Bárka, 2001 (9. évfolyam, 2-6. szám)
2001 / 5. szám - FIGYELŐ - Dusnoki-Draskovich József: „Hát amikor csak úgy beszél az ember, az micsoda?”: Narratívák 4. A történelem poétikája
130 Dusnoki-Draskovich József vén létrehoz, az voltaképpen inkább irodalmi, mint tudományos mű, legalábbis elmosódik tudomány és művészet határa. (White filozófiai nominalizmusával szemben David Carr azt kísérli meg bizonyítani, hogy a mindennapi emberi tapasztalások és tettek szintén narratív jellegűek. Tehát a történeti elbeszélés strukturálisan hasonló a történeti realitásban, illetve a forrásokban meglévő narratív struktúrákhoz. Igazsághoz való viszonya nem vizsgálható, a referencialitás, vagyis a valóság dimenziója nem játszik különösebb szerepet. Chris Lorenz szerint viszont a történelem valójában — szemben a fiktív irodalommal - mindig valami szövegen kívülire utal, a valódi múltra, ezt pedig a források közvetítik. A történész a múltat valamiképpen megjelenítő és interpretáló történeti forrásokkal, az adott témával foglalkozó korábbi történeti munkákkal és a virtuális olvasóval is diskurzust folytat, s mindez alakítja elbeszélését, „beleíródik” a szövegébe. Ha betartja a mesterség szabályait, és nem író módjára követi képzeletét, válogat az adatok között, akkor irodalmi szempontból többnyire csak jól megírt, logikusan felépített értekező próza lehet a végeredmény. A történész munkája az író helyett inkább a fordítóéhoz hasonlítható, aki kreatívan és egyéni módon, többé vagy kevésbé hűen az eredetihez újraalkot, rekonstruál szellemi eszköztára, szókészlete segítségével egy idegen nyelven írott szöveget. Ebből a megközelítésből különösen Chris Lorenz tanulmányának kritikája figyelemreméltó White és Ankersmit történetfelfogásával, „metaforikus narrativizmusával” szemben. Ricoeur szintén jogosan beszél „tropológiai inflációról” és arról, hogy a tropológiát az érvelés ellen fordították, aminek pedig a történettudomány ismeretelméleti gravitációs központjának kell megmaradnia. Jörn Rosen az egymással szembeállított két véglet, a kognitív-racionális és a poétikai-retorikai tényezők összeegyeztetését próbálja megoldani. A „retorikai vagy metaforikus fordulat” a történeti tudás narratív struktúrájába való azon belátáson alapul, amelyet az analitikus történetfilozófia dolgozott ki. A narrativitás realitás- és tudományosságellenességét úgy kell felszámolni, hogy közben ne merüljenek feledésbe vívmányai. A narrativizmus pozitív hatása, hogy a történetírás tudományosságával kapcsolatos alapvető problémák újragondolására és megvitatására ösztönözte a kutatókat. Ezen túl felhívta a figyelmet az írásra, a beszédmódra, az elbeszélői technikák és írói eszközök tudatos alkalmazására, ha a források megengedik. Ezt a hatást illusztrálja Natalie Zemon Davis regényes történetként is olvasható „mikroelbeszélése” (Martin Guerre visszatérése), amely nemrég jelent meg magyar fordításban. Végül szerénységre inti a történészt: műve többnyire csak egy apró láncszem az egymást követő, lehetséges narratívák vagy interpretációk hosszú sorában. A Narratívák harmadik és negyedik kötetében szereplő, neves külföldi szerzők által írt tanulmányok jó áttekintést nyújtanak a posztmodern történetelméleti és filozófiai diskurzusról, nemcsak a narrativisták, hanem más irányzatok álláspontjait is megismertetve az olvasóval. A szerkesztőt és a fordítókat csak biztatni lehet a vállalkozás folytatására. Mellékesen hívom fel a figyelmet egy apró fordítási hibára. Kétszer is „A regénykarnevál” címmel említik (a negyedik kötet 89. és 91. oldalán) Le Roy Ladurie 1979-ben megjelent könyvét (Le Carnaval de Romans), amely Romans település 1580. évi karneváljának véres konfliktusba torkolló eseményeit dolgozza fel, tehát a helyes cím: A Romans-i karnevál.