Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A' Lónak a' Futtatáshoz való elkészítésérül, és a' Versenezésrül
A’ FUTTATÁSHOZ V. ELKÉSZÍTÉS E. 115 azon Francziát, ki francziául nem értene. Csak minálunk látjuk mind ezeket természetesnek; mintha már születésünktől fogva megszoktuk volna a’ seregélyek és más madarak szózatjai és csevegései utánozását. Most egy két szót a’ Futtatás Mesterségértl. Sokan azt gondolják, hogy a’ pályafutás így megy végbe: össze áll három lovas, teszem A. B. C. lovakon, egy egyenes útra, a’ Biró jelt ád, és mind a'három , mintha pistolyból lőnék ki, elindul, neki ereszti a’ zablát és ostorral és sarkantyúval tellyes erejéből dolgozik. Már pedig a dolgot nem illy szetesen és minden megfontolás nélkül kell végbe vinni , hanem minden lóval, az ő természete, ereje és más különösségeihez képest, máskép kell bánni. Jóféle versfutó lovak köztt némellyik nagyon szapora, de nem igen tartós; másik pedig igen tartós, de éppen nem szapora. Nagyon ritka van ollyan, aki igen tartós és nagyon szapora is volna egyszersmind , és közönségesen csak egyben vagy másban jelesebb. Némellyiknek körme lágy, de idege jó, és puha gyepen hosszat vág, midőn száraz kemény földön vágásait kényesen rövidíti ; másiknak körme szívós, de idege gyengétske: ez kemény után tán repül, midőn süllyedő mély dűjlőn , alig halad. 8*