Ugocsa, 1900 (16. évfolyam, 2-46. szám)
1900-01-14 / 2. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. — Néptanítók, községek és körjegyzőknek egész évre 6 kor. Egy szám ára 20 filér. Mindennemű dijak a kiadóhivatalba intézendők. Megjelelt minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Verbőczy-utcza 58. hz. / / / XTI. évfolyam. 2. szám. Nagy-Szöllös, 1900. január 14. TÁRSADALMI, VEGYES TARTALMÚ, HELYI ÉRDEKŰ HETILAP. NYILTTÉR SORA 60 FILLÉR. Hirdetések készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Bélyegdij minden hirdetés után 60 fillér. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás. A tizenhatodik év küszöbén állunk. A jelen 1900-ik esztendőben már megkezdette tizenhatodik pályafutását az „UGOCSA“ Programunk a régi: párt- és melléktekintetek nékül küzdünk tovább Ugocsa vármegye közérdekének javára. Anyagi haszon nélkül állunk e nemes czél szolgálatában. Tizenöt éves múlt bizonyítja ezt. Ha nem is vívhattuk ki mindenkinek megelégedését, megnyugtat az öntudat hogy legjobb meggyőződésünk szerint haladtunk és dolgoztunk. Kenyerünk a munka! ! És ebben a nemes, hazafias, anyagi érdeknélküli, erkölcsi küzdelemben bizalommal hisszük, hogy vármegyénk hazafias közönsége nem fogja megvonni ettől az egyetlen vármegyei laptól becses támogatását. Hiszen erkölcsi szégyene lenne egy vármegye közönségének az, ha még ettől is vonakodnék akkor, midőn egyes városok több lapot tartanak fenn, sőt egyes járásoknak is külön helyiérdekű lapja van. Köszönjük a tizenöt év alatti támogatást, kérjük azt a jövőre is. Munkatársainkat arra kérjük, hogy becses dolgozataikkal lapunkat felkeresni szíveskedjenek. Az „Ugocsa“ előfizetési ára egy évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 kor. Községek és tanítók számára egy évre 6 kor. Lapunk kiadója ezentúl sem kimél semmi fáradságot, hogy az „Ugocsa”. az eddigihez hasonló diszes kiállításban jelenjék meg. Hazafias üdvözlettel: Az „UGOCSA“ szerkesztősége. Nagyszőllősi ügyek. A közérdeklődést akarnék felkelteni és habár szorosan véve helyi érdekről van szó, de írni fogunk egyről-másról ami megyei székhelyünkre vonatkozik és mivel egy kérdésben, melyet szinte felemlítünk, csakugyan a megye közönsége kell, hogy véglegesen döntsön és másrészt sem baj, sőt kívánatos, hogy a község adózó polgárain, a képviselő-testület tagjain kívül mások is ismerjék a helyzetet és érdeklődjenek, azért talán megbocsátható, ha e lap kiváló helyét vesszük igénybe e sorok számára. Nagy-Szöllösnek, mint községnek nem volt, de különben і is alig volt számottevő legelő területe és igy iveit zárva a lehetőség, hogy a község lakosai marna-állományukat szaporíthassák és ez elháríthatatlan akadályát képezte az e keretben vagyonosodásnak, ugyancsak úgy állott a dolog, hogy nem volt mód és lehetőség nyújtva arra, hogy az egyesek, kiknek tehetségük, vagy kedvük lett volna, földbirtokot kisebb parczellákban — és ezt hangsúlyoznom kell — szerezhessenek, mi szinte gátját képezi egy község vagyoni prosperálásának és annak a jövőbeni fejlődése és kiterjedésének. Ezen nézetek vezették azokat, kik a B.-féle itteni nagyobb birtok megvásárlását megpendítették és az állásfoglalást készséggel tette magáévá a képviselő-testület nagy többsége és örömmel vette a lakosság, midőn a vétel effectuáltatott. Voltak egyesek a képviselőtestületben azonban, alig három-négyen,kik ellenezték a vételt, egyrészt drágulván annak árát, de leginkább azon álláspontból, hogy nem szükséges nekünk, sem újabb legelőterület, sem mód arra, hogy esetleg parczellákiter földek szerezhetők legyenek, mnert ha van valakinek marhája és saját földjén azt nem tarthatja, az bérelhet legelőt úgy is, aki pedig földet akar és tud vásárolni, az szerezhet, mert mindig akad eladó. Meglehet, hogy drágán vétetett kiegy kérdéses birtok, esetleg túlsizettetvén annak ára néhány ezer forinttal, de azok, akik a vétel eszméjét felkarolták, úgy