Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-16 / 112. szám
4 Viszontlátásra, balassisták! Agrigento negyvenötezer lakosú város Olaszországban, Szicília déli részén. Már évek óta ott rendezik az öntevékeny népi táncegyüttesek nemzetközi fesztiválját, melynek győztesei 1959-ben és 1960-ban is magyarok voltak. Agrigento megyénkben hirtelen a kulturális közérdeklődés homlokteréibe került, ugyanis a művelődésügyi minisztérium és a KISZ részéről a békéscsabai Balassa művelődési otthon táncegyüttesére esett a választás, ez a népszerű együttes képviseli a héten Agrigentoban, 17 nemzet részvételével kezdődő fesztiválon a magyar tánckultúrát Igen nagy megtiszteltetés ez, ha figyelembe vesszük, hogy olyan sikerek után kell helytállni, amilyeneket az előző magyar együtteseik ott elértek. Az elmúlt napsugaras vasárnapon, május 13-án a megye és Békéscsaba város kulturális képviselőivel, az együttes táncosaival, zenészeivel, a szülőkkel és ismerősökkel telt meg a Balassi nagyterme. — Büszkék vagyunk arra, hogy a fesztiválon a mi táncegyüttesünk képviseli hazánkat — kezdte az ünnepélyes búcsúztatót Szathmáryné elvtársnő, az otthon igazgatója. Patyik György elvtárs, a városi tanács elnökhelyettese is ennek adott hangot, s miközben a végrehajtó bizottság nevében szerencsés utat és sikeres szereplést kívánt, arra kérte az együttes tagjait, mondják el ott messze, hogy csakis az a nép, az az ország szabad, ahol a munka mellett dal és tánc is van. A városi KISZ-bizottság nevében Néma Hona elvtársnő szívükre kötötte a fiataloknak: pillanatig se feledjék, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai. Az együttes két hivatalos kísérője: Nagy Ferenc elvtárs, a megyei művelődésügyi osztály vezetője és Gécs Jenő művészeti vezető hangoztatták, hogy roppant nagy az öröm, de érzik a felelősséget is. Ígérték a szülőknek, úgy vigyáznak gyermekeikre, akár a szemük fényére. A továbbiakban köszönetet mondtak a városi pártbizottságnak, a tanácsnak és minden szervnek, mely az együttes útját lehetővé tette. A fiatalok nevében fogadták, hogy odakint becsülettel helytállnak. E beszédek elhangzása után — kedves figyelmességként — a művelődési otthon részéről minden egyes útrakelőt gyöngyvirágcsokorral ajándékoztak meg. Következett a búcsúztatás legünnepélyesebb pillanata: Gécs Jenő felkérte Patyik elvtársat, mint a városi tanács képviselőjét, hogy gyújtsa meg a népek barátságát jelképező fáklyát, mely középen egy asztalon, vörös tulipánfejben végződő, művészi faragású tartóban állt, s amely fáklyát majd ismét meggyújt Agrigentoban a város polgármestere. Magasra csapott a láng. Viczién János, az együttes egy régi tagja, Bem Miklós koreográfussal az oldalán, kezében a fáklyával, mögötte a terem közönségével elindult a szabadba, az otthon elé. A lángot kioltották, s megkezdődött az elutazók felszállása a tanács virágokkal díszített — csabai kedéllyel „műemlék-busznak” nevezett — társaskocsijára. Mindez nem történt olyan gyorsan, hogy ne lett volna módunkban szót váltani néhány balasszstával. — Először ülök majd repülőgépre, de nem félek, inkább izgulok, hogy milyen érdekes lesz — mondta a kis Kovács Mária Erre megszólalt a mellette álló, még gyermek arcú, de már nős Timkó Zoltán, az együttes „őstagja”: — Nekem ez már a nyolcadik külföldi utam. Mikor két évvel ezelőtt Franciaországba mentünk, éppen az indulás előtt született a kisbabánk, és most nézzék meg, milyen nagy a Nórika — emelt felénk egy mosolygó pici lányt. — Apu Szitiliába med — gügyögte Nórika. Az éppen a buszra kapaszkodó szőke Lipták Mária meg a fekete Simon Anna