Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
NEKÜNK TENNI. ISI a’ mi által tagadhatatlan, egyik ’s másik lónak ára szépen áradna ; de mennyi időre és melly magasságra? Mindenhol nyargalnának, volna sok mozgás , de meddig ? A’ Tenyésztésre ellenben gondolkodnék e valaki, számlálná e valaki abban a’ zavarban hideg vérrel , hogy azon Somma, melly jobb ménlovak 3s kanczák megvásárlására, azoknak jobb tartására, épületek rakására 's a3 t. megkivántatik — kamattal vagy kamat nélkül adattatnéke ki ? Iparkodnék e valaki jobb lovat a3 tenyésztésre keresni, jobb csikókat nevelni; azok nevelésében 3s tartásában jobbat és czélarányosabbat feltalálni ? Ha pedig csak ezer arany volna is százonként, mint tíz Pályadíj esztendői ül esztendőre fundolva, úgyhogy p. o. Pesten minden tavaszkor , egyet se véve ki, ezen jutalmak elmaradhatatlanul , bizonyos napokon, és többet nem változtatható, előre — elhatározott feltételek alatt, semmi hosszú jelentések , kivételek és más vesződségek által el nem ízetlenítve adatnának ki, mit eszközölnének ugyan, visgáljuk. Tegyük fel, hogy ezen somma valójában ezer arany, és tíz részre elosztva futtatás által elnyerhető volna. Három jutalomért akárhonnan való lovak, a mieinket természetesen ki nem véve , léphetnének a gyepre. Hét jutalomért pedig csak az Urunk birodalmaiban rajzott lovak versenezhetnének. Mi lenne belőle ? Azt a három jutalmat , mellyet minden Országbéli Lovak szám