Bolond Istók, 1894. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
4 A szabadelvű klubba. Kozeri. Irta: Mixoat Koalmoan. Hoat mikó a matkó, azaz , hogy a napokba, vagyis tennap feltologattam a babaimmal magamat — a moar noalam megszokott nonsoaloansszal — a szabadelvű klubba,— hoat ahogy beléptem a terembe, ot loatom ajeneroalis- Winklibe a vet generoalist, azaz: fenét «vöt», hisz most is az. Hont mondom ott lentom a generoalist, a kecskeszakvallú Gusztival, a tábornokkal, meg a Noatzival élénk beszélgetésbe merülve. Egy pillanatra meghalltam a terem közepén, és úgy tettem, mintha nem vettem volna észre azt a négyes csoportot. Kivettem az egyik jobb kezemmel a nadrong zsebembe a zsebkendőt, kifújtam az orromat, és voartam, amig oda hínak. Nem fet bele tizenharom moasodpercz, és a Noatzi moan felém gyütt. Aszongya: — Szervusz Koalmoan! — Aszondom, szervusz Noatzi! — Gyere oda a generoalisha. — Hoat itt van ? — mondok. — Itt. — Oda mentünk. Kivettem a szeamba a moasik bal kezem feje mutató- és közép ujjával a szivarcsutakot, és egy hirtelen derék meghajlassal köszöntem az öregnek, a nélkül, hogy két babám alsó bokonjcat összetettem vóna, mert különben is olan ember még nem akadt, a ki azt lonta vóna, hogy a bokonmat összeteszem. Arra nincs konzus. Aszondom: — Van szerencsém kegyelmes uram! — Szervusz Koalmoan! — mondja az öreg. Aztoan egy «szervusz Koalmonnal» köszöntött engem az az örökkön örökké nevető kecskeszakvallú Guszti. Kezet szorítottam vele, azaz hogy csak odaadtam, ő pedig megszorította. Ki nem vallhatom azt a kis micsodat! Pedig nem csak egy klikkhe tartozunk, hanem még azonfelül luterpanusok is vagyunk. Az oam! A pedig moan csak valami! És daczoara mindezeknek még se vallhatom ki. No aztoan kezet szorítottam a toábornokkal. Szegény, betegesnek leátszik. Hoat aszondja a generoalis: — No Koalmoan, mi újság? — Aszondom, hoat most napirenden van a reverzualista hajsza. Azt akarjak nemcsak az ellenzékiek, hanem az idevalók közül is nehoanyan bebizonyítani, hogy a képviselőnek a vlasztók előtt tett ígéretét be kell valtania! Aszondja erre a generalis egy megvető kézmozdulattal : — Nevetséges! — Nevetséges ! — mondja a beteges táábornok. — Nevetséges ! — selypíti a Noatzi. — Nevetséges!— neveti a kecskeszakáallú. Jaj! de kivallhatatlan egy ember az a Guszti! — Igaz! — mondok — nevetséges! Merd először is nem a képviselő tett ígéreteit, hanem a-------jelölt. Nomoan pedig amit csak a jelölt ígért, azt, a most megvlasztott képviselőnek bevaltani nem kell. Ez csak villagos ! A kettő közt talpan csak van egy kis különbség ? A jelölt még nem képviselő, a képviselő pedig már nem jelölt. Tiszta dolog! Különben igen talpaló hasonlattal élt Belincs Guszti a mi Pesti Hírlapunkba, mikor valaki a brigantiknak tett ígérete be nem vonlt vasat ecseteli. Csakis egy újan magasröptű szellem hasonlíthatja össze a brigantikat a voalasztókkal. De én kiegészítem Berincset. — Halljuk! halljuk! — Hoat — hogy én is egy talpalós hasonlattal éljek — én a tulajdonképeni képviselővoalasztást nem tartom egyébbnek, mint liczitoacziónak! — Ez érdekes ! halljuk! — Mondjuk, hogy egy hoazat liczitoalnak. Én ennyit vagy annyit ígérek. A hoazat oatadjoak nekem. Miutoan oatadjoak, a hoaz az enyim, ahoz moan többé senkinek semmi köze, azzal a hoazzal azt csinoalhatok a mit akarok. Éppen igy van a mandoatummal is. Mondjuk, hogy valahol képviselőt kell valasztani. Én ezt vagy azt ígérem. Végre a mandoatumot patadjoak nekem. De ahoz aztoan moan többé senkinek semmi köze, azzal a mandoatummal azt csináalhatok, a mit akarok. Punktum! Ugye kitűnő hasonlat ez is? — Nacczerű! — mondjak kórusba ! — Különben majd megmondom a Führernek .... — Führernek ? — kérdik. — Führernek ! Führernek ! Annak ! — Hoat ki az ? — kérdik. — Aszondom. Hoat ki moas, mint a poartnak Führerje , a Wekerle. — Nem értjük! — Pedig hoat nagyon egyszerű. Mi nekünk csak egy vezérünk volt, van és lesz, és hogy ki az .... ? — Mijen kedves ez a Koalmoan druszoam ! — mondja a generoalis, gyors tempóba himboalva a bal babán levő jobb babát. — Igaza van Koalmoannak! most moan értünk! — és halkan megéljenezték a vezért, az igazit. — No hoat !— mondok — most moan nem csudalkoztok azon, hogy ha mi, magunk közt, a különben nyíltan bevallott ez idő szerinti vezért csak Führernek titulváljuk. Ennek a Führernek majd megmondom, vagy pedig közülünk valaki mondja meg neki, hogy lehetőleg a legközelebbi napokban jelentse ki akár a Hoazba, akár a poaztba — hogy hoat a dolognak még nagyobb súlya legyen — hogy ő is osztja azon nézetet, hogy az adott ígéretet be kell váltani. Azonban, hogy az illető képviselő : hogyan ? miképen ? mire — szavaz ? Ahoz semmi köze sincs se a Hoaznak, se a kormáánynak, se a szabadelvű poartnak. Punktum ! És így a brigantiknak tett ígéretet------nem kell beváltani. Tiszta dolog, az atya Tisztanak, a fiú Pistoanak és a szentlélek Lajosnak nevében, ámen. ISTÓK, BOLOND JANUÁR 7.