Bécsi Napló, 1986 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1986-01-01 / 1. szám
BÉCSI NAPLÓ 1986. JANUÁR-FEBRUÁR VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA 15. öS Erscheinungsort WIEN P.b.b. VERLAGSPOSTAMT 1011 WIEN LEOPOLD GRATZ* — A bécsi találkozó elé — A genfi csúcsértekezlet után általános megkönnyebbülés tapasztalható az újra elkezdett párbeszéd tapasztaltán. Ugyanakkor Gorbacsov és Reagan tárgyalásai bizonyos aggályokra is okot adnak: két államférfi, illetőleg két állam, úgyszólván az érintettek feje fölött vitatkozik és valahogy egymás közt akarja felosztani megoldatlan kérdéseivel együtt a világot. Kétségtelen, nem könnyű a nagyhatalmak helyzete: amennyiben nem állnak szóba egymással, az a szemrehányás éri őket, hogy az egész világra rá akarják kényszeríteni szembenállásuk légkörét. Ha viszont tárgyalásokba bocsátkoznak egymással, azzal gyanúsítják őket, mintha egymás között akarnák felosztani a világ fölötti uralmat. Ezzel szemben a Föld nem kizárólag a nagyhatalmak birtoka, hanem éppen úgy a kis és közepes nagyságú államok tulajdona is. Ausztria, nagyságrendjének megfelelően, elsősorban a külpolitikában a bemérhetőséghez és a játékszabályok betartásához való hozzájárulásával vállalhat jelentős feladatot. Térségünkben a bemérhetőségre és biztonságra tett kísérlet a Helsinkiben elindított mozgalomhoz kapcsolódik. Mi osztrákok nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy Európa nem korlátozódik Nyugat-Európára. Annak is tudatában vagyunk, hogy Európának politikailag, katonailag és ideológiailag két táborra bontása csorbítja a közös kultúra és identitás tudatát. A szétválasztás ugyan már nagyon régóta tart, ezért legalább a történelmi távlatokat kell megőriznünk. Ausztria pedig ugyanazon Európa sokrétű lehetőségeinek metszéspontjában fekszik. A szomszédos államok felé irányuló osztrák politika mindig is a lehető legmesszebbmenő együttműködésre törekedett, azt az elvet vallva, hogy közös ügyek közös megoldásokat tesznek szükségessé. Az általános kelet—nyugati politika a politikai és társadalmi elvekkel és mintákkal való tárgyilagos és megkülönböztetett bánásmódot követel meg. Ausztria mint pluralisztikus demokrácia az elvek békés versenyének hasznosságát, értelmességét vallja. Ez a verseny persze egyedül a párbeszéd, egymás tiszteletben tartása és az együttműködés légkörében lehetséges. Osztrák szemszögből tehát a nyolcvanas években nem az enyhülés újjáélesztéséről van szó, hanem arról, hogyan biztosítható a kelet-nyugati kapcsolatok terén a Helsinki Egyezményt aláírt 35 állam között a közös európai együttműködés politikája. Ezen múlik az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia (EBEK) 3. folytatása Bécsben 1986. őszén. Erre a találkozóra a kelet—nyugati kapcsolatok és a Helsinki Mozgalom különösen nehéz szakaszában kerül sor, mivel a hetvenes évek végétől növekvő feszültség és bizonyos államok egymáshoz való viszonyulása és belpolitikája következtében az EBEÉ veszített lendületéből, amit nyíltan és őszintén ki kell mondanunk. A Helsinki Egyezmény számos megsértése és figyelembe nem vétele folytán helyenként kétségbe vonják a mozgalom értelmét. A kelet—nyugati kapcsolatokban fennálló ellentétekből kifolyólag, melyek a zárónyilatkozat különböző értelmezéséből, teljesítéséből származnak, a bécsi találkozó aligha kecsegtet mesébe illő lefolyással. Fontos követelmény ezért, hogy minden engedmény ellenére olyan tényleges nyilatkozatokat és megoldásokat tartalmazó eredmények szülessenek, amelyek erősítik és mozgásba hozzák az EBEÉ-mozgalmat. Ennek folytatásához természtesen elengedhetetlen az összes résztvevő állam