizsák­mányolástól kevesebbet szenvedett, viszont a nemesfémbányászat árelőnyeit sem élvezte — ez a folyamat a XIV. sz. végén indult meg. A XV. sz. utolsó negyedére esik Thurzó Jánosnak, kora egyik legképzettebb bányamérnö­kének szerepe. Thurzó János 1475-ben az alsó­magyarországi bányavárosokkal bányáik vízmen­tesítésére szerződést köt, minden jól működő váltó­vízikerekes vízemelőgépe után heti 1 matt és a termelt érc 1/6-a fejében, „legyen az arany-, ezüst-, réz-, ólom-, higanyérc, vagy lazurit, vagy egyéb érc”. Thurzó János egyre gyarapszik és a század végén, az augsburgi Fugger-ház roppant tő­keerejére támaszkodva, Besztercebányán, az addig kisvállalkozók által űzött bányászat helyén, olyan méretű koncentrált kapitalista rézvállalatot teremt, melynek szerepe félévszázadon át egész Európa gazdálkodására jelentős. A besztercebányai réz­vállalat évi átlagtermelése 1495 és 1519 között 1800 t feketeréz, amiből 1370 t 84 000 Ft értékű finomrezet és melléktermékként 2200 kg 64 500 Ft értékű ezüstöt állított elő, évi 44 000 maFt átlag­nyereséggel. A vállalat 1546-ig a Fugger-házé, melynek évi átlagnyeresége a vállalatból 1426 és 1539 között már 76 750 maFt, azaz 13 év alatt kereken 1 millió Ft. Ez a hatalmas összeg Magyar­­ország számára teljesen elveszett. A besztercebányai rézbányászat volt az első nagyüzem Magyarországon. Vezetője 1520-tól a Fuggerek faktoraként Dernschwam János volt, Münster Sebestyén barátja, Agricola és Paracelsus kortársa, humanista, az első magyarországi bányá­szati író, az ő tollából maradt ránk a tordai sóbányászat — egy ideig szintén Fugger bánya — részletes, élettel teljes leírása. Életútjából és isme­retségi köréből feltehető, hogy Agricolának, aki csak 1545 utáni műveiben ír Magyarországról, ő volt a tájékoztatója. A Fuggerek bányászatával kapcsolatos a­ Habsburg-birodalom területén az első nyom a szervezett bányamérnökképzés felé. A kémia terü­letén új korszakot nyitó Paracelsus, életrajzírói sze­rint ifjú éveiben a Fuggerek által a karintiai Villach-ban alapított és fenntartott bányaiskolá­ban tanulta a bányászatot, a kémlészetet és kohászatot, majd 1510-től 1515-ig a Fuggerek bányászatának volt alkalmazottja a tiroli Schwaz­­ban. Paracelsus 1536-ban Besztercebányán tartóz­kodott, ahol laboratóriuma is volt. Ennek a villachi bányaiskolának a működése még felderí­tésre vár. A XVI. sz. folyamán Európa térképe nagyot változik. Budát 1541-ben elfoglalja a török, Magyarország három részre szakad és a magyar állam egysége másfél évszázadra megszűnik. A Felvidék és az ország keskeny nyugati sávja, az alpesi országo­k és Csehország védőszegélyeként a Habsburg-ház német ágának kezére jut, amely ág éppen akkortájt kerül ki szegényen a Habsburg­­világhatalom kettéosztásából, mivel a nemrég fel­fedezett és nemesfémekben gazdag újvilág a

Next