Békésmegyei Közlöny, 1879. január-június (6. évfolyam, 1-63. szám)
1879-05-04 / 40. szám
VI. évfolyam, 1879. 40. szám. B.-CSftbd, május 4-én. BÉKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjeleniik hetenként háromszor : vasárnap, kedd. (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és Iiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ira 10 kr. A keddi szám ára: 5 kr. kapható Biener ti. és jrünfeld J. kereskedő uraknál, B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyisztér"-ben egy sor közlési díja 26 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Biener B. urnál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalvánnyal. A megyei közmunkaerő felhaszná lt. Tessék elhinni, hogy nagyon szomoritó tapasztalatokat szerez az utas alföldünkről, az év 3/4 részében is méltán szánakozhat felettünk nyomorult utaink miatt; de lehangolhatja a honfi szivet is az a tudat, hogy anyi fáradság és áldozat után még van hazánkban hely . — még pedig a természet által különben gazdagon megáldva — mely Ázsiára emlékeztet utaival, hol a forgalom lehetetlenné válik az év nagy részén át. És mit tesz az állam, mit a törvényhatóság ? a községek közmunkaereje összehatik jókoszul és ezen erő aztán a törvényhatóság intézkedése szerint itt-ott felhasználtatik. Azért mondom itt-ott, mivel 1-ör nem mindent használnak fel; 2-or mivel nemcsak utak javítására — pedig az országos közmunka-erőnek rendeltetése ez volna, ha már épen fennáll — hanem gátak, vizvédmüvekre is használtatnak, mi pedig nem hivatása (?) Nem kiezero, hogy—volna valaki, aki a közmunkának ilyen alakban, ily felosztással, a mai alapon barátja volna, de ha még fennáll, míg országosan czélszerűbben nem rendeztetik, igazságosan kellene vele eljárni. Nem vádolhatok senkit, mert lehet, hogy e tekintetben az én felfogásom hibás, de én azon véleményben vagyok, hogy ez mégsem igazságos eljárás; hogy Gyula, Csaba, Orosháza kapnak a saját erejükön kívül közmunka-segélyt, más községek erejét odafordítván, a szarvasi járás községei, másokat nem is említek, pedig még a náluk összeírt közmunkaerőt sem igen vehetik igénybe, mert azt másnak adják. A megye egyik községe olyan mint a másik. Mindeniket magyar polgárok és adófizetők lakják, kik megkívánhatnák legalább a méltányosságot a közmunkaerő felosztásánál. Egyik községnek ép annyi szüksége van utasra és azok jó karbantartására, mint a másiknak, sőt minél félreesőbb helyen van, minél hozzáférhetlenebb út vezet hozzá, annál inkább kellene segélyezni. Vasút mellett fekvő községek kedvezőbb helyzetben vannak. A forgalom nagyobb, élénkebb, a terménynek jobban és könyebben értékesíthetők, tehát ezek könyebben tűrhetik is, ha az országos közmunkaerő más, a forgalmi eszközökben sajnálatosan mostohán ellátott községek utainak javítására fordíttatik. De legigazságosabb eljárás volna az, ha megengedtetnék mindenik községnek, hogy a náluk összeírt közmunkaerőt saját utaik javítására, lehetőleg járhatóvá tételére fordíthassák. (Lsd a mai számot. Szer.) Azt sem tudom megérteni, lehet hogy indokolt intézkedésből történik, hogy miért nem használják fel minden évben a közmunkaerőt, mert a mint értesültem, 60,000 frtnyi összeg van a gyulai takarékpénztárban elhelyezve gyümölcsözőleg a befolyt közmunka váltsági összegből és mert sokan nem tudják mi czélból történik ilyen intézkedés, nem is helyeslik azt, azon