Bereg, 1894. (21. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-06 / 1. szám
1. szám. — XX. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1894. január 6. BEREG Felelős szerkesztő: KÓRÓDY ZOLTÁN. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Namény-utcza 452. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az előfizetés, • hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. r— Hirdetések készpénzfizetés mellett közöltetnek. ------ ffap TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP :#153 MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE MAGVARMEGYE, A ELŐFIZETÉSI ÁRA: Érési évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. —Hirdetési bélyegdij 30 kr. Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. ■ — Nagy ünnepet ül ma édes hazánk kicsinyje, nagyja nem-, kor-, rang- és valláskülönbség nélkül egyaránt, midőn Magyarország koszorús költőjének, a magyar írók fejedelmének, Jókai Mórnak 50 éves írói jubileumát ünnepli. Ez ünnep által a magyar nép, midőn lánglelkű költőjét akarja megtisztelni, voltaképen önmagát tiszteli meg mert a valódi emberi nagyságot felismerni és megbecsülni, sőt azt hozzá méltóan méltányolni is: valóban elismerésre méltó érdem, annyival inkább, mivel a történelem arra tanít bennünket, hogy ennek leggyakrabban éppen az ellenkezője szokott megtörténni. Ha költő volnék, dicshimnuszt zengedeznék ez ünnepnapon az ünnepelt nagy költő dicsőítésére, de tudom azt, hogy bárha ragyogó aranytollal gyémántfolyadék-ból írnék és ha a szivárvány legékesebb színeivel festenék is képet róla, nem tudnám csak halvány színekben sem ecsetelni; azon ragyogó tündérvilágot, mely kellőleg visszatükrözné a képzeletnek azon bűvésr bájos birodalmát, melyet a lelkünk elé varázsolni s hova bennünket remek alkosíásaival, csodával határos varázserejével elvezetni s magával ragadni képes. Egy bűvös szellemi birodalom korlátlan hatalmú fejedelmet, melyet csodás költészetével, képzeleterejének varázshatalmával önmaga teremtett s népesített be a kedvesnél kedvesebb, bűbájosan vonzó alakok játszi csoportjaival. E szellemi birodalom tündéri légkörében s örökké mosolygó derűje mellett boldog önfeledésben mulat a lélek s a földi gondok nyűgeit lerázva, mohón szívja magába az ihlet és költészet megifjitó és léleknemesitő varázsitalát. „ Égiek küldöttje „ P„egy kipattant szikra Isten homlokából“, mely világot és meleget áraszt nemcsak Kárpátoktól Adriáig, de mindenütt, az örökszép iránt fogékony lelkek s nemesen érző szivek széles birodalmában. Jóltevője az emberiségnek, a ki könnyeket töröl, lelket ifjit, érzelmet nemesit, sziveket hódi, bájol és vigasztal. Egy világ bámulja s ragyogó dicsfénynyel övedzi homlokát s e dicsfény onnan nemzetére arad szét. Hatalmas szellemének varázserejével meghódítja a világot s e hódítás maradandóbb mint a világi feedelmek vérrel pecsételt diadalai, mer* */-Vételemnek hódításait erőszak, fegyver meg nem döntheti. Koszorút a nagy költő homlokára! ünnepi dicsdalt zengjen völgy, halom. Dicsősége lényt áraszt nemzetére s bevilágít a késő századokba. — Mig magyar él a négy folyó határin, magyar szó zeng a hármas bérez alatt és a kebelben érző szív dobog, meg nem szűnik a hála és dicsének s nem hervad el a koszorú, melyet a hálás nemzet lelkes mámorában, nagy dalnokának homlokára tűz. Három találkozás. — A »Bereg« eredeti tárczája. — Ezúttal a közönségre bízom, hogy csinálja meg a novellát. Én csak a száraz vázlatát adom olyan egyszerűen, czikornyátlanul, mondhatnám hús és vér nélkül, amint azt a mindennapi élet felszínre veti. Aki nem fogékony lélek, az elhalad mellette, nem veszi észre a változatos, színes képeket, az csak felületesen lát mindent. Nem találjag a drámát, a bohózatost, a szatirikust. Nem lát lánczolatos összefüggést az eseményekben nem keresi meg a milliónyi psichológiai rejtények megfejtését. Bízom az olvasó fantáziájában, s hiszem, hogy ezúttal megcsinálja a regély egész történetét.