Borászati Lapok – 35. évfolyam – 1903. 1-26. sz.
1903-03-01 / 9. sz
9. SZÁM. 35-IK ÉVFOLYAM. * Ez különös megnyilatkozása a „hazafias" borkereskedelemnek, most az olasz kereskedelmi szerződés felmondása után! És nem kételkedünk benne, hogy a „Piccolo", „Sol" és egyéb talján lapok majd vezérczikkezni fognak róla. Hát 1899-ben és 1900-ban mikor rendes összetételű borok termettek a hazában, ugyan minek hozták be kereskedőink azt a 877 ezer illetve 560 ezer hl. bort az országba? Ha ez nem hypokrízis, akkor a morális expressziók terminológiájából tessék ezt a kifejezést törlésbe hozni. Ha kereskedőinknek jelenleg oly jó konjunktúráik vannak magyar bor kivitelére, ők addig is, míg a proponált vegyész, termelő és kereskedő szakértőkből álló bizottság különösebb intézkedések megtételének szüksége felett határoz, találnak az országban elég normális összetételű új bort, hogy a keresletet kielégíttessék. Ez a mi meggyőződésünk. Csakhogy persze nem 20 K.-nál alacsonyabb áron, hanem 30 vagy 40 K.-ért. Ebben válogathatnak. * A mi Kereskedelmi Csarnokunk felterjesztése és egyes német, a merkantil szélsőséget képviselő szaklapok kirohanásai között szoros nexus látszik fenforogni. A két álláspont, úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másikra. Hallgassuk csak meg, hogy „Borvámok és kereskedelmi szerződések" czimen mit írt két hét előtt a „Rheinische Weinzeitung." „Agrárius részről évek óta abban az irányban érvelnek, hogy a hazai borok értékének emelése szempontjából lehetőleg magas vámokkal kell korlátozni az idegen borbehozatalt. Legutóbb a heilbronni szőlész-egylet folyamodott ilyen értelemben a württembergi kormányhoz támogatásért, s különösen az olasz borok ellen sürgette a vámvédelmet stb. Ez az újság határozottan tévesnek mondja a termelők álláspontját, mert szerinte: 1. Olasz házasító bor behozatala nélkül maguk a württembergiek sem tudnának megélni, mert hiszen termelésük nem fedezi berszükségletüket, és sok ezer hl. portugiait visznek be most is Pfalzból, Badenből és Hessenből, melyet ottan már előre erősebb olasz borokkal tettek fogyasztásra alkalmassá. , 2. A kereskedett nem szabad a belföldi termés minőségének esélyeitől tenni függővé, mert különben rossz termés esetén a termelőknek nyakukon savanyodik a saját boruk, ha keverés által nem teszik közfogyasztásra alkalmassá; tehát a saját termelésük biztonsága érdekében kell, hogy a keverő bort beereszszék. 3. Az sem igaz, hogy az idegen bor beözönlése miatt nem fogy a hazai termés, mert a hivatalos statisztika szerint 63 —64°/C-ra a termésnek még szüretkor elkelt éppen Würtembergben. Nem fűzünk megjegyzéseket ezekhez az érvekhez, csak utalunk reá, hogy ime a termelés meg a kereskedés más országokban is hadilábon áll egymással, éppen úgy, mint minálunk. A kereskedés mindenütt a "korlátlan behozatali szabadságban, az ügyeskedés megengedésében keresi a siker kulcsát, a termelő pedig a vámvédelemben. A kereskedő felfogása az, hogy rossz minőségű évjáratban a más ország jó borának keverésre való behozatala, már a belföldi bor piaci érdekében is kívánatos. Viszont a német termelőnek véleménye szerint ezt az állapotot nem lehet elfogadni, mert: 1. Föl nem tehető, hogy valamely évben, pl. egy egész országban, csupa rossz vagy selejtes borok teremjenek, hogy tehát ezért idegen bort kelljen javításukra behozni. 