pozitív hozzáállása. A bécsi találkozónak nem lehet feladata a Helsinkiben és Madridban kötött megállapodások ismétlése vagy újrafogalmazása. Az európai békés és jószomszédi együttélést már a zárónyilatkozat kimondta. Most következhet ezen elv átültetése a gyakorlatba. A találkozóra sokkal inkább az a feladat hárul, hogy a zárónyilatkozat hatékonyabb megvalósítására megállapodás jöjjön létre az ezt célzó eszközökre vonatkozólag, még ha ez akár közbülső állomások beiktatásával, katalizátorok segítségével vagy kerülőúton lehetséges is. Nekem személyesen úgy tűnik, az EBEÉ-et az első tíz év szabályalkotó szakaszából a műveleti szakaszába kell terelni. A véget ért budapesti kulturális fórumon, jelesen az osztrák küldöttség vezetője határozott igyekezete ellenére sem született meg hivatalos záróokmány. A találkozót mégis pozitívan ítéljük meg, hiszen a budapesti fórum egész sor ösztönzést adott, amelyeket kiértékelve fel kellene karolni Bécsben. Mindazonáltal, úgyszólván tüntetőleg, hadd soroljak fel lendületadás céljából néhány a bécsi EBEÉ-et érintő elképzelést. A stockholmi európai leszerelési konferenciát megszakítják a bécsi találkozó idejére, hogy itt kiértékelhessék első szakaszát. A bécsi találkozónak átmenetet kell képeznie a második szakaszhoz (melynek a tulajdonképpeni európai leszereléssel kell foglalkoznia). Ez azt jelenti, hogy Bécsben behatóan kell majd tárgyalni a stockholmi konferencia lefolyásáról, eredményeiről és arról is, hogyan menjenek a dolgok tovább. A jelek szerint 1986. őszére várható valamelyes eredmény, amely többek között az erőszak alkalmazásáról való lemondás politikailag kötelező erejű megerősítését jelentené. A bécsi találkozón olyan mérvű megbízást kell elhatározni, hogy a stockholmi konferencia ezt követő második szakaszában szorosabb értelemben lépéseket tehessen a leszerelés irányában. Szerfelett fontos lesz Bécsben az EBEÉ-en az emberi arányok összességét érintő kérdések (emberi jogok és a 3. kosár) nagyon alapos megvitatása és a szakemberek ez irányú összejöveteleivel egyetemben az ezen a téren megfigyelhető fejlemények feldolgozása. Ezen elemzés alapján az idevágó határozatok jobb megvalósítása ill. betartása céljából új lépésekben kell majd megállapodni. Megemlítem, Ausztria támogatja Franciaországnak a családösszehozások kérdéseit tárgyaló javaslatát egy külön konferencia egybehívására. Ezzel összefüggésben röviden kitérek az 1985. tavaszán Ottawában megtartott — záróokmány hiányában sajnos teljesen eredménytelenül végződött konferenciára, amely az emberi jogokat tárgyalta. Pozitívnak mondható mégis az ott tapasztalt széles körű és nyílt vita, amely alól a belügyekbe való beavatkozásra való hivatkozással egyik állam sem vonhatta ki magát. Összességében ezáltal ebben a súlyos, mert ideológiailag terhelt kérdésben első alkalommal valósult meg valami párbeszédféleség. Erre a párbeszédre, az erre való készségre építhetünk és kell építenünk, mivel - mint említettem - a belügyekbe való állítólagos beavatkozás érvét Ottawa után a jövőben nem lehet többé használni. A Budapesten megtartott európai kulturális fórum a bécsi találkozónak szintén fontos elemét képezi. A fórum alapelve, az eszmecsere szabad és közvetlen légkörben való folytatása, bár nem ütötte meg a kívánt mércét, a maga nemében mégis sok minden köszönhető Magyarország kiváló szervezésének és vendégszeretetének. Ugyanis a szabadabb és hatékonyabb kulturális együttműködésre vonatkozólag váratlanul sok javaslatot hozott a köztudatba. Az egyébként nagyon pozitívan lefolyt kulturális fórumnak sajnos mégsem sikerült egy záróokmány elfogadásában megállapodnia. A megegyezés elmaradása — az osztrák küldöttség szorgalmazása ellenére — elsősorban a „kultúra szabadsága” Keleten és Nyugaton eltérő megfogalmazására vezethető vissza. Bizonyos nyugati küldöttségek maximalista követelései és — őszintén szólva — bizonyos keleti küldöttségek merevsége által nem vált lehetségessé egy zárójelentésbeli megállapodás keresztülvitele. Ennek elmaradása mind Ottawában, mind pedig Budapesten olyannyira terheli a bécsi találkozót, hogy egyenesen felmerül a kérdés, egyáltalán van-e értelme a csak szakemberekből összetevődő találkozóknak. A bécsi találkozó feladata lesz az eddigi közbeeső rendezvények, így a budapesti kulturális fórum anyagának is kiértékelése és annak kielemzése, mik voltak az eredménytelenség okai. A kulturális fórum kimenetele világossá tette, hogy a bécsi EBEÉ-találkozón a Kelet és Nyugat közti sokoldalú együttműködés lényeges kérdéseit kell megtárgyalni. Bécsben tehát az EBEÉ jövőjével sokkal hatásosabban kell foglalkozni mint ez az eddigi találkozókon történt. Egy területet külön meg kell említenem: a gazdasági, tudományos, technikai és környezetvédelmi együttműködést (2. kosár), amelyet a Madrid óta eltelt időszak célkitűzései közt valamelyest elhanyagoltak. Ezt annál inkább is be kell pótolni, mivel az összeurópai együttműködés értékes hatóereje éppen ezeken a fontos és állandóan bővülő szakterületeken fekszik. A műveleti oldalnak Bécsben a középpontban kell állnia. A tényleges együttműködést illetően pl. a környezetvédelem bizonyos területei, a szállítás és a külkereskedelemben fennálló akadályok csökkentésére vonatkozólag elmaradhatatlan a megállapodás. Az áruforgalom felélénkítését a budapesti kulturális fórum mintájára pl. külön rendezvényen, szeminárium, szimpozion vagy hasonló keretében lehetne megvitatni, ahol a kormányok képviselői mellett gazdasági ügyintézők, tehát a megfelelő gyakorlattal rendelkező szakemberek is részt vennének. Valamelyest elhanyagolták az információcsere tárgykörét is. Bécsben, ezzel a kérdéssel is, mely az emberi jogokhoz hasonlóan az ideológiai terheltség miatt érzékeny pontot képez, behatóbban kell foglalkozni. A bécsi találkozónak azokról a további lépésekről is határoznia kell, amelyek biztosítják a jövőben a folytatás szerkezetének működését. A későbbi találkozók rögzítésén túl a következő 4. találkozó munkatervéről is szó lesz. Nagyon alaposan meg kell vizsgálni azt a kérdést is, amelyre Ausztria még nem szolgálhat kész válasszal, hogy ti. folytatható-e az eddigi találkozók folyamatos munkaterve a szakemberekből és a kormányok képviselőiből összetevődő szemináriumokon, vagy pedig új utakat kell keresni. Végeredményben a bécsi EBEÉ-találkozó nem fog hiányt szenvedni vitaanyagban. A viták és a tárgyalások lefolyásáról ma még korai lenne nyilatkozni. A genfi amerikai—szovjet csúcsértekezlet után a kelet—nyugati kapcsolatok barométere a változótól a derűsig terjedő időjárást jelez, és ez előnyére válhat az EBEÉ-mozgalomnak. Ausztria mindenesetre a vendéglátóként rá háruló szerep optimális betöltésére törekszik. Politikai feladatának tekinti közvetlen és mindenekelőtt közreműködni a béke megtartásán Európában, és ennek egyik szerfelett fontos eszköze az EBEÉ- mozgalom. Minden államot emlékeztetni kell az EBEÉ-mozgalom alapelveire. Említettem már, csak arról beszélünk majd, ami még nem teljesült és amit még nem értünk el. Amennyiben Európa történetén végigtekintünk az utolsó századok alatt, az európai ember örvendetesen állapíthatja meg, hogy földrészünk a jelenben nem képezi a Föld válságokban vergődő részét. Tíz évvel ezelőtt Helsinkiben nem Utópiát hirdették meg. A 35 résztvevő állam a konfrontáció állapotával