Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
232 MIT KELLENE TEHÁT adna, tán százat nyerne vissza, és ha nem ő húzná vissza, valaha a’ fiaira szálhatna. De ha tiszta ajándék volna is, mi nehézséget következtetne ; minekutánna tán egy Magyar se akarná tagadni azon Talpigazságot, ‘hogy kiki annál több fáradozással, jó és hív szolgálattal és pénzzel tartozik Hazájának, a3 mennyivel több Időt, Észt és Javat adott neki a3 Sors ! Fogjunk tehát magunk a3 magunk dolgaihoz, segítsünk magunk magunkon! Ur Isten, kire várunk ? Más mozdítsa e elő önnhasznunkat és más iparkodjék hevesen érettünk , míg mi hidegen nézzük hátramaradásunkat ? Csak a rossz Kertész vár mindenkor elsőre; öntözzük magunk gyenge plántáinkat. Megáld még egykor Gyermekeink háladatos szíve ; ’s az, ki életében sok gyümölcsfát nevelt, a’ föld alatt is csendesebben nyugszik. Sok nehéz, sok éppen ki nem vihető, Egynek . Többeknek, csak egymást értsék, szinte semmi se lehetetlen. A3 melly nehéz követ egy ember talán csak meg se mozdíthat; sokan, ha azt jó helyt fogják, az égbe hajthatják. Fogjunk tehát sokan egy dologhoz : tegyen érte kiki, a3 mennyit tehet. Ne dolgozzunk mint a3 közlegény huszár, ki mindég magánosan szereti próbálni szerencséjét. A melly terhet száz Ló se mozdíthat meg, ha egyik balra másik