Békés Megyei Hírlap, 2017. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-17 / 41. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP Versmondók versenye és emlékezés a névadóra OROSHÁ­Z A névadó előtt tisz­teleg a Justh Zsigmond Váro­si Könyvtár minden évben. A parasztszínház létrehozójá­nak az emlékére, Justh Zsig­mond születésnapja alkal­mából immáron a tizenhete­dik szavalóversenyt hirdette meg az intézmény. 2001 óta töretlen az érdeklődés, idén is Békés és Csongrád megyé­ből jöttek a megmérettetésre fiatalok. Huszonnyolc diák jelent­kezett nyolc településről. A megnyitón a könyvtár igaz­gatója, Búzás Csaba emlé­keztetett. Elhangzott, hogy Justh Zsigmond színes egyé­niség volt. A kultúráért fele­lős alpolgármester, Fejes Ró­­bertné arra biztatta a fiatalo­kat, minél több verset ismer­jenek meg, s birtokolják ezt a tudást, majd adják tovább. A zsűriben foglalt helyet Var­ga Zoltán, Bertáné Halász Edit és Dégi Éva. Értékelés­kor elhangzott, a versválasz­tás színes volt. A zsűri elnö­ke, Varga Zoltán szeretett vol­na több magyar klasszikust is hallani. A végeredmény: 9-10. év­folyam: első lett Kovács Fan­ni (Orosháza) és Mogyorósi Lili (Szentes). Második Nagy Anett (Gyula), Kunszabó Vik­tória (Szentes). 11-14. évfo­lyamon első Kis Enikő (Ma­kó), második Rózsa Judit (Orosháza), harmadik Novák Vivien (Hódmezővásárhely) és harmadik Borbíró Bíborka (Szeghalom). A Józsa Mihály-emlékdíjat a versenyzők szavazata alap­ján idén Borbíró Bíborka ve­hette át. Cs. I. Két megyéből érkeztek fiatalok az orosházi versenyre A szerző felvétele Az ármány és szerelem felkiáltójel Európa felé Békéscsabán rendez az ország Szamócája BÉKÉSCSABA Volt műszerész, labdarúgó, szülei papnak adták volna. Színész, rende­ző, tanár. Szamócával, azaz Eperjes Károllyal az Ármány és szerelem pénteki premi­erje kapcsán beszélgettünk. Hargittai Éva eva.hargittai@mediaworks.hu - Kezdetben papnak szánták a szülei. Vonzotta ez a hivatás? - Szenzációnak tűnhet a tör­ténet, de ez egy, a Bibliára ha­gyatkozó szokás. Minden kato­likus családban az elsőszülött fiút illik papnak felajánlani a keresztelőkor. Ennek ez a törté­nete, semmiféle presszója nem volt rajtam, hogy én pap legyek. - Akkor miért nem vette fel az egyházi rend szentségét? - Olyan szépnek teremtette a Jóisten a másik nemet, hogy éreztem, ebből balhé lenne. - Volt műszerész és labdarúgó is. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? - Székesfehérváron töltöttem és gyönyörű időszak volt. A ka­maszkorom utáni nyiladozása­­im kalandosak voltak. Sok ba­ráttal, sok vagány csínytevés­sel, jó volt, tán igaz sem volt. - Ön színész, tanár, rendező. Egyenként is teljes embert kí­vánó hivatások. Most melyik áll legközelebb a szívéhez? - Most a tanárember áll a leg­közelebb hozzám. Természete­sen papíron, az igazolványom­ba az volt beírva, hogy szín­művész. Most elsősorban tanár vagyok, hisz az az egyes szá­mú munkahelyem, a Kaposvá­ri Egyetemen tanítok huszon­egy diákot. - Mi az oktatási elve? - Szeretnék nemcsak oktat­ni, hanem tanítani. Ugyanis a szívre nevelni kell, az agy­ra oktatni, a kettő együtt a ta­nítás. Szeretném a morális böl­cselet harmóniájának az alap­jaira megtanítani őket. Most éppen túl vagyunk a romanti­kán, de kezdtünk az antik da­rabokkal, aztán Shakespeare­­rel, Moliére-rel, úgyhogy sza­bad azt mondanom, hogy tel­jesen szisztematikusan hala­dunk a tananyaggal. - Az új rendezése Schiller