Borászati Lapok – 10. évfolyam – 1883.
1883-01-30 / 3. sz
Budapest, 1883. január 30. 3. szám. X. évfolyam. LAPOK. Megjelennek minden hó 10-én, 20-án és 30-án. Előfizetési díj: Egész évre 4 írt. Fél évre A Német birodalom államaiba egész évre 5 „ Európa egyébb államaiba, valamint Afrika, Amerika és Ausztráliába egész évre .... 6 „ Negyedévi előfizetők nem fogadtatnak el. Tulajdonos s főszerkesztő: Molnár István, a budapesti kir. vinczellérképezde igazgatótanára, Budapest, viziváros, kihez a kéziratok s a lap szellemi részét illető összes közlemények, valamint az előfizetési pénzek és a reclamatiók intézendők. Segédszerkesztő: Neiger Sándor. Budapest, szövetség-utcza 27. sz. Évközben belépő előfizetőknek az addig megjelent számokat utánpótoljuk. Legalább öt előfizetőt gyűjtőknek tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Hirdetéseket csak reális vállalkozóktól , csakis a borászati szakba vágó tárgyakról fogadunk el, s ezek dija a szerkesztőség által határoztatik meg. A borkóstolásról. II. A borkóstolás tulajdonképen a szó szorosan vett értelmében csak az izlés értékének hatáskörébe tartoznék és más érzéknek ezen fontos operatióhoz nem is lehetne szó szerint köze ; — ámde már a borral ugy vagyunk, mint az étellel: mindenekelőtt látni is akarjuk; azután még az orrunk alá is emeljük, vagyis az ítélethozatalnál megkérdezzük a szaglás szervét az orrot is mint szakértőt s végül ezen elővizsgálat után kerül a bor a bírálat székhelyére a szájüregbe. Hogy a látás a borkóstolásnál fontos szerepet játszik, vájjon ki tagadhatná? Hisz kezdő borkóstolóval akárhányszor meg lehet tétetni azon tréfát, hogy bekötött szemmel kóstoltatván vele borokat, nem lesz képes a fehéret a vöröstől megkülönböztetni csupán az izlés segélyével! No a szaglás meg olyan tolakodó érzék, a melyet kijátszani kóstolásnál ugy sem lehetne, mert köztudomású dolog, hogy mindjárt a szájnyílás felett lakik s igy a maga részét kiveszi már elébb, mintsem a bor a nyelvet érinthette volna. De nem is érnénk ezért a borkóstolással, ha a jury e két nevezetes factorát: a látást és a szaglást a borkóstolásból kizárni akarnók, mert a bor izére annak tisztasága s tükre nagy befolyással bír; másrészt azt is tudjuk, miszerint a borban levő kisebb hibákat (pl. kezdődő eczetesedést) a száj sokszor nem venné észre, ha e hibák jelenlétére az orr által már előre figyelmeztetve nem lenne. Eszerint tehát a borkóstolásnál három érzékre van szükség ue m: a látás, szaglás és az ízlésre. Midőn azonban a látás szavazatjogát hangsúlyozom, nem úgy értem azt, hogy a palackot magát; — sőt talán a rajta levő vignettet is látni, vagy láttatni kívánnám; — ezt nem kell látni, csak a pohárban levő bort, mert csak a bor minősége felett kell a kóstolónak bírálni; nem árt ugyan ha a bornál a kóstoló tudja annak származási helyét, vidékét, mert ez esetben kritikája még bővebb és részletesebb is lehet, feltéve, hogy az illető borvidék terményeinek jellegét ismeri. Ily körülmény különösen borkiállításoknál fontos, midőn borkereskedők terményének eredetiségét s valódiságát kell mindenekelőtt konstatálni. Különben annyit mondhatok igen nagy kóstolási praxisom után, hogy oly kóstoló, ki minden bornak származási helyét meg akarja határozni, anélkül, hogy ily adatok rendelkezésére állanának megelőzőleg, sokszor elveti messzire a sulykot. A bor származásának megismerésében igen sokra viheti az ember, ha sokféle bort huzamosan élvez s igy azt kellőleg megismeri; ha sok borkiállítást rendez, ha sokféle bort vegyelemez, ha sokat utazik borvidékeken s ott a jelesebb termelőknél tesz kóstolásokat. Nekem pl. évenkint kell egy kevés bor asztalomra; rendes borivó nem vagyok, de egy keveset ebéd és vacsorára megkívánok. Minden évben más és más vidékről hozatok bort, ugy hogy egy év alatt 2—3-féle bort hosszabb használat alatt kellőleg meg lehet ismernem, — de azért igen sok oly bor van, a melynek crescentiájáról kóstolás alkalmával véleményt mondani tartózkodnám. Vannak borok, amelyeket fel lehet ismerni minden körülmények között, amelyeknél tehát