Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-08 / 132. szám

NAGYGYŰLÉS. Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövet­ség elnöke ma 19 órakor nagy­gyűlést tart Békésen, a művelő­dési ház előtti téren. A rendezvé­nyen beszédet mond Erdős Nor­bert, a békési választókerület or­szággyűlési képviselője is. (x) FOGADÓÓRÁK. Domokos László képviselő ma 9.30 órától Szarvason, a polgármesteri hiva­talban, 12.30 órától Gyoma­­endrődön, az Öregszőlői Gon­dozási Központban, szerdán 10 órától Kondoroson, a polgár­­mesteri hivatalban, 12.30 órától Gyomaendrődön, a Nagylaposi Gondozási Központban, június 11-én, pénteken 18 órától Békésszentandráson, a művelő­dési ház és könyvtárban (István Király u. 16.) tart fogadóórát. # MANDRAGORA: (y) Premier előtti bemutatót tartanak a Bé­kés Megyei Jókai Színházban, ahol június 11-én 19 órától Ma­chiavelli Mandragóra című ko­médiáját játsszák. A jegyek a szokásosnál olcsóbbak: 750, 500 és 350 forintba kerülnek. NÉVIGAZÍTÁS: (1) A pedagó­gusnap alkalmából a megyei ön­­kormányzat Elnöki dicséretben részesítette a békési Farkas Gyu­la Mezőgazdasági, Ipari Szak­képző Iskola, Gimnázium és Kollégium szakoktatóját, akinek a neve nem pontosan jelent meg szombati lapunkban. A kitünte­tett neve: Balog Istvánná. NEM LÁTOGATHATÓ. (e) Bé­késcsabán, a Munkácsy múze­umban az „Együttélés, másság, azonosság" című állandó törté­neti-néprajzi kiállítás technikai okok miatt előreláthatólag júni­usban nem látogatható. TERMÉSZETFOTÓK, (s) A Lencsési Közösségi Házban mű­ködő Márvány Fotóműhely alko­tója, Pető László természetfotói­ból nyiik kiállítás a kulturális in­tézményben szerdán 17 órakor. A tárlat június 30-áig tekinthető meg, hétköznapokon 8-18 óráig. ÖSSZEÜTKÖZTEK, (s) Két kerékpá­ros hajtott egymásnak tegnap dél­után Békéscsabán, a Szerdahelyi úti kerékpárúton. Az egyik hölgy a bal­eset következtében súlyos sérülése­ket szenvedett. KERÉKPÁROST, (s) Kerékpárossal ütközött tegnap a reggeli órákban Gyulán egy személygépkocsi. A bi­ciklistát súlyos sérülésekkel szállí­tották kórházba. ÖNGYÚJTÁS? (e) Gyulán, a Profi áruház parkolójában tegnap 19 óra­kor feltehetően felgyújtotta magát egy férfi. A mentők kórházba szállí­tották a sérültet, állapotáról lapzárta­kor még nem szolgáltak hírekkel az illetékesek. A körülményeket a Gyu­­lai Rendőrkapitányság vizsgálja. ■ MEGYEI KÖRKÉP Diszkrimináció az orosz piacon A húsexport-korlátozás várhatóan július elsejétől megszűnik Oroszország június elsejétől felfüggesztette húsáru-behozatalát az Európai Unió tagálla­maiból. Az intézkedés a Gyulai Húskombinát Rt.-t is érintette, ahonnan havonta több kami­onnyi húskészítmény indul Oroszországba. Martos Géza vezérigazgató véleménye szerint vélhetően július elsejétől megszűnik az orosz húsexport-korlátozás. ______ Gyula Martos Géza elmondta, az Európai Közösséggel szemben egészségügyi adminisztrációs feltételt szabott az orosz beszállító partner. Megkezdőd­tek a diplomáciai tárgyalások, a vezérigazgató értesülései szerint a megállapodások most már afelé hajlanak, hogy rövid időn belül a diszkri­mináció megszűnik az Európai Unióval szem­ben. Várhatóan július elsejétől ismét megkez­dődhetnek a szállítások, állategészségügyi kér­désekben már döntések születtek, a régi beszál­lítók esetében újból megindulhat az export. Minden