Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
NEKÜNK TENNI. 220 sokak is fényesek, de kivált nem lesznek állandók egy darabig. JS azt hiszem, hogy a tárgy elejinten alig fog haladni, midőn ellenben olly szépen is vígan mutatja előttem magát a később jövendő, hogy semmi ijesztő kép bennem azt a* melegítő édes Reménységet meg nem kisebbítheti, hogy eljön az az idő, mellyben Hazánk tele lessz jó is derekas Lovakkal, és midőn anyaföldünkön minden virágozni, és kiki, a ki csak szívja levegőjét, boldogulni fog. Minden Átváltozás csak valamellyes idő leforgása után lehet hasznos. Egy Gazdaság , melly hátra maradt tételébül igen igen jó lábra emeltetik, azon időközben, míg ezen módosítás történik , még kevesebb bevételt fog adni , mint mikor minden nád, erdő is puszta legelő volt. Minden Crisis akár melly élesztő legyen is következése, elejinten egy kis Elcsüggedést okoz. A Beteg a’ sírhalomhoz legközelebb látszik akkor lenni, midőn a’ halálnak éppen hátat fordít. A3 magas hegyre is ritkán lehet felmenni, a3 nélkül hogy ne kellessen némellykor völgynek is ereszkedni. Sokan nem fogják kedvelni a’ Felvilágosítást, az uj Elrendeltetést. ’S ahhoz hogy az ifjabb Gazdák derekas "Tenyésztők legyenek, hosszabb idő kell. Nem is lehet azt kívánni , hogy sokan vaktában, mint én és némelly mások, ezereket dobjanak ki lovakért, anélkül, hogy tudnák, valljon valaha haszna lessz e, vagy sem. De