Beszélő, 2007. január-június (3. folyam, 11. évfolyam, 1-6. szám)
2007. április / 4. szám - KULTÚRA - Szijj Ferenc: Növényszöveg - Regénydarab (E)
rosszul emlékeztem, hanem hármas szám, ötödik emelet, illetve várjunk csak, mert az egész utcában nincs ötemeletes ház, akkor mégiscsak ötös szám, hiszen mondták is, hogy erkélyes, nagykapus, omló vakolatai, de akkor második emelet, vagy még az első is szóba jöhet, az ajtó számában viszont egészen biztos lehetek, azt könnyű megjegyezni, hatos, gondoljunk csak a dobókockára vagy a hintóra, ami elé minden nagyobb koronázáskor hat lovat fognak be. Jó, akkor második emelet, határozom el magam, de most már óvatosabb leszek, nem rontok ajtóstul a házba. Meghozták a gyereket, kérdezi a fiatal nő, aki a kopogásomra ajtót nyit, és első dolga, hogy a hátam mögé nézzen, meg jobbra, balra a gangon, hol a gyerek? Ja, akkor tévedés, nézek én is széjjel ösztönösen, az nem én vagyok, én más ügyben vagyok itt, ha tetszik érteni, mire gondolok. Hogyhogy más ügyben, néz rám értetlenkedve a nő, akinek hosszú haja a sárga pulóverére hull, reggel elvitték alkalmassági vizsgálatra vagy valamilyen ellenőrzésre, miért nem hozták még vissza, ő ebbe beleőrül. Mármint hogy kik vitték el, teszem fel az egyetlen logikus kérdést, amit ilyen helyzetben fel lehet tenni, bár részemről ez is teljesen értelmetlen, mert mit nyerek azzal, hogy megtudom, kik vitték el, hát én senkit nem ismerek, aki gyerekeket szokott elvinni, kivéve a Kordovánéit vagy Korgovait, de őt is csak említés szintjén, akiről rögtön az is kiderült, hogy elvált apuka, és sétálni vitte a gyereket, nem vizsgálatra, tehát itt nem jöhet szóba. Különben is, engem most csak a pénz érdekel, az a kétmillió-háromszázezer forint, amitől sürgősen meg kell szabadulnom. Az önkormányzattól jöttek, világosít fel a fiatal nő, nyilvánvalóan abban reménykedve, minden józan belátás ellenére, hogy akkor én tudni fogom, mit kell csinálni, hova kell fordulni, kit kell felhívni vagy lekenyerezni, de lehet, hogy gyámügyisek voltak, kerületiek, mert lobogtattak valami papírt, de ő azt el se olvasta, annyira fel volt háborodva, hogy csak úgy idejönnek hárman, és erőszakkal elviszik az ő fiát, akinek semmi baja, megmondta a főorvos is, a Csillebérci főorvos, hogy azt én ismerem-e, kérdezi váratlanul, mintegy keresztkérdésként, hátha kiderül, én is benne vagyok-e valami pro vagy kontra összeesküvésben, holott én teljesen másban vagyok benne, és engem inkább az érdekelne, hogy abban ő benne van-e, vagy megint eltévesztettem a címet, mert nézem közben az ajtón a névtáblát, Drametár Ernő, az nekem valahonnan ismerős, akkor olyan nagyon nem lehetek eltévedve, hacsak nem a véletlenek furcsa játékával állok szemtől szemben. Sajnos a Csillebérci főorvos úrhoz még nem volt szerencsém, vallom be töredelmesen a keresztkérdés súlya alatt, és folytatnám a saját kérdésemmel, hogy viszont őneki a Drametár úr hozzátartozójának tetszik-e lenni, de ekkor idegesen közbeszól, hogy akkor honnan jöttem, mert ő mindjárt megőrül, egyik cigarettát szívja a másik után, mondja, és tényleg, mindjárt elő is vesz egy cigarettát a pulóvere zsebéből, és meggyújtja egy öngyújtóval, elmenni itthonról nem mer, folytatja aztán, mert hátha éppen akkor hozzák vissza a fiát, a szomszédok pedig mind megbízhatatlanok, sőt, gyanítja, hogy ők tettek bejelentést a fiáról, pedig mi közük hozzá, semmi, mindenki törődjön a maga dolgával. Éppen ezt akarom elmondani, próbálom a szomszédok helyett inkább magamra és ahonnan jövünk, hová megyünk, kinek a megbízásából vagyunk itt kérdésre terelni a figyelmet, ugyanis látom, hogy a Drametár úr közeli hozzátartozójának tetszik lenni, feltételezem, hogy a lányának vagy az unokájának, és ebből gondolom, hogy talán akkor a Lobonci urat is ismeri, aki engem egy bizonyos ügyből kifolyólag megkért, hogy jöjjek ide, és adott esetben adjak át valamit. Ja, hát a Drametárnak a táblája csak úgy kintmaradt, szívja továbbra is idegesen a cigarettáját a fiatal nő, és nézeget kétfelé a gangon, de már régen meghalt, vagy az is lehet, hogy disszidált, még annak idején, mindenesetre ő nem ismerte, bár valóban a hozzátartozója, de nem a valódi apja volt neki a Drametár, hanem még a mostohája se, csak az anyja révén került ő vele kapcsolatba, amikor még kicsi volt, de most ezzel mit akarok, miért kérdezem őt ki, ha nem az önkormányzattól vagyok, se állítólag a gyámügytől, mert igenis, vegyem tudomásul, hogy mi az, hogy nincs apja a gyereknek, hát az ő gyerekének nem is kell, mert attól is csak mit tanulna, meg