Petz Gedeon: Grimm törvénye. Nyelvtudományi tanulmány (Budapest, 1888)
Első fejezet. Régibb nézetek. Grimm elmélete
ELSŐ FEJEZET. Régibb nézetek. Grimm elmélete. Az a törvény, vagy helyesebben törvények összege, mely e fejtegetésünk tárgyául szolgál, ama változásokat foglalja magában, amelyeket az indogermán ősnyelv explosiv hangjai a germán nyelvekben való továbbfejlődésükben feltüntetnek. Grimm Jakab, a német nyelvtudomány nagymestere, volt az első, aki felismerte az ezen változásokban nyilatkozó törvényszerűséget s ő volt az első, aki e változásokat egy általa lautverschiebungnek (hangmozdítás) nevezett hangtörvényben összefoglalta. Azóta a lautverschiebung törvénye egyik megingathatatlan sarkköve lett nemcsak a német, hanem az egész indogermán összehasonlító nyelvtudománynak. E törvény egyrészt helyes világításban tüntette fel azon viszonyt, melyben a germán alapnyelv s az ebből szakadt leánynyelvek hangrendszere az id ősnyelv hangjainak egy részéhez áll, s másrészt, ami talán még fontosabb, első példáját tüntette fel a nyelv életében uralkodó következetes és szabályszerű hangfejlődésnek, amit a mai nyelvtudomány főelveként hangoztat. Teljesen méltányos tehát, ha e nevezetes törvényt felfedezőjéről Grimm törvényének is nevezik, (Raumer, Scherer) *), bár, amint fejtegetésünk folyamán látni fogjuk, Grimm felfogását az újabb kutatás sok tekintetben módosította. *) Főleg az angol nyelvtudományban általánosan elterjedt neve ez a lautverschiebungnak (Grimms law). Mi a következőkben vagy megtartjuk e törvény német nevét, vagy hangmozdításnak nevezzük azt, ahogy Dr. Heinrich Gusztáv, e törvénynek nálunk bizonyára első ismertetője, egyetemi előadásaiban nevezi. A fogalmat egész pontosan kifejező magyar nevet alig lehetséges alkotni , hisz a német szó is magában véve egészen színtelen és ráillenék minden hangváltozásra, de már annyira összenőtt a fogalommal !*