vélekedtek, hogy ragadjuk meg a kínálkozó alkalmat, mert kérdéses, mikor találkozik majd újabban ilyen és hogy az árra nézve, egy közönség vásárlása ,mindig más elbírálás alá esik, mint ha azt magánosok cselekszik, — abban azonban az ellenzőknek semmi esetre sem volt igazuk, hogy itt Szöllösön nincs legelőhiány és hogy igy nincs megakasztva a marhaállomány szaporithatása, éppen, mint ahogy a földszerezhetéstőli okoskodásuk is sántikál, tudja azt mindenki, ki a viszonyokat ismeri és meggyőződése e sorok írójának és azon sokaknak, kik a vétel eszméjét támogatták, még ma is, hogy helyesen cselekedtünk, hogy e vételbe belementünk és hogy gondozás és lelkiismeretes felügyelet és kezelés mellett, e vételbe nem lehet belebukni és hogy ez által községünk prosperálhatására nyujtatott mód és alkalom. Jó egy évvel ezelőtt nem tudhattuk, hogy rosz lesz gazdasági évünk eredménye, az általános elértéktelenedés bekövetkezését sem sejthettük, ki tudhatta akkor előre az Európai pénz, piac, és így szinte a mi pénzviszonyainknak nagyon is észlelhető elbetegedését, nem tudhattuk előre a transvaali háborút sem és azt sem, hogy osztrák sógoraink ily hosszan tartóan akadékoskodjanak, beteggé tévén ezáltal saját hitelüket kifelé, beteggé saját közgazdasági helyzetüket és persze, fájdalom, a velük való kapocs folytán, reánk is visszahatólag. De daczára e körülmények és a mai szomorú közgazdasági helyzetnek, e mondott vételből kifolyólag Szöllösnek nincs mit desperálnia. Meg kell itt említeni, hogy a B.-féle birtok megvásároltatván, az ahhoz tartozó belsőségbe tétetett át a városháza és e belsőség, valamint a belsőséghez közel eső birtokrészen utczák és utak nyittattak, mi többindokból volt szükséges,’ nemcsak azért, hogy a megszerzett legelőterülethez könnyen lehessen hozzáférni, de, hogy az eddig észlelt azon hiányon, hogy az egyes városrészek érintkezése nehéz, sőt lehetetlen volt,, segítve legyen és hogy igy mód nyuttassék, hogy a város belső része, belsőségekben is fejlődhessék. Ily belsőségek parczellázása meg is kezdetett nagy kedvvel, nagyszámban jelentkeztek a vevők, csak hiba volt e parczellázást nem folytatni, valamint ugyanakkor a külső ingat fertőző betegségekről. Dr. Némethy Samu 1899. november 26-án Nagy- Szőllősön tartott felolvasása. T. Hölgyeim és Uraim! Azon folytonos küzdelemben, melynek megvívására egy felsőbb fiatalom a lét fentartása czéljából az embert utalta, legádázabb ellenség gyanánt jelentkeznek előtte a betegségek, melyek az ezen küzdelemhez szükséges erejét, többé, kevésbé megbénítják, vagy pedig magát az életet is kioltják. Ezen rendkívül nagy ,változatosságban előforduló betegségeknek egy igen jelentékeny számát képezik azok, amelyek sajátszerű, apró lényeknek a szervezetbe való behatolása által oly módon hozatnak létre, mely szerint ottan szaporodva a szervezetre eris méregként ható anyagokat termelnek. Az ilyen élőlényeknek a szervezetbe való behatolását és az annak rovására való szaporodását fertőzésnek (infectio) az általuk létrehozott betegségeket pedig fertőző betegségeknek szoktuk nevezni. A fertőző betegségeknek ezen meghatározása szerint azoknak végoka gyanánt tehát bizonyos méreg szerepel és így első tekintetre úgy látszik, mintha azokat a vegyi mérgek, mint p. v. morphium, arsen, strychnin stb. által okozott és megkülönböztetésül az előbbeniektől mérgezés (intoxicatio) gyűjtő neve alatt összefoglalt betegségekkel egy kalap alá lehetne vonnunk. És tényleg, igen tisztelt hölgyeim és uraim, amióta az orvosi tudomány földerítette, miszerint a mérgezés után a szervezetben épenúgy föllépnek szöveti elváltozások, mint a fertőzés után, a kétféle megbetegedés között éles határt vonnunk nem lehet. A különbség a kettő között csak abban áll, miszerint a fertőzési méreg, vagy műnyelven : „ptomnin“ a szervezetben szaporodni képes, míg a vegyi méreg nem és továbbá, hogy a fertőzés megtörténte és az illető betegség