ország, amely más országba szállít, ál­lategészségügyi okmányok kitöltésére kötelezett. Az orosz partner olyan kitételt tett, mely szerint az Európai Uniót egységes államként kezelte. Elő­írta, hogy bizonyos sertésbetegségek az EU egyik tagállamában sem lehetnek. Ám egy magyar állat­egészségügyi szakember hogyan igazolhatná, hogy például Portugáliában van-e vagy nincs az a kérdéses betegség? Martos Géza véleménye, hogy egy-két hétbe még beletelhet, amíg pontosítják, mely feltételek nem korlátozzák a szállítást. A Gyulai Húskombinát évek óta folyamatosan szállít Oroszországba elsősorban készítménye­ket, félszárazáruval találtak ott jelentős piacot, havonta több kamionnyi, elsősorban turista- és farmerfelvágottat visznek ki. Ezek kedveltek ott, más ország termékeivel nem tudnák kiváltani Oroszországban. A Gyulai Húskombinátnak az okozhatna fejtörést, ha a behozatali korlátozás­sal sújtott országok netán Magyarországon keresnének az orosz helyett más piacot. sz. m. Jani bácsi 101 éves CSORVÁS Gyorsan telik az idő. A csorvási Hrabovszki Jani bácsival tavaly együtt ünnepeltük 100. születés­napját. Azóta megjárta Erdélyt, ahol családi körben találkozott a rokonokkal. Gyulán a gyógyfür­dő vizét élvezte, kerékpározga­­tott a községben, találkozott régi ismerőseivel, akikkel szívesen idézte fel a régmúltat. Az ünneplők tegnap ismét egybegyűltek a csorvási egyesí­tett szociális intézményben, hogy köszöntsék Hrabovszki Já­nost — ezúttal 101. születésnap­ján. A megye egyik legidősebb polgárát Varga Zoltán, a megye­gyűlés elnöke is meglátogatta e jeles eseményen, ahol a helyi szlovák önkormányzat virággal, majd a település lakói nevében Szilágyi Menyhért polgármester egy hatalmas tortával lepte meg Jani bácsit._______________(ési Tavaly Erdélyt is megjárta, kerékpározott, gyógyfürdőben járt a 101 éves Hrabovszki János. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER— 1—^—'Dilik ----------------tri—•-'■/ririk­k­* j—.‘-.v''tv a x fri.'-.vN'.vi Klaszterekben a lehetőségek — A globalizálódó piacon csak úgy tudjuk felvenni a versenyt, ha valamilyen mó­don szövetkezünk. A klaszterek üzleti alapon tör­ténő szövetkezések — hang­súlyozta tegnap a megyehá­zán a témában megrendezett konferencián Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke. Békéscsaba A megjelentek - az önkormányza­ti, a gazdasági, az üzleti szféra képviselői - előtt Veress József, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal vezető tanácsadója a nemzetgazdaság­ban végbemenő szerkezetváltásról szólt. A mezőgazdaság és a hagyo­mányos iparágak súlya csökken, a szolgáltatások és az új iparágak erősödnek, a tudástermelés előre­tör. A beszállító cégek súlya nagy­mértékben megnő, ami például a mi megyénk számára előnyt je­lenthet: nem feltétlenül végter­mékgyártókat kell idehozni, ha­nem az alkatrészeket készítőket. Veress József kitért a kis- és kö­zépvállalatok foglalkoztatási sze­repére. Ezzel kapcsolatban be­szélt a szabványosítás (ISO- tanúsítványok) fontosságáról, amely révén a globális cégek biz­tosak lehetnek abban, hogy mi­nőséghez jutnak. A klasztereket a szakember a szállítók, szolgálta­tók, támogató intézmények, gyár­tók egy konkrét régióba tömörülő komplex hálózataiként értelmezi. Kifejtette, a magasabb szintű ké­pességet és jövedelmet