Beszélő, 1994. július-szeptember (5. évfolyam, 27-39. szám)
1994-07-21 / 29. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Lengyel László: Öreg farkas-barátom (Liska Tibor halálára) - Litván György: Távoli búcsú egy közeli baráttól (Heltai György halálára)
32 BEFEJEZETLEN MÚLT A helyzet ugyanis az volt, hogy a Nyugat nem akarta hallani az igazságot az éhínséggel kapcsolatosan. Rendkívül káros szerepet játszott ezzel kapcsolatban az ún. „baloldali”, „progresszív”, „szocialista” értelmiség, azok a politikusok, írók, publicisták, akik a francia és az orosz forradalom véres hagyományain nevelkedtek, s mivel még mindig hittek a vörös utópiában, ennek nevében hajlandók voltak bármilyen bűntényt megbocsátani moszkvai társaiknak. Csak jó néhány évtizedes késéssel, 1985. január 3-án fogadta el az USA 99. Kongresszusa a 99-335. számú törvényt az 1932-33-as ukrajnai éhínség körülményeit vizsgáló bizottság megalakításáról. Az 1946-os nürnbergi perben a náci gazdaságpolitikát emberiségellenes bűntettnek nyilvánították. (1942 szeptemberében Göhring a németek által megszállt területek helytartóinak értekezletén tartott felszólalás Az 1933-as éhínség és a zsidóság kérdése, még teljes egészében feltárásra vár. Kertelés nélkül el kell ismerni, hogy a bolsevik kommunista párt és megtorló különítményei tevékenységében zsidó nemzetiségű személyek is részt vettek, ami - szemtanúk elbeszélései szerint - csak fokozta az antiszemita hangulatot Ukrajnában. A harmincas évek végén Ukrajnában kb. 2,5 millió zsidó élt, ezek fele a nagyvárosokban. A pártszervek vezetői között (akiknek teljes létszáma kb. 312 000 volt) a zsidók aránya 20,7 százalékot tett ki, az összesen 2000 bíró és ügyész körében pedig 31 százalék volt a zsidók aránya. Nem szeretnék ezekből az adatokból olyan következtetéseket levonni, hogy magas-e avagy sem ez az arány. Az azonban bizonyos, hogy a „nemzetiségi optika” sajátosságainak következtében egy zsidó kommunista funkcionárius és egy zsidó csekista jóval nagyobb gyűlöletet váltott ki, mint ukrán vagy orosz nemzetiségű társa. „Miért bíráljuk még most is a rég halott vezéreket, Sztálint, Brezsnyevet, miért rázzuk az öklünket még most is, a verekedés után, amikor Lazar Mojszejevics Kaganovics elvtárs még mindig él? - kérdezi egy kijevi polgár 1988-ban (!) kelt levelében. - Az ő lelkén szárad többmilliónyi ukrán ember szenvedése, az ő lelkén szárad több száz templom lerombolása, több millió hívő lélek kiüresedése. Miért nem őt, az »örök zsidót« ítélik el?” Vannak persze olyanok, akik nem egy-egy zsidót, hanem az egész zsidóságot teszik felelőssé, például az ukrán éhínség miatt. Az ukrán zsidó parasztok valódi helyzete, amit elsőként Alekszandr Najman kísérelte meg föltárni a közelmúltban a Vinyicar megye zsidó kolhozainak állapota alapján, ugyanolyan végzetes volt, mint akármelyik másik nemzetiségé: „Elérte őket a végkimerülés - fekszenek a hideg, fűtetlen házakban, és várják a halált...” Jában egyebek közt kijelentette: „Nekem aztán édes mindegy, hogy a maguk emberei éhhalálra vannak ítélve.”) A sztálini klikk, a bolsevik kommunista párt, valamint a GPU és a helyébe lépő NKVD azonban elkerülte a nürnbergihez hasonló ítéletet, holott a népbíróság ítélete rájuk is vonatkozhatott volna azzal a különbséggel, hogy a hitleristák főként más népek ellen, míg a sztálinisták saját népük ellen követtek el bűntényt... Jurij Scserbak író, orvos, jelenleg Ukrajna izraeli nagykövete. Csernobil címmel 1987-ben megjelent, nagy visszhangot kiváltó dokumentumregénye után az 1932-33-as ukrajnai éhínségről tervezett újabb dokumentumregényt. Ennek egy részletét juttatta el lapunkhoz: az írás első részét előző számunkban olvashatták. „Felállt a farkas ketrecében, / Fáradtan járt körül s a rácsig / Lomhán ugrott fel egynéhányszor, / Aztán leült. Szemét és orrát / A kéklő égre fordította. / A rácson át a tágas égbolt / Mosolygott félig-nyílt szemébe. / Egyszerre lassan felvonított / S üvöldött hosszan és kitartón. / A kéklő ragyogásba sűrű, / Nagy, téli éjnek borzadálya, / Éles agyar vad bölcsessége, /Magányosság cudar zenéje, /Csontok didergő koccanása, / Vegyült a szép, tavaszi jégben. / Szemközt est- ÖREG FARKAS-BARÁTOM TÁVOLI BÚCSÚ EGY KÖZELI BARÁTTÓL Nagyon messze innen, az amerikai Dél-Karolina állambeli Charlestonban, nagyon hosszú betegsége után, nyolcvanévesen meghalt Heltai György, az utolsó Nagy Imre-kormány külügyi államtitkára, az egykori brüsszeli Nagy Imre Intézet igazgatója, a mai, hazai 1956-os kutatóintézet nemzetközi kuratóriumának elnöke. 1956 vége óta kényszerűen külföldön élt, 1989 után sem tudott már hazalátogatni, ez év június 16-án is csak „közvetve", távolból vehette át Göncz Árpádtól a Nagy Imreemlékplakettet. De már három évvel ezelőtt is ezt írta válaszként, 1991. júniusi nemzetközi konferenciánkra szóló meghívásunkra: „Fájlalom, hogy nem lehetek veletek ezekben a napokban, hiszen az intézet a brüsszeli Nagy Imre Intézet alapítói és munkatársai álmának megvalósulása. Az intézet hazatérhetett. Nagy Imre neve ugyan most nem szerepel a nevében, de a program, valamint a munkatársak ismeretében világos, hogy szelleme ugyanúgy irányító erő lesz, mint volt 30 évvel ezelőtt... Kívánom, hogy a feléledő őskonzervativizmus és gőzös újnacionalizmus egyre erősbödő nyomása ellenére sikeresen képviseljétek a tárgyilagos, elfogulatlan kutatási szellemet." BESZÉLŐ, 1994. JÚLIUS 21.