Meiszner Alajos: Hogyan lakik a nép a XIX. század végén (Budapest, 1896)
I. Bevezetés
Bevezetés. Mindinkább tért hódít manapság az a meggyőződés, miszerint: „ipar nélkül állam nem boldogul.“ A technikai gyakorlat, és művészet fejlődésével, midőn újabb és újabb utakat tör magának a prüszkölő mozdony, a nyugodtan tova sikló hajó egyaránt hegyen-völgyön át, tengerről-tengerre , mind számosabban emelkednek a füstölgő gyárkémények a föld talaján. A legtávolabb északtól az idegen földrészeknek alig művelődésül vett pusztaságáig, mindenütt óriási mértékben tömörül össze ama szorgalmas hangyanép, melyet gyűjtő néven munkásoknak nevezünk el. S habár tagadhatatlan, hogy éppen szárazföldünk legrégibb és legkifejlettebb forgalmi központjain a munkások ijesztő nyomora társult a legnagyobb luxus mellé, nem következhetik abból, hogy ezért mellőzzük az ipart. Ebből kétségtelen csak az, hogy ahol a viszonyok anynyira elfajultak, ott a kellő időben elhanyagoltatott gondoskodni ama munkásosztály legelemibb fizikai szükségleteiről, mely azoknak egy helyen való süni összetömörüléséből szükségkép előáll. . . E gondatlanság a lakásszükséget is szülte, mely különösen a népes városokban keményen sújtja a kevésbé tehetőseket. Hogy a lakásügy mennyire nagy fontosságú, kivált a munkássztály fizikai és erkölcsi jóléte tekintetéből, alig szorul külön bizonyításra. Újabb időben egyre szaporodik amaz emberbarátok száma, kik a szociális viszonyokkal alaposan és állhatatosan foglalkoznak s kik utánajárnak kipuhatolni a szükséget szenvedők életkivánalmait, arra fordítván elméjüket, föltalálni azok orvoslására a tervszerűen hasznos gyógyszereket. Hazánkban ugyan még nem ismerjük azt az ínséget, amely a Nyugat nagy központjaiban magát befészkelte, de épp e miatt kell, hogy gondoskodásunkat kiterjesszük oda, hogy nálunk be se következzék. Az 1885-iki országos kiállítás mintegy alapkövét képezte amaz erős elhatározásunknak, meghonosítani és állandósítai nálunk az ipart. Jelen ezredévi kiállátásunknak hivatása ezt fokozódott súlylyal erősíteni. Ez elhatározás foganatosításánál rá leszünkutalva, sok munkás kért idegen művelődési térről, idegen földről ide vonzani. Gondunk kell, hogy legyen arra, e munkáserőket állandóan ide kötni tűzhelyünkhöz, nehogy az oly nagy áldozatok Hogyan lakik a nép a XIX. század végén. 1