biztosító ágazatokra kell koncentrálni. - Tudomásul kell vennünk, hogy a ma problémáira a holnap­után megoldásai alkalmasak - zárta előadását Veress József. P. R. / Plakátháború Tótkomlós Tótkomlóson június első napjai­ban jelentek meg a politikai tar­talmú plakátok. Előbb az MDF, a napokban - az elmúlt hét máso­dik felében - pedig az MSZP ra­gasztotta ki (ügyelve, hogy a má­sét ne takarják el) rendezvé­nyekre hívó plakátjait. Vasárnap­ra a több mint 200 figyelemfel­keltő dokumentumot vandál ke­zek letépték, volt, ahol ráragasz­tottak mást. A sérelmet szenve­dett politikai párt tagjai a megyei területi választási bizottságnak elfaxolták észrevételeiket. Dr. Horváth Mihály, a területi választási iroda vezetőjének a jogi helyettese elmondta, a pa­naszbejelentéstől számított há­rom napon belül kivizsgálják a történteket, szerdán ülésezik a bizottság, az eredményről akkor tájékoztatják lapunkat is. cs. i. 2004. JÚNIUS 8., KEDD - 5. OLDAL ...a közösre is meg kell tanulnunk odafigyelni. VÉLEMÉNY LIPTÁK JUDIT Óvjuk, védjük... Bőven van még teendőnk a környezetvédelem területén. Ezt jól mu­tatja az a hatalmas összeg is, melyet az elkövetkező évtizedben erre a területre kell költenünk ahhoz, hogy megfeleljünk az uniós elvárások­nak. Igaz, a kétezer-milliárd forint mintegy felét az uniótól reméljük megkapni. De vajon érett-e a mi környezetvédelmi szemléletünk ah­hoz, hogy ennyi pénzt költsenek ránk? — vetődött fel bennem a kér­dés a minap, amikor az egyik helyi televíziós csatornán a Körösök vi­dékéről láttam egy igencsak beszédes filmet. Ezúttal nem a fürdőzési lehetőségekről, a szép vízparti tájak­ról volt szó, hanem a partszakaszok szemétkupacairól. Ilyesmivel sajnos mindenki találkozhat saját lakóhe­lye környékén. Néhány hete példá­ul, amikor a mezőtúri kompnál a Körös elárasztotta az árteret, erősen megmozgatta a bokrok alá rejtett „kincseket” is. Amikor a víz vissza­vonult, a nedves talajon szerteszét hevertek az üdítős palackok, nej­lonszatyrok, sőt, még eldobható nadrágpelenkát is láthattunk. Tetten érni a szemetelőket persze nem könnyű dolog. Emlék­szem (még fővárosi éveim alatt) egyik szomszédom esetére. Pe­dáns volt, mindig elegáns öltözékben, gondosan tisztántartott au­tóval járt. Rendezett háza elé, a járda mentén két szeméttárolót is kitett. Egyik nap éppen sétáim indultunk gyermekemmel a közeli Szilas-patak partjára, amikor a szomszéd tömött műanyagzsákokat pakolt utánfutójára. Fél óra múlva újra találkoztunk vele. A pata­kon átvezető műút mellett állt és elegáns mozdulatokkal hajigálta a patak partjára a vélhetően szeméttel megtömött zsákokat. Szóval, megérkeztünk Európába..., de lehet, hogy csak akkor fogjuk benne otthon érezni magunkat, ha nem csupán saját kis környezetünkre, hanem a közösre is megtanulunk odafigyelni. ■ Halló, itt a Szarvas A Diákrádiósok Vajda Péter Emlék­­versenye a műsorkészítéshez igye­kezett kedvet ébreszteni a fiatalok­ban. A szarvasi Vajda Péter Gimná­zium regionális versenyére tizenöt középiskola küldte el a csapatát. A háromnapos döntőt a hétvégén tar­tották Szarvason. A döntőbe három megye hat csapata jutott be. A stúdiómunká­hoz a technikai feltételeket a Rádió 1 szarvasi stúdiója biztosította. diákrádió! Szarvas városképe, idegenforgal­ma, arborétuma tartozott többek között abba a témacsokorba, amelyből egyet kellett tízperces rá­dióműsorban feldolgozni. A Ma­gyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdió­ját vezető Varga Zoltán elnökleté­vel értékelő zsűri a gyomaendrődi Bethlen Gábor Szakképző Iskola Stúdió C nevű csapata teljesítmé­nyét találta a legjobbnak. A házi­gazda gimnázium versenyen kívül induló Kreatív Team nevű csapata különdíjat kapott.