* Itt lakom az Erzsébet-körutat vagy három év óta. Ma már a körút egyike a főváros legzajosabb, legnépesebb utczáinak. Örökös nyüzsgés, mozgás tartja ébren. A villamos vasutak egymás után suhannak el s a csengők ütemes csengése harmonizál a kocsikerekek Ernájával. Az emberek sietve haladnak el egmás mellett, mintha valami vad erdőben találkonának. Egyik nem ismeri a másikat. Mind idgennek nézi embertársát. Csak egy-egy különösebb figura vonja magára a figyelmet. * Nekem sokszor feltűnt, hogy a napnak bizonyos órájában nyugodt, kimért, lassú léptekkel láttam fel s alá sétálni egy ezredest. A haja ősz volt, nagy torzonborz bajusza szintén. Minden lépésnél büszkén rúgta hátra fényes kardját, mely nagy zajjal csörömpölt az aszfalton. Mintha csak őrjáraton volna, vagy ötven lépést ment fölfelé és ugyanannyit vissza. Bizonynyal várt valakire, mert időnként türelmetlenül nézett fel egy harmademeleti lakás ablakaira, miközben idegesen rágicsálta hosszú virzsiulaja szalmacsutakját. Ha nem tartottam volna illetlennek rálesni, vagy kivárni, míg az a bizonyos, akire vár, megérkezik, vagy jelentkezik, akkor kétségtelenül megtudtam volna, hogy az öreg ezredes szép asszonynyal, vagy kevésbbé széppel folytat-e szerelmi viszonyt. Különben, amit előre sejtettem, úgy is bekövetkezett. Egy délután másodmagával jött velem szemben az ezredes úr. Büszkébb volt mint valaha. Öntelten eresztette le kövér tokáját és mosolyogva, tetszelgő, lapos pillantásokat vetett a jobbján haladó szép fiatalasszonyra. Az asszonyka nagy, piros bársonynyal díszített kalapja alól kaczéran viszonozta az öreg ezredes ur tekintetét. Szép, karcsú, sugár termetű asszonyka volt csinosan felöltözködve. Tetszős mozg bizonyos ingerlő lendület volt s oly tye tudta jobb kezével oldalra huzni ruhája pzáját, s milyen hogy nem egy szembejövő férfi megfordult utána. Az ezredes ur valósággal ifjú emberhez méltó temperamentummal beszélt a szép aszszonyhoz. Hogy mit mondhatott neki, azt én nem hallottam, de azt láttam, hogy az ezredes arcza kigyuladt s szemei sóvárogva tapadtak az asszonyka hófehér arczán. Az asszonyka egyre csak mosolygott, kecsesen illegette magát és kaczéran pislantott baloldalt egy-egy boltkirakat nagy üvegablakába, hogy tükrözze magát. Az öreg ezredes ajkai reszkettek. — Szeretem .. .! (Gondolom, hogy ezt mondhatta.) A szép szőke asszonyka csak hallgatta, piros ajkai mosolyogtak és léptei még ruganyosabbak lettek. Azt hiszem, az öreg ezredes úr még sokszor ismételhette szerelmi nyilatkozatát. Azután sokáig, talán két esztendeig nem láttam az ezredes urat sem egyedül, sem másodmagával. Nem tudtam meg, — nem is nagyon érdekelt — hogy hova lett. Körülbelül egy évvel ezelőtt véletlenül Pozsonyba kerültem. Mindenre inkább gondoltam, mint az én tmre. .tűnődtem hazafias lelkesedéssel, hogy melő lesz az majd, mikor ez a vá* NBAIOTEK b. 17| \JLL_• /«MSI0* * A becsület. A század vége a becsület fogalmának egy újabb osztályozását teszi szükségessé. A polgári, katonai, lovagi és még számos egyébb fajtájú becsületen kívül ugyanis létezik még külső és belső, vagy másként: alaki és anyagi becsület. Az egyik — a külső — a társadalmi előítéletek produktuma. Ennek lovagjai nem ösztönszerű meggyőződésből, hanem inkább társadalmi kényszer folytán, aggódó féltékenysggel őrzik »becsületüket« minden észrevehető folttól, éppen úgy, mint kifogástalan szabású kabátjukat a legcsekélyebb pelyhecskétől. Egy görbe tekintetért készek életre-halálra megverekeni, mert így kívánja azt a lovagiasság és —a »noblesse oblige« hagyományos elve. Sajnálatos jelenség, de kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy az egyének jellemének meghatározásánál nagyobbára a külső formák vétetnek tekintetbe. Erkölcsi érték, jellemszilárdság, szivjóság, fenkölt gondolkozás : ezek mind-mind csak másodrangú szerepet játszanak ; döntő az, vájjon nincsen e valami elintézetlen becsületbeli ügye ... és a kandidátus, a legkitűnőbb bizonyítványnyal ellátva, gyakran érdemetlenül élvezi polgártársainak tiszteletét és becsülését! Hányan vannak a „társadalom támaszai“ között, kiket a viszonyok, a társaságnak felületes ítélkezése, piedestálra helyeznek a nélkül, hogy tehetségük vagy erkölcsi belső értékük arra praedestinálná. A közvélemény hódolattal hajol meg ezen ibseni alakok előtt, kik a helyzet kizsákmányolásában, saját személyek nélkülözhetlenségének feltüntetésében valóban mesteri ügyességgel bírnak, elhalmozza elismerésének kitüntető jeleivel, csodálatos következetességgel emeli mind feleb és felebb, csak azért, mert művészien tudják leplezni jellemüknek fogyatkozását méltóságteljes pose-okkal és mindig és mindenütt »homme il faut« jelennek meg. — Csak akkor vágnak aztán furcsa képet a bölcs augurok és csodálkozva néznek össze, mikor tiszteletüknek és határtalan bizalmuknak letéteményese egyszer csak váratlanul, nagy robajjal 4*3-