Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-08-09 / 238. szám
Régi-új elnök. A Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Szervezete tegnap tartotta tisztújító közgyűlését Békéscsabán. Új elnökséget választottak. Az elnök dr. Szeberényi Andor, a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója lett, aki egy fél ciklusban már eddig is ellátta ezt a tisztet. Titkárrá Dobokői Györgyöt, a felügyelet egyik osztályvezetőjét választották. MSZP—SZDSZ jelölt. Eleken is előtérbe került a polgármesteri tisztségre jelölés. A helyi szabaddemokraták és szocialisták közös jelöltet állítottak Kerekes Gábor tanár személyében. Sikeres vendégjáték. Az elmúlt évadban a Jókai Színház művészei nagy sikerrel játszották Ariana Sussuma A kutya testamentuma című zenés vígjátékát, melynek főszerepét vendégként Józsa Imre alakította. A békéscsabai produkció kedden a budapesti József Attila Színházban is nagy sikert aratott. Keresztyén közérzet a mai magyar politikában (felkészülés az önkormányzati választásra) címmel a Kereszténydemokrata Néppárt Vésztő nagyközségi csoportja beszélgetőestet rendez 1994. október 8-án 17 órától Vésztőn, a Bartók tér 1. szám alatti tornaszobában. Vitaindítót mond Szebellédi Zoltán, a KDNP Békés megyei elnöke. A rendezvény házigazdája: Szántó Sándorné. Klubtalálkozó. A medgyesegyházi nyugdíjasklub október 10-ére — a jószomszédi barátság ápolása érdekében — klubtalálkozóra hívja a mezőkovácsházi klub tagjait. A 17 órakor kezdődő, s vidám műsorral tűzdelt rendezvényt ez alkalommal a téesz vendéglőjében tartják meg. Termeltetési szerződés. A Vésztői Körös-menti Szövetkezet tegnap délelőtt megbeszélésre hívta a környékbeli falugazdákat. Kincses Zsigmond elnök ismertette az általuk szervezett idei napraforgó-termesztés és -értékesítés eredményeit, majd arra hívta fel a falugazdák figyelmét, hogy a jövő évre is kötnek a termelőkkel szerződéseket, most már nemcsak a napraforgóra, hanem a búzára, sőt az aprómagvakra is. Balesetek: Szarvas belterületén tegnap délelőtt körültekintés nélkül lelépett a járdáról K. Zs. szarvasi lakos. Az arra szabályosan közlekedő Sz. A. szarvasi lakos elütötte, a balesetben K. Zs. súlyos sérüléseket szenvedett. Békés belterületén tegnap délután B. K. békési lakos személygépkocsijával jobbra kívánt kanyarodni, miközben összeütközött az őt előzni kívánó H. S. segédmotorossal, aki a baleset következtében könnyű sérülést szenvedett. A Csanádapáca felé vezető úton B. J. orosházi lakos tegnap délben az olajjal szennyezett úton megcsúszott, autója átkerült a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a B. T. békéscsabai lakos által szabályosan vezetett gépkocsival. A baleset során B. T. könnyű, utasa pedig súlyos sérülést szenvedett. Köröstarcsán tegnap reggel V. J. köröstarcsai lakos személygépkocsijával a közúti jelzőtábla tilalma ellenére nem biztosította az áthaladási elsőbbséget Sz. D. békéscsabai lakos személygépkocsijának. A baleset során Sz. D. könnyű sérülést szenvedett. „BECSÜLETESNEK LENNI A LEGJOBB ÜZLET.” (Jókai Mór) KÖRKÉP Csárdaszállási iskola — gondokkal Ha megszűnik az iskola, abban a pillanatban a község is elveszett—véli Papp Andrásné, a Csárdaszállási Tagiskola tagozatvezetője. Úgy tűnik — legalábbis egyelőre —, elvonult a viharfelhő a csárdaszállási iskola felől. Köszönhető ez a lakosságnak, kiváltképp a diákok szüleinek, akik az év eleji falugyűlésen kijelentették, nem adják a felső tagozatos gyerekeket mezőberényi iskolába. Az augusztus 29-ei testületi ülésen ismét terítékre került az iskola ügye: hitelfelvétel vagy osztályösszevonás? A képviselők az utóbbi mellett döntöttek. — A tanévkezdés előtt, villámgyorsan kellett átdolgoznunk a már nyáron elkészített tantárgybeosztást és az órarendet. A maroknyi, 49 gyerekünket pedig négy tanulócsoportba osztottuk el. — Milyen nehézséget okozott az iskola életében az új felállás? — Pedagógiai szempontból mindenképpen visszalépést jelent. Különösen a továbbtanulás előtt álló nyolcadikosainkat érinti hátrányosan. Az írásbeli felvételire készülőkkel ezért novembertől külön is foglalkoznak majd délutánonként a nevelők. —Említette, hogy bővíteni kívánják a pedagógus-létszámot... — Matematika, fizika és kémia tantárgy tanítására keresünk egy kollégát. Szolgálati lakást is biztosítanánk, mert