Bolond Istók, 1919. (42. évfolyam, 1-11. szám)
1919-01-05 / 1. szám
BOLOND ISTÓK A honorárium. — Barátom — szólt a költő lelkendezve, mit szólsz hozzá ? Óriási honoráriumot kaptam egy versemért. Mindössze 8 sor és olyan összeget kaptam érte, hogy ez példátlan a magyar literatúra gazdasági történetében. — Hát mennyit kaptál érte? — Sokat. — Na, de mégis mennyit? — Jó, megmondom, de ülj le. Mert ha ülsz, mégsem esel akkorát, mint ha állva vágódsz hányát. — Szóval? — Szóval megmondom. A 8 soros versért kaptam pontosan kettőszázhuszonöt koronát. — Kettőszázhuszonöt koronát ? Óriási ? Honnan ? A költő megvakarta kissé a fejét, mintha gondolkoznék, hogy elárulja-e a kitűnő forrást. Végre azonban kibökte. — m. Uj Lobogótól. A kioltótárs, ki eddig irigyen, csillogó szemekkel hallgatta az elbeszélést, fölpattant és szélvészként vágtatott az Új Lobogó redakciójába. — Szerkesztő úr, hoztam egy ragyogó verset — mondta hatásosan és miközben reménykedve átnyújtotta a kéziratot. A szerkesztő elolvasta a költőtárs versét, bólintott a fejével, aztán elővette az utalványt és kiállított egy utalványt harminc koronáról. — A vers nagyon jó, — mondta elismerőleg — Tehát magának 5 koronával többet adok. — Többet ? Döbbent meg a költőtárs, — de hiszen a kollegám kettőszázhuszonöt koronát kapott a versekért. — Az igaz, — mondta a szerkesztő nyugodtan. — Igaz ? Hát akkor miért kapott annyit, én pedig csak ... — Ja édesem — mondta a szerkesztő, — az a különbség maguk között, hogy a kollegája a versét — egy uj kétszázkoronás hátára irta. Geszti. □ □□ Ami fontosabb Férj: Hurrá, öregem, visszakaptuk Ciszasz- Lothariogiát ! Feleség: Bár inkább a husz filléres tejet kapnánk vissza. (Le Rire) Fenyegetés Szigethy István. — Gyerekek, ha nem viselkedtek rendesen, úgy megszerveztek benneteket, hogy megemlegetitek. — 3 —