tra­gédiája, az Ármány és szerelem. Veszprémben már megvolt a premier, Békéscsabán milyen fo­gadtatásra számít? - Egyszer már rendezhet­tem Békéscsabán, akkor a kö­zönség és a társulat is nagyon örült, remélem, így lesz ez most is. Az eddigi közös munkánk nagyon harmonikus volt. Kon­centráltan, remekül dolgoztak nemcsak a színészkollégák, ha­nem a kiegészítő személyzet és a műszak is. Az, hogy a közön­ség hogyan fogadja majd, azt nem tudom... Remélem, jól. - Miért esett erre a darabra a választás? - Nem én vagyok ebben a lu­das. Pár évvel ezelőtt a Veszp­rémi Petőfi Színház arra kért, hogy rendezzek egy klasszi­kust. Ajánlottam nekik egy pár darabot és ők az Ármány és sze­relmet választották. Sajnos, na­gyon aktuális témát dolgoz fel most is, mert ez a darab akkor játszódik, amikor Németország gyarmatosította Amerikát. És most a fagylalt visszanyal. Ez is elgondolkodtató és az is, hogy ha a családok a szerelmet ár­mánnyal kezelik, akkor abból milyen nagy baj van. A Schiller által leírt német társadalomban kétféle önpusztítás van. A saját embereiket leöletik, a gyarma­tosítással is kárt okoznak. Rá­adásul saját családjukra nin­csen energiájuk és rosszul ke­zelik a fiatalok szerelmi kap­csolatait. Ez sajnos még inkább belobbant Európában. Az, hogy Békéscsabán még egyszer meg kellett rendeznem, az azért van, mert a két színház együtt pályázott bizonyos anyagi for­rásokra. Kész helyzet elé állí­tottak, mondván, még egyszer meg kell rendezni a darabot. De én örömmel vagyok itt, ne­kem nem teher. Jó feladat. - Mivel szokott feltöltődni? - A hobbim még mindig a foci és a sportolás, meg az olvasás. Ezekkel nagyon jó fel tudok töl­tődni. A napi szentmisére járás és áldozás is az életem közpon­ti része. A napi foci már nem megy, mert ahhoz már öreg va­gyok, de azért a héten is fociz­tam. Szeretek futni is, olvas­ni, amit gyerekkoromban nem­igen szíveltem. Papnak szánták, de színész lett, most pedig rendez és tanít is Fotó: Lehoczky Péter Névjegy Eperjes Károly 1954-ben szüle­tett Hegykőn. Szülei, Eperjes Ká­roly és Kertész Imelda eredeti­leg papnak szánták. A színész­pálya előtt volt műszerész és labdarúgó is. 1974-1976 között a Videotonban dolgozott. A Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után­­ Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt­­. 1980-ban a kaposvári Csi­­ky Gergely Színházban kezdte pályáját. 1977-ben házasságot kötött Balogh Erzsébettel. Két gyermekük született: Krisztián (1978) és Borbála (1990). 2005-ben észleltem fájdalmat a két lábamban. Akkor sorozatos kórházi kezelések, kivizsgálások után tájékoztattak, hogy olyan nagyfokú érszűkületem van, hogy már nem lehet műteni. Rettenetes fájdalmam volt, a lábujjam már teljesen ki­­fekélyesedett. Szinte menni sem tudtam, még bottal sem. Akkor ajánlotta egy falubeli ismerősöm, hogy ő szedi a HRI-vitaliont és nagyon sokat segített rajta. Gondoltam kipróbálom, hátha segít rajtam egy kicsit. 2006 végén elkezd­tem szedni naponta 2x1 szemet és két hónap után már éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy eldob­tam a botot és teljesen meggyógyultam. Ki kellett várnom hónapokon keresztül, hogy az állapotom folyamatosan javuljon. Azóta a labor leleteim normalizálódtak (cukor, vérnyomás, koleszterin). Felülvizsgálaton az orvosom nagyon jó keringést tapasztalt. A lábam nem fáj, a fekély begyógyult, fizikai álla­potom nagyon jó. Ellenőrzésre évente kell mennem. Mindenkinek tudom ajánlani, én nagyon elégedett vagyok a HRI-vitalionnal! Eldöntöttem, hogy az életemet már a HRI-vitalionnal élem le. Megnyugodtam, mert pihenés illetve megállás nélkül hos­­­szabb utat is meg tudok tenni. Keresse a patikákban, gyógynövény szaküzletek^ijiés a HK1 l itillioH HR! vb­ NHi tv.o­.