szemben sokkal inkább nagyon reálisan felismerte a párbeszédből és együttműködésből származó közös előnyöket és olyan mozgalmat indított el, amely az igazi béke rendjéhez vezet Európában. Ehhez természetesen minden állam részéről szükséges a mozgalom alapelveihez való alkalmazkodás. HELSINKI NEM UTÓPIA * Mag. iur. Leopold Gratz Ausztria szocialista külügyminisztere. Jelen cikk az 1985. november 27-én elhangzott előadásának összevont változata; szövegét a külügyminiszter közlés céljára bocsátotta a Bécsi Napló rendelkezésére. AFGARISZTAN, AFGAN/ZTAR FELIX ERMACORA JELENTÉSE AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN A szovjet bevonulás hatodik évfordulója körül a világ figyelme, ha átmenetileg is, újra Afganisztánra irányult. A különböző forrásokból származó hírekből egyöntetűen megállapítható, hogy a Szovjetuniónak hat év alatt sem sikerült megtörnie az afgán nép ellenállását, habár jelenleg — hírek szerint — 150 000 szovjet megszálló tartózkodik az ország területén. A Vörös Hadsereg halottainak számát több mint 10 000-re, a sebesültekét 20 000-re becsülik. A növekvő erejű és kegyetlenségű szovjet hadviselés még elszántabbá tette az ellenállókat, akik ma már a kezdetleges fegyverek mellett egyre több modern felszereléssel rendelkeznek. Ez nemcsak szovjet zsákmányból tevődik össze, hanem nyugati gyármányú fegyverekből is. Az ellenállókat az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Kína évi kilencmilliárd dollárnak megfelelő segéllyel támogatja. A lakosság ideológiai átnevelése, különösen az ifjúság megnyerése erőszakos eszközökkel is folyik. A kipusztulással fenyegetett népek védelmére alakult nemzetközi szervezet jelentette, hogy ezzel a célzattal mintegy 20 000 afgán gyermeket hurcoltak el a Szovjetunióba. A nyilvánvalóvá vált patthelyzetben a megszálló nagyhatalom első ízben törte meghallgatását; a Pravda december 21-i számában beismerte a nehézségeket: Afganisztánban a szocializmus megvalósítása nem halad a várt sikerrel előre. A lakosság széles rétegei még mindig elutasítják a szocialista vívmányokat, mert ehhez hiányoztak az előfeltételek. A három fő ok: középkori feudális állapotok, a túlságosan erős vallásosság és a lakosság túlnyomó részének írástudatlansága. A Szovjetunió a jelek szerint az adott helyzetben hajlik a politikai megoldásra. Január elején az amerikai külügyminisztérium arról tájékoztatta a világsajtót, hogy a Szovjetunió egy éven belül kivonja csapatait Afganisztánból. Az Egyesült Államok csak ezzel a feltétellel kíván tárgyalásokat folytatni a politikai megoldást illetően. A kialakult légkörben nagy fontosságú a nemzetközi és kisebbségi jog ismert szaktekintélyének, Felix Ermacora bécsi egyetemi tanárnak jelentése és megoldási javaslata, amelyet az ENSZ december 12-i közgyűlése 80 szavazattal 25 ellenszavazat és 30 tartózkodás ellenében vett tudomásul. Felkérésünkre Ermacora professzor megküldte a Bécsi Naplónak jelentése alább közölt összefoglalóját. Ezen második, Afganisztánban az emberi jogokat érintő állapotokról szóló jelentés célja az ENSZ tagállamainak és a világ közvéleményének értésére adni, hogy a névlegesen 14 millió lakost számláló országban véget érjen a fegyveres harc. Ellenkező esetben ugyanis a folyamatos vérfürdők, önkényes öldöklések, a polgári lakosság tömeges lemészárlása, nagy kiterjedésű területek bombázása és pusztítása következtében a II. világháború gaztettei óta a legszörnyűbb népirtás következik be. A különtudósító az ország számára mindenekelőtt olyan státuszt javasol, amely megfelel a népek önrendelkezési jogának és egyúttal az egész térség biztonsági érdekeit szolgálja. (Folytatás a 6. oldalon)