gyanúnak adván helyet, hogy azon tekintélyes összeg valamely kedvező pillanatban egy protegált község javára fog fordíttatni. Magam részéről teljes bizalommal viseltetem ugyan az intézkedők iránt, de mert nézetem e téren más — ami ugyan mit se nyom a latban — csak azért se helyeselhetem az ilyen tőkésítést, mivel annyi itt van megyénkben, melyek égetően szükségesnek javítást, hogy mindég fel lehetne és fel is kellene használni az évi közmunkaerőt, hogy a közönség, mely mindent áldoz, legalább áldozata gyümölcsét láthassa, élvezhesse, ha mindjárt az eredmény nem is volna olyan, mint iparunk emelése, forgalmunk könyítése czéljából kívánhatnánk. Nem lehetett czélom, de a rendelkezésemre álló tér sem engedi meg, hogy a részletekbe bocsátkozzam; nézetemet csak általánosságban s a közvélemény nyilvánulásaként jegyeztem fel, hogy törvényhatósági bizottságunk e tárgyat is tanácskozása körébe felvéve s behatóan tárgyalván, a közmunkaerő igazságos és czélszerű felhasználásáról intézkedjék. Körftsparti. — Berlinből jelenti a Neues Wiener Abendblatt, hogy az ostromállapotba helyezett orosz kormányzóságok elnéptelenednek; a jómódú lakosok a keleti kormányzóságokba menekülnek, a főnemesség pedig tömegesen vándorol ki Európa nyugati tartományaiba nyaralni. — Szegedre ismét lecsapott a katasztrófa. A szélvésznek rengeteg víztömegekkel szövetkező ereje újra pusztított. Pusztított oly dühvel és ellenállhatatlanul, miként csak a természet erői képesek pusztítani rombolási kedvekben. Az alföldi tenger szörnyű felháborodása elmentette az összes töltési munkálatok sulyok-bakjait, s — három kivételével — a hajókat. Hány emberélet esett áldozatul, e pillanatban még nem tudható, a n SÍ , a Mi Boszniai élmények. (Vége.) Minden perczben vártuk az indulási parancsot, de csak nem érkezett . Eltz alezredesünknek szigorú parancsa volt, előbb nem indulni, csak ha erre utasítást vesz. Pedig a felkelők hadmozdulatai mindig gyanúsabbak lettek. A sagori paplakon tul Paparovits-féle nagy tömegben voltak a messziről fehérlő bosnyákok. Világos volt tervük, valami oldaltámadásra készültek. A tisztikar összegyűlt és tanácskozott. Szóba jött, hogy a fensikra kell küldeni egy osztályt, mert a Debeli lug alatt elvonuló egyedüli országút forog veszélyben, de az alezredest kötötte a főhadvezénylet rendelete. Nem mehetett. Ekkor a paplak felől ágyúzni kezdtek ránk. A golyó mögöttünk csapott le 15 lépésnyire egy széles árokban. Nem messze állottak a málhás lovak, legközelebb Házli, akit a felfrecsenő viz és sár annyira megijesztett, hogy daczára teve hátára illő nagy terhének, felágaskodott, e közben azonban egyensúlyt veszített és oldalt a mocsárba dült. Nevettünk volna neki, ha a helyzet komolysága torkunkba nem fojtja a hahotát. Nem lehetett már azon a helyen maradni. Ekkor a 17. század kommandánsa Nikics százados, felhasználva Eltz távollétét, ki egy perezre körültekintés végett eltávozott, mint helyettes zászlóalj parancsnok a mi századunkat, a 18-ikat saját szakállára felrendelte a fensikra. Kapitányunk Mikola engedelmeskedett s mi 10 percz alatt már a fensikon voltunk. De már majdnem későn érkeztünk. 