kitörése között több napból, néha több hétből álló időtartam telik el, melyet orvosi nyelven lappangási időszaknak szoktunk nevezni és a melyet a vegyi mérgezéseknél sohasem észlelünk. Ez időszak szükséges ugyanis ahoz, miszerint a szervezetbe jutott és fertőzést előidéző apró lények, melyeket nevezzünk már mostan az Önök által is nagyon jól ismert néven : baktériumoknak, felszaporodjanak és ezen életfolyamat közben a betegség kitöréséhez szükségelt méregkészletet létrehozzák. A fertőzés megtörténtét már ezen időszakban gyanítani lehet azon, túlnyomólag subjektív tünetekből, melyek a fertőzött egyén lelki- és testi életében egyaránt mutatkoznak. A kedély ugyanis nyomott lesz, munka- és életkedv elvész, az egyén vágyik a csendes magány után, étvágya lefokozott, időnkint, nyújtózkodás és ásitozás lepik meg, feje fáj, hátában borzongás, alsó végtagjaiban húzó fájdalmak stb. jelentkeznek, míg azután egy napon, midőn már a baktérium produktum készen áll, a rázó hideggel kezdődő magas láz és több súlyos tünet kétségtelenné teszi, hogy a fertőzés tényleg megtörtént. Részint hagyományok, részint pedig reánk maradt iratokból tudjuk, hogy fertőző betegségek már a legrégibb időktől fogva léteznek és hogy időnkint óriási mértékben öldöklő járványnyá fajulva, nemcsak számtalan életet követeltek áldozatul, ,hanem még államok sorsára is döntő befolyást gyakoroltak. Egyrészről ezen körülmény, másrészről pedig azon régi tapasztalat, melyszerint ezen bántalmak ellen védekezhetünk legsikeresebben, nagyon természetessé teszi azon nagy érdeklődést, mely a fertőző betegségek iránt nemcsak az orvosok, hanem a hatóságok és a nagyközönség részéről is mindenkor nyilvánult és a tudomány, kultúra elhaladásával mindinkább általánossá lett. És bár ezen érdeklődés természetes folyományaként e fertőző betegségek oka, lényege, elterjedése és az ellenük való czélirányos védekezés módozatai után való kutatás kezdve a legrégibb időktől napjainkig oly sok kiváló elmét foglalkoztatott, mindazáltal az ezen irányban kifejtett működés, eltekintve a védhimlőoltásnak tudományos alapra fektetése és általános behozatalától, úgyszólván századunk közepéig, többé, kevésbbé sikertelen maradt és leszámítva néhány durvább empirikus ismeretet az ide vonatkozó tudományt lényegesen elő nem mozdította. Nem fogadható ugyan, miszerint a szóban levő betegségek okát illetőleg, már a régibb időkben is többször találkozunk olyan eszmékkel, amelyek nemcsak, hogy természeti tényezőkkel hozták azokat oki összefüggésbe, de a modern orvosi tudomány által már ma igazságok gyanánt fölismert tényeket juttatják eszünkbe, mindazáltal részint a segédtudományok fejletlensége, a vizsgálati módszerek tökéletlen volta miatt, részint pedig a kor szellemének befolyása, — vagy, hogy úgy mondjam: nyomása — alatt többnyire a mysticismus homályába burkolt, téves, sokszor nagyon is naiv felfogások uralkodtak e téren, melyeknek egy része a néphitben még napjaink alatt is szívósan fenntartja magát. A fertőző betegségek mystikus eredetébe vetett hitet majdnem általánosságban találjuk föl az ókor kultur népeinél, kivéve az egyptomiakat, akik azokat a nap által előidézett viszonyokkal hozták oki kapcsolatba. A bibliában Sámuel 11-ik könyvében olvasható, miszerint a zsidók azon csapásokat, melyeket Egyptomban elszenvedtek és amelyek nyilván különféle, járványok voltak, a boszúálló Jehova haragjának tekintették. Hasonlóan a görögök és a rómaiak is a haragvó istenek haszúállásának tudták be a járványokat és ezért elfojtásukra leghathatósabb eszköznek vélték azoknak áldozatokkal való kiengesztelését. A rómaiak azon tapasztalatból iná t dúlva ki, mely szerint a járványok főképen háborúk alatt és után keletkeznek, azok kitörését a hadak Istenének, Mársnak tulajdonították. Majd a császárok korában azon nézet terjedt el, mely szerint a betegséget okozó anyagot rosz emberek tűkön széthurczolják és azokkal másokat