jót kacagtak ezen. Visszafordulva meg nem állhatták, hogy puszit adjanak a kis selypítőnek. Anna édesanyja, a Simon néni, egy teknővájó cigányember örölkké derűs felesége, köziben csomagot erőszakolt a lástya kezébe: — Mondják, hogy mindennel ellátják az úton a mi táncos gyerekeinket, de én mégiscsak csomagoltam az Annuskámnak egy kis csabai kolbászt, süteményt, miegyebet. Egy szem lányunk, hát azért... Csapéi!!!! a busz ajtaja, s a társasgépkocsi, nyomában a kellékeket szállító teherautóval, elindult Budapest felé. Pestről repülőgépen jut a tizennyolc táncos, a hét zenész és a két kísérő Rómába, s onnan ugyancsak repülővel tovább, Szicília székvárosába, Palermóba, honnan autóbusz viszi őket Agrigentoba. Mire e sorok napvilágot látnak, ők már a helyszínen lesznek. Sok sikert, kedves balassisták, és adjátok át a Békés megyeiek forró üdvözletét az olasz népnek! Huszár Rezső Műsoros délutánt rendez a békéscsabai II. sz. általános iskola szülői munkaközössége A békéscsabai II. sz. általános iskola szülői munkaközössége május 20-án délután 3 órai kezdettel műsoros délutánt rendez a Balassi művelődési otthonban. A műsort az iskola tanulóifjúsága adja. Fellépnek: az iskola énekkara, a zenetagozat közös , és szólószámokkal, valamint a kulturális seregszemle helyezett résztvevői. 1963. május 16., szerda Négy nemzet nyelvét beszélik, de egyetértenek az eleki emberek! Az öreg Nap alaposan nekieresztette sugarát, amikor végigbaktattam Elek főutcáján, a tanácsháza felé. Előttem két öreg bácsi ballag, beszélgetve. Amikor közel értem hozzájuk, csak akkor veszem észre, hogy nem magyarul folyik a diskurzus. Elhaladva mellettük, rájuk nézek — gondolván, hátha így jobban megértem nyelvüket —, ők meg rámköszönnek magyarul. Kicsit restellettem a dolgot, mert... mindig kellemetlen az, ha az idősebbek ránk köszönnek. Hogy jóvátegyem hibámat, megkérdeztem tőlük, merre van a taEzt már a tanácsházán tudtam meg, hiszen izgatott a kérdés, a négy nemzetiség testvéri együttélésének, közös céljának az ügye. Szívesen adtak felvilágosítást, hiszen erre Elek minden nemzetisége, minden lakója csak büszke lehet. Egy kis jogos büszkeséggel beszélt arról — Polgár Sándor, a tanács elnökhelyettese, Baukó Márton, a tanács titkára és Vecsernyés István anyakönyvezető —, hogy községükben hogyan élnek együtt a magyar, román, német és szlovák emberek. A tanács híven tükrözi a több nemzetiségű község összetételét. A egyre több a vegyes Örvendetes az, hogy ezek a vegyes házasságok általában jól sikerült, boldog családi életeket alapoznak meg. A vegyes házasságokban alig fordul elő válás. Sőt, a házastársak között legteljesebb a megértés. Pedig itt ezernyi példája van a nemzetiségi házasságkötéseknek. Nyistyár Mihály, román származású fiatal például szlovák lányt vett feleségül, Guranácsháza. Ők pedig tiszta csengésű magyarsággal válaszolnak — útbaigazítva —, csaknem egyszerre. Aztán megtudtam tőlük azt is, hogy korábban román nyelven beszéltek és még megtudtam mást is. " Azt, hogy Eleken négyféle nemzet nyelvén beszélnek az emberek és mégis úgy megértik egymást, mint egy nagy család. Amikor ezzel a két kedvesarcú öreggel beszélgettem, egy pillanatra eszembe jutott a régmúlt, amelynek káros maradványa még él egyes nemzetiségi vidékeken. Eleken viszont már nem. Itt tanácstagok között például tíz román, nyolc német és hat szlovák származású van, de hasonló a helyzet a végrehajtó bizottságban is. A tanácselnök szlovák, a ktsz elnöke viszont német, a termelőszövetkezet elnöke pedig román származású ember. Ahogy elmondották, nem is emlékeznek rá Eleken, hogy