____________ fü. Most az első 30 vásárlónk a következő kedvezményekből választhat: V 200.000.- Ft árengedmény Z 0,- Ft kezdő részlet V 200.000.- Ft-tal emelt használtautó-beszámítás S 2.004 THM- 10% induló, 72 hó (glx, gs modellek) V ajándék légkondicionáló V kezdő részlet — roncsautó. Akciónk a Jussai gyártású moddelre voatkozik, más kedvezménnyel nem kombinálható! Abs. dupla légzsák alapfairanwHséa! Ankers Kft. Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 446-752, 453-770. Orosháza, Arany J. u. 2/B. Tel.: (68) 411-233. KONDOROS: (j) Tizenkilencedik al­kalommal rendezi meg nyári szaktá­borait a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. Idén kéz­műves, modern tánc, természetjáró, számítógépes, színjátszó, uniós és helytörténeti csoportok munkájában vehetnek részt a fiatalok. KONDOROS: (j) A kondorosi csárda minden szerdán 9—12 óra között, vala­mint szombatonként 10—14 óra között várja a látogatókat, akik megismerked­hetnek az ott látható csárdatörténeti és helytörténeti kiállítással.­ Az idegenfor­galmi szezon alatt előzetes bejelentke­zés alapján (66/388-856) más időpon­tokban is fogadják a vendégeket. KÖRÖSLADÁNY: (1) Hagyományo­san minden esztendőben több ezer ember szórakozik a Körösladányi Na­pok rendezvénysorozaton. A Körös- Sárrét egyik legnagyobb szórakoztató eseményét idén július 2—4. között rendezik meg. A jeles művészek, együttesek fellépésében bővelkedő rendezvény lebonyolításához 1 millió 750 ezer forint pályázati pénzt nyert Körösladány. KÖTEGYÁN. (b) A pedagógusnap al­kalmából — a pedagógus szakszerve­zet — eredményes nevelő-oktató munkája elismeréséül Eötvös József­­emlékérem bronz fokozatát adomá­nyozta Pallag Józsefné tanítónőnek és Gál Lászlóné óvónőnek, a kötegyáni általános iskola, illetve a helyi óvoda munkatársának. MAGYARBÁNHEGYES: (I) A közel­múltban Baján rendezték meg a Spe­ciális Szakiskolák Országos Sportta­lálkozóját, melyre a magyarbán­­hegyesi intézmény is­ benevezett. A kispályás labdarúgócsapat, Széplakiné Kajári Tünde testnevelő felkészítésével első helyen végzett, kapott gól nélkül. A legjobb kapus Dimák Zsolt, a gólkirály Goldner Atti­la. A távolugrást Lévai Róbert nyerte, míg a négyszázas váltócsapat 5. lett. NAGYKAMARÁS: (1) A nagykama­rás­ testület a legutóbbi ülésén elfo­gadta a City-Média Kft. ajánlatát, mely egy 15 ezer példányban megje­lenő színes, német nyelvű kiadvány­ban való részvételt jelent. Célja a he­lyi befektetési lehetőségek kiajánlása az ipari és kereskedelmi kamarákon keresztül a külföldi tőkeerős vállalko­zások részére. Kamaráson a Buda­­tavat és a földek célszerű hasznosítá­sát jelölték meg irányadóként. OROSHÁZA, (cs) A vasárnapi EU-s parlamenti választások kapcsán Fetser János polgármester előtt a na­pokban tette le az esküt a 37 szava­zatszámláló bizottság. Minden bizott­ságban 3 választott és 3 delegált dol­gozik majd. OROSHÁZA, (cs) A jubileumi könyvhét alkalmából a Justh