Békésmegyei Közlöny, 1880. január-június (7. évfolyam, 1-124. szám)
1880-04-08 / 67. szám
B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 8. szám. Csütörtök, április 15-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Egyes számára 4 kr. A szerdai és szombati számára a kr. Kapható Grünfeld könyvkereskedő urnái B -Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadói hivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a postahivataloknál 1> kins postautalványnyal. Előfizetési dl.) : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Szerkesztőség: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. iparkamara. Az egyesülés tesz naggyá. Nézzünk Angliára, Amerikára. Az egységi erő, a társulási, összetartási hajlam teszi naggyá világkereskedelmét, Amerikában van az egyleti élet kifejtve , és erőssé, gazdaggá lett a nép, míg mi itt a tejjel mézzel folyó Kánaánban nyomorultak, gyöngék, és koldusok vagyunk. Segítsünk magunkon, egyesüljünk az önvédelemre! Az államok létalapja a nemzetek vagyonosodásában és műveltségében áll: minden polgárnak oda kell tehát törekednie a nemzeti ipart, művészetet, tudományt ápolni és támogatni. A sajtónak ez kötelessége s azért mint politikai orgánumnak, lapunknak is ez az iránya. Iparosaink panaszkodnak, hogy a szabad ipar, a külföldi iparczikkek olcsó behozatala miatt nem bírnak megélni, s ahelyett, hogy virágzanék iparuka— mindig többen hagyják abba, a tönkrejutás félelme miatt. Igaz, hogy törvényeink is oltalom nélkül hagyják a becsületes munkát, a szédelgés ellenében, de mert a segélyt csak saját erejükben kereshetik —— tartsanak össze mig fennállanak. Át is látták ezt más megyékben kamarákká alakultak. Nem mint a régi czéhek különváltak, de egyesültek oly tekintélyes testületté, amely súlyt adott szavának. S nem volna ez kivihetlen. Ha csak minden iparos 2 ftot is fizetne, már szép összeg gyűlne be, melyből helyiséget, lapokat, fűtést, szolgát lehetne tartani. Csak a kezdeményezés nehéz, s megvethetnék . Az alapját egy oly intézménynek, melynek áldásdus gyümölcsei nemzedékről nemzedékre kihatna, és melyért utódaik örök halával adóznának. Gyakran egyik másik iparosmester kellemetlen viszonyba jöhet segédjével, s ez viszont gazdájával. Hol van már most az a fórum, hová mind a ketten bejelenthessék ügyüket, nem akarván a perlekedést igénybe venni!? Bizonyára az ipartestületi elnökség az. Vagy nemde megtörténik az, hogy egyik-másik segéd a körülmények által belesodortatik a hínárba s annak következtében elbukik avagy elbukhatik nagyon hamar és könnyen! Ki védi meg az ilyest? Ki ad neki atyai tanácsot, Hová folyamodjék egy vándor, avagy stb? mit tegyen egy szakértő mester, ha látja, hogy a szabadipar alapján egyik-másik kontárkodó csalásai miatt nincs bizalom, stb? Bizonyára az iparos-testület az, hová ügyét minden egyes iparos beterjesztheti s orvoslását eszközöltetheti sérelmének. Jól tudjuk azt, hogy testületeknek kérésére még a törvény is sokkal hamarabb intézkedik, mint egyesek kívánságára. Hányszor meg nem történt s történhetik azután is, hogy egyik, avagy másik nagyobb vállalat alkalmával megkeresik ez vagy amaz iparos testületet, hogy vállalja el a munkálatot, míg egyes iparossal ez vajmi ritkán vagy sohasem történik meg. Ilyenkor , nagyon természetes, az elnökség egybehívja a testület tagjait, kölcsönösen megbeszélgetik az ügyet, s a vagyonosabbak, avagy a testület formája alatt megkötik a szerződést, s a tagok között illő arányban, tehetségükhöz mérten, munka kiosztatik. Íme, ily uton segítve lesz a a szegényebb sorsuakon is, míg másképen, ha mindenki magára hagyatva és utalva leend, gyakran jut azon kedvezőtlen helyzetbe, hogy a legjobb akarata mellett sem kap munkát. — Vagy tekintsük meg a fővárosi, sőt a vidéki lapok hirdetéseit is! Nemde gyakran látunk és olvasunk azokban árlejtéseket? Az ilyenek olvasása alkalmával jut igazán eszünkbe az, hogy mily szükséges volna nálunk is az iparos testületek létezése! Igen, mert egyesek nem képesek versenyezni, míg vállvetetten mindez kivihető lenne. okok Csak ily rövid s nem is valami fontos felemlítéséből is beláthatjuk, hogy mily hatásköre lehet és van is az iparos testületeknek, az anyagi jólét előmozdítását tekintve. Hátha még egy megerősödött testület, a tagok által feldolgozott czikkek eladása czéljából egy elárusító helyet állítana fel, ami már Erdély fővárosában nem rég megtörtént; mily előnyére lenne az az egyes iparosoknak, s mennyire emelné a magyar ipart?! Csak a tagok, az egyes iparosok önelhagyatottságának tulajdonitható az, hogy A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA, Margit. — Elbeszélés. — (Folytatás.) A LEVÉL. Mig ezek Dalmer kastélyában történtek, addig a lovas sebesen haladott Róma felé. Midőn Rómába érkezett, addig meg sem állott, mig gróf Borgesse Lajos palotája udvarában nem találta magát. Lovát egy lovásznak átadva, sietett fel a lépcsőkön. Ott a levelet egy komornyiknak nyujtá, kérvén őt, hogy azt a grófnénak kézbesítse. Válaszra várt. A grófné a levelet nyugtalanul bontá föl, és le nem írhatjuk ijedelmét a következő sorok olvasására : „Méltóságos Borgesse Eveline grófnőnek Rómában. Szeretett nővérem ! Remegő kézzel irom e pár sort, hogy nagy szerencsétlenségemet veled közöljem. Báró Dalmer igen beteg, és az orvos csak kevés reményt nyújt. Ne feledkezzél meg és nyújts vigaszt szerencsétlen húgod Dalmer Vilma bárónénak." Mintegy félórára ezen jelenet után, Borgesse gróf hintója előhajtatott, és abban a grófné, egy társalkodónéja, és a 8 éves Borgesse Olivier helyet foglaltak. Őket nyomban követte a gróf, lovon, és Dalmer báróné küldöttje. Midőn Dalmer kastélyához értek, a komornyik bejelenté őket a bárónénál, ki őket fogadó termében várta. Lehetetlen a viszonlátás megható jelenetét híven előadni. A báróné a beteghez vezette őket; addig a kis Oliviert és Margitot Gizella társaságában hagyták. Dalmer a vendégek láttára kissé felfrisült, fölemelkedett ágyában, de nyögve hanyatlott ismét vissza. Rettentő szünet következett be. Borgesse gróf 63 neje igyekeztek őt vigasztalni, de nem voltak képesek, hanguk elakadt, és nekik is erőre volt szükségük. Az orvos szintén elérzékenyült és érze, hogy szemei megnedvesültek. Már egynehány napja volt, hogy a Borgesse család Dalmer kastélyában tartózkodott, és a báró még mindig veszélyben volt. A kis Margit igen jól találta magát Olivier társaságában, mulattak, nevetgéltek, és elválhatatlanok lettek. E gyermekek nem voltak értesítve a veszélyről, mely fejek felett tornyosult. — Minek szomoritották volna e kedves teremtményeket is, kik még nem tudták felfogni , hogy létezik-e az életben veszély ? Egy nap a báróné minden erejét összeszedvén, magához szólta az orvost.