mikor volt a tanács előtt olyan ügy, amelynek az oka nemzetiségi probléma lett volna. Itt a nemzetiségek az összefogást segítik és nem a széthúzást. Civakodások, veszekedések nem fordulnak elő, sőt a nemzetiségi esküvő Judit személyében. Szkaiiczká János szlovák származású fiatal pedig Kecskeméti Mária nevű magyar lányt vezetett az anyakönyvvezető elé. Az ugyancsak magyar Sebestyén János viszont Bágy Mária nevű román lánnyal esküdött örök hűséget. Morár Demeternek, aki szintén román származású, Machán Erzsébet nevű szlovák lány a felesége. Lehetne még folytatni ezt a sort, de felesleges. Az a fontos, hogy ezek mind példamutató, boldog házasságok. Az esküvői ünnepségek méltán tükrözik ezeket a frigyeket. A község kultúrházában megtartott nemzetiségi esküvők mindig nagyon szépek. Egy-egy ilyen alkalommal kétszáz-kétszázöttven meghívott vendég tölti meg a termeket, ahol egyszer magyar nóta járja, aztán pedig románul vagy németül énekel a násznép az asztalok mellett. De nemcsak itt értik meg egymást. A hétköznapok közös problémájában, a munkában sem lehet panaszkodni. Ha kapálni kell, akkor egyszerre feszülnek a kezek a kapanyélre, hogy még több jusson minden nemzetiség asztalára. Az eleki kultúrház Nyiszitor György igazgató vezetése mellett ugyancsak híven tükrözi a község életét. A tánccsoport magyar fiataljai egyforma lelkesedéssel táncolják a román vagy a német, csakúgy, mint a román fiatalok a magyar táncokat. És minden egyes alkalommal szerepelnek a község lakói előtt. De szerepelnek ők másutt is, sőt a tánccsoport tagjai jártak már külföldön, Romániában, Csehszlovákiában és az NDK-ban is. A községi tanács most a bratislavai körzet egyik községének, Csalovának a tanácsával teremtett kapcsolatot, amelyet a jövőben ápolni szeretnének. A könyvtárban egyre több a román, német és szlovák nyelvű könyv. A nemzetiségi gyermekek nyelvoktatása érdekében pedig a román tannyelvű iskola mellett létrehozták a magyar iskola német tagozatát. De az igazi ünnep Eleken a nemzetiségi nap, amelyet minden évben augusztusban tartanak. Ez az egész község közös ügye. Az e napon rendezett nagygyűléseken mindig ott van az egész község. Ilyenkor még jobban elmélyül az a testvéri barátság, amely a munkában, a szórakozásban és az élet minden területén szövődik az Eleken élő nemzetiségiek között. Négy nyelvet beszélnek Eleken, de egy nyelvet, a munka és a testvéri barátság közös nyelvét, mindannyian megértik. Kik eltemették a múltat mindenestül Osztályfőnöki órát tartottam — TARTSON NÁLUNK OSZTÁLYFŐNÖKIT — kért még az ősszel az egyik csabai középiskolás tanárnő. A kérést megtisztelőnek, de egyben érthetetlennek is találtam. Nem vagyok pedagógus, így osztályfőnök sem, hogy is kerülhetne hát — elnézést a kifejezésért — a csizma az asztalra, egy ember, aki nem tanár, az osztályfőnöki poszt betöltésére, még ha csupán 45 percre is. A tanár néni azonban hamar eloszlatta kételyeimet. Megmagyarázta, hogy nem a címben foglalt beosztást kell viselnem — ehhez valóban nincs hivatalos jogom — hanem ezeknek az óráknak a tartalmát kívánják változatosabbá tenni s egy-egy előadással ebben kell a segítség. Ma már, mint edzett „osztályfőnöki órás”, mosolygok kezdeti értetlenségem felett, s az a meggyőződésem — és ennek kívánok hangot adni —, hogy az élet más-más területéről egy-egy osztályfőnöki órára meghívott vendég tematika szerinti előadása, vagy akár személyes élettapasztalatának, szakmai tudásának megízleltetése az újra, érdekesre, hasznosra mindig éhes tanulóifjúsággal, az iskolai nevelés gazdagításának, ha nem is nagy, de eredményes módja