íi K.MfttdJI lemhelyeit?^» aj­. . y^-vespuvníipt életmódot. It­ti -ba|! 06-30-977-1461 2017. FEBRUÁR 17., PÉNTEK Télűző bulit rendeztek a gyulai diákoknak GYULA Télűző bulit rendezett a városi diákönkormányzat és a Gyulai Ifjúsági Központ a für­dővárosi Erkel Ferenc Művelő­dési Központban. Az esemé­nyen egyebek mellett karaoke­­partival, dartscal, csocsóval várták az érdeklődőket. Far­sangi rendezvénynek megfele­lően többen jelmezbe is öltöz­tek a programra, ami ennek megfelelően remek hangulat­ban telt. Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsá­gi Központ és a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület szakmai vezetője lapunknak elmondta, a városi diákönkormányzat ha­gyományteremtő szándékkal hívta életre a rendezvényt, ami így az első „lépéseit” tette meg. A szakember kérdésünkre ki­emelte, a Gyulai Ifjúsági Köz­pontban egyébként is számos programokat szer­veznek, klubokat hívtak életre a helyi fiataloknak, programmal várják a diákokat. Például minden hónapban be­szélgetést szerveznek. Febru­árban a Valentin-nap, az ahhoz kapcsolódó szokások, a korosz­tály életében betöltött szere­pe volt a fő téma. Márciusban a „Mi kell a nőnek?” témakörét járják körül az irodalom és a pszichológia szempontjából, de a tervek szerint kozmetikus­vendége is lesz az alkalomnak. A GYIK elindította a sütisü­­tő klubot is, ahol különböző ínyencségeket készíthetnek az érdeklődők - csütörtökön dél­után például a palacsinta ke­rült terítékre -, míg minden hó­nap utolsó péntekjén kézműves foglalkozásokat szerveznek. Az ifjúsági központ által kép­zett kortárs segítők folyamato­san foglalkoznak saját korosz­tályuk problémáival. - Nem okosságokat akarnak mondani, hanem megoldást ta­lálni a gondokra - ecsetelte. - Mi pedig igyekszünk segíteni, hogy az érintettek a megfelelő helyre tudjanak fordulni. Kitért arra, hogy elkezdődött az Erkel Diákünnepek szerve­zése, egy ifjúsági konferencia előkészítése és a Hetedhét Já­tékváros szervezése is. P. G. Gazdag program már februárban is CSORVÁS A művelődési ház és a Bartók Béla Városi és Isko­lai Könyvtár tavalyi tevékeny­ségéről és 2017-es munkater­véről hangzott el beszámoló a város képviselő-testületének legutóbbi ülésén. A grémium a 2016-os beszámolót elfogad­ta. A két intézményt működ­tető Csorvási Szolgáltató Non­profit Kft. vezetője ígéretet tett arra, hogy a tavaly elmaradt néhány eseményt idén meg­rendezik. A művelődési ház első új évi rendezvénye, a magyar kultú­ra napján megtartott fotókiál­lítás és műsor nagy érdeklő­dés mellett zajlott le, február­ban egyebek mellett Bálint-na­­pi ajándékkészítés, farsangi bál, valamint a rákellenes nap, illetve a bűncselekmények ál­dozatainak világnapja apropó­ján szerveznek előadásokat. Szeretnék folytatni az elmúlt években rendszeressé vált programjaikat, kiscsoportos foglalkozásaikat, szakkörei­ket. Egyebek mellett szerdán­ként a könyvtári mesedélutá­nokat az alsós korosztályok­nak, a felnőtt rejtvényfejtő klu­bot, a vasárnapi társastáncal­kalmakat, de tervezik a kézi­munkaszakkör újraindítását, kézműves és színjátszó szak­kör létrehozását is. G. P.

Next