szeretnénk, ha nem csak bejárna tanítani, hanem itt is élne a községben. Hogy ne csak a gondokról essen szó, arról is beszél a tagozatvezetőnő, hogy pályázati pénzből a közelmúltban beszerezték az iskola első számítógépét. Hamarosan indulhat is a számítógépes szakkör. Szintén pályázaton nyerték azt a 25 ezer forintot, amiből lexikonokkal és szótárakkal bővítették az iskolakönyvtárat. A pedagógiai munka színvonala érdekében mindenképpen szeretnénk elérni, hogy a mostani tanulócsoportok helyett jövőre ismét önálló osztályokban folyhasson a tanítás. Ez különösen az alsó tagozatosok, illetve a hetedikes és nyolcadikos diákok érdeke. És ezt előbb-utóbb az önkormányzatnak is be kell látnia.Csath Róza A csárdaszállási felső tagozatosokért egy emberként állt ki a lakosság Fotó: Szekeres András Az FBI Békéscsabán A hír nem kacsa, valóban működik mától a megyeszékhelyen az FBI, igaz a rövidítés nem az Egyesült Államok szövetségi nyomozó irodáját takarja, hanem egy rádiót. Fodor József főszerkesztőt először természetesen a névadásról kérdeztük. — Nagyon egyszerű a dolog, hiszen a zenei főszerkesztő Békefi István, a rádió Jolly Jokere pedig Illés Márton. A nevek kezdőbetűi adják ki az FBI-t. —Hol fogható az adásuk? — Az FM88,9MHz-en,ott, ahol délelőtt a Start, délután a Róna rádió ad. Mi a Délkelet rádió műsoridejében sugárzunk naponta 19.45-től 01.45- ig a Start rádió stúdiójából. Indulás ma, a szombat esti Tornádó programjával. — Közszolgálati vagy kereskedelmi rádióban gondolkoznak? — Anyagi oldalról Békéscsabán minden helyi rádió kereskedelmi, hiszen állami, önkormányzati támogatottságuk nincsen. A mi műsorstruktúránk eltér a többiekétől, kevesebb a közéleti, jóval több a szórakoztató műsor, sok szerkesztett zenei anyaggal. Hírekkel félóránként jelentkezünk. Annak ellenére, hogy közszolgálati rádióként indulunk, szeretnénk letenni egy későbbi kereskedelmi rádió alapjait, mind a műsorstruktúrát, mind az anyagi hátteret illetően. Ny. L. Az „Igazság” bárki szájából „Igazság”! Sajtótájékoztatót tartott tegnap Földes János, a MIÉP megyei elnöke, az országos választmány tagja és Bobcsek István, a békéscsabai csoport vezetője. A MIÉP Békés megyei elnöksége aggódva figyeli a már kibontakozó politikai és gazdasági helyzetet, ezért nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra. Ebben leszögezik: az ellenzéknek a parlamentben nincs politikaformáló ereje, nem tartják elfogadhatónak a Békési névvel jelzett gazdaságpolitikát sem, felszólítják a koalíciót a demokrácia tiszteletben tartására. A közeljövőben olyan gazdasági elképzelést kívánnak megvalósítani, amely megoldja az itt élők gondjait. A nyeremény egy FIAT Ungária Bensőséges hangulatú ünnepség keretében, az AUTÓ BRILL Kft. békéscsabai Fiat szalonjában tegnap adták át azt a nyereményautót, melyet az RTV Újság játékán Bálint János zsákai szobafestő és mázoló nyert. Garamvölgyi László lapigazgató elmondta: a hat nyereményautóból még négy vár gazdára, ezek sorsolására négyhetenként kerül sor. S hogy miért az AUTÓ BRILL szalonjában került sor az átadásra? A magyarázat roppant egyszerű: a csabai díler a FIAT legjobb magyar vidéki márkakereskedője, s ezt megtiszteltetésnek szánták számukra. Mogyorós Gyula, az AUTÓ BRILL Kft. ügyvezetője szólt arról is, hogy az idén több mint száz FIAT személyautót adtak el, s legkeresettebb típus a Puntó. A nyertes elmondta: van egy több, mint hétéves Zasztavájuk, mely igencsak megette kenyere javát. Új autó vásárlásáról álmodni sem mert a házaspár, mert, mint mondották, ennél van fontosabb is. A 999 köbcentis, 46 lóerős, több mint 950 ezer forint értékű FIAT Una Ungaria nyereményautót megtartják, régi kocsijukat pedig eladják. —sz— Új autó vásárlásáról álmodni sem mert a Bálint házaspár Fotó: Lehoczky Péter 1994. október 8-9., szombat-vasárnap. Nagy feladatok előtt az Erkel gimnázium Eljő az igazság pillanata? A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tantestülete nemrégen áttekintette éves munkatervét. Ennek során rajzolódott ki a maga határozottságában az, hogy a tavasszal három nagyszabású, országhatárokon is átnyúló rendezvény gazdája lesz az Erkel. — Az Implom József helyesírási versenyt és az „Adj emberséget az embernek, adj magyarságot a magyarnak!” történelmi és műveltségi vetélkedőt iskolánk