Brenndörfer János: Román (oláh) elemek az erdélyi szász nyelvben (Budapest, 1902)
Bevezetés
BEVEZETÉS. Az erdélyi szászok a történelmi adatok tanúsága szerint a XII. század elejétől laknak mai hazájukban. II. Gejza királyunk hívására vándoroltak be a közép Rajna mellől, továbbá Köln, Trier és Düsseldorf tájékáról. Az oklevelek úgy is nevezik őket: «Flandrenses» vagy «hospites». Behívásuk részben azért történt, hogy az ország délkeleti részét a kunok és besenyők betörései ellen védelmezzék, másrészt pedig, hogy e puszta (desertum), erdőkkel födött s lakatlan területet benépesítsék és megműveljék. II. András 1211-ben adományozza a német lovagrendnek a Barczaságot, a mely elhagyatott s lakatlan föld volt. Az ő kivándorlásuk után, mely szintén a király parancsára történt, a velük jött német gyarmatosok ott maradtak. Ez utóbbi jelenség is igazolja, hogy az erdélyi szászok nem ugyanazon időben s ugyanazon helyről kerültek hazánkba. A tudomány legújabb eredményei azt tanítják, hogy az erdélyi szászok nyelve a középső frank vagy Moselmenti frank dialektusokhoz tartozik (V. ö. Dr. Kisch G.: «Nösner Wörter und Wenduligen.» Bevezetés.) Közel nyolczszáz esztendeje tehát, mióta a szászok elszakadtak az anyatörzstől, s más nyelveket beszélő népek között élnek ezen országban. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy nyelvükben mindazon népek nyelvéből