2. Az olasz bor is sikerülhet rosszul éppen akkor, mikor a belföldi kereskedés legjobban reá szorult, tehát ezen a czímen állandóan rászabadítani a belföldi termelésre sem nem czélirányos, sem nem igazságos. * Ha egy valaki valami magyarországi insitucziót meg akar támadni és nem akad oly tisztességes magyar orgánumra, mely a komoly alapot nélkülöző vagy bizonyítékokban fogyatékos tirádát közzétenné, úgy menjen Bécsbe, ott a legjelesebb újság is boldog, ha üthet egyet ezen a mi szerencsétlen országunkon.Erre a közismeretű tényre szolgáltat ismét bizonyítékot a Bécsben megjelenő „Allgemeine Weinzeitung", mely egyébként komoly, tudományos irányzattal áll az osztrák szőlőművelés szolgálatában. Egy az inkognitó mezébe öltözött lovag a tudósítások m. heti rovatában oly kirohanást tesz az O. M. G. E. ellen, hogy nem tudjuk min csodálkozzunk jobban, a beküldő ügyefogyottságán, vagy a lap szerkesztőségén, mely ily fajta — mindenesetre czél- és alaptalan — támadásnak, a lap komolyságának rovására tért enged. E. B. jegy alatt az „Allgemeine Weinzeitung" utolsó számában ezt olvassuk: „Az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület", mely jelentékeny vagyon fölött rendelkezik és hivatva lenne az ország mezőgazdasági érdekeit minden irányban képviselni, sajnos, nem fejt ki olyatén tevékenységet, hogy nagyobb eredményekre tudna rámutatni. Még a mezőgazdaság különleges terén is keveset tesz, a borászatért pedig sem nem tett, sem nem tesz semmit. Az O. M. G. E. kezdettől fogva kis parlamentet játszik, előszeretettel űzi az akadémikus eszmecseréket, enquetteket, és kongresszusokat rendez, melyek rendesen határozat nélkül (?) folynak be ; de kivált a borászatért semmi említésre méltót nem cselekedett; egyetlen alkotás sem fűződik az O. M. G. E. nevéhez. Ami a vészpusztította szőlők újjáalkotása érdekében történt, azt a kormány tette egynéhány nagybirtokossal egyetemben, akik az újjáalkotás körül jó példával jártak elől. Az O. M. G. E. csak néhány kirándulást rendezett a reconstructio megtekintésére, hogy külföldi vendégeit s velük együtt önmagát is beczéztesse" . . . A „tudósítás" többi része személyes kirohanás gróf Dessewffy elnök ellen és ismétlése a fenti vádaknak. Nem a mi hivatásunk E. B. urnák támadására a méltó feleletet megadni, de minthogy az O. M. G. E. szőlészeti bizottsága volt eddig az egyetlen országos fórum, mely a szőlőmivelés ügyeivel társadalmi úton foglalkozott, elég arra hivatkoznunk, hogy a kiállítások, tanulmányutak, előadások, kongresszusok rendezésén kívül, melyekből a szőlészeti bizottság ugyancsak kivette részét és melyek mind lehetőleg gyakorlati irányban mozogtak, az olasz borvámkedvezmény ellen, a román szőlő beözönlése ellen, a borhamisítások legszigorúbb üldözése érdekében, a boritaladó leszállítása, a magyar bor hírnevének helyreállítása, pinczeszövetkezetek létesítése, a csemegeszőlő külföldi értékesítése stb. stb. ügyében épen ez a bizottság küzdött teljes lelkesedéssel és indított akciókat, melyeknek többé-kevésbé ma már kézzelfogható eredményei vannak. Ha pedig többet kivinni még nem sikerült, úgy annak az az oka, hogy bizony a legtöbb a keszthelyi (akkor még akadémiai jellegű) felsőbb