Zsig­­mond Városi Könyvtár utcai bábjáté­kot szervezett. Ám az esős idő miatt a sok apróság a helyi művelődési köz­pontban örülhetett Hamupipőke tör­ténetének, amelyet az Ördögszekér Kompánia bábtársulat adott elő. SARKAD: (b) A település vezetése a hároméves kistérségi szociális felzár­kóztató program keretében elvégzi az Epreskert, illetve a Vasút utcai óvoda tálalókonyhája HACCP-rendszernek való megfeleltetését. E cél érdekében 242 ezer forint saját erőt biztosítva 965 ezer forintra, a bruttó bekerülési költségek 80%-ára pályáznak a me­gyei területfejlesztési tanácsnál. SARKAD: (b) A település vezetése a hároméves kistérségi szociális felzár­kóztató program keretében elvégzi a 2 számú általános iskola tálalókony­hája HACCP-rendszernek való megfe­leltetését. E cél érdekében a város 126 ezer forint saját erőt biztosítva, emel­lé 504 ezer forintot igényelve méretik meg a megyei területfejlesztési tanács CÉDE-pályázatán. SARKAD: (b) A település ismételten várossá válásának méltó megünneplé­se érdekében június 25-26-án meg­rendezendő I. Hajdúvárosi Napok költségeit biztosítandó a városatyák arról határoztak: a korábban e célra elkülönített 2,5 millió forintot újabb egy millió forinttal fejelik meg. SZARVAS: (j) Két pályázó közül dr. Demeter Lászlót bízták meg a közel­múltban létrehozott Városi Gyógyfür­dő intézményének vezetői teendőivel. A kibővült és felújított Kossuth utcai fürdő az augusztusi próbaüzem után szeptemberben nyitja meg kapuit. Dr. Demeter László megbízatása június 1- jétől kezdődően határozatlan időre szól. SZARVAS: (j) Poprádon szerepelt a közelmúltban a Szarvasi Városi Brunszvik Teréz pedagógus női kar. Útjuk során két koncertet is adtak, s mindkettővel nagy sikert arattak. A vendégszereplés a szar­vasi Melis György Kórusalapítvány, valamint a helyi szlovák önkor­mányzat anyagi támogatásával va­lósulhatott meg. TÓTKOMLÓS: (cs) Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tavaly az önkor­mányzattól 1 millió 570 ezer forint költségvetési támogatást kapott. Ezt működési kiadásokra, valamint a pá­lyázatok önrészére fordították a láng­lovagok. Pályázati forrásokból egyéb­ként 1 millió 780 ezer forint bevétel­ük származott. TÓTKOMLÓS: (cs) A Humánfejlesz­tési Központhoz a Békés Megyei Köz­oktatás-fejlesztési Közalapítvány által kiírt egészségvédelmi és környezet­védelmi témájú pályázatra a Jankó Já­nos Általános Iskola és Gimnázium is beadta anyagát. Mosógépet, mikro­hullámú sütőt, számítógépet szeret­nének vásárolni, valamint a tankony­ha felszereltségén javítanának a pá­lyázati forrás segítségével. ÚJKÍGYÓS, (s) Szombaton tartotta az Újkígyósi Petőfi Utcai Óvoda a ha­gyományos évzárói, ballagási ünnep­ségét. Minden csoport rövid, vidám műsorral kedveskedett a szülőknek, rokonoknak. Huszonnyolc nagycso­portos gyermek köszönt el az óvó né­niktől, dadusoktól és társaiktól. A gyerekek szeptembertől az újkígyósi Széchenyi István Általános Iskolában kezdik el tanulmányaikat. VÉSZTŐ: (i) A vésztői Négyszínvirág Óvoda vezetése a pedagógusnap al­kalmából a Vésztői óvodáért emlék­plakettet adományozta Hunyadi Györgyné óvodapedagógusnak és Rácz Ferencné dajkának. A 2003- 2004-es nevelési év legsikeresebb óvodapedagógusa Csüllög Sándorné, az év legsikeresebb dolgozója Papp Sándor lett. Kishírek Békés megyéből

Next