indította útjára, s az EDU is kötődik hozzánk — mondta dr. Kereskényi Miklós, a gimnázium igazgatója. — Felvetődött, hogy mit akarunk, amikor még rendes iskolánk sincs?! Persze, pénzünk se nagyon, mint elhangzott, leültetni se tudjuk az érkezőket. A tantestület elfogadta az érvelésemet: valóban sok feltétel hiányzik, de válsághelyzetben e rendezvények is a kiutat jelentik, felemelnek, célt, perspektívát jelentenek. A testület fiatal tagjai szintén a rendezvények megtartása mellé álltak, az EDU megrendezését a diákokkal együtt támogatták. — Nem tart attól, hogy a kialakult helyzetben kútba eshet az új gimnázium építése? — Az építkezés a választások előtt pártpolitikai kérdéssé lett. Ez baj. Az 1-es iskola melletti megvalósítás a költségek nagysága miatt megkérdőjeleződött. A két éve tartó „húzd meg, ereszd meg!” januárban újra kezdődhet. A pártok nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Gondolom, megvan bennük a szándék, hogy máshol, olcsóbban készüljön el az épület. Ahogy tudom, a leendő tornaterem pályázaton nyert tizenhárommilliója is elvész, ha az idén nem indul meg építése az eredetileg megjelölt helyszínen, gimnáziumunk jelenlegi környezetében. A megye egyik sportban hagyományosan legeredményesebb középiskolája tornaterem nélkül maradna. —A Bay gimnáziumtól szervezetileg is a főiskolához kerül az egészségügyi szakközépiskolai képzés, amiért egykor levált az Erkelről. Vajon a gimnáziumi oktatásnak nem kellene visszatérnie ide? — Rosszat nem, csak jót mondhatok róluk. Nem csupán az Erkel gimnázium része pártpolitikai programoknak. Úgy tűnik, az ő ügyükben a pártok „perújrafelvételre” készülnek. Ismét át kívánják gondolni a város oktatási szerkezetét. A gyulai oktatásügyben a tavasz és a nyár még meleget hozhat... Kiss A. János Dr. Kereskényi Miklós biztos abban, hogy megindul a gimnázium új épületegyüttesének építése Fotó: Kovács Erzsébet A rablók kétnapos „boldogsága” (Folytatás az 1. oldalról) szembeni italdában időzött. A környezete fel is figyelt arra, hogy az illető a szemközti ABC zárását figyelte, majd egy alkalmas pillanatban felpattant kétkerekűjére és odébbállt. A férfi éppen barátja tanyáján bujkált, amikor a rendőrök megtalálták. Hirtelen érhette a „találka”, hiszen a zsebében lapuló 21 ezer forint eredetére sem tudott magyarázatot adni. A bizonyítékok alapján pedig hamarosan beismerő vallomást tett azzal, hogy a bűncselekményt egyedül követte el. Ám a taxisok nyitott szemmel járnak az éjszakában! N. F. magánfuvarozó — nem kis része van az ügy sikeres felgöngyölítésében — jelentkezett a rendőrségen, akinek információi elvezettek a társtetteshez, az elsőszámú gyanúsított 23 éves testvéréhez. A rablással gyanúsított fivéreket a békéscsabai bíróság a rendőrség javaslata alapján tegnap előzetes letartóztatásba helyezte. Az eljárást a rendőrség folytatja. L. E. Justh Zsigmondra emlékeznek Száz éve halt meg Justh Zsigmond, a századvégi magyar próza egyik jeles képviselője. Szabad-Szent-Tornyán született, azaz a ma Orosházához tartozó Szentetornyán, és ifjan, 31 évesen ragadta el a halál a franciországi Cannesban. Holttestét hazahozták, hogy ott nyugodjék, ahol született. 1964-ben azonban átszállították a gádorosi temetőbe, ősei hamvai mellé. Életműve torzóban maradt: néhány novellát, kisregényt, egy érzékeny megfigyelőre valló Naplót és egy töredékben maradt regényciklust hagyott ránk. És egy mára már emlékké vált, de az ő életében megvalósult álmot, a parasztszínházat, melynek csodájára jártak messziről is. Ennek a Justh Zsigmondnak szentelte — a Darvas Társaság kezdeményezésére — október 7—8-i vándorgyűlését a Magyar Irodalomtörténeti Társaság. Orosháza, mely idén ünnepli újratelepítésének 250. évfordulóját, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatta a konferencia megrendezését — ezzel is gyarapítva a jubileumi év rendezvényeinek számát. A Szántó Kovács Múzeumban Emlékezés Justh Zsigmondra címmel kiállítás nyílt, megnyitotta Hévvizi Sándor igazgató. Délután került sor a tudományos emlékülésre, ahol Gulyás Mihály polgármester köszöntötte a résztvevőket és Justh-emlékéremmel jutalmazta a konferencia sikeréért tevékenykedőket. Kovács Sándor Ivánnak, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökének a megnyitószavaival kezdődöm az emlékülés. Somi Éva