Beszélő, 1994. július-szeptember (5. évfolyam, 27-39. szám)

1994-07-21 / 29. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Lengyel László: Öreg farkas-barátom (Liska Tibor halálára) - Litván György: Távoli búcsú egy közeli baráttól (Heltai György halálára)

32 BEFEJEZETLEN MÚLT A helyzet ugyanis az volt, hogy a Nyugat nem akarta hallani az igazsá­got az éhínséggel kapcso­latosan. Rendkívül káros szerepet játszott ezzel kapcsolatban az ún. „bal­oldali”, „progresszív”, „szocialista” értelmiség, azok a politikusok, írók, publicisták, akik a fran­cia és az orosz forrada­lom véres hagyományain nevelkedtek, s mivel még mindig hittek a vörös utópiában, ennek nevé­ben hajlandók voltak bár­milyen bűntényt megbo­csátani moszkvai társaik­nak. Csak jó néhány évti­zedes késéssel, 1985. ja­nuár 3-án fogadta el az USA 99. Kongresszusa a 99-335. számú törvényt az 1932-33-as ukrajnai éhínség körülményeit vizsgáló bizottság meg­alakításáról. Az 1946-os nürn­bergi perben a náci gaz­daságpolitikát emberi­ségellenes bűntettnek nyilvánították. (1942 szep­temberében Göhring a né­metek által megszállt te­rületek helytartóinak érte­kezletén tartott felszólalás Az 1933-as éhínség és a zsidóság kérdése, még teljes egészé­ben feltárásra vár. Kertelés nélkül el kell ismerni, hogy a bol­sevik kommunista párt és megtorló különítményei tevékenysé­gében zsidó nemzetiségű személyek is részt vettek, ami - szem­tanúk elbeszélései szerint - csak fokozta az antiszemita han­gulatot Ukrajnában. A harmincas évek végén Ukrajnában kb. 2,5 millió zsidó élt, ezek fele a nagyvárosokban. A pártszervek vezetői között (akiknek teljes létszáma kb. 312 000 volt) a zsi­dók aránya 20,7 százalékot tett ki, az összesen 2000 bíró és ügyész körében pedig 31 százalék volt a zsidók aránya. Nem szeretnék ezekből az adatokból olyan következtetése­ket levonni, hogy magas-e avagy sem ez az arány. Az azonban bizonyos, hogy a „nemzetiségi optika” sajátosságainak követ­keztében egy zsidó kommunista funkcionárius és egy zsidó csekista jóval nagyobb gyűlöletet váltott ki, mint ukrán vagy orosz nemzetiségű társa. „Miért bíráljuk még most is a rég halott vezéreket, Sztálint, Brezsnyevet, miért rázzuk az öklün­ket még most is, a verekedés után, amikor Lazar Mojszejevics Kaganovics elvtárs még mindig él? - kérdezi egy kijevi polgár 1988-ban (!) kelt levelében. - Az ő­ lelkén szárad többmilliónyi ukrán ember szenvedése, az ő lelkén szárad több száz temp­lom lerombolása, több millió hívő lélek kiüresedése. Miért nem őt, az »örök zsidót« ítélik el?” Vannak persze olyanok, akik nem egy-egy zsidót, hanem az egész zsidóságot teszik fe­lelőssé, például az ukrán éhínség miatt. Az ukrán zsidó pa­rasztok valódi helyzete, amit elsőként Alekszandr Najman kí­sérelte meg föltárni a közelmúltban a Vinyicar megye zsidó kolhozainak állapota alapján, ugyanolyan végzetes volt, mint akármelyik másik nemzetiségé: „Elérte őket a végkimerülés - fekszenek a hideg, fűtetlen házakban, és várják a halált...” Jában egyebek közt kije­lentette: „Nekem aztán édes mindegy, hogy a ma­guk emberei éhhalálra vannak ítélve.”) A sztá­lini klikk, a bolsevik kommunista párt, vala­mint a GPU és a helyébe lépő NKVD azonban elke­rülte a nürnbergihez ha­sonló ítéletet, holott a népbíróság ítélete rájuk is vonatkozhatott volna­­ azzal a különbséggel, hogy a hitleristák főként más népek ellen, míg a sztálinisták saját népük ellen követtek el bűn­tényt... Jurij Scserbak író, orvos, jelenleg Ukrajna izraeli nagykövete. Csernobil címmel 1987-ben megje­lent, nagy visszhangot ki­váltó dokumentumre­génye után az 1932-33-as ukrajnai éhínségről terve­zett újabb dokumentum­regényt. Ennek egy részle­tét juttatta el lapunkhoz: az írás első részét előző számunkban olvashatták. „Felállt a farkas ketrecében, / Fáradtan járt körül s a rácsig / Lomhán ugrott fel egynéhányszor, / Aztán leült. Szemét és orrát / A kéklő égre fordította. / A rácson át a tágas égbolt / Mosolygott félig-nyílt szemébe. / Egyszerre lassan felvonított / S üvöldött hosszan és ki­tartón. / A kéklő ragyogásba sűrű, / Nagy, téli éjnek borzadálya, / Éles agyar vad bölcsessége, /Magányosság cudar zenéje, /Csontok didergő koccanása, / Vegyült a szép, tavaszi jégben. / Szemközt est- ÖREG FARKAS-BARÁTOM TÁVOLI BÚCSÚ EGY KÖZELI BARÁTTÓL Nagyon messze innen, az amerikai Dél-Karolina állambeli Charlestonban, nagyon hosszú betegsége után, nyolcvan­­évesen meghalt Heltai György, az utolsó Nagy Imre-kormány külügyi államtitkára, az egykori brüsszeli Nagy Imre Intézet igazgatója, a mai, hazai 1956-os kutatóintézet nemzetközi kuratóriumának elnöke. 1956 vége óta kényszerűen külföldön élt, 1989 után sem tudott már hazalátogatni, ez év június 16-án is csak „közvetve", távolból vehette át Göncz Árpádtól a Nagy Imre­­emlékplakettet. De már három évvel ezelő­tt is ezt írta válasz­ként, 1991. júniusi nemzetközi konferenciánkra szóló meghí­vásunkra: „Fájlalom, hogy nem lehetek veletek ezekben a na­pokban, hiszen az intézet a brüsszeli Nagy Imre Intézet alapí­tói és munkatársai álmának megvalósulása. Az intézet haza­térhetett. Nagy Imre neve ugyan most nem szerepel a nevé­ben, de a program, valamint a munkatársak ismeretében vilá­gos, hogy szelleme ugyanúgy irányító erő­ lesz, mint volt 30 évvel ezelő­tt... Kívánom, hogy a feléledő ő­skonzervativizmus és gőzös újnacionalizmus egyre erősbödő nyomása ellenére sikeresen képviseljétek a tárgyilagos, elfogulatlan kutatási szellemet." BESZÉLŐ, 1994. JÚLIUS 21.

Next