800 felkelő s vagy 2—300 fegyvertelen bosnyák már a fensikon volt. JBaljevácz égett, lakossága a Debeli lúgra menekült, onnan lövöldözött le a faluba. Ahány széna és szalmaboglya volt egészen Petrovoszelóig, az már mind égett. Kapitányunk azt akarta, hogy lapátjainkkal vadászárkokat rögtönözzünk s zárjuk el a fensikot. Szerencsére előállott ekkor „Marczin" hadnagy, a kinek tekintélye triviális viczéssel miatt ugyan egy kissé gyenge lábon állott, a kit a „Hanzli" melyen lovagolni tanult, a legénység óriási hahotája közt akárhányszor ledobott, de a ki most, a cselekvés perczében csupa láng és vitézség volt. „Csak nem fogjuk engedni, kapitány ur hogy a gazemberek saját védtelen emberünket gyilkolják s házaikat felgyújtsák!? Az istenre kérem, bocsásson előre." Kapitányunk engedett a szónak s egy két percz múlva az egész század, nem több csak 207 ember, csatárlánczban volt és törtetett előre Baljevácz felé. A felkelők ezt észre vették s 10 percz múlva elkezdődött a harcz heves tüzeléssel. Egyik fél sem akart tágítani, már 50—100 lépésnyi távolságban állottak a küzdő felek. Ott láttuk magunk előtt, mint szedik össze bosnyák asszonyok sebesültjeiket, éles embereket raktak kocsikra, emberfeletti erővel, megvetve a golyózáport. Egy zászlótartó hallatlan vakmerőséggel 50 lépésnyi távolban lobogó fehér zászlóval, melyen a vörös félhold és egy kard volt látható, paripán száguldott a felkelők sorai közt, buzditva a barczolókat és tüzelve sorainkra. Minden cső feléje irányult s a lovas lovával együtt elbukott. Nem volt erő a mely már most „Marczin" hadnagyot visszatarthatta volna. Egyik kezében lobogó kendővel, a másikban revolverrel, elkiáltotta magát: „Hurrák!" s maga legelöl mindig neki a felkelők hadoszlopának. Azok hátráltak, szuronyaink előtt meg nem mertek állani. Ugyanekkor a sikról 3 uj század szavaljeból futó lépésben 2 vadászzászlóalj érkezett meg, mert már egy óráig tartó szünet nélküli puskaropogás nagy veszélyt sejtetett Rheinländerrel Zavaljeban. A segédcsapatok a hegyoldalon hanyatthomlok hátráló bosnyákokra többször ismétlődő sortüzeket adtak. Nem telt belez óra, s a rondeau szélén állottunk. A Klotokon innen a túlsó hegyoldalra teljesen felbomolva rohant a felkelők csapatja. Győztünk. Kezünkben volt a zászló, a csatatéren holt lovak hevertek s ami a futó ellenség zavarát mutatta, elesett bosnyákok is nagy számmal a kiket a sietség miatt nem tudtak magukkal vinni. A zászlótartót előnyomulás közben egy kukoriczában pillantották meg katonáink, 5 sebből vérzett s mégis utolsó erejét is arra használta föl, hogy görcsösen összeszorított pisztolyát rájuk süsse. Szörnyen összevagdalták. Századunk két harmada kétszer lőtte ki a 72 patront, megérdemeltük a nyugalmat. A bosnyákok messzehordó fegyvereikkel mégis folyton tüzeltek. Bevettük magunkat a fensikon szerte látható teknő-alaku mélyedésekbe s ott vártuk be Bihács ostromának kimenetelét. Bihács felől jobb szárnyunk ellen, mely a debeljecai sanszokból Zegár felé nyomult, több kirohanást tettek a felkelők, de sikertelenül. 5 óra felé láttuk már hogy Zegár lángban áll s hogy a paplak kezünkben van. Az ágyuk még folytonosan szóltak, egész Zuvaljét felhőkbe burkolta a kilőtt 850 golyónak füstje. De a harcz kimenetelét nem várhattuk be. Az a rendelet jött, hogy még 18-án Petrovoszellóig kell visszamennünk, nehogy a felkelők másutt, jobban északra újra be ne törjenek a határon. Ott hallottuk csak, hogy Bihács másnap megadta magát. Pozderácz, a parancsnok, s egy zászlóalj redif megnyitotta a kaput. A felkelők zöme éjszaka feltörte a kaszát és megszökött akkor még nem ismert irányban.