Beszélő, 2007. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)
2007. február / 2. szám - BEFEJEZETLEN MÚLT - Kaminski, L.: A lengyelországi szükségállapot
egyfelől támogatást nyújtson a lengyel elvtársaknak, másfelől ellenőrizze az utolsó simításokat. A legfontosabb dokumentum („A szükségállapot bevezetése a Lengyel Népköztársaság területén az állambiztonsági veszélyekre való tekintettel bevezető gondolatok”) március utolsó harmadában készen volt, de minden jel szerint csak április elején került aláírásra (méghozzá visszadátumozva) Moszkva közvetlen utasítására. Ugyanebben az időben folyt Lengyelország területén a „Szojuz ’81” hadgyakorlat, és március 19-én kezdődött el (a Szolidaritás három aktivistájának rendőrök általi megverésével) a híres bydgoszczi válság. Ennek tetőzésekor hajszálon múlt az általános sztrájk, amely a Szolidaritás és a kormányzat közötti totális konfrontációval fenyegetett. Az általános sztrájkot az utolsó pillanatban fújták le. Máig tisztázatlan, hogy a bydgoszczi események összefüggésben álltak-e a szükségállapot bevezetésére vonatkozó tervezőmunka befejezésével, vagy csupán véletlen egybeesésről volt szó. Bizonyos körülmények arra engednek következtetni, hogy az egybeesés nem volt véletlen, de végül mégsem a konfrontációt választották, mert óriási volt a Szolidaritás társadalmi támogatottsága. Kétségtelen, hogy a bydgoszczi válság kompromisszumos rendezése miatt Moszkva megvonta a bizalmat Stanislaw Kaniától. Ettől a pillanattól fogva kezdték keresni az utódját. A probléma az volt, hogy bár a LEMP-ben sokan képviselték az „egészséges erőket”, de a szövetségesek egyiküket sem tartották alkalmasnak arra, hogy az egész párt élére álljon. Wojciech Jaruzelski hónapokon át nem is jött számításba, mert túl gyengének minősítették 1981 márciusában tanúsított magatartása miatt. A helyzet csak 1981. szeptember végén, október elején változott meg, amikor a párton belüli „egészséges erők” képviselői kezdték szuggerálni a szövetségeseknek, hogy van különbség Kania és Jaruzelski hozzáállása között, mert úgy látszik, hogy Jaruzelski hajlik az erőszakos megoldásra. Mintegy két hétre rá [1981. október 18-án] Wojciech Jaruzelski lett a LEMP KB új első titkára. Végső szakaszba léptek a szükségállapot bevezetésének előkészületei. A szükségállapot úgymond elkerülhetetlenségét Jaruzelski tábornok egy állítólagos szovjet intervenció veszélyével indokolta, különösen 1989 óta, mondván, hogy az intervencióval szemben a szükségállapot volt a „kisebbik rossz”. A ma hozzáférhető dokumentumokból világosan kiderül, hogy sem a Varsói Szerződés, sem a Szovjetunió nem tervezett ilyen intervenciót. Moszkvának az volt a stratégiája, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsa a lengyel vezetést, hogy az „saját erővel” oldja meg a problémát. Mi több, éppen Jaruzelski tábornok kérte a Varsói Szerződés tagállamainak védelmi minisztereit, akik 1981 december elején Moszkvában üléseztek, hogy adjanak ki kemény hangú, intervencióval fenyegetőző nyilatkozatot. A kérést azonban nem teljesítették, így Jaruzelski érveléséből kiesik a „koronaérv”. Néhány nappal később Viktor Kulikov marsalli közvetítésével Jaruzelski tábornok „katonai segítséget” kért Moszkvától, amit elutasítottak. A szovjet kommunista párt KB Politikai Bizottságának 1981. december 10-i ülésén Jurij Andropov a következő - utóbb híressé vált - kijelentést tette: „Nem kockáztathatunk. Nem szándékozunk katonai erőt vezényelni Lengyelországba. Ez helyes álláspont, és végig ki kell tartanunk mellette. Nem tudom, hogyan alakul majd a lengyel helyzet, de még ha Lengyelország a Szolidaritás hatalma alá kerül is, akkor is mi van? De ha a tőkés országok rávetik magukat a Szovjetunióra - és már megtették a megfelelő egyeztetéseket a különféle gazdasági és politikai szankciókról - akkor mi nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. A saját országunkkal, a Szovjetunió megerősítésével kell törődnünk. Ez a vonalunk lényege.” Meg kell itt jegyeznünk, hogy a „Brezsnyev-doktrína” ily módon már a szovjet vezető életében el volt temetve. A szükségállapot bevezetéséről a végső döntés 1981. december 12-én, kora délután született meg. A megyei rendőr-főkapitányságok és a hadsereg egységei parancsot kaptak azoknak az intézkedéseknek a meghozatalára, amelyeket már jóval korábban elterveztek. Már ennek a napnak az estéjén sok helyen lehetett észlelni katonai és rendőri egységek mozgását. Még éjfél előtt megindult az „Azália-művelet”, amelynek a távközlés, valamint a rádió és a televízió ellenőrzés alá vonása volt a célja. Az akció sikeres végrehajtása után egy hónapra elhallgattak a telefon