lehet. ESETEMBEN, az eddigi „osztályfőnökik” tartalma, témája a következő volt: külpolitikai beszámoló, beszélgetés az ízlésről, a szocialista együttélés gyakorlati követelményeiről, egy bolgár újságírónő elkalauzolása az osztályba és kérdés, felelet a magyar— bolgár barátság jegyében, egy új magyar film megvitatása — és így tovább. Legutóbb pedig arról beszélgettünk, hogy Ikarosztól Gagarinig és Tyitovig milyen nagy utat tett meg az emberiség a levegőóceán, az űr meghódítása területén. Gyönyörűség volt látni és tapasztalni, hogy az ifjú hallgatóság mennyire nem passzív, hanem élénk figyelmével, kérdéseivel, közbeszólásaival tevékeny résztvevője az osztályfőnöki óráknak. Ebben nem csekély része volt annak a rég bevált módszernek, hogy a témát — erőltetettség, mesterkéltség nélkül, de mindenképpen igyekeztünk összekapcsolni a diákok gondolat- és képzeletvilágához közel álló, vagy az életükhöz tartozó fogalmak, képek, tapasztalatok, ismeretek rendszerével. Például a levegő meghódítása esetében, mikor említésre került, hogy a repülés első magyar úttörői közül Székely Mihály a szarvasi gimnáziumban tanult, kortársa és repülőtársa, Kvasz András megyénk szülötte, s hogy az előadó 1937-ben, Párizsban személyesen beszélt Asbóth Oszkárral, a helikopter magyar feltalálójával, az egész széles távlatú anyag szinte pillanatok alatt kézel fogható közelségbe került, s még jobban megragadta a növendékek eszét és szívét. Egyetlen olyan előadás sem akadt, melyet valamilyen vonatkozásban ne lehetett volna ily módon „testközelbe” hozni. MÁSIK POZITÍVUMA az osztályfőnöki órák változatossá tételének az, hogy tanár és diák, miközben az óra végén, szokás szerint felvetette, egyeztette, vitatta az osztály munkájának heti eredményét — a magatartástól, s az osztályzatoktól a KISZ-munkáig, s a szórakozásig — arra is kiváncsi volt, hogy a vendég, az iskola, az osztály életében kívülről kukkantó” ember miként látja mindezt? Nincs-e olyan része ennek az ő „belső” életüknek, melyben ő — helyzetéből eredően — tisztábban lát, elfogulatlanabbul ítél? És nincs-e olyan része, amit talán éppen a „kívülállók” látnak, s bírálnak helytelenül? Noha az ilyen „kontroll”-nak nem ez az egyedüli módja — hiszen ott vannak a szülői értekezletek, munkaközösségek, s a nyilvánossággal való egyéb kontaktusok — kiderült, hogy ez a „vendég-osztályfőnökösdi” ugyancsak segítheti az iskolai kollektíva minden hasznos tekintetben való teljessé válásának politikai, társadalmi folyamatát. MEGYÉNK VÁROSAIBAN, községeiben számtalan azoknak a száma, akiknek — dolgozzanak az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra, a tudomány bármely területén, vagy a párt- és tanácsi szervekben — lenne, akadna mondanivalójuk az iskolák népe részére is. Az itt leírtak alapján bízunk abban, hogy ha közülük valaki elé odaáll egy pedagógus a kéréssel: — „Tartson nálunk osztályfőnöki órát...” — nem fog kosarat kapni. —húr— Justh Zsigmond emlékünnepség lesz Orosházán A parasztszínház-alapító Justh Zsigmond születésének jövőre lesz a századik évfordulója. Erre az alkalomra jubileumi ünnepséget rendeznek Orosházán a TIT megyei szervezetének kezdeményezésére. Ismét bemutatják majd Orosházán azokat a színdarabokat, melyeket a parasztszínházban egykor előadtak. Előadásokon ismertetik a korán elhunyt Justh Zsigmond életét és munkásságát, parasztszínházának történetét, melyet Elek László, a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet tanára írt meg. Felújítják és rendbehozzák Justh Zsigmondnak a szentetolnyai határban rejtőző sírját, és emlékmű állítását is tervezik.