Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1861-05-26 / 21. szám

21-dik szám. 11. évfolyam, Pest, Május 26.1861. HETI NAPTÁR. Csütörtök, május 30. Némelyek úgy tesznek a mi törvényeinkkel, mint a világ az ő papirosaikkal, t. i. mit sem adnak rá. Péntek, május 31. Az erdei rablók kezdik megirigyleni a városokban mutatkozó társaik helyzetét. Szombat, jun. 1. Bolond Miska ma egy éves. 700 előfizetővel indult meg s most van neki 8000. Ha ilyen zászló alatt is igy növekedik a sereg, hát még-------nem fér ide a többi. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij januártól december végéig 6 ft. januártól június végéig 3 ft. — Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Lövész utcza 10. sz.) küldendők. HETI NAPTÁR. Hétfő, május 27. mrci 1 ius országgyűlési beszédjére valaki azt a megjegyzést téve, hogy ez is valóságos bukolika volt. Kedd, május 28. A határozat pártiak mellett megcáfolhatlan szónokok kezdenek föllépni, adóexequensek képében. Szerda, május 29. A pesti mészárosok, inasnövendékeiket a nyúzás művészibb megtanulása végett Esztergomba küldik. Két álom. Bolond Miskától. Furcsa álmom volt az éjjel: Szétverték az országgyűlést S kimondták fenn, Viegy lesz újra Egy kis provisorium. A megyéket meghagyták von És a municipiumát Megszervezett városoknak — De a megyék resignáltak, A városok meg lemondtak. Hitták hát a régieket, Hogy jöjjenek, ime itt van : Vegyék át a régi állást — De a macska, melynek száját Megégette már a kása Félt a füstölgő edénytől. Maga a jó Habenichts ur Sem kívánta vissza Gräcböl ! Debreceni szép Bezirkjét. Szép a Bezirk — mondá — igaz, De biztosabb ám a verkli. Utoljára — miként egyszer — Az önkénytes vitézeket: Úgy kocsihoz kötve hozták Ide be a sok Beamtert. És a bürök megtellettek Még a régi Bach-hadnál is Desperátabb, csürhe néppel. És a zsandár és a finánc És polkcáj szaporodott, Sőt még ők is előbujtak : Kiknek — hittük — magja veszett — A szép drágalátos spiclik. Katonák is szaporodtak, Minden polgárt három őrzött, Szegleteken karó helyett Ágyú vala fölállítva, És a népnek nem volt szabad Mást, egyebet beszélni: Minthogy: irtóztatón boldog. A ki aztán csak tehette Futott a nagy boldogságtól: Bolond Miska elment Svájcba S lett belőle óráslegény; Mert gondolta: — s pedig bölcsen — Hogy ezerszer okosabb az Ha ő húz föl — habár órát — Mint hogy itthon őt húzzák föl. Egyébiránt megbukott az Egész összes irodalom, Csak a Hírnök s Pester Zeitung Mutatkoztak még egy kissé. Belletria sem élhetett, Még a pávaszigetről sem Lehetett már tárcát írni. Egyedül csak Vahot Imre Nem adta meg magát végkép S bocsátott ki uj iveket Egy egy arckép csarnokára. És fogyott a nép mindenkép — Egyedül csak a státusnak Szaporodott adóssága : Háromezer millióból Hamarjában levő hat. Az ágró meg úgy fölment, Hogy a bécsi Zeitungokban Még a krajcár becsének is Külön rubrikát nyitottak. És fölfordult a hitel is, Még B. Weisznek váltóit sem Fogadták el itten Pesten — S a házakra oly adó jött Hogy az embernek fizettek, Ha úgy elvett egy egy házat. Drágaságra éhség is jött, S az éhségre háború — Háború jött, még pedig nagy, Szónokoltak a vont csövük. Apák fiát kezdték vinni Tömegestül ellen elé S megállták az apák őket: „Adja isten kedves fiam Hogy mindenütt verjenek meg.“ De verték is őket szépen, — Jöttek vesztes telegrafok, Hanem a nép örült rajta: „Üssék a ki minket itt.“ És levének nagy futások És az ellent közelhozók. Egyszer csak suttogni kezdtek : „Itt vannak már a határon.“ Suttogásból moraj támadt, A morajból pedig egy hang, Mely végig ment az országon : „Itt az idő most vagy soha!“ Hogy ezután mi történt volt, Azt nem tudom itt leírni, Mert valami a szobámban Nagyot roppant — s fölébredtem. Ezt álmodtam éjfél előtt, Éjfél után pedig ezt: Kiadták a negyvennyolcat, Úgy egészen ahogy illik, Székelt Buda városában Magyar minisztérium. S kezdett minden virágzani, Csak a kertek lettek puszták — Mert leszedték virágukat S számüzöttek elé hinték, Boldog arccal kik megjöttek.. . Megbékült az élő mind mind — Csak a holtak zúgolódtak, De hamvukat összeszedtük, Összeszedtük, megszenteltük S állítottunk drága ércből Dicső szobrot mindegyiknek. Oda jártak honleányok Lábaikhoz imádkozni, Férfi tőlük kért erőt, S jámbor munkás, mikor ott ment, Leemelte a kalapját S mondá buzgón, mint keresztnél: Hogy a nevük dicsértessék. A vértanuk összenéztek — És szellemük ennyi tömjén, Istenülés s kegyeletben Végre megengesztelődött. Hej e közben szép világ jön, Csak a cívilista búsult: Mert a lányok egytől egyig katonákba szeretének — Hogy ne?!— mikor mind honvéd volt! Barna dolmány, piros zsinór, Csákó, ország címerével, Dicsőségünk szép ruhái!... Nem is leány, nem is magyar Kinek szive — mikor látja — Forrón nem ver, nem dobog. Volt e közben adózás is, Hanem ilyen hirdetéssel: „Kéretik a t. közönség Ne tolongjon úgy a pénzzel Mert nem győzik igy beszedni.“ S milyen pénz volt! — a firtliknek Milyen szörnyű ellentéte! Szép nagy huszas, a milyent csak A jó szivü magyar veret, Hogy inkább ő, mint más vesszen, S megnyitatlan körmöciek, Rajta István koronája... És boldogság és szabadság Töltötte be a levegőt Mint valami édes illat — Szinte mámoros volt minden — Az emberek nem köszöntek, Hanem egymást megölelték.