gazdasági tanintézetbe lépett, melynek tanfolyamát sikerrel elvégezvén, Szlávy József akkori földmivelésügyi miniszter által mint szaktanárjelölt külföldi tanulmányútra küldetett ki. A Rajna mellékére Karlsruhébe ment, hol egyrészt az ottani műegyetemen a gazdaságtan alaptudományait hallgatta, másrészt pedig dr. Blankenhorn tanár borászati és szőlészeti laboratóriumában dolgozott. Irodalmi munkálkodását 1872-ben itt kezdte meg, szorgalmasan dolgozván a Berecz Antal által szerkesztett „Természetiben, a dr. Encz Ferencz által szerkesztett „Borászati Füzetekben" és a Blankenhorn tanár által szerkesztett „Annalen der Oenologie" czimű negyedéves folyóiratban. A földmivelésügyi miniszter megbízásából 32 jelesebb magyar bort vegyelemzett itt, amely borok az 1873 évi párisi kiállításra lettek később küldve. 1872. év őszén hazajővén, a tapolczai gazdasági és borászati iskola igazgatójává neveztetett ki. Itt 1876. év őszéig működött, amidőn az OMGE által a budai orsz. vinczellérképezdéhez hivatott meg igazgatónak. Mint ilyen átvette 1877-ben dr. Encz Ferencz elődjétől a „Borászati Lapok" szerkesztését is, melyet 1890-ig szerkesztett. 1877-ben a földművelésügyi miniszter kiküldte a lausannei nemzetközi filloxera-kongresszusra szakképviselőjéül. 1878-ban a párisi világkiállításon a magyar borkiállítást rendezte. Az 1879. évi nemzetközi szőlészeti kongresszuson, mely Budapesten székelt, felolvasta Magyarország szőlőmivelésének és borászatának történetét, mely franczia felolvasás a „Bulletin Ampelographique "-ban kinyomatott. A földmivelésügyi miniszter által a budai vinczellérképezde 1881. év elején állami keze- TÁRCZA. Iluschinai Molnár István. Budapest, február 26. A magyar szőlészeti tudományok egyik legrégibb előharczosa a napokban ünnepelte 30 éves írói jubillumát, mely alkalomból szükségesnek tartjuk életrajzának a szőlészetre vonatkozó nevezetesebb mozzanatait feleveníteni, annál is inkább, mert az ifjabb generáczió, mely rudinai Molnár Istvánt csak mint gyümölcsészeti min. biztost és neves pomológust ismeri, ma már alig bir tudomással arról, hogy a jubiláris férfiú egykor és épen a legválságosabb időben állott őrt a szőlőmivelés táborában. Molnár oly időben képviselte már a magyar szőlészet szellemi érdekeit ügyyel mint külföldön, mikor még a régi szőlőmivelés élte virágzó korát és a filloxeravész borzalmai nem vetették előre árnyékukat. Hogy akkoriban (1879-ben) Budapesten nemzetközi szőlészeti kongresszus tartatott, arra ma csak szőlészetünk veteránusai emlékeznek, Molnár pedig ekkor aratta a legszebb sikereket ezen a téren. A budapesti vinczellériskolának kertészeti tanintézetté való átalakításával Molnár 1891-ben élére állott a gyümölcsészetünk fejlesztésére törekvő mozgalomnak és ezentúl a szőlőmivelést már csak mintegy privátim folytatja a maga birtokán. Ma Molnár István élete és tevékenysége mint ampelológusé, a történelem lapjaira tartozik és ezért kívánjuk az alantabb olvasható életrajzában írói jubileuma alkalmával ezeket a részleteket lapunkban megörökíteni. Molnár István életrajza. Rudinai Molnár István született Esztergomban 1850 évi február hó 17-én. Gymnasiumi tanulmányait szülővárosában befejezvén, 1869*4 b én Rudinai Molnár István kir. tanácsos. Itt lett. márczius hó 1.